46/2020 Készül a kőleves

Annyira büszke vagyok a gyerekekre... amellett, hogy persze ők is játszanak a számítógépen, gyönyörűen beilleszkedtek a természetbe.

​

A fiam még csak nyolc éves (vagy már... attól függ, honnan nézzük és hogy mit akarok mondani). Egyedül hasogatja a fát, néha egész nap, megrakja a tüzet, és megsüti a tárcsán a húst. Ez megy már nyár óta. Iszonyú erős lett.

Ezen a héten azt találták ki a haverjával, hogy kőlevest főznek. Pont mint a népmesében.

​

Mi (felnőttek), azt hittük, hogy ez is csak játék. Kaptak bográcsot, és a férjem mondta, hogy hozzanak vizet a Dunából. Meggyújtották a tüzet és már főtt is a kő. Aztán jöttek, hogy kéne kolbász. Adtam. Aztán egy krumpli is. Zöldséget a haverja anyukájától kértek, a sóval-borssal meg kiszolgálták magukat.

Egyszercsak jöttek, hogy kéne tányér meg kanál, mert kész a leves.

Jóízűen belapátolták a saját főztjüket ebédre. Teljesen jó lett. Csak egy kicsit kóstoltam belőle, mert nem bírtam kiverni a fejemből, hogy a Duna vízéből van, meg nem szeretem a kolbászt sem. Azt mondták, kifőttek belőle a bacik, de azért annyira nem győztek meg.

Azért a lelkükre kötöttem, hogy ha legközelebb kőlevest főznek, lehetőleg tiszta vizet használjanak.