A neveket vesszővel válaszd el
A hosszú hétvége nagy részét Pilismaróton töltöttük a Szobi Révnél. Ezúttal nem motoros találkozó volt csak majdnem. Motorosok motor nélkül sok gyerekkel. Hát ez is eljött... Azért a hangulat majdnem olyan volt, mint egy régi motoros találkozón. Vasárnap a Nemcsak Berry játszott csak nekünk. Mondjuk vetkőzős csaj nem (sem) volt, de amíg a gyerekek együtt bandáztak, a felnőttek is tudtak egy kicsit beszélgetni, iszogatni. Meg az is más volt kicsit, hogy a buli (nekem) nem hajnalig tartott, mert a kislányom már 10 órakor bealudt a koncert alatt az ölemben - a zenekartól 5 méterre - és nem volt hajlandó egyedül aludni a sátorban. Mondjuk érdekes, hogy régen nem tudtam ilyen jót aludni egy koncert alatt, mint most.
Miután kedden motoroztam egy kellemeset bár elég rövidet, másnap arra mentem ki a garázsba, hogy beszőtte a Street Glide-ot a pók. Pontosabban összeláncolta a férjem robogóját az én motorommal...
A Csajok a motoron 13. szülinapjára szervezett túra előtt két nappal leruccantam Nyíregyházára a Goldrexbe, hogy felszereltessem az új gumijaimat. Örültem, mint majom a farkának, hiszen a nyolc éves gumijaim - hiába nem látszott rajtuk, hogy el lennének kopva (mitől is kopott volna el, mikor motorozás helyett nagyrészt inkább szoptattam) - már a Gumish szerint is eléggé meg voltak keményedve. Ő úgy fogalmazott, hogy esőben már ne nagyon menjek vele... na azt meg hogy? OK, hogy nem indulok el itthonról, ha esik, de azért valljuk be, ez a nyár nem indult valami fényesen, ha csak az özönvizes májusra gondolunk. A gumit, ha jól emlékszem kedden szerelték fel, és pénteken indultunk a túrára. Addig nagyrészt autópályán mentem csak az új gumival, mintha tojásokon lépkednék, mert ugye az a fránya formaleválasztó ki tudja, mikorra kopik le. (Amúgy állítólag pár száz méter csak.) Aztán a túrán már elkerültük az autópályákat, vagy azok kerültek el minket, mert Tolnában meg Baranyában nem annyira vannak autópályák. Hiába van szuperül felújítva a 61-es út, azért bele-bele futottam néhány nagyobb kátyúba, és kezdett fura lenni az az iszonyú hangos, fémes hang, ami valahonnan alólam jött. @Ste.funny :), aki mögöttem motorozott, az egyik kútnál azt mondta, hogy szerinte felüt a teleszkópom, biztos le van eresztve, fújjuk fel. Telefonos segítséget kértem, mert ilyet még sosem csináltam, sőt nekem úgy rémlett, hogy direkt teljesen le van engedve a telóm, mert az úgy jó. A férjem azt mondta, hogy hát fújjuk, de csak egy szisszentést, mert a teló könnyen eldurranhat, és azt is elmondta, hogy nagyjából hol keressük a szelepet. A túra alatt többször is fújtunk egy szisszentést, de semmi nem változott, a hang megmaradt, sőt,mikor hazaértem, még a férjem is fújt bele, de addigra már @Alien küldött egy táblázatot, hogy mennyire kellene fújni, és abban kerek perec ott volt, hogy az én súlyomhoz nem is kell bele levegő... szóval itt valami más baj van. A túra óta nem volt lehetőségem motorozni mindenféle családi okok, nyaralás és ovis nyári szünet okán, de azért a fejemben ott motoszkált, hogy ha mégis lenne egy órácskám, nem tudnék elmenni nyugodt szívvel a motorommal, mert valószínűleg "elfosta magát a teleszkópja" és ki kell cserélni. Egyébként már új teló is lett volna valakinél. Azért nekem folyamatosan a fejemben volt az a gondolat, hogy ennek a hangnak valami köze van az új gumihoz, mert nagyjából azóta van ez a hang. Gondolkodtam, hogy nem lehet-e hogy ez a gumi ballonosabb és beleér a sárvédőbe, ha lyukba megyek, de a férjem állította, hogy ha már gyári Harley-Davidson feliratos gumit rakattam rá, akkor az fura lenne, ha mégsem lenne jó a motoromra. A héten a gyerekek néptánctáborban vannak, és kedden úgy gondoltam, hogy jobb híján megmutatom a tüneteket a Gumishnak. Schirger Peti többször megoldotta már a gumibajainkat, ő szerelte a gumit a Sakálon és a múltkor, amikor leeresztett a Sikló kereke nullára, akkor is ő polírozta fel a felnit. Benne volt minden bizodalmam, ugyanis a férjemet időközben megműtötték, most 6 hétig semmit nem csinálhat... A gumish műhelyben, ahol szezon lévén csak motorok sorakoztak, Peti megrángatta a motor hátulját, de persze sehogy nem adta ki azt a hangot. akkor leszedtem az oldaldobozokat, hogy hátha a szerelésnél nem húztak meg jól valami csavart, vagy lóg a kipufogó vagy mittudomén... Peti körbejárta a motort majd megtapizta a sárvédőket, majd közölte, hogy a bal oldalon egész a gumi pereméig be van nyomódva a lemez. A másik oldalon vagy 2 cm távolság van a gumi meg a sárvédő között, itt meg kb. 3 mm. Megnéztem és tényleg... és nem hittem a szememnek, mert akkora a horpadás, hogy ezt csak valami nagyon erős dolog okozhatta. Kézzel lehetetlen volt kirángatni, nemhiába vasból van a motorom, de végül Peti mindenféle feszítővasak dugókulcsok és egyéb furfangos eszközök segítségével majdnem az eredeti helyére feszegette vissza a lemezt, majd kiadta az ukázt, hogy menjek, próbáljam ki. Nekem meg nem kellett kétszer mondani... Először gondoltam megjáratom az M0-on, de aztán rájöttem, hogy ott egy kátyú sincs, úgyhogy végül elmentem Fót felé, onnan Veresegyházára, majd vissza. Végül, miután rájöttem, hogy bármekkora kátyúba belemehetek, nem csattan (na jó, a vasúti síneken még mindig van valami hang, de az nem ugyanaz), gurultam egy nyolcvan kilométert a Gödöllői dombságban. Még mindig nem térek magamhoz, hogy lehet, hogy így vettem a motort 2011-ben... a férjem mindig mondta, hogy valahogy olyan ferde a hátulja, mintha a sárvédő nem középen lenne, de még úgy, hogy egészen közelről néztük Petivel, szemmel alig volt észrevehető a hiba, csak tapintásra sikerült diagnosztizálnia a bajt. A lemez olyan kemény, hogy ezt vagy egy hatalmas esés okozhatta, vagy Peti szerint mondjuk felkaphatott egy vastag faágat a motor hátulja és beforgatta... de a fényezésnek nem volt baja, és a horpadás az oldaldobozok alatt van... érthetetlen. Mindenesetre újra megállapítottam, hogy szuper jó motorom van, hihetetlen jó érzés siklani vele, és üzenem a huhogóknak, akik azt mondták, hogy hülye vagyok, hogy ilyen gumit raktam fel, mert szar a gyári Dunlop gumi, túl kemény és csúszik, szerintem sosem döntögettem még ilyen jókat a Siklóval, mint most.Mondjuk lehet, hogy ideje lenne leengednem a teleszkópokat. Szóval a DiceGlide újra támad!
Napok óta másról sem szólnak a hírek, csak Rein Zsuzsi halával van tele a Facebook és a sajtó. Megrázó baleset, tényleg nehezen teszi túl rajta magát az ember. Megértem, hogy a motoros közösséget felkavarta... bár nem értem, hogy miért nagyobb hír ez, mint bármelyik másik motorbaleset. Utálom a rossz híreket. Tudom, sokan nem tudják ezt elfogadni, de én a hírfolyamomból is letiltom azokat a posztokat, amik rossz érzéseket keltenek. A megkínzott állatok, a politika és a motoros balesetek is ki vannak szűrve... épp eleget tudok ezekről anélkül is, hogy percenként az orrom alá dörgölné őket valaki. Volt, hogy megkaptam, hogy a homokba dugom a fejem, de nem... újságíróként eleve nem tehetem ezt meg, hiszen tudnom kell róla, hogy mi zajlik körülöttem, hogy írni tudjak róla. Viszont a Facebookot én is, ahogy a legtöbben az agyam rágóztatására használom tévé helyett. Ott kapcsolódok ki munka közben, és nem akarom, hogy nyomasztó gondolatokat ültessenek el az agyamba a rossz hangulatú posztok. Legszívesebben a Csajokamotoron.hu-n is csak jó híreket írnék, csak olyasmit osztanék meg, ami mások épülésére szolgál, ami szórakoztat, feltölt, tanít. Épp ezért harcol bennem az újságíró, a cégvezető és az ember olyankor, amikor egy ilyen borzasztó balesetről kell írni. Az esetek nagy részében sikerül ezt megúsznom. Inkább nem hajszolom a kattintásokat, mint más motoros hírportálok, és nem írok minden egyes halálos balesetről olyan címmel amire az is rákattint, aki nem is motoros. Valószínűleg üzleti szempontból ez helytelen, hiszen a kattintásokból van a pénz, azokon az oldalakon vannak hirdetők, ahol sok az olvasó... még ha az olvasók nem is motorosok, nem is a motoros cikkeket olvassák csak katasztrófa-turistáskodnak. Zsuzsi motoros nő volt. Muszáj volt beszélni róla, mert a motoros nők közössége elvesztett egy tagot. Engem is sokkal jobban megráz az ő halála, pedig nem ismertem személyesen, mint bármelyik másik, számomra ismeretlen motoros halála, pedig őértük ugyanúgy kár, köztük is sok olyan van, aki értelmetlenül, önhibáján kívül motorozott a túlvilágra. És akkor ránézek a statisztikára, és azt látom, hogy egy ilyen hír megint felkavarta az állóvizet, megint egy csomó olvasót generált, és azon gondolkodom, hogy milyen világban élünk, hogy az emberek csak a rossz hírekre, a gyűlölködésre, a szenvedésre és a gyászra kíváncsiak.
A családi nyaralás utolsó napján egy kis motoros program is belefért... kocsival ugyan, de átruccantunk a Balaton másik oldalára, hogy összefussunk néhány motoros cimborával. Nagy bulit nem rendeztünk, mert mire a többiek összegyűltek és elkezdtek volna iszogatni, addigra mi már indultunk is vissza, mert a gyerekeket le kellett fektetni. Azt nem tudom, hogy sikerült a marhapörkölt, mert irgalmatlan vihar érkezett a hazaúton. Gyanítom, hogy nem sikerült bográcsban befejezni. **** Amúgy most vettem észre, hogy ez a kép még 27-én készült és az nem 31-ik, hanem a 30-ik hét, de olyan jól néz ki. Akkor álljon itt egy kép a 31-ik hétről is, nehogy diszkvalifikáljatok. (Lassan lehet a lakást renoválni.)
Ezek a nyári hónapok elég sűrűek nálunk, már ami a családi ünnepeket illeti (bár ha belegondolok, a téliek sem kevésbé frekventáltak). A héten a családi nyaralásunkat töltöttük az unokatesókkal, összesen nyolc gyerek a világ minden részéről - na jó nem, csak Floridából, Olaszországból és Magyarországról voltak nemzetközi gyerekeink, és a szülők, nagyszülők, így összesen 18-an voltunk. Jó buli volt. Persze óhatatlan, hogy ennyi ember közül éppen erre az egy hétre esik valakinek a valamije... Először a kislányom névnapját ünnepeltük, aztán a házassági évfordulónkról emlékeztünk meg két nap múlva, és másnap még a névnapom is belefért. A kihívás persze nem az ünneplés volt, hanem ennek a hatalmas csokornak az életben tartása és hazaszállítása az egy heti csomagunk és az 5 bicikli mellett. Azt ne kérdezd, hogy motorozni mikor fogok...
Amíg el nem kezdődik újra az ovi illetve az iskola (úristen, iskolás lesz a gyerekem!) addig nem sok esélyem van, hogy ismét motorra ülhessek. Főleg, hogy úgy néz ki, hiába az új gumi, most a teleszkópom fosta el magát. Persze még nem volt időm ezt az ügyet sem kivizsgáltatni, a tünet egyelőre csak annyi, hogy felüt a motor hátulja, ha belemegyek egy kátyúba - ez egy vers első sora is lehetne, lehet, hogy később kidolgozom majd. Szóval addig a szokásos szünidős elfoglaltságaink vannak, nyaralgatunk, jövünk-megyünk, próbáljuk őket lefárasztani. Az 51-es úton Dunavarsánynál pl. májusban nyílt meg ez a repülőgép és harci jármű gyűjtemény, ami nagy sikert aratott a gyerekeimnél ezen a héten.
A legpraktikusabb csemege szakadó esőben...
A hétvégi CsaM szülitúrán hazafele sikerült lőni ezt a képet. Sajnos a kút másik oldalán voltunk, így nem túl éles a felvétel, de azért remélem jól látszik, hogy épp egy guminő karbantartása történik. Később egyébként visszajött, mert benne felejtette a fújóban azt a csatlakozót, amivel fel lehet fújni. Megkérdeztem, mitől amortizálódott le szegény pára, amire ő azt felelte, hogy a gyerekek játszottak vele és kilyukadt... Végül a hóna alatt vitte haza a leeresztett szeretőjét.
A hét motoros eseménye a csajos vezetéstechnikai tréning volt a Hungaroringen. Örökké emlékezni fogunk rá, hiszen fejenként 4 liter vizet izzadtunk ki néhány óra alatt a forró aszfalton meg a terepen. Az elméleti előadás tiszta felüdülés volt. Azért megcsináltuk. Köszönet a Pest Megyei baleset-megelőzési Bizottságnak és a Hungaroring Motoros Akadémiának a szervezésért.
Az óvoda utolsó hete volt, minden jóval, ami ezzel jár: utolsóedzések, diákigazolvány csináltatás, táborszülői ésatöbbi... és ez még csak az egyik gyerek. Az utolsóutolsó nap délután az ovis csoporttársakkal szerveztünk egy apák napját a közeli bringaparkban. Minden gyerek meglepetés pólót rajzolt az apukájának, meg elmondtak egy verset, végül jöhetett az eszem-iszom. Végül a vihar vetett véget a hepajnak. Ezt a pólót rajzolták a mi gyerekeink.
Az ovi utolsó hete nagyon kemény. Mármint nekem... Évzáró, utolsóminden, táborszülői, sulisintéznivalók, füzetcsomagátvétel, apáknapja, úristenmindjártittazanyámis, ezakánikuladehiányzott, tombolazallergia, motoroznimikorfogunkmár... A férj persze sokkal lazábban éli meg... nem is tudom, tudja-e, hogy a kisbabánk szeptemberben suliba megy. Na jó, persze hogy tudja, de neki csak a büszkélkedés marad. Minden másra ott van Anya. Azért boldog Apák napját neki innen is! A gyerekek ovi után a szomszédban pancsoltak a medencében, mikor a szomszéd kislány közölte, hogy itt van a barátja/osztálytársa is, aki amúgy motorversenyző. Na ezt már nekem is meg kellett néznem. Bereczki Dávid még nincs 10 éves, de már nagy reménység motoros berkekben. Mi átmentünk gyorsan megcsodálni őt, aztán átjött ő is megcsodálni a motorjainkat. Aztán kiderült, hogy amúgy ismerjük az apukáját, csak kicsit későn állt össze a kép.
Talán nem köveztek meg, hogy végül úgy döntöttem, hogy a szombati napomat nem (sem?) motorozással töltöm. Az úgy volt, hogy szerdán lenn voltam az éppen nyíló Harley-Davidson Open Road Festen motort tesztelni, ahova @Ste.funny :) is velem jött motorral. Motorokkal mentünk, ott is motoroztunk, aztán átmotoroztam a barátnőmhöz Hárskútra, ott aludtam, és délelőtt, mikor már a téli felhők nagyjából kezdtek felszállni, hazamotoroztam. Ok, mostanában papírkutya vagyok, de ez a három órás út kicsit kicsinált. Csak pest-megyei matricám van, szóval kis utakon mentem, ráadásul egy hónapja dúl az allergia, taknyom-nyálam összefolyik, a szemem állandóan viszket és be van dagadva... (egy hete már a glutént is kerülöm, hátha ez lesz a megoldás). Hétvégére volt egy meghívásunk a Drink'n'Ride nevű motoros túrára, ahova mindketten akartunk menni a férjemmel, és sikerült lepasszolni a gyerekeket @Bömci-nél, szóval minden adott volt. Kivéve, hogy a férjem kitalálta, hogy ő szombaton reggel 6-kor fog indulni, mert aznap Körmendre kellett volna a társaság után mennünk, akik minden nap máshol éjszakáztak. Ja, és amúgy alig várja, hogy végre ezen a nomád túrán a motorja mellett aludhasson sátor nélkül... ettől az infótól szintén nem jött meg a kedvem. A korán kelést még hétköznap sem bírom, és csak nagyon ritka esetben vagyok hajlandó hétvégén kikelni az ágyból annál hamarabb, amikor feltétlen muszáj (ez általában max. fél hét mostanában, mert a lányom szintén nem alszik tovább reggel 6-nál). Aztán magamba néztem és rájöttem, hogy most semmi másra nem vágyom jobban, mint egy napra (jó egy hónapra inkább) egyedül magammal. A gyerekek sincsenek itthon, a férjem is elmegy, ilyen nem történt jó 7 éve. Szóval szombaton itthon maradtam, és elhatároztam, hogy nem csinálok semmit. Csak 10-kor másztam ki az ágyból, 11-kor megettem az ebédet, mert reggelizni már késő lett volna, aztán kifeküdtem a kertbe, ahol egy kezemen meg tudom számolni hányszor feküdtem eddig. Jó, egy kicsit csaltam, mert beindítottam a mosogatógépet, a mosógépet és a robotporszívót is és végül ki is teregettem, de befogott szemmel haladtam el mindahányszor a hegyként tornyosuló tiszta ruha halom mellett, ami kb. 3 hete gyűlik a fotelben, szóval egy hős vagyok. Este megnéztem egy filmet. (Ajánlom mindenkinek a Free Solo című dokumentumfilmet, ami egy szabad mászóról szól, aki kötél nélkül, egyedül mászik meg iszonyú magas hegyeket.) Király volt, csak rövid. Mármint nem a film. Az elég hosszú... Vasárnap @Bömci visszahozta a gyerekeket és lementünk a telekre a Duna mellé. Mondjuk 30 fokban ez az ideális program. Napközben a férj is megérkezett motorral, boldogan, hogy mennyi jó arccal találkozott, szocializálódott és beszélgetett, és mindenki elégedett volt, hogy azt csinálhatta, amire vágyott.
Szinte hihetetlen, hogy egyik napról a másikra kisütött a nap és nyári meleg volt. Ráadásul hétvégén. Persze most sem motorozni indultunk... Végre vízre tettük a vízi járművet és egy kicsit ráncba szedtük a nádast a stég körül. Aztán az egy napi kemény meló után még a gyerekeket is megcsónakáztattam.
A kép senkit ne vezessen félre, nem hédereltem egész hétvégén a nyugágyban. Csak arra a fél órára ültem le egy kicsit, míg a gyerekek délutáni alvás helyett randalíroztak a kisszobában. Egyébként nyaralás helyett terepet rendeztem, ide-oda hordtam a földet meg a sódert a kertben két napon keresztül. (Hajrá gyereknap!) Próbálom rendbe hozni a tavalyi kertépítés eredményét és végre egy használható és szép kertet varázsolni, ha már van egy kis darab saját vízpartunk. Mindeközben a férjem a házat díszítette az általam vásárolt színes lampionokkal. Már olyanok vagyunk, mint a karácsonyfa, de jólesik kicsit megőrülni hétvégére. (Közben persze próbáltam elintézni, hogy a következő hétvégén valaki bevállalja a gyerekeinket, hogy motorozhassunk is egyet végre.)
