Bocs, hogy nem csajként egy csajportálon indítok blogot, de talán néhányatokat érint a dolog. Szeretném megosztani tapasztalataimat azokkal, akik nálam többre mennek azokkal.
Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Tanulhat az ember pszichológiát. Szigorlatozhat is belőle. Foglalkozhat emberekkel hivatás-szerűen évekig, netán évtizedekig. Bújhatja a szakcikkeket. Agyalhat álmatlan éjszakák százain, ezrein. Bizonyos dolgokra mégis csak az idő adhat választ, más nem. (Időnként az se.)

    Amikor eljön az idő, hogy halovány, pislákoló fény gyúljon a sötétben, akkor mindannyiunk Főnöke az ember tudomására juttat dolgokat. Amiktől megért az ember olyan eseményeket, embereket, amiket, akiket eddig nem értett. Persze az általuk ejtett sebek attól még sebek maradnak, de az embernek lesz egy halvány sejtése, mit nem szabad(ott volna) elkövetni. És talán halovány instrukciója is, hogy ő maga ne kövessen el ugyanolyan baromságokat, ugyanúgy.

    Az útmutatás valahogy így hangzott: A bántalmazott emberekből bántalmazók lesznek. Van a környezetemben valaki, aki egész életét őrjöngéssel, mindenkinek a sakkban tartásával, fenyegetésével, lélektani terrorban tartásával töltötte. És munkával, de annyival, hogy öt embernek is sok lenne. Nemrég jöttem rá, miért csinálta, csinálja ezt. Ez az ember retteg. Egész életében rettegett, hogy olyasmi történik vele, amire nincs befolyása, ami nincs a közvetlen irányítása alatt. (Különös, hogy amikor viszont az egyik munkahelyén irányító szerepkört bíztak rá, abban nagyon kényelmetlenül érezte magát. Ott is hagyta nemsokára.) Ezt az embert a tulajdon anyja egészen 18 éves koráig minden rohadt nap elverte. Ami a kézbe akadt, azzal: vágott fa, vasalózsinór, borotvafenőszíj, mindegy, csak el legyen tángálva. A választottja előtt ordított vele „Döglötté’ vóna meg akkora korodba’, mint a mákszem!!!!!!” Ez a „szülő” szintén bántalmazott volt, őt is ugyanúgy minden nap elagyabugyálták. Ugyanazért. Tök mindegy, hogy miért, csak el legyenek verve, rettegésben legyenek tartva, hogy ne merészeljenek szembeszegülni az Akarattal, a bántalmazó akaratával. Ezek az embernek látszó tárgyak végigrettegik az életüket, mert létezik olyan dolog, amire nincs befolyásuk, és ezt képtelenek elfogadni. Ha valamire tényleg nincs, akkor ezért bosszút állnak a környezetükben levőkön, hogy legalább azokat sakkban tudják tartani. Megszakítják magukat a melóban, mindenkit lealacsonyítanak, leordítanak a környezetükben, csak hogy magukat láttassák saját maguk előtt többnek, jobbnak, mint aminek az őket kiskorukban bántalmazók elmondták őket. És így megy tovább az Ördög munkája: ha egy családban (vagy helyszínen, mert az ilyen embernek látszó tárgy körül család nem tud kialakulni) egyetlenegy ilyen személy is van, csatatérré változtatja az egész környezetét nullhuszonnégyben. Bántalmaz, mert bántalmazott volt. És az általa bántalmazottakból is bántalmazók lesznek (esetleg örök vesztesek, áldozatok, akik vonzzák a többi bántalmazót is), és ez így megy tovább a világ végezetéig. Hallják az Ördög röhögését, nagyon jól tudják, mit szenvedtek az őket bántalmazóktól, mégis bántalmazók lesznek ők maguk is. Az életük örökös háború, és nincs kegyelem, nincs semleges, csak szövetséges meg ellenség. De főleg az utóbbi. Pláne mire megöregszenek, addigra már mindenki ellenség, mert ha bárki bármiben jobb (vagy annak tűnik), akkor az le KELL taposni, mert akkor nem ő a legjobb a saját maga szemében.

    Hiába lenne egy olyan társuk, aki meg tudná mutatni a békesség útját, hogyan lehet megbékélni önmagukkal és a környezetükkel, ezek az embernek látszó bántalmazott tárgyak képtelenek az életüket békességben elképzelni, mert a békét a közelgő csatára, a közelgő bántalmazásra való felkészülésnek, az ellenség felderítő akciójának veszik. Így borul az örök háború lángjába minden békés mező, minden, egykor nyugalmas otthon. És a békések álmatlan éjszakák ezrein tépelődnek azon, mit rontottak el, hogyan lehetne végre mégiscsak valahogy béke, amit ők még ismertek. Többnyire arra jutnak, hogy jobb egyedül maradni, akkor nincs kivel háborúzni. De a bántalmazó ezzel sem békél meg: addig terrorizálja a békére vágyót, míg az úgy nem dönt, hogy most már idehoz egy mindegykit ennek a vadbaromnak, csak legalább ezért hagyja már békén, aztán szagolgassa, ha ez kellett neki. Persze akit odavisz, az csinálhat akármit, jó úgyse lesz neki, és indul a kör elölről. Új frontot nyit a háború, és a bántalmazó elégedetten dől hátra: igen, a gyerek is talált végre valakit, akinek szívhatja a vérét. Mert enélkül élet nem létezik. Háború. Vérszívás. Őrjöngés. Fenyegetés, sakkban tartás, zsarolás, az édes adrenalin adta mámor, ami csakis dühöngésből fakadhat.

    A kör megy tovább, sosem szakad meg. Ha egyik szülő nem bántalmazó, akkor a másik lesz az. A világ így oszlik tettesekre és áldozatokra, és ha nem akarsz bántalmazott lenni, akkor bántalmazó leszel és kész, mert más nem létezhet.

    Csak félve és halkan mondom: élt valaki két évezrede, aki azt mondta, hogy ez így nem jó, és elkezdte megmutatni, hogyan lehet jó. Kinyírták. Persze, hiszen az édes, bántalmazás szülte adrenalint vonta volna el tőlük. Nem tudták volna istennek hinni magukat. Mert egy egykori bántalmazott mindig, minden körülmények között bizonyítani akarja magának, hogy aztán az Atya Úr Isten is őelőtte álljon haptákba.

    A bántalmazottak meg metált hallgatnak, hogy úgy érezzék, valaki mégiscsak megértheti őket, vagy erőt nyerhetnek az elrabolt energiáik helyébe, vagy motorra pattannak, hogy pótolják a leszívott energiáikat, esetleg tündérmesék rabjaivá válnak, ahol elhitetik velük, hogy van jó, és győzhet is a végén, és jótett helyébe jót várhatnak. Hát, ez nem az a világ. Ld. még: Brothers In Arms blogom.

    Azok pedig, akik hallgattak, talán egy kicsit, erre a kétezer éve élt emberre, vagy csak emlékeznek arra, milyen volt bántalmazottnak lenni, és nem akarják a háború törvényét tovább vinni, egyetlen reményük marad: hogy van valahol, ezen az életen túl egy olyan világ, ahol nem a Háború Törvénye uralkodik.
  2. Ezt jól jegyezzétek meg: csak az dolgozik, akit dolgozni LÁTNAK. Érhetsz el akármilyen eredményt. Kiköpheted a tüdődet. Megválthatod az emberiséget. De ha nem látják, és nem tudják, hogy az te voltál, akkor te vagy a büdös munkakerülő, akinek hogy van pofája fizetést fölvenni.
    Ja van még egy módszer, hogy a főnök szeressen vagy legalább megtartson: köpj be jó sokszor másokat, mindegy ha csak te találtad ki, köpködj a másikra jó sokat, és akkor jó leszel a főnöknél, merthogy mennnyyire becsületes ez a tag, odafigyel a dolgokra, azt akarja, hogy rendben legyenek a dolgok. Ja, neki. Tökmindegy.
    Kib.szottul elegem van. Hogy már nemcsak otthon b.szogatnak. Sokat agyaltam, mi lenne az a meló, ahol meg tudnék végre felelni, és nem jutottam semmire.
    Ha tud valaki olcsó pisztolyt, valami rendes kaliberűt, szóljon, vevő vagyok rá. Csak egy lőszer kell hozzá.
    :csam:
  3. Na csajok. Hoztam nektek valakit. Nemrég találtam rá a csatornájára, állatnagyonjó hangja van a srácnak. És mellé még férfiszemmel nézve is pofátlanul jóképű... ez meg egy igazi kocsmarock Mötley Crüe szám feldolgozás, erre nekem nem szabad motorozni, lecsutkáznám az tuti (akár a Thunderstruck-ra...) Jó szórakozást hozzá!;)
    Vickancs, MoncA és NaNa kedveli ezt.
  4. Talán hallottátok, hogy a teljesítményadó az önkormányzatoktól átmegy az APEH-hoz. Édesanyám nevén van az autónk, neki a leszázalékolása miatt kedvezmény járt. Így múlt időben, mert ez most meg fog szűnni, és a teljesítményadó enélkül is háromszorosára fog állítólag menni. Ezt bezzeg nem ordítják fröcsögő nyállal a médiában.
    Emlékszem, amikor a kötelező biztosítást behozták, mennyi vasat rúgtak le a pajtába, eladni se lehetett, nem volt értéke. Ez a cél? Végülis így is csökkenthető a széndioxid-kibocsátás és a baleseti statisztika is javítható, ha nem lesz annyi jármű, ami közlekedjen.
    Ennek tükrében egy hülye fölvetés: egyik ismerősömnek egy F2-es, egy másiknak egy F3-as CBR van eladó. Nem kell valakinek? Ezek után, jó mi?
    Egészségben gazdag Új Évet kívánok mindenkinek! Legalább az legyen...
    NaNa, MoncA és Szegecs kedveli ezt.
  5. Nahát ugye ebből már gondolhatjátok is, mi lesz a téma. Szóval van ez a Dodor srác. Egyre több videóját nézem. Van egy stílusa na, de talán pont ettől érzi az ember őszintének. Írt neki egy motoros csaj, aki panaszkodott, hogy a barátja azért dobta, mert neki nem volt elég nagy a mellbősége. Khm.



    Na mondjuk a szövegből az jött le nekem, önjelölt agyturkásznak, hogy Dodor együttérzése, hát hogy is írjam, szóval nem tűnik 100%-osnak, és valószínűleg ő is a, hát, bővebb kosárméretű cicifixet hordó hölgyeket preferálja (elég diszkrét voltam?). Na ezen megint kattogtam egy sort éjjel, mert persze sose tudok aludni (eleget).

    Előszöris, azt üzenem a hölgynek, ha olvassa ezeket a sorokat, hogy én nem intéztem volna el egy egyszerű „Így jártál”-lal. Azért hozzátettem volna egy szót: „jobban”. Hozzátettem volna, hogy ha a volt barátod annyira egysejtű, hogy a mellbőségeden kattog, akkor ne sajnáld, hogy kidobott, akármennyire is szeretted, mert nem érdemelt meg Téged. Tudod mit, nem akarlak én fölszedni (hidd el, jobban jár úgy mindenki), nem akarok Neked hízelegni, de szerintem egy olyan pasi, akivel érdemes foglalkozni, nem küllemi dolgokkal van elakadva. A jó nő (és igen, a jó pasi is) ott kezdődik, hogy rend van a fejében és rend van a szívében. Nem kupleráj, nem vákuum, hanem REND, így csupa nagybetűvel. Kőkonzervatív családban nőttem föl (ami ettől függetlenül nem volt éppen mentes a mentális erőszaktól), konzervatív értékrendet örököltem, azon kívül meg a memóriám pöppet hosszabb, mint egy aranyhalé, és pillanatig se felejtem, mit látok a tükörben. Lehet, hogy többek között azért gondolom úgy, hogy ha egy nőnek rendben vannak a dolgok az emeleten és a szívében, akkor a többi csak kellemes ráadás. Vannak dolgok, amik jó, ha vannak, például szorgalom, főzni tudás, türelem és következetesség, intelligencia, de utóbbi a fejben levő rendhez elengedhetetlen. Tudod, az a pasi, aki mellbőségben meg motor/kocsi árban fejezi ki az értékeket, az egy prokarióta. (Az annyira primitív egysejtű, hogy még sejtmagja sincs.) Ne hibáztasd magadat, hogy kidobott, mert így jártál JÓL.

    Különben is, aki egy pöppet tapasztaltabb, meg nemcsak az orbitális csöcsöket hajlandó észrevenni, az például azt is tudja, hogy a nagy mellméret okozhat, hogy is írjam, nehézségeket. Például, hogy az ilyen prokarióták nem látnak be mögé. Nem tudják, hogy a nő az nem pusztán a teste, nem egy szextárgy, egy nőnek lelke is van. És az a lényege. Meg nem érzik azt a derékfájdalmat, ami ezzel járhat (az én derekam is fáj, mert nekem meg a hasam húzza előre). És azt se tudják, hogy nagy átlagban egy nagymellű nőnek kevesebb teje van, mint egy kismellűnek, aki nem mellesleg emiatt hülyére keresi magát a szülés után. Az ilyen idióta meg se próbált ilyet bepréselni motoros ruhába. Ne félj, eljön majd nála is a változó kor, aztán akkor látja majd azt, amije van (vagy akkor se), amikor előrehajol. És nem fogja tudni belepréselni semmilyen motoros ruhába. Akkor meg majd lenézően elmosolyodsz (ehhez Ti nők mindenkinél jobban értetek), és nem szólsz semmit, rajta meg majd fetrengve röhögnek a haverjai.

    Nem azt mondom, az egyelőremég feleségemnek is olyan méretei vannak, hogy az a húbammeg kategória. Nem is lóg neki (az előrébb lógó hasa megtámasztja). De én nem erre buktam. Mondhatnád, akkor ő hogy lett nekem. Hát ez nem egy szép történet, maradjunk annyiban, hogy a mellbőségnek köze nem volt hozzá.

    Vannak sajnos olyanok, akik mondván, hogy a motorozás meg a szabadság, és azt hiszik, mindent megengedhetnek maguknak erre hivatkozva. Láttam családokat, gyerekeket tönkremenni emiatt. Amikor az egész család motorozott, és a férj azt hitte, a motoros szabadság miatt belefér pár félrek.rás. A feleség meg bosszúból lelépett a férje legjobb motoros haverjával. A fiuk meg azért gyűlölte a motorokat, mert azt vette le az egészből, hogy a motorozáshoz „tartozó” szabadosság vágta paffra a családját. (Kezet foghat a két idióta, egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz.)

    Igen, a motorosok többségében van egy jó adag exhibicionizmus. Ennek azért nemcsak előnyei, meg egészséges mértékű megnyilvánulásai vannak. De Te ne add föl, motorozz továbbra is, és amikor majd nem akarod túlságosan, akkor meg fog jönni az, aki értékel majd Téged, és olyannak fogad el, amilyen vagy. Aki nem fogad el így, azzal hosszabb távon nem is lennél boldog. Felejtsd el a farkuk után koslató prokariótákat, nem tudják, mit vesztenek. Én szurkolok Neked, így ismeretlenül is, hogy boldog légy.

    Persze szent én se vagyok. Időnként, ha valaki kirakja, megnézem (a „don’t rush challenge” videó nézése közben is helyenként majd’ kiestek a szemeim, szerencsére a vákuum bent tartotta). Illetve már csak nézném, nem elsősorban azért, mert az antenna –hm - nem veszi az adást, hanem mert egy ártatlannak vélt szokásom miatt (pólófeliratok olvasása, nemcsak lányok pólóin) úgy megkaptam a magamét, hogy azóta valahogy nincs kedvem élőben dekoltázsokat bámulgatni. De a lényeg bent van. Ne keseredj el, így jártál jobban.


    Vidék, változó korban levő középiskolai tanár, elhagyott apa
    MoncA és NaNa kedveli ezt.
  6. Segítségeteket, véleményeteket szeretném kérni. Majd a pszichológust is megkérdezem, csak a pszichológus hölgy nem motorozik, ezért kérdezlek Titeket. Nagy részeteknek van gyerkőc otthon, nemcsak fiúk, akikből tényleg kinézi az ember, hogy természetes állapotában, külső ráhatás nélkül izgatja minden, ami börrög, meg emlékeztek arra is, Ti hogyan indultatok. Fölmerült valami, és most tanácstalan vagyok. Igen, kettő, köztük egy egyetemi szintű pedagógusi diplomával, 16 év gyakorlattal (mondjuk csak középiskolás korosztályban). De hát szülő még nem voltam ezelőtt, és élesben megy minden. Ráadásul egy elég szar helyzetben, mert ugye beadtam tegnapelőtt a válást (az érintett még nem tudja, az ügyvéd szerint rá is ér még megtudni).

    Két lányom van, Jázmin 9, Panna 7 éves. Mindig mondtam, hogy azért jó, hogy lányos apuka lettem, mert így kevesebb a talán minden szülőben benne motoszkáló hajlam, hogy arra terelje a gyereket, amerre ő akart menni, vagy ment is egy darabig, csak becsúszott ez a „család” nevű, nagyon szar játék (azért a grafika többnyire ott van a szeren). Jázmin alig-alig, de Panna nagyon érdeklődik a motorok iránt. (Viszont Jázi rohadt irigy Pannára.) Szeretek motoros videókat nézni a neten, és rábukkantam az onroad.hu motoros vezetéstechnikai videóira. Szerintem baromi jók, közérthető, szakszerű, nemcsak beszél róla, meg is mutatja, és tényleg működik. Motoroztam 20 évet, de nekem is nagyon sok új és hasznos tanács volt benne. Le fogom tölteni. Azt mondtam magamnak, hogy elsősorban Pannának. Erre fölmerült, hogy Pannát nem csak a felém való megfelelési kényszer hajtja-e a motorok felé? Mindegy, mondtam magamnak, ha az is, legalább csinálja rendesen, és engedhessem el viszonylag nyugodtan, ha egyszer meglesz a jogsija. Azt gondolom, hogy egy apának az a kötelessége, hogy ha a gyereke valamit akar csinálni, és az nem ütközik írott vagy íratlan törvényekbe, nem veszélyezteti vele a saját és környezete testi, szellemi, lelki épségét, akkor kötelessége támogatni. Ha szalvétákat akar gyűjteni, akkor abban. Ha diplomákat ;) , akkor abban. Ha motorozni akar, akkor abban.

    Viszont. Ad-e majd neki akkora örömöt a motorozás, hogy megérje neki kibírni mindazt, ami evvel jár? Amikor először rakja lapjára a vasat, vagy lesz balesete (már épül neki egy kis vas Babettából, és mondta, hogy már most nagyon fél, hogy elesik vele és összetöri). Amikor az anyja – vagy az öregapja - hisztijét fogja hallgatni miatta. Amikor a korabelieket, hogy milyen ciki, hogy CSAK ilyen motorja van, bezzeg az Ő apjának ilyen meg ilyen (sajnos Panna egy kicsit túltolja a környezete véleményével való foglalkozást). Amikor először ázik majd szarrá, és fázik meg vagy föl emiatt. Amikor először áll meg alatta a vas. Vajon motorozik-e tovább majd? Vajon, ha nem, hogyan fogja ezt nekem elmondani (ha még élek majd addig, mert sok kedvem az nincs hozzá)? Ha tényleg csak megfelelési kényszer, hogyan hatnak majd ezek a dolgok vissza a kettőnk kapcsolatára?

    Vagy csak én spirázom túl ezeket a dolgokat?

    Szeretem olvasni, hogyan kezdődött a motorozás a különböző embereknél. Jól tudom, hogy Ti mindannyian, akik itt vagytok, komolyan gondoljátok, és sikeresek vagytok benne, tehát Ti vagytok a pozitív példák. De hány olyannal találkoztam, aki megázott háromszor, megállt a vas alatta kétszer, aztán lerúgta a sarokba és ott rohadt el szegény vas!

    Szóval kíváncsi vagyok, mit gondoltok erről motorosként, anyaként, nagymamaként. Várom kommentjeiteket szeretettel! Üdv szevatok, széles utat!
    MoncA, bocsi és Szegecs kedveli ezt.
  7. Ezen kis írás apropóját két, ugyanazon a napon olvasott, egyenként is elgondolkodtató cikk adja. No meg egy beszélgetés, ami tegnap este zajlott egy ismerős hölgy és köztem. Tudjátok, hogy pasi vagyok. Viszont pillanatig sem hiszem, hogy egyrészt jó pasi, másrészt hogy általánosítható az esetem. Viszont megosztanám veletek, mit gondolok erről az egészről, csak hogy egy pasi véleményét is olvashassátok a témában. Nem mintha általánosítható lenne, vagy valakit is meg kívánna kímélni. Eredetileg sokkal hosszabb volt, de rájöttem, minek ismételjem magam az unásig:boa:

    Az egyik cikk Németh Angéla itt olvasott cikke, ami bevallottan gondolatébresztő, vitaindító célú. A másik pedig, és ezt lehet, hogy nem gondolnátok, de egy csajos oldal cikke. Talán rákerestetek már pár dologra a she.hu-n (ez itt nem reklám akart lenni, nekem is automatán dobja föl, mikor kilépek a frímélről). Érdekes cikkek vannak időnként. Tanultam pszichológiát, és érdekel, hogyan gondolkodnak mások, hogy több dolgot tudjak megérteni és ezáltal tolerálni. Ez az én szakmámban (középiskolai tanár) szerintem fontos. Egyrészt, hogy ne nehezítsem meg óra alatt a saját munkámat, másrészt, ha valaki segítséget, tanácsot kér (gyakran megesik), valami értelmeset (vagy annak tűnőt) tudjak neki mondani:heureka:


    És akkor olvasom ugye a cikket a nőről, aki leírja, hogy mindent szeretett a férjében, csak hát a szex, az szűnt meg egy idő után. Humoros, szorgalmas, megértő, kulturált, csöppet sem agresszív volt a férje. Csak hát a szex, az nem működött. És hát, ott kellett hogy hagyja. És itt jutott eszembe az én drágajó feleségem (sajnos pillanatnyilag jogilag még az, de már nem sokáig). Micsoda igényei voltak! Csak hát, tudjátok, én ilyen konzervatív barom vagyok, azt gondolom, nem ártott volna valamit lerakni az asztalra, hogy onnét követelései lehessenek. Csak hát ez nem volt ugye. Pazarlás viszont, az két kézzel. És hogy még mi minden, azt inkább le se írom.


    „Vidék úr, elhiszed, hogy tudnék neked olyan motoros csajt mutatni, akihez lenne kedved?” – kérdezte nemrég egy nagyon jó barátom. „Nem, nem tudsz.” És itt kapcsolódok a cikkekhez. Egy motoros nő azért lehet félelmetes, vagy kevésbé kívánatos hosszú távra, mert valahol a férfiak nagy része, ha hosszú távra gondolkodik, a gondoskodó családanyát, a jó háziasszonyt keresi (no meg, hogy a férfi legyen az irányító), és ebbe a képbe nem sok férfinak fér bele, hogy megtelik a hócipő asszonykánál, oldalba rúgja a vasat, és elmegy kiszellőztetni a fejét. Igen, vagánynak gondoljuk a legtöbb motoros nőt, és elismeréssel adózik a legtöbbünk feléjük. Nade egy házasság, az más, a legtöbb férfi (vagy magát annak gondoló büdösfarkú húgyagyú nagy kan) szemében. Talán, gondolhatjuk mi pasik, ha egy nő maga is motorozik, azt remélheti a pasi (ahogy én is anno), hogy ha asszonyka is szereti, akkor majd nem rendez nagyjelenetet minden egyes alkalommal, ha nekem telik meg a hócipő, és én rúgom oldalba a vasat, hogy kieresszem a gőzt. Vagy azt is talán joggal remélhetnénk mi pasik, hogy asszonyka, ha motorozik, nem lesz halálosan féltékeny a vasra, és nem aljaskodik addig, amíg meg nem telik a hócipő, és el nem adja az ember a vasat. (Ugye ez nálunk megtörtént.) Viszont sokan megrettennek, hogy elveszítik a domináns férfi illúzióját (általában eleve önbizalom-hiányosak vagy széttiport senkik igyekeznek maguk előtt fenntartani ezt az illúziót), ha az asszonykának van elég vagánysága, akaratereje meg önállósága, hogy pl. motorozzon. Mert akkor ugye nem uralkodhatnak rajta, és nem az történik, amit végre ők akarnak. Igen, én is ilyen széttaposott lelkű kis féreg vagyok, de nekem nem lett volna életem traumája, ha a csajom motorozik, és mindemellett ellátja a dolgát otthon, és még bizonyos dolgokban ő is irányít. Nekem nem. Fateromnak igen, és itt van a baj. Többek között.

    A magam részéről elvesztettem a hitemet, hogy létezik olyan nő, aki elnézi a szenvedélyemet, tolerálja a tolerálhatatlan apámat, és még a háztartást is elvezeti (átvéve azt szegény nagybeteg anyámtól), és még az is elég neki, ami csekélyet én ezért cserébe nyújtani tudok. Merthogy a feje fölé jutó fedélen kívül nem tudok mit adni. Csak hát, amint az a she.hu cikkéből kiderül, elvárások, azok vannak.

    Félelmetes motoros nő? Ugyan. Nem attól lesz félelmetes, hogy vagány, vagy hogy motorozik. Ez az egész világ a félelmetes, meg a sok húgyagyú barom, aki benne van.
    bocsi, NaNa és MoncA kedveli ezt.
  8. Állítólag lovas nemzet vagyunk. Miért ne lehetnénk motoros nemzet, gondolták oly sokan oly sokszor, a világégés után is szinte azonnal beindult a motorgyártással együtt a motorversenyzés is. Számtalan nagy nevet lehet felsorolni, nem akarok megsérteni senkit azzal, hogy őt magát vagy rajongottját kihagyom. Sőt, Győrben versenyzőképzés is van, legalábbis a gyorsasági szakágban.
    Más kérdés, hol versenyezzünk? Vannak pályáink, voltak is. A Hungaroring szinte mindig foglalt. Van a Pannoniaring, a Rábaring, és még mások is. Eleink a Népligetben, szalmabálák között vívták késhegyre menő csatáikat. Számos krosszpálya üzemelt, salakpályák is voltak. Igen, így, múlt időben. Emlékszem, suttyó kölökként, amikor motorostalákozók se voltak, ott ültem apám mögött a csepptankos CZ-n, mentünk Cserénfára, a közeli kis somogyi falucska krosszversenyére, mert betétprogramként fellépett akkori kedvencem, a Dolly Roll (még valahol talán megvan az a dedikált fénykép is, amit akkor, ott írt alá nekem Dolly). Varázslatos hely volt. Rengeteg ember, pörgős programok, sétarepülés helikopterrel, amit akarsz. EB futamot is rendeztek ott. Gyakorlatilag az egész falu abból élt. Aztán jöttek előírások, és olyan tulajdonosok, akik csak kivették a pénzt a versenyekből, befektetni semmit nem voltak hajlandók. Ennek a hozzáállásnak a következményeit mindenki ismeri. Még a salakmotoros szakággal megpróbálkoztak, aztán befulladt az egész. Talán még megvannak a modern kinézetű felvételi épület romjai, ha azóta teljesen szét nem hordták az egészet.
    Szintén Somogyban van Sávoly is, ahova a Balatonringet akarták felépíteni. Az alapkő letétele mindössze 11 éve volt, Talma is ott volt, és nagy reményekkel nyilatkozott. Aztán telekviták, tulajdonosváltások sora jött, és az aszfaltcsík már el se készült. Azóta változtak a szabályok, a területen már nem is lehetne az előírásoknak megfelelő pályát építeni.
    Most újabb alapkövet tettek le. Mi lesz ebből?
    A szabályok változnak. Egy ideig megérti az ember, mondja, hogy a versenyzők, nézők, technikai személyzet biztonságáról van szó, de egy idő után azért mégiscsak megmozdul az ember bal vállán ülő szarvacskás egyén, és belesúg a fülünkbe. Vajon ez az egész nem azért van-e, hogy a kis nemzetek kicsik is maradjanak, és a nagyok még nagyobbak legyenek? Vajon kell-e nekünk, közismert pénzhiányunk ellenére, fölfelé erőlködnünk? Vagy ez is csak jól jön valakinek anyagilag, mint a hamisnak bizonyult remények a Pannonia márka föltámasztásával? Meddig lehet még büntetlenül kihasználni a lelkesedést?
    A Somogyi Hírlap címlapján két Simson megy a sávolyi nyomvonal porában. Hatásvadász sajtófotó a szánalmas valóságról. Minek van így értelme?
    NaNa, MoncA és Szegecs kedveli ezt.
  9. Ma egy népes, hangra 30-40 fős motoros csapat húzott el a ház előtt. Tudom, hogy jobb a békesség és nem néztem meg őket. Azért az utolsó kettőt meg tudtam lesni. Nagy, komoly, drága vasak voltak, túrára fölpakolva. Sajnos az én drágajó apám is észrevette. „Mi? Motorok voltak?” Azok, mondom, fülre úgy harminc, az utolsó kettőt láttam. (Úgy tettem, mintha nem is foglalkoznék velük, mintha nem lennék legszívesebben közöttük.) „Hepi”, mondta, és ujjával (ami most már általa is bevallottan egyre bénább) a halántéka körül mutogatott. Annyira rossz állapotban van már, hogy még azt se tudja kimondani, amit mindig szokott, kifejezhetetlen gyűlölettel, hogy „hepp”. De a gyűlölködést az utolsó leheletéig nem fogja föladni, még akkor se, ha egy értelmes szó nem sok, annyi se jön ki a száján, és más cseréli majd alatta a pelenkát. Maradék lelke mélyéből gyűlöl mindent és mindenkit, főleg azokat, akik merészelik néha egy kicsit jól érezni magukat. Vagy akiknek van pénzük. Mert az utolsó vérszopó ingyenélő patkány mind.

    Emlékszem, öreganyám is az utolsó leheletével is gyűlölködött.

    Már itt voltak délután a gyerekeim, és a rádióból ismerős dallam csendült fel, már amennyit hallottam az üvöltözésen keresztül. Amikor meghozom a gyerekeket, meg vannak veszve fél napig, agyatlan nemnormális módon tombolnak, üvöltenek, mert habár mindkét szülőm eléggé nagyothall, azért ez még nekik is sok (meg is kérdezte Pannát édesanyám, hogy öt napig nem hagyták beszélni, hogy mindent most, mindenkit túlharsogva akar bepótolni?). Szóval először nem ismertem meg, és kérdeztem anyut (ő is szereti a rockot, ugyan a könnyedebb verziót), mi ez. Aztán beugrott. Dire Straits: Brothers in arms. Kicsit értek angolul, nem sokat, meg Pannától alig lehetett hallani valamit. Aki ismeri, tudja, miről szól, meg a dallamot is ismeri. Öreg is vagyok, szóval na: elbőgtem magam… Panna mindenáron el akart onnan rángatni, nem akart sírni látni. Pedig ha tudná, mire is gondoltam közben…

    A háborúban nincsenek nyertesek. Ezt mindenki tudja, és mégis belemennek az emberek a háborúskodásba. Tönkreteszik mások életét, a sajátjukkal együtt, abban a tévhitben ringatva magukat, hogy lehet és mindenképpen kell nyerni. Csak fájdalmat és szenvedést nyernek, hazug illúziókat, és ezt ők is tudják, mégis pokollá teszik a másik életét. Azért a hazug illúzióért, hogy ők nyertek. Akkor is, ha arra a másikra rá lennének szorulva. Képtelenek elviselni, hogy valakinek jó. Az irigység az egyik főbűn. Hogy fognak az ilyenek elszámolni a Nagyfőnök előtt? És hiába mondasz, csinálsz akármit. Háború van. Fölösleges, értelmetlen, céltalan és végtelen, te pedig tudod, hogy nincs nyertes, csak pusztulás. Mark Knopfler énekel. Várja a végét, hogy többé a testvérei ne legyenek katonák. Hogy legyen vége. De jó lenne hinni abban, hogy egyszer vége lehet, és vár valaki minket odahaza. A mi völgyünkben. Ahol vége van. A farmon végre építhetünk, gondoskodhatunk, szerethetünk, és talán majd minket is szeretnek. A fegyverek ropognak. Robbannak a gránátok, és az ember csak húzza be a nyakát. Valahol elveszett a sisak, nem véd semmi. Még van valaki, akit saját testünkkel védhetünk a repeszek ellen, és ha úgy csapódik be a következő repeszgránát, akkor az ő vérző, összetört, elnyűtt teste véd minket. Vérzünk. Mi az értelme ennek az egésznek? Létezik-e még a völgyünk, vár-e még valaki? Üvöltenek a bombák. Váratlanul csapnak le, nem tudjuk, honnan, mikor, csak azt tudjuk, hogy jönnek. Vonszoljuk magunk, teljesen elcsigázva, egy ködös álomképet kergetve. Az ellenség pedig egy pillanatra sem lankad. Vérzünk. Talán el sem tudjuk már képzelni enélkül. Csak ténfergünk a háborúban, cél és értelem nélkül, és már el se tudjuk képzelni a völgyet, az otthonunkat, milyen lehet az élet gránáttűz és repeszek, reménytelenség és céltalan ténfergés nélkül. Nem tudjuk, merre a békés otthoni völgy, elfelejtettük már. Csak vonszoljuk magunk a sötétben, robbanások között, magunk se tudjuk, merre. Emlékszel a völgyre? Nem. Én se. Testvérek a háborúban. Panna cibál. Gyere, menjünk be, apa, nem akarom, hogy sírj. Még ezt se? Hiszen veletek folytatódik ez a vég nélküli háború. A Sátán röhög. Kis ösvény a becsapódások között, igen, arra a völgy, bumm. Fölállunk. Vérzünk. Lassan elfogy a talaj a lábunk alól. Vagy a lábunk fogy el? Ténfergünk a háborúban. Mark Knopfler gitározik. Ránézek valamikori motorom kopasz, poros vázára, azért szedtem szét, hogy megjavítsam, igen, hogy jó legyen vele menni. Nem akarok hozzányúlni a blokkjához a csatatéren, aknamező védi, persze azért is ágyúznak, hogy nincs kész, meg azért is bombázni fognak, ha használni akarom majd. Rövid időre felszállni a csatamező fölé, és kevesebb találatot kapni. Persze utána jól szétlőnek, hogy nem voltam ott, amikor célpont kellett. Ez a háború törvénye. Lehet, hogy nem is kell az a repülőgép. Pedig reméltem, hogy onnét megláthatom a völgyet, ami csak a mesében létezik. Testvérek a seregben. Jó lenne remélni, hogy van túloldal, ahol vár valaki. Szívszaggatóan sír a gitár. Hangját elnyomja a csatazaj.
    Broklyn, bocsi és MoncA kedveli ezt.
  10. "Jól csinálom?" - kérdezte butus hangon Süsü a Jó Királyfit. "Süsü! Süsü! Ne ilyen erősen!" - suttogta ijedt hangon a Jó Királyfi. (Bodrogi Gyula és Sztankay István egyszerűen zseniálisak voltak!) Most olvastam egy régi cikket itt, hogy milyen motort ajánlott elsőre választani. E bejegyzés apropóját az adja, hogy felpörögtek az események. Kezdődött azzal, hogy nem akartam elhozni a feleségemtől a lányok bicajait, inkább megpróbáltam, jó-e nekik az öreg Camping-em. A nagynak jó lett, a kisebbiknek pedig egyik nagyon jó barátomtól kaptam egy olyat, amit az ő lánya már kinőtt rég. Mindegyiket felújítottam, és Panna, a kisebbik lelkesen segített. Megmutattam neki annyi dolgot, amennyit csak lehetett, és nagyon lelkes volt. Különösen a csapágyak zsírzását élvezte. Mondom, lássák, hogy nem olyan egyszerű és olcsó még egy bicikli felújítás se, hát még egy motoré. Panna régóta nagyon lelkes a motorozás iránt, és én igyekszem nem túltolni a lelkesítését, szépen finoman adagolom neki, hogy az nemcsak rózsaszín babaálom. Mert meg lehet ázni, veszélybe sodorhatják a többi közlekedők, el lehet csúszni stb. De csak óvatosan, nem akarom derékba törni a lelkesedését se, mert ilyen különélnekaszülők helyzetben kell egy kis érzelmi stabilitás.
    Másik dolog, ami lendületet adott, hogy Bélus rokonom beépített egy 125-ös négyütemű quad-motort egy eredetileg 50-es gyerek quad-ba, és munkadíjként otthagyták neki az 50-es motort. Üzemképes, komplett, és elég olcsón megválik tőle. Megbeszéltük, hogy lecsapok rá, és erre a jövő hónapban az anyagiak is adottak lesznek. Több motor is esélyes volt, amibe beépíthetném, de Panna annyira belelkesedett (egy alkalommal, amikor nem akart tanulni, és a kis piszok igen jó érzékkel választ témát, ha terelni kell a szót, igen, ezek az alapjai egy nehéz tininek és egy szélhámos nőnek), szóval belelkesült, és mondta, hogy inkább mégse piros, hanem bordó motort szeretne. Majd. Amilyen Életem Pici Párja is volt. Fotók elő, na tetszik, húúúúúnaggyon, na akkor összelapátolunk majd neked valami ilyesmit. Persze nem Czetkát, az még neked nagy. Ha megmarad a lelkesedésed, olyan 12 éves korod körül ráülhetsz. Szerencsére fél a sebességtől, ez biztató jel, és okos is annyira, hogy tudja, nem babra megy a játék.
    Mindeközben Bélus 11 évesre saccolta, hogy akkor körül már meg lehet tudni, van-e még érdeklődés és érzék hozzá. Mert ha nincs, megette a fene az egészet. (Emlékszem az első próbálkozásomra a Komarral, szarrá kopott váltómarkolattal, üvöltöző apával, aki próbált tanítani, alaposan elvette a kedvemet, kb. egy évre.) Én ennek az idejét 12-13 éves korra teszem. Mert ha megtetszik neki, ismerve Pannát, el fogja csórni a vasat, és ha megfogják a zsaruk, abból nagy baj lesz. Mindenképpen valami épített vasat akarok aláadni, már csak azért is, mert most 7 évesen se egy égimeszelő, valószínű később se lesz az. Egyik cimborának több Jawa Mustangja is van, kicserélem a ramaty hátsó villát, belepattintom a quad blokkot, csinálok rá egyedi ülést, és akkor kellően alacsony is lesz, automata váltós is lesz, és ott fog rajta figyelni a bordó Czetka tank és oldaldeknik. És ha nem jön be Pannának a motorozás, hát legföljebb én fogom használni, hogy emlékeztessen arra a vasra, aki 18 évig volt a társam jóban-rosszban...
    Szerintetek így tanácsos csinálni?
    NaNa, bocsi és MoncA kedveli ezt.
  11. Idézem a mai Origo-t:
    Nyolcvanöt éves korában meghalt Szabó II László, a magyar motorsport meghatározó jelentőségű alakja.

    A Magyar Motorsport Szövetség vasárnapi gyászjelentése szerint csaknem 25 éves pályafutása során Szabó négy különböző szakágban 22 magyar bajnoki címet nyert. A gyorsasági világbajnokságokon több éven keresztül ért el dobogós helyezést, többször megelőzve a sokszoros világbajnokokat, Phil Readet és Giacomo Agostinit.

    A gyorsasági vb 125 köbcentis géposztályában 1967-ben és 1970-ben is ötödik lett, ami karrierje csúcsának számít.
    Pályafutásának elismeréséül megkapta a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem arany fokozatát, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Szabó II Lászlót a Magyar Motorsport Szövetség saját halottjának tekinti.
    Szegecs és MoncA kedveli ezt.
  12. A szokásos kötelező. Ez jutott eszembe első blikkre. Nyáladzás, vagy annak tűnik. És ha valaki tényleg őszintén? Mert olyan szerencsés, mint én? Vajon kell-e külön nap, hogy kifejezzük, mennyire hálásak vagyunk neki? És tényleg, vajon képesek vagyunk-e rá, hogy tényleg kifejezzük? Vajon tudunk-e annyit tenni érte, amennyit ő tett értünk? Mert én nagyon szerencsés vagyok. Én megkaptam a legnagyobb ajándékot, mit ember csak kaphat: őt. Vajon tudok-e elég hálás lenni ezért? Nem hiszem.

    És ilyenkor mindig, minden alkalommal elgondolkozok azon, mi van azokkal, akik nem ilyen szerencsések? Apám. Az én gyerekeim. A volt osztálytársam unokahúgai. És még sorolhatnám.

    Nagyobbik lányomnak volt ovis csoporttársa egy srác. Őt meg a két bátyját úgy faképnél hagyta az anyjuk, hogy azóta feléjük se néz. Elég – hm - érdekes volt, amikor az oviban anyák napi műsort adtak a gyerekek (elképesztő ügyesek voltak, és az óvónők is hatalmas munkát végeztek, iskolában nincs olyan hosszú, tökéletesen betanított, koreografált műsor, le a kalappal a kaposmérői óvodapedagógusok előtt). A srácnak ugye meg kellett változtatni a szöveget, és az apjának adta a virágot, aki anyja helyett is anyja volt, meg apja egy személyben, annyit melózott mint a barom, és mellette ellátta az asszony, az anya feladatát is. Nehéz sors, és nem biztos, hogy ezt bárki, mondjuk külső ember, tolerálni fogja, vagy meg fogja köszönni neki, mert ez a világ már csak ilyen.

    Eszembe jutnak azok, akiknek az anyja tönkretette az életüket, önzésével, dühöngésfüggőségével, akiknek rossz példát mutattak és mutatnak, alkoholizmussal, kicsapongó, nemtörődöm életmóddal, türelmetlenséggel, következetlenséggel. Ez nem az ő napjuk lesz. Oviban, suliban mindenki kötelezően szeretgeti az anyukáját, a legtöbben őszintén, neki meg ég a pofája, és zavarban van, mint Ádám ősatyánk anyák napján. És igen, eszembe jut a Szelíd motorosok is, amikor betépnek a temetőben, amit Wyatt akkor mond. Érdekes belegondolni: vajon ő is azért lett ilyen? Mert így indították útjára az életbe? Persze az ilyen „anyák” állíttatnak szobrot maguknak, ha valakivel beszélnek, hogy mert ők szültek gyereket, ők a világ legjobb anyái, és hogy ők mennyit áldoztak a gyerekeikért. A beszélgetőpartner meg, ha ismeri a helyzetet, nehezen állja meg, hogy ne küldje el az anyjába, vagy pofán ne verje, vagy ki ne röhögje.

    És eszembe jut a másik oldal is. A hálátlanok. Akik csak saját magukkal törődnek, és anyák napján se látogatják meg azt, aki szó szerint az életét áldozta értük. Határtalan önzőségükben teljesen természetesnek veszik, sőt elvárják, hogy mindenki az ő kiszolgálásuk végett tegye magát tönkre. Sőt, még hibáztatják, elítélik is azt, aki esetleg ezért reménykedni merészel valamit cserébe.

    Sokféle ember van. Én azt kívánom mindenkinek, bárcsak olyan édesanyja lenne, mint az enyém. Nemrég jöttem meg a boltból, vettem neki étcsokit. Könnyes szemekkel mondta, nem kéne ennyit költenem rá, neki már az is elég, hogy itt vagyok. Én csak egy puszit adtam a homlokára, és kisiettem, nehogy meglássa, hogy potyognak a könnyeim.
    NaNa és MoncA kedveli ezt.
  13. Kedves Lányok, Asszonyok! Áldott, békés, FERTŐZÉSMENTES Húsvétot kívánok kedves Mindannyiotoknak! Vigyázzatok magatokra, egymásra, szeretteitekre!

    Hangulatkeltés gyanánt álljon itt főnököm, Réhling András locsolóverse, speciálba idénre költve:

    "Hipós tojás, maszkos nyuszi,
    Nincs locsolás, nincsen puszi!"

    :D:D:D:love::flover::ajándék:
    Vickancs, MoncA, bocsi és 1 másik tag kedveli ezt.
  14. Van egy ismert amerikai mű, aminek ez a címe, közgazdaságilag cáfolja a fogyasztói társadalom megalomániáját. Tényleg, nekem sokkal nyugodtabb a lelkiismeretem, ha kicsi, olcsó, takarékos dolgok vesznek körbe. És itt most nem elsősorban a motorokra gondolok, habár azzal is így vagyok (az autóm is kicsi: Maruti), és voltam is mindig. Nekem a 350-es Jawa lett volna a plafon. Most az álmaimnak két netovábbja van: vagy egy 125-ös(nek álcázott;)) Sport Czetka (csak Panna lányom miatt, aki folyton azzal nyaggat, mikor veszek már olyan motort, amivel tudom vinni:ok:), vagy egy 50-es, lehetőleg négyütemű robogóblokkal hajtott igazi merevvázas vintage chopper (persze Jawa vázban!).

    De most nem is ez a lényeg. Ezt az évet két szemszögből is új helyen kezdhettem (köszönet érte mindenkinek, köztük a Nagyfőnöknek is!). Mind a két hely kicsi, de talán pont ezért érzem jól magamat bennük. A szobám hosszú ábrándozás és küzdelmek után felújításra és hőszigetelésre került. Kicsi, 3,1 x 3,2 m-es szoba, de nekem pont elég. Van bent egy mindent elnyelő, közel 1 m mély beépített szekrény, és most már sehol máshol nincsen cuccom, csak ott (na jó, az otthoni műhelyben is van pár, dehát szerszámokat csak nem viszek a szobába!). Megértem lefotózni, a sarokba kellett álljak. Van benne egy igazán chopperes részlet, ami ráadásul nulla forint nulla fillérből lett. Kaptam egy éjjelilámpát, és fater régen összetört egy krómozott lámpafejű munkatér-megvilágító lámpát (véletlenül ráemelte a szalagfűrészt). A lámpa küllemre hibátlan krómozott fejébe beleépítettem az éjjelilámpa belsejét (E14 foglalat, 1,8W-os LED) vezetékestül, kapcsolóstul, és a saját asztali lámpámat odaadtam Pannának a saját íróasztalára (állítható magasságú dohányzóasztal, eddig a nappaliban volt, oda egy olyat tettem, ami eddig a padláson volt), úgyhogy minimál költségvetés volt itt is. A polcok régiek, az asztal felett levőt otthon elfekvő anyagokból csináltam. Annyira kiszámoltam a lambériát például, hogy maradt egy db 60 cm-es darab, és kb. 20 db 25-28 cm-es, minden mást fölhasználtam. Az ágyam anyuék régi ágyából készült, az eredeti ágybetétből kiállt pár rugó, ezért raklapból csináltam ágybetét-alapot, nagyszüleim régi ágyának szivacsbetétére húztam egy takaróhuzatot, a hátszivacsokra egy-egy nagypárna huzatot, és már kész is volt. Szerintem nagyon otthonos lett, legalábbis én nagyon jól érzem magamat bent. Kincset ér a zöld cserépkályha, az a lányok szobáját és az enyémet fűti, ha itt vannak, abba durrantunk be délután 5-6 körül, és még reggel sincs hideg. Nagy zimankóban délelőtt is befűtjük. Íme a képek!

    A második képsorozat a szintén idénre elkészült műhelyemet mutatja. Az még kisebb, nem mértem, de kb. 2,5 m x 3 m-es. Nagyon közel van a sulihoz, kívülről nem látni be (bematricáztam az ablakot), általában elég a természetes fény, senkit nem zavarok vele, és csak pár megbízható ember tud róla. Gyakorlatilag minden berendezési tárgy elfekvő, ledobott cucc, például a falvédők a házunk tetőfelújításából megmaradt tetőfólia. Most három vas épül ott, Pónit látjátok a munkaasztalon készülni, és blokk nélkül Sára áll még ott. Piroska jelenleg szét van kapva, ő is ott van, csak nem látszik. Múltkor elgondolkodtam, lehet, hogy Simont is ott kéne megcsinálni... Egy hátránya van a helynek: nem fűthető, csak elektromosan. Ezidáig még nem volt akkora zimankó, hogy be kelljen üzemelnem a fűtést is. Annyira közel van, hogy még egy szem lyukasórában is érdemes kimenni. Ennél csak a győri utolsó garázsom volt jobb. Viszont ez ingyen is van. Tök jó!

    Egyébiránt őszinte örömömre szolgál, hogy végre valami pozitívról is beszámolhatok Nektek!;):hura::ok::csam:

    Csatolt fájlok:

    Vickancs, NaNa, MoncA és 1 másik tag kedveli ezt.
  15. E10

    Ömlik a médiából, hogy irány a márkakereskedés, bírja-e a vas az új nyálat.
    Megkérdeztem. Fölháborodtam. Ugyan nagyon udvariasak és segítőkészek voltak, amiért köszönet nekik, ám a gyár... hát... egyből előjött a magyaros összeesküvéselmélet-gyártás. A 15 évnél öregebb autókba nem ajánlják az E10-et, legalábbis ha hosszabb ideig szeretnénk élvezni a vasat. Ugyan sokkal drágább a 100-as nyál, de kicsit kevesebbet fog belőle enni a vas.
    Ez csapda! :morog::ninja::mad:
    A 15 évesnél fiatalabb vasadban minden műanyag, és sokkal szarabb, mint a régiben. Idő előtt tönkre fog menni. Többet fogyaszt, és akkor hol is van a fröcsögő nyállal ordított környezetvédelem? Vagy adózz a drága nyállal, mert nem cseréled le rögtön a vasat, amikor lejárt a banki törlesztő (mint a mi vérünkön meggazdagodott nyugaton):mad::morog::ninja:. Azt eddig is tudtam, hogy a kampósorrúak bármit megtesznek, hogy a rabszolgájuk légy. Ezt azért nem gondoltam volna. Nekem öreg kétüteműm van (Simson, Babetta). Azt még le tudtam nyelni, hogy az alkoholtartalom miatt több, eleve k.va drága kétütemű olajat kell kevernem a nyálhoz. Most már esélyem sincs. Nincs pénzem, értitek? Nincs pénzem k.va drága hitelre, hogy egyszerhasználhatós eldobhatós járgányokat vegyek, melyek azért nem környezetbarátak, mert ötévente le KELL cserélni. És akárki akármit mond, egy olyan családban, ahol beteg öregek vagy kisgyerek van, NEM LEHET nélkülözni az autót. OK, munkába jó időben be lehet bringázni. Ott is ugyanaz a helyzet, mint bármely másik közlekedési eszköznél: a régihez, ha kapsz is valamit, olyan ócskát, hogy nem éri meg, és KELL cserélni. Az új meg csak hitelből vehető meg. Vagy a legegyszerűbb: nem kapsz hozzá semmit. Vagy csak egy lényegtelen gumiabroncsot, mert megszűnt az a méret:morog:
    Hiába nem akarod tömni a kampósorrúak zsebét, akkor is fogod.
    És még megdögleni se tudsz ingyen:morog:
    Kár volt erre a világra gyereket nemzeni.:no:
    Geminibike, NaNa és MoncA kedveli ezt.