Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. <o></o>Az úgy kezdődött...na nem. Ez csakúgy kialakult. Sosem voltam normális, az egyszerű és könnyen megszerezhető dolgok, emberek sosem hoztak lázba.
    Egy szépnek nem nevezhető napon csapatunk hosszú ideje kimondott igényét, miszerint "berugó kell erre a motorra", tett követte. Berugó kart és mechanikát kapott zabolázhatatlan, kemény, ezres vashengeresem. Mivel térdeim összes porcának és izületeimnek már több mint egy évtizede búcsút mondtam, nem tűnt indokolatlannak félelmem a "visszarúgás" tekintetében. Azért egy ezres szerkezet meg tud tréfálni, főleg ha felkészületlen vagy és ehhez a mázsának csak némileg több mint a felével rendelkezel önsúlyilag. Mindehhez kellő jókedvet biztosított egyik barátunk, aki kedvesen mosolyogva hintázott a berúgókaron, és "ez férfi munka lesz Kriszta" vigyorral bíztatott.
    Kaptam némi haladékot a sorstól, egy, a combomra varázsolt friss zipzár képében. Hanem aztán csak nem hagyott nyugodni a gondolat, miszerint hát micsoda ratyiság hogy ott ficereg a berúgó én meg ki sem próbáltam! ;)
    Miután hatalmas mázlival múlt hétvégén megúsztam egy osztrák túrát műszaki és első fék nélkül, a hétvégét úgy gondoltam valami hasznossal töltöm. Most aztán gyere ide Fekete Péntek jól be leszel rúgva!

    Eddig egy 600-as SRX volt a köbcenti elnök azok között a berúgókaros motorok között, akiket a lábamhoz engedtek, de felrémlett Junak elvtárs alattomossága is. Mindezeken túllépve az esélytelenek nyugalmával álltam FP mellé, fújtam egyet, szóltam hozzá pár kedves szót és elkezdtem a rituálét, háttérben gonoszan vigyorgó párommal.

    Gyújtás nélkül két kis gázfröccs, pici szivató, majd a kart határozott mozdulattal lenyomva a rugó hangot hallva konstatálhattam, hogy megvan a felső holtpont. Ekkor gyújtás rá, és lenyom. Egy ponton megakad egy pillanatra, ám határozott mozdulattal, kidolgozott lábizmaim :)segítségével letoltam a pedált. Basszus beindult! Pasi arcán önelégült, az én nőm vigyor. De nehogy elszálljak magamtól gyors leállítás és újra. És megint! Mivel nem vitt körbe pajzson az udvaron, sejtettem itt valami hibádzik. Semmi más, csak valószínűleg mázlim volt. Persze közben azért egy-egy diszkrét izzadságcsepp elindult kimunkált testemen, :Dde újra kezdtem a 34 fokban. Rúgott is akkorát vissza, hogy úgy éreztem a combcsontom összeölelkezett a csípőmmel, a bal csuklóm pedig úgy zsibbadt, ahogy egy prosztatamasszázsra specializálódott pillangóé sem műszak végén. De folytatta. Egy óra múlva a kedves szavak FP irányába szitokká váltak, az oldalsztender kezdett eltűnni az agyagos talajban, kimunkált izmaim semmivé lettek. Elfáradtam. De akkor is berúgtam! Menni fog ez!:cool:
    Bár úgy vélem szükség lesz felvennem a nőcis hajcsavargatós pózt, mivel Tibor barátunk mindehhez annyi kommentárt fűzött: le kell venni az önindítót.
    Hiába no. Ridegtartáson vagyok.
  2. Reggel éreztem ez a nap valahogy más. Hát persze! A mai nap három dolog miatt is különleges. Fájó, felemelő, szavakkal talán leírhatatlan, egész életet befolyásoló.
    Éppen ma van 20 éve hogy motorozni kezdtem -a lábamon azóta is figyelmeztető jelként viselt és Simson okozta heget, vagy a Babettával kerítésnek rohanást, Verhovinázást nem számítom a motorozásba, csak amolyan előképző hogy vigyázz, a nagyobbal nagyobbat lehet esni- egy 250-es ETZ-vel.
    Hihetetlen! Húsz év! Elröppent, mintha egy pillanat lett volna. Augusztus 27. „A” Barátnőm születésnapja...Ő, és vele mi, már nem tudjuk megünnepelni...20 éve. Húsz éve ez a nap szombatra esett. Jót motoroztunk, vidámak voltunk, és 16 évesek. Mit érdekelt bennünket polgárék (akkor még másképp hívtuk) rosszalló tekintete, olykor a verbalitást átlépő „nevelési” célzatú leköpései, ütései, alázásai. Élveztük az életet, és persze a pukkasztást, a jókislányok és jófiúk irigy tekintetét és igyekeztünk gyorsan elhajolni a szülői pofonok elől. Húsz éve e-napon nemcsak végérvényesen bekerültem egy -akkor még szubkultúrába- de megismertem valakit, aki barátom, majd évekkel később társam lett. Egy hónappal később eltemettük BARÁTNŐMET, akit ledarált motorostól egy részeg zsaru. Meghurcoltak, megaláztak mindannyiunkat. Folyton mosolygó arcát sosem fogjuk felejteni.
    Rengeteg minden történt ez alatt a 20 év alatt. A kilencvenes évek elején megjelentek a nyugati motorok. Kiváltságos helyzetben, a nyugati határszélen élve, barátaink zömének ebből lett lakása, egyre nagyobb és nagyobb motorja. Újra kellett tanulni a motorozás fogalmát. Nemcsak motorosnak, az autósoknak is. Ennek is megvoltak az áldozatai...túl sokan is. A fejlődés nem állt meg, így mára pályagépek lepik el az egyre rosszabb minőségű utakat, az egyre gyorsabb autók mellett. De nemcsak a motorok változtak. Az emberek szemlélete, a média és a piac diktálta divat minden harmadik emberből előhozta ezt az „életérzést”. Jó és rossz oldalával együtt. Próbálom előtérbe helyezni a jó oldalát, közte az egyre többször lehúzódó autósok képével. De nem mindig sikerül, és olyankor nyers, durva és cinikus vagyok. Okom van rá, bár nem biztos hogy jó stratégia.
    20 év. Hátsóm alatt cserélődtek a motorok, és 2004-ben megtörtént amit 20 éve csak remélni tudtam. Meglett saját, nem közös ló álommotorom. Alakítjuk egymást. Ő engem, én őt. Remélve hogy előnyünkre. Van hozzá társam is, és ez jó. Nagyon jó.
    20 év. Kimondani is sok. Átalakultak szokásaim. Zárkózottabb lettem. Már nem mindegy milyen un. motorosrendezvény, ki az, kinek a feneke alatt motor feszít. Válogatok. Túl sokból kell, és túl kevés marad.
    Hogy mi lesz 20 év múlva?! Fogalmam sincs, de bízom benne, illetve inkább magamban, hogy ha eddig nem sikerült ledarálnia az össznépi kispolgár masszának, akkor 20 év múlva is ilyen megátalkodott leszek és szememből a ráncokat a szél fogja kisimítani miközben vadonatúj „bóti” protkómmal vigyorgok öreg vashengeresemen.