Béla és Iván Lillafüreden

Vannak jófej polgármesterek, akiknek bármikor jó a helyszínbejárás, és ha rákérdezek, akkor nem zavarja őket, ha motorral megyek. Van amikor nem kell reprezentálni a képviselő testületnek, hogy miért lesz jó nekik a lézershow: hogy a lézer show legalább olyan látványos, mint a tűzijáték, és hogy nem lesznek elmenekült kutyák, síró csecsemők és az álmatlanság miatt rosszmájú pletykákat terjesztő öregasszonyok, környezetszennyezés, de cserébe lesz hangjátékos multmimédiás forgatókönyv írás a település történetéről, meg hasonlók. Itt most a polgi nagyon cuki volt, megcsodálta a vasat borzongva, hogy ő sose ülne ilyenre, aztán megoldottuk a feladatot és indulhattam is tovább.

Szóval megnéztem a helyet, és mivel közelben voltak a hegyek (kb 30 km), gondoltam visszafelé már tekeregve megyek, ráérősen. A közeli kúton kiderült: odafele a tankolásnál bezártam a hátizsákomat a dobozba, és úgy, hogy onnan ki nem veszek semmit: a hátizsák fülét sikeresen bezártam a klamnis zárszerkezetbe, hogy azt csak szerszámmal bírom majd kifeszegetni... Ami ugye a dobozban csücsül, a pénztárcával együtt, egy ideig próbáltam bejutni a dobozba, majd feladtam. Mérges lettem, hogy miért nem figyeltem erre oda...

Az egyetlen mák az volt, hogy a kártyák a kabátzsebben maradtak mert amikor indultam, a kúton kártyával fizettem és zsebre vágtam. Tankoltam, elnyaltam egy fagyit a padkaszélen, közben beszélgettem egy frissjogsis helyi kisvagánnyal aki a 600-as Hondát majd két hónapja vette és láthatóan büszke volt rá. Jó volt látni a csillogó szemét ahogy mesélt a vasról, hogyan vette. Az ifjú titán láthatóan boldog volt, Tokaj felé indult épp tekeregni.

Aztán tovagurultam, és Lillafüred magasságában bejelzett a vacsoraszenzor: gondoltam itt egy csomó büfé, majd jól behekkezek. Beálltam a parkolóba, egy idősebb meg fiatalabb fószer épp szállt ki a kocsiból, megnézték a vasat majd továbbhaladtunk egymás mellett. Kicsit bámultam a cserfes patakot, majd nekiindultam felfedezni a büfésort, reménykedve, hogy van kártyás hely. Hát nem volt. De az egyik büfénél, mikor már feladtam a vacsoratervet, a parkolóban látott két férfi észlelte a dilemmát, és az idősebb kapcsolt, és leszólított kedvesen: Meghívhatunk valamire? Átvillant bennem lélekben vigyorogva, hogy most letérdelsz ha egy teljes vacsorát kérek, de mivel szimpatikusak is voltak, és ekkora geci nekifutásból nem lehetek, hálásan beértem egy natúr ásványvízzel turbózott szomjoltással.

Leültem melléjük, hogy megengedik-e, igen, persze, és kiderült a fiatalabbik motorozik. Rögtön belemélyedtünk a témába, meg is mutatta a vasat, egy csodaszép JAWA-t újított fel, nagyon frankón megcsiholva a haverokkal. Aztán szóba került ki mivel foglalkozik, mezőőrök voltak mindketten. A fiatalabbik erdész suliba jár, és úgy keveredtek oda, hogy le kell adni egy növénygyűjteményt, és épp kint voltak növényeket gyűjteni, az idősebb segített neki. Aztán nekiálltunk kibeszélni a világ dolgait, merrefele megy a világ az emberekkel, a természet pedig hogyan vesz majd ezért revanst... Sajnos az idősebb mezőőr Béla szerint is változik az időjárás. Amit a Balatonon az öreg kapitány mondott, hogy 10 éve olyan viharok vannak ami azelőtt sose a tavon, itt a hegyekben, jó párszáz km-el arrébb, egy mezőőr által ugyanúgy észlelhető. Változik a természet és nagyon gyorsan, mostanában egyre többet hallom ezt olyan emberektől, akik természetközeli munkahelyeken vannak. Jó volt velük beszélgetni, az élet nagy dolgairól: a természetről, az emberekről, a lélekről, a örömről, a boldogságról... Ritka kedves fél óra volt, a vadidegenek tét nélküli beszélgetése bármiről. Az idősebb lelkében már benne volt a korral szerzett derű, a fiatal pedig még az élet iskolája elején, ahogy néztem neki se volt könnyű a kezdet. De ha ügyel, hogy elégedett legyen azzal ami VAN, jó élete lesz. Adott egy kedves ajándékot: a topjos kupak felirata belül: Szerezz örömet a mosolyoddal! Aztán átgurultam a hegyeken, béke volt a lombok között, néha hozzám ért egy belógó ág, figyelmeztetve jön egy húzósabb kanyar... Egerben elmajszoltam egy kártyával vett szendvicset és azon gondolkoztam, milyen nap lehet ennél tökéletesebb...

Erről szól a világ: egy mosolyra úgy szomjazunk, mint egy pohár vízre...

Köszönöm az értékes délutánt Béla és Iván!