Nomad

Ez az évkezdés alaposan próbára tette a türelmet és a kitartást. Úgy érzékelem, nem csak nekem, most sokan parkolópályára lettünk állítva. Ki így, ki úgy.
Így aztán, miután sikeresen rávetődtem az autoscout és a mobile összes csaló hirdetésére (látszik, hogy régen jártam a "piacon", lövésem nem volt az árakról), és ezeket aztán sikeresen töröltettem is, hirtelen el is szállt belőlem az az olthatatlan lóvásári hangulat. Ami jó volt, mert le tudtak bennem ülepedni dolgok. Hogy valójában kinek, és milyen motort akarok. Na, innentől vált igazán nehézzé, mert ez tisztába tette, hogy a biztosítás okán bőven nagyobb piacról válogathatok, nem csak 2-3 darabból. Hirtelen a látótérbe került jó 10-15 paripa.
Miután a józan eszem vissza tudott térni, mert a lelkesedésem már nem duhajkodta szét a portát, szépen feltakarította a szemetet, és szemügyre vette a kínálatot. És rájött, hogy szükség lesz szűrőre.
Íme:

1. Ne legyen rommá pimpelve
2. Se esztelen túlárazott, se gyanúsan olcsó
3. Lehetőleg annyira gyári állapot, amennyire csak egy minimum 17 éves motor lehet, főleg ebben a kategóriában
4. Csak semmi PIROS (a legutolsó pofás verziója 2002-ben volt, feketével kombinálva)
5. Elég volt a karburációból, a szívatást még a motoroknál sem szeretem...
6. Max egyszer kerülhette meg a Földet
7. Épeszű távolságon belül legyen

No, és ekkor már megint csak 3 darab maradt. Kettő ezekből igencsak az utolsó pont határán mozgott (650 km körüli távolságokkal, az sem mindigjó, ha nagy az ország, ahol élsz), és kacérkodtak a 3-kal is, noha csak 30 ezer körül futottak. Így maradt a nyugat-hesseni táltos, ami "csak" a 6-os pontot feszegette a maga 45 ezres futásteljesítményével. Bár Bismarck is 43 ezren túl volt már, mikor hozzám került.

Így április hetedikén béültem a Scharnhorst fedélzetére és számtalan csomós sebességgel magam mögé parancsoltam 180 km-t, hogy megtekintsem, méltó-e a paripa egy áldomásra.
Mivel a csalókkal futott széria tényleg teljesen kivert belőlem minden lelkesedést, így nem fogok ódákat zengeni, ajnározni, himnuszokat költeni. Úgysem ez a szakmám.

Maradjunk annyiban, hogy tetszetős a vas. Nekem legalábbis. És, ugye, ha már magamnak veszem, ez nem egy elhanyagolható érvelés. Ez sokat nyomott a latban, hogy nem az utódmodelljét vettem, az sokat bukott a megjelenés terén. A fényezett és krómozott elemek vastagon jobb állapotban vannak, mint Bismarck volt, amikor megvettem.
Leszámítva a törvényes minimum profilmélység kb felére koptatott gumikat, ami a tegnapi esős hazaúton fogcsikorgatóan gyalázatos élmény volt, és az ehhez bónuszban adott, jól érezhetően "reteszelő" kormánycsapágyat (szerintem simán a gyári még), jól egyben lévőnek tűnik a vas.

Bár a kapcsolat szó szerint nem indult "felhőtlenül", sőt, helyenként feltűnően borult, és ingatag-sikamlós volt, végül azért itt áll most a ház előtt a "Hajnalcsillag", másképp Morning Star, vagy németül Morgenstern, vallásos régebbi érettségizetteknek, akik még tanultak latint: Lucifer.
Hogy melyik verziót fogom használni, még nem tudom, de nem lehet véletlen, hogy a youtube-on lucim.fere néven vagyok regisztrálva Ez is csak most jutott eszembe, ahogy ezt itt írom...









Amiről az egyik első fordításomat csináltam, ami utólag visszaolvasva üvölt az újrafogalmazásért:

A második metrikus Road King a Kawától, a VN 1600 Classic Tourer, szerencsésebb piacokon Nomad.

Nagyjából ez az üzenete az elmúlt 4 hétnek, amit a cím közvetít...

(Frissítve)

Már a csattanás előtti két hétben feltűnt, hogy gyanúsan megszaporodtak az elém akár szándékosan, akár vakságból bevágó emberek, körforgalomnál, kocsibeállóknál, kereszteződéseknél, amit az ember csak el tud képzelni (meg amerre jártam, ugye ). Aztán szökőnap kedvéért jött a puszi az Ivecoval, amivel annyira mégsem lettem karcmentes, mint az a minap kiderült, két bordám azért csak igényel most némi töredezettségmentesítést. A bevágások ezután is folytatódtak, a múlt hét végén már egészen extrém módon, ott a szétnyíló sávoknál még balról rámhúzta egy Merci a kormányt az utolsó métereken, a 60-as útszakaszon legalább 110-zel, hogy ő még befér elém. Nem kellett 40 centi távolság, hogy kiüssék alólam a Yamahát is, a változatosság kedvéért most Düsseldorfban (ez a D lesz az új mumusom, a múltkor Dormagen volt). A kolléga még kérdezte is, miért nem mentem utána, ő mögöttem előbb látta, mi készül, reflexből kapcsolt vissza kettőt büntetni indulni. Mesélte, amit ő látott, sokkal meredekebbnek nézett ki, nem számított rá, hogy érintés nélkül elmegy a kocsi mellettem.

Ezek után kb 20 perccel sem beadta a navi is a kulcsot, amit a kawás túrákhoz szereztem még be magamnak, és ami kétszer járt velem eddig Magyarországon is. (többször láthatóan nem akar, rasszista kötsög )

Tegnapelőtt jött a kárbecslő Bismarckot nézni (tényleg, mint a fjordokban, a fal mellett egy lakókocsi és egy utánfutón fekvő csónak közé bedugva), direkt olyant kerestem, aki érti a motorok baleseti problematikáját. Megvan a gazdasági totálkár, és azt mondja ugyan, hogy meg lehetne próbálni a vázat húzópadra rakni, de olyan helyen kapta a pofont, hogy nagyon valószínű a húzópadon történő repesztés.

A céghez az Ördögűzővel mentem, mivel először is 18 fok volt, másodszor az autó kagylós üléstámlája annyira most nem esik jól. Hazafelé kicsit kujtorogva mentem, élvezkedjünk...

Tegnap is gurulgattam még egy két órácskát (a kötelező agyatlan két elémugrás is megvolt, tudnám, mi a francnak szerelnek némely autókra tükröt meg idexet), és már hazafelé menet megálltam egy cigiszünetre. Amikor is feltűnt, hogy furcsán néz ki egy kicsit a vas, feltűnően koszos helyenként. Na igen... a friss, még csillogó villaolaj elég könnyen begyűjt minden szemetet, port stb. Nem csak úgy könnyezget, de szinte (na jó, ez tényleg durva túlzás lesz) sugárban pisálja körbe a szoknyát. Máról holnapra. És nem padkáztam, nix fekvőrendőr, semmi ilyen.
Persze, most, szezonkezdet kedvéért, amikor a műhelyek fuldokolnak a munkában.
Szóval most elgurulok vele szépen lábujjhegyen szervizbe (3 km a háztól, a franc megeszi, ha itt lesz valami nyavalya), és remélem, hogy a nagypénteki Riders kirepülés előtt visszakapom.

Meglátjuk, meddig leszek sarokba állítva. Mert ez már nem célozgatás, itt már üvölti az életem az arcomba, hogy üljek le, és gondolkodjak. (csak azt nem mutogatja, hogy min is...)

Update: Yamaha szervizben, a villatömítés mellé esedékes egy kormánycsapágy is, és ugyan még nincs a halálán, de akkor már kap egy új gumit is előre.

Olyan ez, mint a naplementébe való motorozás romantikája: ritka nagy barom volt, aki kitalálta... De haladjunk sorban.
Az utóbbi hónapok nagyon nem kedveztek már a motorozásnak. Beköszöntött Germániába 2-3 éve a monszun, és azóta néha az az érzése az embernek, hogy csak esős évszak van. A minap olvastam, hogy végre megszűnt a Németországot sújtó történelmi aszály és szárazság, még a mélyebb talajrétegek vízmennyiségét tekintve is.
Remélem, ezt olvasta Odin és Donar is, mert a jóból is megárt a sok...
Na, jól van, elréttam a szokásos nyavalygásomat, csapjunk a lecsóba, teli tenyérrel, hadd fröcsögjön!
Eljött az ideje a számvetésnek. Bár, ezt nem ilyen hamar terveztem.
Idestova 4 éve (jan. 4.) foglaltam el a Bismarckot ideiglenes kikötöjéből, Bochumból, a dicsőséges Mean Machine-tól, ahol a góré a Gremium MC oszlopos tagja, mint ez később kiderült.
Szerelem volt első látásra:



200 ojrót engedtek is az árából, vállalva, hogy majd csak 4 hónap múlva teszik a ház elé, hogy addig se nálam teleljen az utcán. Mert persze, jogsi még nincs...
Aminek a nyűgjeit, + a bejelentéssel bajlódást itt, a blogon annak idején már elmeséltem.
A kezdeti NEHÉZségek leküzdése elég sokáig tartott. Időbe került, mire tegezőviszonyba kerültünk. Azaz, pontosítok: ő az elejétől tegezett, mi több, néha még fitymált is... A szakmámból kifolyólag többféle barnítási folyamatot ismerek a fémmegmunkálás területén, ott ez szép, jó, üdvözítő. ez nem igaz a nadrágra...

Szép lassan kiismertem Bismarck őfőméltóságát. Hamar feltűnt a reszkető első kerék 50-70 közt, a nem eléggé tapadó gázmarkolat, a rozsdára súlyosan hajlamos, tré módon krómozott fedelek, védőrácsok. Pénztárcát nem kímélve szépen, lassan felszámoltam minden nyűgjét, amit csak lehetett. Kapott Vilbers progresszív rugót, friss olajvillát, friss krómozásokat, rendszeres inspekcijót(!) (szigorúan csak szervizben, ahol vettem, közben jó haverokká lettünk az MM csapatával, nincs nyűgöm, amivel elhajtanának a francba. Legfeljebb szájbarágósan elmagyarázzák néha a fogyitabletta vendégnek, ha valamivel valami hülyeségre készül... )
Nagyon hamar mély vízbe ugrottam vele, alig 9-10 ezer km-es jogsival megejtettem első magyarországi utam. Ezt itt korábban megírtam, hogy letoltam az 1200 km-t egy seggel, de nekem ott kell lenni a magyar Vulcan Riders éves találkozóján, BBogláron. Durva mutatvány volt, nem csak az első 500 km özönvízszerű esőzése miatt (emlékezzünk, ekkor ment a lecsóba az Ahr-völgy vidéke, ami 2 év után még mindig nyögte a nagy vizet), de az alfelem Ausztriában már sírásközeli állapotokat okozott. Azért meglett a dolog.


A hazaút sem volt kevésbé kalandos, ilyen ez a macsóélet...

Ezután eltelt pár hónap, ősz lett, mire először meglátogattunk egy német törzsasztalt, szeptemberben a Nord-West-et.
Mit szépítsem, annyira nem győzött meg a dolog, főleg a szekreterivel való beszélgetés. Nagyon komplexusteli dolognak tűnt ez a német VRA (menet közben lassan már értem, hogy igen, és mégsem)



Az úriember mellettem nemrég országos vice-prezi lett. (Magam is rá szavaztam) Itt még N-W modként tőle kapom az első "peccset"

Ezután elmúlt egy hónap, benéztem Ruhrpotthoz, na, az majdnem sírnivaló volt. Az időjárás kegyes volt ugyan, de voltak össz 3-an, annak is ez lett a vége:



Mike a 900-as Custommal benyelt egy bowdenszakadást, amit megoldani jó két órába telt. De promi társaságba kerültem, az tuti: Berni, a prezi (most lépett vissza, 8 év után), Ulli az országos Road Captain, és Mike a Blocker.
Na, ezek után én rápihentem a német csapatra közel egy évet, és eztán inkább a '22-es magyar találkozót vártam, de ezt már beosztottam 2 szakaszra Majsáig. Bismarck szó és nyekk nélkül hozta a formát, mintha nem is egy 24 éves csatalóról lenne szó. Bár az ottani utak miatt azt gyanítottam, halálán van a teleszkóp, később kiderült, "csak" a Metzeler 888-asával nem tud szót érteni.




Itt sikerült viszontlátni a prezit is, és néhány másik német kollégával itt találkoztunk először.
Ami "schorsch"fordító volt. mert ezután szeptemberben már értelemszerűen ott voltam a 3. (nekem első) Riders Meets-en Westerwaldban, ahol annyira jól sikerült a buli, hogy itt dőlt el, inkább a német csapat Mittelrhein nevű kupijába szegődnék. Ez egyébként motor nélkül történt, mert mindennyiunk nagy meglepetésére (khm...) a 3 nap némi rövid szünetekkel özönvízszerű esőzésekkel volt tarkítva. Már az odaút is lépésben zajlott a pályán, annyira nem lehetett látni semmit, és több centi vastagon folyt az aszfalton minden irányba és -ból a víz. Erről aztán nem is készültek érdemben fotók, így most csak némi közbevetés következik. Az alábbi képen balról a harmadik Schorsch...








Közben persze már jártam be a többi csapatokhoz, gurulgattunk Sauerlandon, Eifelben, Mosel-völgyben, és így zajlott az élet, belekerült a Kawába 20, 30, majd 40 000 km is. A tavalyi avatómról külön bejegyzés készült, mint ahogy az előtte elkövetett csapatos magyarországi vonulásról is:




Azóta nem sok minden történt, a fiam esküvőjét leszámítva, ami miatt az ideji Riders Meets nekem kimaradt, és ami egyébként szintén esőbe fulladt. Már nem az esküvő, a találkozó...

Az ősszel végrehajtott inspekcinyó óta most lenne esedékes a következő, egy áprilisi műszakival együtt. Vettem is hozzá új Vance & Hines dobokat, komplett kipu-rendszerrel, extra magas szélvédőt, kormánymarkolatokat, véggombokat, szélterelőket, vezetőnek üléstámlát. A kiput egy hete már át is vittem a szervizbe, hogy a dB-killereket addig már le tudják forrasztani, mert most még teljesen nyitottak.
De most már szerintem úgy is maradnak.
Csütörtökön, február 29-én, melóból hazafelé egyedül hajtottam a B9-esen, előttem, mögöttem senki. Lámpás kereszteződés több is van, a Zinkhütter Weg sarkán van egy irgalmatlan logisztikai cég, az Offergeld. No, ide igyekezett román kamionos barátunk (és vazze, Catalinnak hívják) velem szemben a telizöldes lámpáknál, balra kifelé. Végülis, zöld volt neki - csak nekem is. Viszonylag sokáig tartott felismernem, hogy a gyökér nem fog megállni.

És ezzel odahelyezte a csattanót Bismarckkal közös történetünk végére. Egy román vontató jobb hátsó kerekén ért véget ez a mese.



Mindkét teleszkópszár törött a krómozott szoknyák alatt. Az első kerék blokkol, a villahidak szétszakadva, kormánytengely csapágy felett letörve. A kerék hazavágta a hűtőt, a víz még ott elfolyt, az új szélvédő lecsó. A collos bukócső kifli, kétségtelenül húzta magával a bölcsit is.

Én lepattanóból zuhantam hanyatt lapra, mint a kezdő cukrász palacsintája. A becsapódást az ízületek ugyan kicsit nehezményezik, de amúgy karcmentes vagyok.

Az élet megy tovább, ma már motoroztam (tegnap csak azért nem, mert nem értem rá), és holnap is fogok.

Hát, ja. Itt van az ősz, itt van újra. De száradjon ki a karburátorom, ha szépnek merem nevezni. Mi ebben a szép? Takony, nyálka, hűvös nyirok, eső, leim az utakon. Motorozásra csak mérsékelten és ritkán alkalmas egy 25 éves cruiserrel. És a sport-tourerrel sem egy nyugtató meditációs gyakorlat kimenni az utakra.
De legalább történtek dolgok az idén. Hol is hagytam abba a motoros témát?
Ja, igen, hogy hivatalosan is Rider lettem.




Ez a kép a haver kertjében készült Leverkusenben, egy héttel az "avatás" után, vele együtt lettünk "vollmember"-ek, egyébként ő az, akit megfertőztem a Tourer-mániával:





Aztán július elsején így néztünk ki:




Nekem szerencsém volt, a kolléga nyerte a mellénnyel egyező színű hajat

Aztán még júliusban megejtettük az éves országos találkozót Türingiában. Hatalmas csapatás, voltak Lengyelországból, Svájcból, Olaszból, és asszem, Spanyolból is VROC tagok ( Vulcan Riders and Owners Club)
Az olaszoknál igen kemény a némettel összehasonlítva a taggá válás, ott két "vizsga" van, egy belföldi és egy nemzetközi.
A lengyelek, ha idegen felvarrót akarnak (akár csak más VRA-Chaptertől), akkor be kell állítsanak egy második mellényt, a hazain csak honos VRA patch lehet.

Vannak eltérések rendesen. (csak halkan jegyzem meg, a magyar csapat szabályzata alapján nekem innen a CH 36 10 éven belül esélytelen lenne...)

Még a magyar túra előtt sajnos lemaradtam az apák napi kimotorozásról (nem röhög, a fiam nemrég nősült ) : https://youtube.com/shorts/GhtKR6xGSXs

de a találkozó már rendben ment:





A blogszerkesztő csak mérsékelten hajlandó betölteni többszöri frissítés után is, bocsi az ilyen fapados linkelésért.

Az idei év egyébként elég vérszegény lett, kb csak 13 ezret sikerült beleúsztatni a Bismarckba.

A találkozó után még ellátogattunk páran a Travellers MC rendezvényére, akik jól ráfaragtak, a teljes 3 napos találkozójuk nagy része szakadó esőben telt, erről sajnos nincs értékelhető képanyagom.
A naptári őszöm pedig már kőkeményen arról szólt, hogy motorral járok munkába, most pedig már szigorúan 4 kerék, én a kezdet kezdetén megutáltam az esőben motorozást. És a vizes avar még mindig nem partner ebben a szórakozásban.

Egyre inkább visszahúzódtam, lényegesen kevesebb kontaktom maradt.
Még ha senki nem is támadt rám, nem dobtak-utáltak ki sehonnan, nem igazán tudom elfelejteni, mit is műveltek velünk embertársaink 3 éven keresztül. Erre az életben nem számítottam volna. Mi mindennek el lettünk gyalázva, mire rákényszerítve, és miket tettek volna velünk a legszívesebben... Mind részt vettek benne...
Ha ma erről megkérdezed őket, mint nemrég a főnökömet, csak feszengve a cipőjüket nézik, és semmit nem akar tudni senki a dologról. De mind hagyták, hogy minket be akarnának zárni, a pénzünket (bért, munkanélkülit, nyugdíjakat) blokkolnák, mert mi oltatlanok vagyunk. Követelték, hogy saját zsebre álljuk az orvosi költségeinket, netán egyáltalán ne juthassunk orvosi ellátáshoz. Most, hogy éppen ők azok, akik tömegesen halnak, vagy épp a kórházban fekszenek, , munkaképtelenek lettek, erről már senki nem beszél (valójában mégis, most ők követelnének kártérítést, természetesen állami, azaz adópénzből, azaz az enyémből. Amit ÉN MÉG MINDIG TUDOK FIZETNI!) A zárójeles rész tőlem, a blogtulajtól van.

A korona-időszak hihetetlen gyalázatos eljárásai után már amúgy is kikérem magamnak, hogy egy ilyen társadalom tagja legyek. Nem vagyok szívesen egyedül, de inkább magam maradok, mint hogy ilyen emberekkel vegyem magam körül.
Másrészt ezt egyben önvédelemnek tekintem. Ez az őrültekháza ugyanis már elviselhetetlen.

(VK-n találtam, németül. )

Amikor megkezdődött anno a kis tüskés rohadék terrorja a politikán keresztül, itt, német földön mindenki arról "rettegőzött" (hogy én is találjak már fel egy új szót), hogy most aztán letérdel a német gazdaság, munkanélküliség lesz, és eljövend a legsötétebb armageddon, ami még a Jelenések könyvéből is ki lenne cenzúrázva. No, ehhez képest mi majd' belefulladtunk a munkába, sikerült havi átlag 80-100 túlórákat behúznom, ami egyébként nem panasz, mert a Bismarck beszerzése, és a német jogosítvány igényelt néhány ezer ojrót a költségvetésünkből.
Most, "minden idők legnagyszerűbb Németországában" ('a la Scholz), amikor szárnyal a német gazdaság, tombol a legfejlettebb demokratúra (a minap a zöldek vezető nagyasszonyát egy blogger kövérnek nevezte, az államügyészség már vizsgálódik ellene, és zárolták a számláját. ), a mi kis cégünk szépen bejelentkezett "kurzarbeit"ra, dolgozónként heti 10 óra munkaidőre. A ténylegesen kieső munkaórákra pedig majd az Arbeitsamt ad 60% bérkompenzációt.

Ma még bemegyek dolgozni pár órácskát, aztán szép hosszú hétvége vár rám, aminek most egyébként tényleg örülök. Mert így holnap végre lesz időm szépen letakarítani a vasakat, hogy aztán pénteken felmálházzunk, és irány Türingia, a német Riderek éves találkozója, és még szabadságot sem kell kivenni hozzá. Tavaly kerek száz résztvevő jelent meg a prezi évértékelője szerint, és idén állítólag bőven többen foglaltak helyet, szóval a szombati csapatos kirepülés igencsak látványosnak ígérkezik...

A hétvégén megesett eme rendkívül nívós, épp csak a Eurosporton nem közvetített technikai sportverseny, Észak-Hessen hetedik csodája



Mivel bőrvarrógépem nincs, kézzel meg most esélytelen vagyok (pár napja lecsúszott a kezem a tokmányon, a frissen felesztergált pofa jól meg is köszöntötte a vezérujjam...), így csak holnaptól lesz látható, hogy immáron teljes joggal hordom a Riders cuccait.
Tényleg marha jó ez a csapat: mindent lehet, és semmit sem muszáj (a jelképes éves tagdíjat leszámítva)

Szombaton (azaz holnapután) VRA Mittelrhein találkozó Biedenkopf magasságában.
A globális felmelegedés legnagyobb dicsőségére Kölnbe 19°napi csúcshőmérsékletet ígérnek, Biedenkopfhoz 17-et. Ez már korrigált, ez tegnap még 15°volt... Július elsejéről beszélünk.

Közben segítsen ki valaki ganglionok terén, mert nem értek valamit: ha a felmelegedés oka a széndioxid kibocsájtás, (aminek részaránya az első mért értéktől kb 150 év alatt század százalékos növekményt talán produkál, de ez már inkább mérési hiba kategória), akkor miért tolják ész nélkül a geoengineeringet, miszerint finom fémrészecskéket terítenek szét a légkörben, csökkentendő a beérkező napfény mennyiségét, egyfajta tükörhatást próbálva előidézni?... Ez nem valami elcseszett alufóliasapkás elmélet, mai hivatalos hír az EU berkeiből. Miközben pontosan tudják ezen fémek élettani hatásait az élő szervezetekre. A pár hete megjelent ötletről, miszerint kifeszítenének egy divatos méretű napernyőt a bolygó nap felőli oldalára, már nem is beszélve. Nem kéne lassan elküldeni a zöldeket, és támogatóikat némi javító-nevelő táborozásra, mondjuk Novaja Zemljára? Meg amúgy mindenkit, aki ezt a bullshitet tolja, ott ugyanis rengeteg éhező jegesmedve van.

Bocsesz a kitérőért, de ez nagyon kikívánkozott...

Ketyeg az óra, lassan egy hónapja már, hogy megejtettük a tavaly szeptemberben először kiötletelt magyarországi motoros szabadságunkat. Vagy legalábbis, amikor elindultunk.

Tehát május utolsó szombatján, szigorúan terv szerint (elvtársak) reggel 8 előtt startoltunk a két Tourerrel + az autónkkal (megtöltve csomaggal + a két hölgyeménnyel) innen Kölnből, hogy elinduljunk régóta megböjtölt pihenőnkre.
Első állomásunk Bingen volt, ahol a csapat 5., illegális tagja csatlakozott be. Illegális, mivel ő eddigre már nem volt prospekt. Ez meg, ugye, a "Prospect-Tour nach Ungarn"... Nos, KV x 2, + némi nikotin után az ő csomagja is eltűnt a Grandeur meggyőző csomagterében, hogy aztán tovább csattogjunk lefelé a 6-oson a Hockenheimring pihenőig, ahol felmertük csapatunk utolsó tagját, és egyben csaptunk egy reggelit is, bár ekkor már inkább dél körül jártunk.

A hosszú hétvége kellemesen üres autópályákat eredményezett általában, de épp itt a Ringnél valami futam volt, mert a hétvége egyetlen komolyabb torlódását itt szenvedtük el.



Az első napi szállás ekkor még jócskán arrébb volt, Neuhaus am Inn településén, de időben elég jól álltunk, még úgy is, hogy minden ~100 km-nél cigiszünet, és minden másodiknál egyben tankolás is esett. Nem húztuk neki nagyon, mert egyrészt alkalom szülte RC mivoltomban igyekeztem a csapatot egyben tartani, másrészt a Bismarck 120-as tempó felett komoly étvággyal fogyaszt az olajból is a benzin mellé (a 3500 km-en kb egy litert kellett rátöltenem). Vittem ugyan 4 l tartalékot, de minek húzzam a bajuszát, ha nem muszáj?...
Tehát a szombat szinte teljesen eseménytelenül telt, ami pályás vonulásnál végülis inkább jó, mint rossz hír. De azért az utolsó megállónknál, vagy utána valamit benéztem. Mert kicsit hosszabb lett a szünet, szivatóval kellett indítanom, és nem sokkal utána jött egy igen hosszú útépítés, ahol 4-be is vissza kellett kapcsolnom, méghozzá jó hosszan. Vagy a szivatót felejtettem el, vagy a gangot, de 2 km-rel a szállás előtt így jártam:



Ekkor még jött a navi vs frissen épülő környék csatája, így erre a 2 km-re ráment simán másfél óránk. A szállásnál szembe jött a kérdés, mit és hol tudunk enni, amire a választ már osztrák oldalon, éjjel fél 12-kor kaptuk meg...

Online-Motelben reggeli sincs, így vasárnap egy darabig kerültük a pályát, hogy út közben találjunk valami megfelelő helyet, ami annyira nem volt sikeres mutatvány, hogy 3 helyre is lefordultunk az útról, hogy a korona-intézkedések által kivégzett vendéglátó egységeket találjunk csak.
Benzinkút lett a dologból végül, ahol azért láthattunk valami szépet is:











Ausztrián azonban ezután úgy húztunk végig, mintha muszáj lenne, hogy mielőbb Kőszegre érjünk. Talán emlékeznek rá páran, múlt évben már említettem, hogy ott egy kellemes helyet sikerült találnom, lőttem akkor pár képet is. Most elvittem ide a csapatot, hogy itt legyen az első komolyabb állomásunk, mert a konyha ár-érték aránya kimondottan dícséretre méltó, még magyar zsebnek is.







Sikerült is jól elmúlatni az időt, mire ráeszméltünk, hogy azért Vonyarcvashegy még kicsivel arrébb van, és ideje indulni. Tény, hogy a srácok döbbenten regisztrálták a látványt: a tér (itt jobbra lenne a motoroktól) tele a padokon ülő, sétáló, fagylaltozó stb. emberekkel, török, arab a láthatáron nincs, teljes a nyugalom és az idill... Nem túl rejtett irigységet észleltem az efeletti beszélgetésükben, és azt kell mondjam, igazuk van. Itt kell élni valamelyik nagyobb városban, hogy megértsd, miért érzik ma már a németek nálunk jobban magukat. Nem okvetlenül csak az árak miatt. Egyik társunk börtönőrként dolgozik, pontosan tudta, miről beszél.

Eztán tehát irány a Balaton, azt hiszem, egy adagot még az M86?-oson tempóztunk, hogy ne érjünk túl későn.
Nem sokkal Sümeg után már folyamatosan nedves aszfalton gurultunk, a nyomvályúban álló víz, az ázott erdő illata egyaránt azt árulták el, hogy alig pár perccel előttünk vonult el valami kiadós zuhatag, de talán 2-3 percig kaptunk egy kiadós zuhanyt mi is. Na, ezután kellett kiállnom egy cigire, pedig már csak 12 km volt a házig. Mert estére megint akadt némi izgulni való: szemből valaki még úgy döntött, hogy az az előzés még belefér. A több centi mély vízben, nyomvályúban majdnem vészfékezni + kikerülni, miközben alig látsz át a két vizes plexin, nem igazán a legjobb görcsoldó jógagyakorlat, szerintem a kezem a kormányvég és a kocsi ajtaja közt nem fért volna el... De a tükörből láttam, mögöttem a kolléga 40 méterre még szintén hasonló gyakorlatokra kényszerül, a gyökér az Astra kombival nem aprózta el...

De aztán végül odaértünk, és... hát, nem igazán voltunk mi erre felkészülve...






Legyen elég annyi, hogy vendéglátónk valamikor napközben ablakot nyitott, hogy szellőzzön az épület, ami önmagában még jó ötlet is lenne, de úgy is felejtette, a szúnyoghálót azonban nem húzta be. Cserébe égve felejtette a villanyt... Az irgalmatlan emelkedőkön, a többmázsás vasakkal + csomagokkal küzdve hamar felfedeztek maguknak minket a kis dögök, és szerintem még a déli partról is hívták pár haverjukat. A lakásba lépve pedig, mintha vámpírok fészkét bolygattuk volna meg... Volna még mit "mesélni" erről, mert másnap estétől már börtönőr kollégánk ki is költözött, de ez itt most nem panaszrovat, így elég annyi: a leparkolás-becuccolás-lepihenés bőven kalandosabb volt, mint a vasárnapi út maga...

Nehezemre esik az alábbiakat sorokba rendezni. Hamarosan megértitek, miért.

Mert a jó végülis az, hogy október óta ez volt az első találkozója a csapatnak, amire érdemes volt motorral menni. Na, nem odafelé, mert az a 11 fok nem a legfőbb motiváció egy kiadós, 110-120 km közti közös kirepülésnek. Mert értelemszerűen akkor az odautat már nem autópályán, hanem a dombok-falvak közt járja meg az ember.
Jött személyes "wingman"-em, Kolben Leverkusenből (ő ugyanígy kategorizál engem ), háztartásunk szebbik fele is bevállalta, amit főképp a fagyos természete miatt mindenképp a javára kell írnom, és becsatlakozott hozzánk két érdeklődő Dormagenből, Krefeldből. A krefeldi kolléga egy "típusidegen", agyon-vissza épített VS750 Trudival jött, szerintem @Vidék is csak donornak fogadná el, építési alapnak aligha...

Íme a díszes társaság, még útközben, épp alig elhagyva Kölnt:

Hátul balról: Kolben, Sascha, Steff, a másik kettőt meghagyom fejtörőnek





Azt hiszem, jól látszik, hogy egyikünk sem igazán kánikulához volt öltözve. És itt még "meleg" volt...

Sascha Trudija itt már rendetlenkedett, alacsonyabb fordulaton rángatózós kedve volt, néha "egyhengerezett", szóval pörgetni kellett, hogy menjen. Steff 1700-as Classicja óramű, és a mi két Tourerünk is rendben, feltűnés nélkül teszi a dolgát (ez a "feltűnés nélkül" kicsit panasz is egyben, a hang lehetne ércesebb)

A hűvös idő elspórolja az izzadást, az odautat bizony 4 megállóval teljesítettük, + egy tankolással (már megint a Trudi: szintjelző még nincs rajta, és a kolléga még nem mérte be igazán, hogy mire elég 12-13l tanktérfogat. Ha belegondolok, hogy én egyszerre ennyit tankolok, és akkor még volt 7 l tartalékom... Bizonyos építési stílusokat szerintem sosem fogok megérteni. Az egyetlen szimpatikus dolog azon a vason a kardán volt. Na jó, hazudok: a négy gépből ez zenélt a legszebben.




Útközben láttunk egy helyszínelést is sajnos, a mi oldalunkon lent volt egy motor az árokban, a nyomokból ítélve balról, a szalagkorlátról pattant vissza be. A lovast már a mentők fölmerték, addigra nem volt ott, remélhetőleg nem lett nagy baja. Kicsit Bakonyra emlékeztet az a környék ott Moschheim felé, kellemes, hosszú ívű, egymásba fűzött kanyarokkal. Csak ugye a domb miatt pl 3 ívet belátsz, a negyediket már esetleg beNÉZED... Mindegy, nem akarok okoskodni, végső soron az sem garantált, hogy ő volt a hunyó. Én is számtalan ellenoldali "levágóval" találkoztam, némelyik bőven bejött az én sávom közepéig a záróvonalon. Mit csinál ilyenkor az úttörő? így van, lehúzódik, és vérmérséklettől, idegállapottól függően, ékes somogyi kiejtésben szaporán káromkodik.

Azért voltak élvezhető szakaszok is, és akárhonnan is nézzük, 4 motor mindig jobb, mint egy.

Aztán megérkeztünk, becsekkoltunk, lőttünk egy szokásos közös fotót a jelenlevőkről is...



Ezután elszabadultak a kupakok-dugók az üvegekről, jelentős mennyiségű, valaha vérkeringéssel rendelkező dolog lett kazalnyi krumplival megsemmisítve.

Meg kell jegyezzem, a környékben igen jóféle ágyas szilvát adnak, bár élek a gyanúperrel, hogy adnak hozzá külön aromát is. Az este ennek megfelelően kellemes hangulatban telt, magam éjjel egykor szépen elvonultam önkéntes további absztinenciát tanúsítva. Önző módon gondoltam a másnap reggeli motoros hazaútra utassal. Na, ahhoz nem éreztem ambíciót, másnaposan végigcsinálni.





A másnap egy szikrázó napsütéssel, szolid reggelivel, egy kissé mellbevágó számlával (előző este röpködtek a szilvák, Jackek, jägerek minden irányba és -ból...) és egy nyugtalanító hírrel indult: nem indul az Intruder...
Okés, azt a Mittelrhein örökbecsű Keresztapájának hathatós technikai támogatásával megoldottuk, majd feszítve a motorokon, mint darázspók a lucernásban, széles mellénnyel indultunk hazafelé. Ja. Az első benzinkútig, akut cigarettahiány fellépéséből kifolyólag. Ezt a Trudi elővigyázatosságból járó motorral volt kénytelen kivárni, majd újabb büszke 4 km-t is megtettünk, amikor jött egy olyan teljes útlezárás, amiről nem a navi, de talán a NATO sem tud, mert terelések nem voltak kitáblázva.

Meg kell mondjam, innen az út közel feléig igazi motoros idő volt, száraz, 19-20 fok, a dombtetőkről Sólyomszem edzői segítségével akár távolbanéző versenyeket is nyerhettem volna, tényleg, ilyenért imádkozik az ember. Az idén először meg is kaptuk.
Nos, Dreisennél jött el a pillanat, amikor a Suzi végleg megadta magát. És ez volt az a pont, amikortól örülök neki, hogy nem készültek felvételek erről a vasárnapról. Mert két óra nyögvenyelés, hibakeresés után , kb a 4. betolási kísérletre (mert az akku egy árva elektronnyi töltést be nem markolt) olyan hosszan nyaltam végig az aszfaltot, ahogy kiugrott a vas a kezem alól, hogy simán eladhatnám kondenzcsíknak is, ha magasabban történik. Innentől már inkább rám kellett várni, mert látható sérülés ugyan csak annyi történt, hogy hiányzik némi glazúr a jobb könyökömről. Kb 25-35 cm^2. Az azonban kifejezetten nem esett jól, hogy át is gördültem a karom felett valószínűleg, mert azóta vállban gondok vannak, és idő kellett, amíg egyáltalán kormánymagasságig fel tudtam emelni. Ez ma sem sokkal jobb. Na, ez lészen a címbéli rossz.
És akkor most olvasd el a legelső mondatot...


Ha már kondenzcsík: reggel, makulátlan kék égbolt alatt, szélcsendben indultam munkába.
Álló nap sehol egy felhő, szellő nem rebben. És akkor este fél nyolc korül ezt fényképezem az erkélyről:



meg ezt:

Igen, az elmosódottabbak már szétterült kondenzcsíkok. Most, pár perccel 11 előtt éjjel is olyan forgalom van a fejünk felett, mint egy teherpályaudvaron mozgósítás után.
Ez pedig így lehet a csúf.

Majd valaki egyszer mesélje el nekem, hogy van az, hogy ezek közt pl az AWACS gép miért tud csík nélkül haladni?... A cloud seeding dübörög ezerrel.

Mindegy. Azért néha lő az ember pl ilyent is:




Ez a vas pedig bérelhető, Nettesheimban Ha netán a település neve olvasottabbaknak ismerősen cseng: igen, Cornelius Agrippa

Jóccakát

Méghozzá minden fronton.
Azt már régóta tudjuk, hogy a bundásrepublik jogutódja a kis bajszos ezeréves Birodalmának, (ahogy Oroszország is a Szovjetunió jogutódja), de mostanra eljutottunk oda, hogy a náci tempó visszatért a német politikába, és korántsem barna, de zöld-kék liberális köntösben.
Pár hónapja már elfogadták a törvényt, miszerint kormányzati szereplőkről "tiszteletlenül beszélni" (pl segghülyének nevezni, mely cselekedet manapság nem annyira sértés, mint inkább csak tényrögzítés sajnos) bűncselekménynek minősül.
A külügyér asszonyt az egyik vlogger nevezte ostobának, már másnap lecsapott rá az új törvény teljes szigorával az államügyészség. Nyert magának 8 hónap börtönt 3 évre felfüggesztve, meg kipengethet 10000 ojrót egy menekülteket segítő alapítvány kasszájába.
A helyettes kancellár, gazdasági minisztert játszó mesekönyvíró is kapja az ívet a társadalom irányából rendesen, erős a gyanúm, hogy ezt a törvényi hátteret éppen miatta állították fel.
Az infrastuktúra mindenesetre szépen alakul "minden idők legjobb Németországában", a névtelenen be(fel)jelentő központ már működik, ahol a felelősségteljes, hazáját és kormányát (de főleg ez utóbbit) tisztelő bürger bárkit az apparátus figyelmébe ajánlhat, aki a kormányzati szereplőkről tiszteletlenül nyilatkozik, akár csak baráti körben. Nem ismerős ez valahonnan?... Ez lenne az EU mintademokráciája, és ezek osztják az észt jogállamiságról. Hát... kösz.

No, ennyit a közéletről.

A Bismarck szeptemberben kapott új papucsokat (okés, én is érzékelem a képzavart, ez olyan, mint kígyó térdzokniban ), az azóta eltelt 7 hónapban sovány 5000 km került bele, ez az ősz-tél-tavasz nem volt igazán a motorosok legjobb barátja. Mert komoly hideg ugyan nem volt, aminek ugye most a russzofób retardáltak különösen örülnek, de elég nedvesre sikerült. El is gondolkodtam azon, hogy ideje lesz eldöntenem, merrefelé tegyem meg a következő evolúciós ugrást, és azt hiszem, a bőrlégzés-kopoltyú vonalára szavazok. A globális felmelegedés vallásának híveit innen is csókoltatom, sőt, követelem, hogy kezdődjön végre el! Vagy legalább némi spoilert, bitte...

Ezek az április végi 10-12 fokok nem túl meggyőzőek.

Az Ördögűző a héten megy szervizbe, ahol kap új patkót hátra (vazze, lehet, ő maga az ördög? ) inspekcijót annak minden szépségével, és műszakit.

Én mindenesetre most lecsattogok a ház elé, lerántom róla a leplet... hogy hónapos álmából némi Vulcanettel szalonképessé tegyem.
Jövő hétvégén Stammtisch, aztán még utána 4 hét, és indulnak a táltosok Kőszeg-Vonyarcvashegy irányába

Kép most nincs. Pont

Update: 7 hónap állás után a Yamaha önerőből beindult. Asszem, mégis megtartom.

Az elmúlt napok motoros döbbenetét számomra az alábbi videó okozta, a (nekem) félrevezető cím okán. Na igen, a "shoot out" után én mindenképp mást vártam. Már épp el is kezdtem volna magamban ekézni a lovast, amikor leesett, hogy mit látok. És akkor összevakartam az állam a padlóról. Íme a mutatvány:




Kb eddig a motoros téma, aki csak ezért jár ide, az most be is csukhatja az oldalt, és szörfözgethet tovább más hullámokon.

Indul a rendhagyás, hogy mi is az egyik oka annak a 14 hónapos szünetnek, amit itt elkövettem, merrefelé járt az agyam. Ebből nem csinálok semmiképp rendszert, nem kívánom NaNa munkáját túlterheléses támadások veszélyének kitenni. Valójában fel fogom most találni a meleg vizet, mert semmi újat nem írok le,

Mindannyiunk számára bicskanyitogató érzés a tankolás után az új összegeket kipöngetni. Mindenki máshol véli felfedezni a patás ördögöt, van aki Orbánt és a Fideszt szidja, (erre mifelénk Scholz és Habeck), megint mások az olajcégeket, aztán sokak szerint "a zoroszok vótak, különbenis mindennek Putyin az oka".

Miközben a bizonyítékok az elmúlt 15 évből szinte kitolják a szemünket, hogy a nyugati világ russzofóbiába öltöztetett gazdasági hadviselése a Kelet ellen valójában ellenünk irányul. "Az USA bent, az oroszok kint, a németek lent". Európa semmiképp nem lehet az USA konkurenciája, márpedig az itteni technológia az orosz nyersanyagra alapozva soha nem látott nyugalmat és gazdagságot eredményezhetne, nem csak a németek számára. Moszkva ajánlata évekkel ezelőtt a "Lisszabontól Vlagyivosztokig" programra éppen ezt a célt szolgálta, ami aztán jól le is verte az óceán túlsó partján a biztosítékot, és kicsire rá megtörtént az első puccs Kijevben, amit némi eufemizmussal narancsos forradalomnak neveztek. Jött Tyimosenko asszony, majd Juscsenko.
Az első dolog, ami történt az orosz gázüzletek felmondása volt, hogy sokkal drágábban ugyanazt a gázt közbeiktatott nyugati cégeken keresztül vegye az ukrán állam. Tyimosenko vastagon keresett vele, amíg le nem csukták érte. Utána Juscsenko feledhető epizódszereplője lenne az ukrán közéletnek, ha nem mérgezéssel próbálta volna Janukovicsot megverni a választásokon. Mehetett ő is a lecsóba.

Jónak találom közbeszúrni, miért szentelek ekkora figyelmet az ukránoknak. Ebben az időben Ukrajna még megkerülhetetlen tranzitországa az orosz olajnak és gáznak, és az ukrán gazdaság maradéka (amit a szovjet időkből örökölt) bőven az orosz megrendeléskből él. Az Amerikából induló mesterséges destabilizációs kísérletek (lánykori nevükön színes forradalmak) pedig már ekkor azt szolgálták, hogy aláássák Európa energiabiztonságát. Vagy legalábbis közbeiktassanak olyan szereplőket, amik révén ők is keresnek ezen a brutális üzleten. Ezt felismerték egyébként a németek is, pontosan ennek a tapasztalatnak volt terméke mindkét Nordstream vezetékpár megépítése.

Janukovics visszatérésével elcsitultak a kedélyek. Ukrajna normalizálta a kapcsolatait Moszkvával, Novorosszija iparvidéke továbbra is beszállított az orosz hadiiparba és űrprogramba (az USA éveken keresztül bérszállíttatott az ISS-re Bajkonurból, mert az orosz hordozórakéták sokkal kisebb detonációs hajlandóságot mutattak, mint az amerikaiak, és így még olcsóbb is volt nekik)
Ez így nem mehetett tovább, jött először az EU ajánlata Kijevbe, ígértek fűt és fát, tejet és mézet, Kánaánt csak azért nem, mert az ugyan még nem volt Ukrajnában, de a lakói eddigre már kőkeményen beágyazták magukat az ottani gazdasági életbe. Lásd: Értelmező kézi szótár, oligarcha címszó alatt.
Kijev elkövette azt a hibát, amibe majdnem a belorusz vezető is beleesett: elkezdett hintázni Moszkva és Brüsszel közt. Amikor eljött az igazság pillanata, és alá kellett írni a társulási szerződést, Janukovics rádöbbent, hogy az ördöggel készül lepaktálni. Az EU kvótarendszere miatt le kellett volna építenie mindent, hogy leendő új urai piachoz jussanak, és fillérekért felvásárolhassák az ország termelő kapacitásait, (emlékszünk még, mi volt nálunk a 90-es években?...) cserébe az oroszok is közölték, hogy akkor ennyi volt a kölcsönös együttműködés, ne számítsanak tovább orosz megrendelésekre.
Ekkor Janukovics ráébredt, hogy ebből irgalmatlan katasztrófa lesz, és az utolsó pillanatban visszatáncolt, elutasította az aláírást.
Eddigre már javában Kijevbe voltak telepítve azok az elemek, amiket pontosan erre az esetre tartogattak: fizetett "forradalmárok", NATO orvlövészek a tetőkön, stb.

A többit tudjuk, mára történelem. Janukovics épphogy túlélte, Jacenyjuk és bandája, fegyveres, nyíltan náci alakulatok az utcákon, a Jobb Szektor saját SA-különítménye, Kolomojszkij magánhadserege, stb. Maga "F'ck the EU" Nuland büszkén ismerte be, hogy a kijevi puccsba az "egybesült állatok" 5 milliárt dollárt feccölt.
Ennek az ország nem elhanyagolható mennyiségű orosz lakossága szóban és tettekben ellenszegült, és nem ismerte el az új puccsista, nyíltan oroszellenes kormányzatot. Ebből lett az ATO, a terroristaellenes hadművelet, amelyben Kijev a reguláris haderőt gyakorlatilag saját állampolgárai ellen vetette be keleten. A Krím hamar levált, Moszkva nem hagyhatta Szevasztopolt a NATO-nak.
Jött Minszk 1 és 2, meg a normandiai formátum, aminek a legfőbb célja Moszkva megnyugtatása volt.
Bő lére eresztettem az előzményeket, de nem véletlenül (és még így is messze nem a teljesség igényével).

Mert az elmúlt napok-hetek hírei nem helyes kronológiai sorban:

Merkel beismeri egy interjúban, miszerint soha nem akarták betartani és Kijevvel betartatni a minszki megállapodásokat. Időt akartak nyerni az ukrán hadsereg felfegyverzéséhez, hogy képes legyen szembeszállni az oroszokkal.

Porosenko akkori ukrán elnök, oligarcha maga is (aki érdekelt a magyarországi édességiparban is) beismeri ugyanezt

A megállapodásokat aláíró francia elnök is ezt állítja

Most Stoltenberg azt mondja, hogy Ukrajna támogatása a NATO érdeke, és erkölcsileg helyes.

Uschi vanmég Lejjebb beismeri hogy a szankciókat kidolgozták már hónapokkal az orosz beavatkozás előtt. (ő egy olyan figurája Európának, aki bátran lehetne mértékegysége a kozmikus sötétségnek)
Nemrég kiderült róla, hogy szintén hónapokkal az orosz akció előtt már lezsírozta a megfelelő amerikai körökkel az LNG-szállításokat.

Hogy a gázvezetékek felrobbantása amerikai munka, arra igen ékesszóló bizonyíték van. 2 is, bár az egyik csak közvetett. A közvetett az lenne, hogy ugyan próbálták az oroszokra tolni, (a NS2 komplett orosz projekt, saját pénzből, 20 milliárd dollár körüli összegbe fájt nekik), de nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani. Azért gondoljuk el, ha csak a legcsekélyebb bizonyíték lenne Moszkva ellen, milyen brutális propagandagőzhenger indulna Oroszország ellen.

A közvetlen pedig az, hogy nem lépett életbe a NATO 5-ös cikkely. Tehát nem érte külső támadás a szövetséget. Csak emlékezzünk az ikertornyokra, hogy akkor hogy televonyította Washington a fülünket, külső támadás ért egy NATO államot. Ugyan akadt némi furcsaság az első perctől kezdve, biztosítások, tőzsdeárfolyamok, közvetítési időpontok terén, majd romeltakarítás, tűzoltói szakvélemények esetében is, de ha valamit George W. Bush jr. mond, az úgy van, és kuss.
És ha már Afganisztán: az ottani kivonulás, vagy inkább pánikszerű kimenekülés szerintem mindennél ékesebben bizonyítja, hogy Washington legkésőbb '21 nyarán már pontosan tudta, derbi lesz. Nem azért, mert az oroszok akarják, hanem azért, mert ezt ők majd ügyesen kiprovokálják. A '21 évvégi utolsó orosz ajánlatot talán el sem olvasták, csak ment a fenyegetőzés. Pedig Moszkva a nyilvánosság elé tárta a teljes szöveget. Elhazudni nem tudták, tehát semmibe vették.

Stoltenberg közli: a NATO hosszú, hosszú, NAGYON hosszú ellenségeskedésre KÉSZÜL (figyelem, nem SZÁMÍT, hanem KÉSZÜL) Oroszországgal.

A cél, úgy tűnik, tökéletesen meg fog valósulni. Nem csak Németországot, de a teljes NATO blokkot (és ezzel az EU-t, mint gazdasági szférát) sikerül leválasztani Oroszországról, és tartós ellenséges viszonyt létrehozni.
Immáron harmadszor is.
Európának marad, amit a Wall Street és a City megengednek, amíg a dollár póráza, és a NATO-nak hazudott amerikai csapatok a nyakunkon vannak. A leszerelt európai nemzeti haderők felett.

És akkor a koronaterrorról még nem is szóltam. Meg még sok mindenről.

Mert azért ezt alapvetően meg kéne hagyni motoros blognak.

És zárásul még valami: a bejegyzést csak tagok láthatják. Nem vitaindítónak szántam. Részemről nem képezi kétségek tárgyát, szóval, ne óhajtson senki meggyőzni, vitatkozni, stb. Ha nem tetszik, tovább lapozol, és kész. Ha nem értesz a szóból, letiltom a kommentlehetőséget. Pont.

Visszanézve az eddigi bejegyzéseimet, arra a következtetésre jutok, hogy csillapodik bennem a pánik. Az a "jajjmindenmásodpercértkármotornélkül" fajta.
Nem mintha ez nem lenne igaz, mert tényleg minden nap elvesztegetett idő, amikor nem ülök a nyeregben, de ez az elmúlt év nem volt igazán jól kihasználható. Igaz, ez nagymértékben annak is köszönhető, hogy már dérben nem ülök motorra. Ez a Kawa óráján meg is látszik, az első egy évben 17000 pattant bele, most csak 13000. Így most 73000-nél járunk.
Az esőt az első évben már megutáltam, és nem is annyira azért, mert elázik az ember, hanem ugyanazért, amiért sötétben sem jó vezetni: Nem látsz elég messzire. A sima sötétség annyiból mégis jobb, hogy a fékhatásra nincs befolyással. Ebből azért rögtön az is látszik, hogy nem arról van szó, hogy valami szemerkélés rögtön leparancsolna a fotelről, hanem az olyan esőről, ahol már a kocsid ablaktörlője is küzd 80-as tempó felett.

Fontos tanulság volt az is, hogy gumit nem csak te magad választasz, hanem a motorod is.
Én eleve abból indultam ki, hogy sokat fogok menni, és nincs kedvem minden szezonban 2X új gumit venni, így egy ígért futásteljesítmény sokat nyomott a latban. Súlyos száz ojrókba került megtanulnom, hogy a z idén immár 25. évét betöltő Bismarck első villája a 888-ashoz túl lágy, vagy inkább az a gumikeverék túl kemény hozzá. Így aztán gyakran rágörcsöltem a kormányra, mert 50-70-es tempó közt brutálisan beszitált. És afelett is olyan vibrációkat gerjesztett, ami eléggé rombolta a komfortélményt.
Ennek első körben egy rugó + villaolaj cserében gondoltam a megoldását, ami kétségtelenül sokat segített, a kanyarstabilitása a táltosnak klasszisokkal jobb lett, de a sebességfüggő szitálás nem szűnt meg. Szegény szerelőm tépte a száját eleget, hogy "bármit, csak NE Metzelert", két éven keresztül. De nekem ott lebegtek az ígért súlyos 10000 km-ek a szemem előtt egy szettel.
Aztán most nyár végén belementem egy kompromisszumba. Mivel a gumi alig 2000-et futott, de akkor is rázott, pedig 0-ásra ki lett súlyozva, 3 műhelyben is csekkoltattam. Tegyünk rá másik gumit, ha beválik, fizetem a szettet, ha nem, benyeli a műhely a pluszköltséget.
"Pechem volt", bevált. Csak azért nem tudok elengedett kormánnyal menni 60-as tempóval, mert nincs tempomatom, tartanom kell a gázt.

Az is tanulságos volt, hogy ok nélkül tartottam pl. a német Riders-től. Néhány kivételtől eltekintve, általában véve, összességében sokkal közvetlenebb és barátságosabb fogadtatásban volt részem itt kint, mint otthon. (igen, vannak dolgok, amik otthon nem változnak, bár sajnos más téren ugyanez Németországról is elmondható, ahogy az manapság fájdalmasan kidomborodik a német politikában, nagyon elfelejtették a Moszkvától kapott pofont, és számtalan területen folytatnak szuicid gyakorlatot). Szeretném itt kiemelni, ez nem panasz akar lenni, vagy valami jajongás, csak szimpla tényrögzítés.

Az Ördögűző egy kifejezetten Istennek nem tetsző projekt. Úgy tűnik, el kell engednem. Alig használom, rögtön valami van... A bő másfél év alatt nem sikerült beletennem egy olajcserére valót.
Most épp úgy vagyunk, hogy szeptember közepén felhívott a szerviz, vihetem a Kawát. megvan az új gumi és ez beválik. Még abban a napban hazafelé nyertem az FJR-rel egy hátsó defektet, figyel kifelé egy eltört 5-ös csigafúró a likon. Szezonvégre már nem állt szándékomban arra is költeni, (ekkora likra ilyen teljesítménynél a javítószett felejtős, új gumi lesz belőle, remélhetőleg a felni nem sérült) de elmondhatom, hogy a húsz hónapból eddig 15-öt állt a ház előtt... Mert életem 30%-át ágyban töltöm, kb majd' 50-et a műhelyben, a maradékot jellemzően úton, így az autó és a Bismarck is jelentős gyakorisággal vannak inspekción. Még a szerviz is úgy fogad: "már megint?..."

És néha jól láthatóan érdemes "csak úgy" felülni a paripára, és menni ösztönből, akkor még ilyeneket is talál az ember:




Nagyon kérek mindenkit, NE hívjátok fel, nagyon hamar gazdát cserélt a vas...

Az egész szeptember elején kezdődött...
Westerwald. Igazi motorosok álma környék a dombos-hegyes-erdős tájegység, talán otthon a Mátra ehhez hasonló. Ezek után nem lehet véletlen, hogy a Riders meets Westerwald rendezvény 2022-ben immáron harmadszor lett megrendezve, és évről évre népszerűbb.
A találkozó első fél napját számomra részben homály fedi, ehhez lehet némi köze az általam odavitt 3 üveg vodkának is...
Az ember jó társaságban józanul is tud sokat beszélni, főleg, ha alá kérdeznek, hát még ha jut hozzá sör is... (becsületkassza, 1 ojró / üveg) Itt jutottunk el Kolbennel az idei évi találkozók kitárgyalásához, és feldobta a kérdést, hogy megyek-é Hispániába a nemzetközire... Tekintettel a speciális munkahelyi helyzetemre, ez már akkor egyértelműen ki volt zárva, mert anyagilag még csak kiköhögném valahogy (ha megérné számomra), de hogy elegendő szabadságom garantáltan nincs hozzá, az hóttziher.
Mivel a válaszom annyi volt, hogy inkább a nemzeti talit választanám harmadszor is a hunok ősi földjén, itt azért felcsillant a kolléga szeme a sörpárás lencsék mögött.
Róla annyit kell tudni, hogy a Bundeswehr veteránja, Magic-kel együtt, akivel harctéri jóbarátok, együtt nyomták az alapkiképzéstől kezdve Koszovóig, Kolben továbbszolgálatos, Magic a többiekhez hasonlóan hivatásos volt. Így amikor motorvásárlásra került sor, értelemszerűen együtt mentek paripát szerezni, és mindketten beruháztak a vadonatúj Vulcan 650 S-re.
Engedelmetekkel, itt elidőznék egy-két mondat erejéig. (Persze, ha nem engeditek meg, akkor is, végül is én írom... )
Szóval, a VN650 S-ről én már olvastam egy rakás ódát, dícséretet, ajnározást, milyen kezes, milyen fordulékony, milyen "cruiser"!... Ideális kezdőknek, nőknek, stb... Hát, egy gumitehénről, vagy egy Volusiáról átülve ez lehet, hogy így van, (pedig én is majdnem egy VL 1500-at vettem a Kawa helyett), de a Bismarck után a 650 S egy vallatószék. A sorkettő eleve másfajta vibrációkat ébreszt, főleg, hogy elég mérsékelt nyomatékkal rendelkezik. Ezutóbbi egyben azt is jelenti, hogy bizony pörgetni kell, és a motoron érződik is, hogy igényli a fordulatszámot, akkor valóban húz, de alul bizony elég epileptikus rángatózásokra hajlamos. Az előre-hátra vibráció (azaz a rángatás) nem igazán a chopper-cruiser élet netovábbja. Az ergonómust meg szerintem simán kivágták a francba, értve ezalatt üléspozíciót, lábhelyzetet, hogy ennyivel is olcsóbb legyen a modell, pedig szerintem nekem eléggé "japán" méreteim vannak... Ide még visszatérünk, ez most a későbbi érthetőség kedvéért volt fontos.

Szóval, beszélgetésünk alatt Kolben kolléga elmesélte, hogy volt ő már hosszabb úton is a 650 S-sel, 250 km-t húzott le vele egy irányban. de 180 km után már nem tudta, hogy üljön a paripán, mert altájon kőkemény fájdalmai voltak, amit azóta sem hevert ki, de a kicsi S milyen frankó egyébként, mert megfutja a 200-at, alig eszik, stb.
És akkor itt tettem fel a kérdést: ezek után hogy szándékozik vele 1200 km-t lehúzni?... Mert Köln-Leverkusen magasságából ennyi hozzávetőleg a táv, és ha már elmegyünk egy hétre, akkor azért szüksége lenne némi csomagtérre is. Ez láthatóan elgondolkodtatta, mert felvetette, hogy talán addig akkor szerez be másik motort, vagy majd megoldja extra kofferekkel + zselés párnával.
Már október vége volt talán, amikor kitaláltuk, hogy menjünk el újra a Rajna-Mosel parton a Zylinderhausig, erre jött velem háztartásunk szebbik fele is. Koblenzig súlyos időveszteséggel értünk el egy baleset miatt (német földön tilos elgurulni a sorok közt a torlódásban, súlyos száz ojrókkal jutalmazzák) így kicsivel Koblenz után bementünk egy kávézóba, ott tartottunk egy szünetet, majd indultunk is visszafelé. Közben szót ejtettünk a magyarországi útról, ahol bizony kiderült, hogy a nemzeti VRA tali felejtős, jönne az ő párja is, aki a nyári szezonra nem kap szabadságot, mivel nincs gyereke (egy ismert drogérialánc helyi üzletének vezetője), tehát májusig meg kell ejteni a dolgot. Én eddigre már erősen oltogattam, hogy neki is valami Tourer modell kéne, ha hosszú túrákra tervez motorozni, de folyton húzta a száját, hogy CSÚNYA!!! (itt majdnem elhajtottam a kékeres hancúrlécre... )) túl nagy a sárvédő, túl sok az ülés, nem elég bobberes, stb... Ember, hogyan legyen bobber, ha fent ül mögötted az asszony, kell a két koffer, a gerinc- és fenékkímélő üléspozíció, stb... No, mindegy, itt, a kávézónál mondtam neki, hogy a következő benzinkútig cseréljünk vasat, addig legalább kíméli a koronaékszereit, meg kipróbálhatja, milyen egy NEM S VN...

Az a 6 km út felért számára egy megvilágosodással... (nekem is egy kínzással, máig nem értem, mit élveznek az S-en mások. Itt szereztem az előző bekezdés tapasztalatait. És NEM vágyom többre). Hogy mit is jelent a V2 vibrátor a fenék alatt, amit egy tatami méretű fotel közvetít, az egyenes derék, a "schaltwippe", stb...

Ez a rövid út elég volt neki ahhoz, hogy elkezdje ész nélkül túrni a netet a Kawa Tourer modelljei után. Hirtelen már nm is volt csúnya, a színre fényezett kofferek is pofásan mutattak, stb. De főleg a fotel és a lábdeszkák...
Nem telt el három hét, és bizony beruházott a kolléga a magyar út kedvéért egy VN 1500 CT-be, mert ez a motor nyomot hagy... Lehet utálni, lehet szeretni, de ha egyszer ráültél, közömbös nem maradsz. És az eredmény? Íme:


Persze, még morgolódott sokat a kofferen, BUKÓCSÖVÖN, ám 3 nappal a névre íratás után már mesélte, hogy "borult" a vassal... Igen, a párjának is tetszik. És a benzinkúton, a tankolás után ész nélkül ugrott fel hátra (maga is motoros hölgy, van egy VS 800(?)-as Suzija), és bizony beborította a vasat mindenki szeme láttára. Nos, azóta a bukócső maga isten áldása Mondta is, ha ez "Bettyvel", a 650 S-sel történik, simán orrba vágja a párját, mert ott bizony semmi nincs a fényezés és az aszfalt közt...


Közben bejelentkezett hozzánk Fuge, hogy ő is jönne velünk Magyarországra, ő egy 1700-as Classic-ot hajt. Mert ugye a hírek terjednek... Jönne a feleségével. De neki a spanyol nemzetközi is kell, még előbbre kell hoznunk az utat... Jó legyen. és akkor itt foglaltam szállást, mert elég a variálásból, innentől kezdve, aki még jönni akar, megoldja magának.
Kb 2 hét telt el, és belépett Magic is az erre a célra létrehozott Whatsapp csoportba is. És mit ad isten (izé... hogy-hogy nem elvtársak, egy klasszikust idézve) ő is beruházott a 650 S helyett egy 1700-as Classic-ba, direkt erre az útra.

Azóta persze gyűlnek a kilométerek, az újévi 15 fokot is aszfalton töltöttük, amirő pont nincs kép, de annyi baj legyen:







Szóval, május 28-án érkezünk Kőszegen át Vonyarcvashegyre 4 db VN-nal, + az autómmal, ha az utána következő héten motorosokat láttok Mittelrhein felirattal a hátukon, azok mi vagyunk.


Ezt meg csak úgy ide teszem:

A méhlegelő egy rendkívül népszerű és sikeres találmány. Olyannyira (bizonyosan semmi köze az agyatlan európai hozzáállás okozta elszálló üzemanyagárakhoz), hogy karigeriék találmánya a nyáron meghódította Németországot is, de Stuttgartot bizonyosan. Hogy nem csak a levegőbe beszélek, az alább látható, ezzel a szöveggel magyarázták a burjánzó gazt a lakótelepi házak közt. Hogy méhlegelő... Figyelem, a házak közt nincs semmilyen töltés/domb, teljesen sík a felület.



Most játsszunk el a gondolattal, hogy te a saját telkeden ilyen szinten hagyod megnőni a (parlag)füvet, egyéb gazt. Szerinted milyen hamar kapsz büntetést UGYANETTŐL az önkormányzattól, amelyik területén az ingatlanod is található, és így kezeli a közterületeket?... A kép Stuttgartban, a Schönbühlstrasse-n készült,
közvetlenül az indulásom előtt. Aznap este lőttem a kőszegi képet a vasról az étteremmel szemközt, amit az előző bejegyzésemben láthattok.