A neveket vesszővel válaszd el
A napokban olvastam egy mémet a neten, ami arról szólt, hogy szeresd a telet, mert ha nem szereted, attól még ugyanúgy lesz tél, viszont nem mindegy, hogy te hogy érzed magad közben. Vagy ilyesmi... Nekem ezzel sosem volt problémám, szeretem a telet, a havat, ahogy a tavaszt, a nyarat, az őszt is. Mindegyiket másért. Mivel most tél van, próbáljuk kiélvezni azt, amit ilyenkor lehet csinálni, úgyhogy vasárnap elmentünk a Nagy Sportágválasztóra, ahol mindenféle téli sportokat lehetett kipróbálni. A vége az lett, hogy miután a gyerekeknek a lábán életükben először volt korcsolya, és nagyjából másfél órán keresztül csak estek-keltek (egyszer még én is seggre estem, ami még mindig fáj), és meg voltam győződve, hogy többet jeget sem akarnak majd látni, hazafele végig azt hallgattam, hogy mikor megyünk megint korizni és mikor veszek már nekik korcsolyát. Az egyik jégtáncos, a másik hokis akar most lenni. Szóval hamarosan megint mennünk kell korizni, aminek örülök, mert szeretek korizni, de már évek óta nem volt a lábamon korcsolya. Még jó, hogy a jégcsarnok nyáron is nyitva van, bár nyáron kevés embernek jut eszébe, hogy korizni kellene menni.
Nem tudom, hogy a reflexeim romlottak el az elmúlt néhány hónapban vagy csak szokni kellene a technikát, de első (és egyben utolsó) próbálkozásom alkalmával túl sok volt a gyalogos áldozat. Meg persze a végén én magam is egy frontális ütközés következtében estem ki a játékból. A gyerekek sokkal profibbak nálam, úgyhogy a vége az lett, hogy inkább hátul utaztam a hat éves fiam mögött a Harleyn. Igaz, hogy a lába nem ér még el a fékig, de csumagázon, féktelenül száguldva is ügyesebb, mint én. Hát ez van.
Minden tél úgy telik el, hogy azt várom, hogy essen a hó. Nem emlékszem, régen hogy volt, de szerintem az a normális, ha télen hideg van és esik a hó. Na most végre leesett és imádom. Közben meg a motorok szomorkodnak a garázsban és az eresz alatt. Ennek a Piaggonak például évek óta ilyen sanyarú sorsa van. Nem baj, hamarosan eljön az ő idejük, de addig még legyen hó!
Ha már a fotóbloggal majdnem elúsztam, legalább az újévi jókívánságról ne maradjak le! Ezzel a tegnapi tűzijátékkal szeretnék mindenkinek boldog új évet kívánni. Legyen olyan az éved, amilyet szeretnél! Tegnap tudtam meg, hogy idén a Disznó éve lesz (majd februártól a kínai asztrológia szerint) és én disznó vagyok, szóval nagy reményekkel és hatalmas tervekkel várom ezt az évet. Megfogadtál valamit? Fogsz változtatni valamin a tavalyihoz képest? Azt hiszem, ahogy már pár éve, most is az a leghőbb vágyam, hogy sokkal többet tudjak végre motorozni, mint tavaly. A gyerekek már megint nagyobbak lettek, így talán könnyebb lesz ezt megoldani. Ha még itt vagy és olvasol felteszem azt a kérdést, amire mindig pozitív választ várok: Legyen idén heti fotóblog? Ha nem tudod mi az: Mindenki, akinek kedve van csatlakozni, minden héten feltölt egy képet a blogba ami azt a hetet legjobban jellemezte, vagy ami a legérdekesebb történés volt azon a héten az életében. A blogot 52/2019 címmel látjuk el (pontosabban mindig az aktuális hét számával, hogy lássuk, hogy mikor történt). Az enyémek még egy külön kategóriába is vannak gyűjtve, itt találod a 2018-asakat, és ha a blogoldalamra mész, a jobb oldalon a kategóriáknál megtalálod a korábbi éveket is.
Karácsony és szilveszter között mi más történhetett volna velünk, mint ami mindenki mással: jártuk a családot, karácsonyoztunk, ajándékokat bontogattunk, unokatesókkal múlattuk az időt, és ipari mennyiségű Legót halmoztunk fel. Ezért is fordulhatott elő, hogy mindeközben észre sem vettem, hogy majdnem elfelejtettem az idei utolsó posztot a fotóblogba. Ezúttal a fiúk vannak a képen, ahogy épp egy újabb Legót állítanak össze. Már kirázzák a kisujjukból, hiszen nem ma kezdték (Lőrinc 3 évesen kapta az első készletet, ami 8 évesnek való volt). Az ünnepek alatt napi hármat raknak össze, aztán kezdődik a nyavalygás, hogy még melyiket szeretnék. Nem is értem, mi értelme ennek így, hiszen összerakják, aztán nem is játszanak vele... Na mindegy. Szóval nálunk ilyen nyugisan, betegen, aztán lábadozva telt a két ünnep köze. Remélem, nálatok is minden jól ment!
Kicsit lemaradtam a feltöltéssel, de ez talán így az ünnepek környékén megbocsátható. Gondolom másnak sem volt túl sok ideje a gép előtt ülni, ha az nem munka. Ez a hét még mindig a karácsonyi készülődésről szólt. Főleg nekem. Ez valahogy mindig a nők dolga azt hiszem, legalábbis nálunk az. És a hála, hogy csak akkor kapok ajándékot, ha veszek magamnak... Még az adventi gyertyákat is rossz sorrendben gyújtottuk(ták) meg, így az utolsó hétvégére maradt a rózsaszín. És amit látszik, itt már két rózsaszín is van a képen, mert közben a legelső lilát már elpirózták a gyerekek, és ki kellett pótolni valamivel. Mindegy, úgy szép az élet, ha zajlik. De legalább nálunk nem gyulladt meg semmi (eddig).
Habár két héttel ezelőtt még igen távoli jövőnek tűnt a karácsony, mostanra azért kezd már a körmömre égni a tennivaló. Az időközben arcüreg gyulladássá erősödő megfázás igazán nem támogat ebben, de ha jobban belegondolok, tavaly decembertől májusig szinte folyamatosan arcüreg gyulladásom volt, úgyhogy ha meg nem is gyógyulok egyhamar, biztos hozzászokom megint, hogy nem kapok levegőt és folyamatosan fáj a fejem. Az azért megnyugtató, hogy - a tavalyi évvel ellentétben - most időben megérkezett minden, amit a webáruházból rendeltek, és fel is tudtam adni őket. Aki ez után rendel, az nyilván tisztában van vele, hogy már igen szűkös az idő úgyhogy ezt a felelősséget már könnyedén elhárítom magamról. Innentől tényleg a családi karácsonyra fókuszálok elsősorban. Bár szombaton munkanap volt, így még fel tudtam adni a csomagokat, a gyerekek itthon voltak, mert nekik viszont oviszünet volt. Mindegy, a napot megkoronáztam azzal, hogy a magamnak rendelt motoros LED fényfüzért is felapplikáltam az irodába, hogy itt is átjárjon az ünnep hangulata. Míg a gyerekek a frissen hullott hóban hancúroztak, bekevertem a mézeskalács tésztáját, de végül én voltam az, aki lefújtam a sütögetést, és helyette indítványoztam, hogy nézzük meg a Reszkessetek Betörők második részét. Múlt hétvégén megnéztük az elsőt, és a 6 éves fiamnak nagyon bejön, így mi is jót szórakoztunk rajta, hiszen már évtizedek óta nem láttuk. A mai napra maradt a mézeskalács kiszaggatása és sütése, így előkerültek a motoros mézeskalács formák is. (Amiből amúgy dupla készlet van, mert tavaly nem találtam meg csak karácsony után, ezért vettem még egy csomaggal.) Mivel a gyerekek kitartása nem tartott soká, nekem meg nem volt türelmem szarakodni velük, a végére már egyre kevesebb lett a motor, és egyre több az egyszerűbb, kevésbé problémás forma. Amúgy teljesen mindegy, mert ahogy szedtem ki a sütőből folyamatosan fogytak, szóval lehet, hogy jövő hétvégén készül még egy (dupla) adag. Mert valamilyen csoda folytán reggelre már a negyede hiányzott a hűtőben tárolt bekevert tésztának is, így mostanra a dupla adagból már csak egy szimpla adag maradt. Így telt nálunk az advent harmadik hétvégéje. Mindjárt meg is gyújtom a harmadik gyertyát, mert a múlt hétvégén is majdnem elfelejtettük. Nálatok hogy telik a karácsonyi készülődés?
A héten végre engem is elért a családokon átívelő takonykór úgyhogy szerda óta próbáltam kikúrálni magam inkább kevesebb sikerrel. Azért annyira sikerült összeszednem magam, hogy az egyik kedves motoros cimboránk 50. születésnapját megünnepeljük. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor buliztam, mióta megvannak a gyerekek... az egyik egy esküvő volt, amire bébiszittert hívtunk, majd fizetéskor megállapítottuk, hogy max. évente egyszer fér bele, hogy ketten együtt menjünk el bulizni. Na azóta lehet, hogy nem is voltunk többet. Most a sógornőmön volt a sor, hogy pesztrálja a gyerekeinket, amíg mi kirúgunk a hámból - bár hozzáteszem nekem az egyik motivációm az volt, hogy majd a Jägermeister megteszi a hatását és elűzi ezt a köhögős-taknyos vírust. Ottalvós buli volt, volt, aki bőrönddel érkezett. Nálam csak egy hátizsák volt pizsamával meg fogkefével, meg hálózsák, de arra nem volt szükség végül,mert volt ágynemű a vendégházban. Elmerengtem, hogy régen, mikor ezekkel az arcokkal megismerkedtünk és együtt buliztunk, hányszor volt nálam bármi cucc... na jó, ha motorral mentünk valami találkozóra, legfejebb akkor vittünk magunkkal hálózsákot meg fogkefét, de pizsamát akkor sem. Gyakran a hálózsák sem került elő végül és néha még a cipőnket sem vettük le alváshoz... fiatalság, bolondság. Hiába na, megöregedtünk. Azért így is sikerült hajnali háromig táncolni. Már nagyon kellett ez.
Egyelőre próbáltam ignorálni, hogy közeledik a karácsony, épp elég egyéb teendőm van anélkül is. Az advent azért kicsit fejbe kólintott. El sem hiszem, hogy már csak 3 hét van hátra... Ki kéne találni, hogy ki mit kapjon ajándékba. Hétvégére sok mindent terveztem, de végül megint nem úgy alakultak a dolgok. Azért vasárnap este felújítottam a tavalyi (vagy ki tudja hány éves) adventi koszorút, így végül estére már nálunk is világított az első gyertya.
Mit szépítsük, a héten megint egy évvel öregebb lettem. Egy ideje már nem reklámozom, hogy mennyire, de annyi haszna legalább van, hogy pár napig virágillatba borult a lakás. Aztán később elkezd temetőszag lenni a vázába rohadt víztől, de ez már egy másik történet.
Ez is eljött. Igaz, hogy már napok óta azt mutatja a telefonom, hogy esik a hó, pedig szemmel láthatóan nem, már nem ússzuk meg, hogy reggel kaparni kelljen a jeget a kocsiról. Ha még motorozol, vigyázz még sokkal jobban, mert már az aszfalt is jeges ilyenkor.
