A neveket vesszővel válaszd el
Pánikszerűen kezdtem el keresgélni a múlt heti képeimet, mikor eszembe jutott, hogy már megint lemaradok a heti fotóblogról. Aztán azt vettem észre, hogy egész héten nem is fotóztam. Végül találtam egy pár zúzmarás képet a telefonomon... Ez legalább jól mutatja a hét aktivitását. Ebben a béna, felhős, ködös, szmogos időben az utcára sincs kedve kimenni az embernek. Az egyetlen szépség ez volt az egész héten. Legalább a hó esne, de most meg már felmelegedést mondanak... aminek meg örülni kellene, mert hogy akkor jön a tavasz, de közben még tél van, és 3-5 fok. Motorozni nem alkalmas, de szánkózni sem. Marad a négy fal meg a filmek a kandalló mellett.
Múlt héten elmentem egy nyílt napra a MAMI motorkerékpár szerelő szakközépiskolába. Nagyon megörültek nekem, azt hitték, én szeretnék járni, de nem. Nektek érdeklődtem. Hamarosan részletesen is leírom, hogy miket hallottam. Amint lesz egy órám arra, hogy összeszedjem a gondolataimat.
Így jár az, aki kiadja a kezéből a fényképezőgépet. Pedig csak akartam egy bizonyítékot, hogy én is ott voltam szilveszterkor, ahol a családom. Ez pedig a képen éppenséggel bárki lehet. Na jó, azért végül sikerült lőni olyat is, amin a fejem is látszik, de valamiért mindig lemarad a fejem a képekről. Már kezdek rosszra gondolni. Ezt a fiam követte el. Tiszta apja ez a gyerek. Ja és úgy tűnik, folytatom a heti fotóblogot. Már úgy hozzám nőtt az elmúlt évek alatt. Ahogy a fejem is. Ki csatlakozik?
Gondolom egy év alatt alaposan kiment a köztudatból, hogy tavaly januárban versenyt hirdettem a heti fotóblogra. Ennek értelmében azok, akik rendszeresen posztolnak a CsamClub blogba és minden héten feltöltik az adott hét legjellemzőbb, saját fotóját, egy sorsoláson vesznek részt. (A feltételek és a részletek benne vannak a kiírásban.) A szerencsés nyertes egy 20 000 Ft-os vásárlási utalvánnyal lesz gazdagabb, amit a CsamShop-ban vásárolhat le. Most eltelt az év, vége az 52 hétnek és lassan jönne is a sorsolás. Mivel azonban a karácsonyi őrület miatt én is lemaradtam és majdnem elfelejtettem az utolsó heti képet, adok egy kis haladékot. Ha e hét vasárnapig pótolod a hiányzó képeidet, még nyerhetsz! Ja, és mielőtt még elfelejteném, Boldog Új Évet Kívánok minden CsamClub tagnak és minden olvasónknak!
Ez a hét nálunk is úgy telt, mint minden más magyar családnál. Ja nem. A hét azzal kezdődött, hogy 23-án elmentünk a férjem boxóló haverjához töltött káposztát enni, amit én ugye nem eszem, mert nem eszem húst. Helyette én koccintottam a haverokkal a hiperszuper házipálinkával, mert a férjem nem szereti az alkoholt. Ennek az lett a következménye, hogy 24-én alig bírtam kikelni az ágyból, a gyerekek díszítették fel a fát. Még jó, hogy az ajándékokkal már készen voltam. Nem egy klasszikus felállás a karácsonyi készülődéshez. Esküszöm, még 26-án is szédültem, amikor ez a kép készült. Mivel épp nem volt hova menni enni, helyette lebringáztuk az addig betermelt bejgliket (amúgy bejglit pont alig ettünk, még mindig van másfél rúd, de szerintem lassan megszáradnak). 26-án borzasztó hideg volt és fújt a szél is, úgyhogy sikerült úgy megfáznom, hogy még mindig tart.
A karácsonyi készülődésben kicsit elúsztam, főleg, hogy a gyerekeknek már péntektől szünet volt az oviban meg a suliban. Így aztán nagyon megörültem, amikor hétfőn a facebookon valaki feldobta a zserbógolyó ötletét. Egyből elrohantam a boltba a hozzávalókért és hamarosan meg is volt a karácsonyi csemege. Imádom a zserbót, úgyhogy nem kellett sokáig győzködnöm magam, hogy nekem ilyen kell karácsonyra. Sütni sem kell... az egyetlen bonyodalmat a csoki okozza. Ez is volt a leghosszadalmasabb tortúra. Viszont a meztelenre vetkőztetett és sorsukra hagyott csokimikulásoknak is méltó befejezése lett így. Az elkészítése tök egyszerű: össze kell keverni a darált kekszet darált dióval és baracklekvárral, vagy nagyjából bármilyen lekvárral gondolom, de a zserbóban baracklekvár van. Olyan állagú tésztát kell kapni, ami jól gyúrható és összetapad. A receptben ez 400 g keksz, 300 g dió és 3 evőkanál lekvár volt, de nyilván nem fogok otthagyni 10 dk kekszet a fél kilós zacskóban, és a lekvárból is több kellett, hogy összetapadjon a cucc. Ja meg eleve dupla adagot csináltam, mert a 25 golyót kevésnek ítéltem meg, ha netán sikerül a megvalósítás. A kókuszgolyóhoz hasonlóan golyókat kell gyúrni belőle, majd kis hűtőben pihenés után olvasztott csokiba (1 ek. olajjal összekeverve) kell mártogatni őket fogpiszkáló segítségével. Eredetileg étcsokival készül, de mint említettem rengeteg csokimiki várakozott a szekrényben csupaszon, szóval maradt a tejcsoki. Először nem akartam elhinni, hogy a csoki valaha is meg fog dermedni, de reggelre tök jó lett, és az eddigi tesztek alapján mindenkinek ízlik. Tényleg zserbó íze van. Kellemes Ünnepeket mindenkinek! Tudom, le vagyok maradva a jókívánságokkal, de most netdetox van. Nem jószántamból...
Amilyen szépen indult a december, annyira nem karácsonyi most az időjárás hangulata. Jövő hétre meg egészen tavaszi időt mondanak. Ez persze jó lehet azoknak a motorosoknak, akik szeretnének még decemberben is gurulni egyet, de a karácsonyi hangulathoz nekem hiányozna a hó. Azért ma kiélveztük a jó időt és bár a motort nem vettük elő, azért a bringák nem úszták meg és gurultunk egyet a gyerekekkel. Igazi kellemes, tavaszi idő volt, ami azért kicsit ijesztő így decemberben. Te motoroztál vagy csak álmodoztál róla?
Szerintem kb. 10 éve készült az utolsó tetoválásom... vagy lehet, hogy csak nyolc. Azóta tervezem a hátamon levő kompozíció befejezését, de valahogy nem akar kialakulni. Az akkori ötlet már okafogyott, amiket közben (miközben nevelem a gyerekeket és próbálok időt szakítani magamra is) kitaláltam, azokat Művész Zolika (a tetováló) szavazta le. De tetováltatni kell. Minden tetovált megmondhatja, hogy ha egyszer elkezdted, nem lehet abbahagyni, legfeljebb szüneteltetni olyan okok miatt, mint a szülés. Vagy két szülés esetleg. A szülés és a gyereknevelés megváltoztatja az embert. Persze nem teljesen. Tetováltatni pl. még mindig kell, csak a halálfejek meg a mindenféle szigorságok helyett már más témákat szeretnél a testedre varratni. Én pl. imádom a gyerekek rajzait. Annyira jók a meglátásaik, jópofán egyszerűsítik (most még) a körülöttük levő világot és ettől annyira kedvesek lesznek a figurák, hogy elolvadok tőlük. Fanatikusan gyűjtöm a rajzaikat, bár arról már leszoktam, hogy papír alapon tároljam őket. Naponta egy kilónyi rajzot hordanak haza az oviból meg az iskolából fejenként és azután még itthon is termelnek rendesen. Kitűnő találmány a digitális fénykép meg a felhőalapú tárolás - mondjuk már 100 Gb-ra kellett növelnem a felhő tárhelyemet is, de attól legalább elférünk a lakásban. Tehát sok év után ezen a héten (mármint az előzőn, mert most egy kicsit megcsúsztam a heti fotóbloggal) elérkezett a jó előre lefoglalt időpontom, és elkészült az új tetkóm, ami a két gyerek egy-egy rajzát ábrázolja. Imádom, bár még nagyon viszket... holnap lesz egy hete, hogy elkészült. *** Ez a tetoválásom pont 10 éve készült. Valamennyire jól tippeltem, csak nem emlékszem, hogy azután készült-e még másik.
Csak egy napon múlott, hogy a benti növényeim túléljék a telet. Ezúttal úgy néz ki, nem sikerült megmentenem az életüket. Szombaton egész nap rohantam a dolgomra, így elmaradt a virágok behordása... eddig nem sürgettem a dolgot,mert a muskátlik most virágoztak a legszebben, pedig már vagy egy hónapja meg sem locsoltam őket. Mikor vasárnap reggel a férjem felkiáltott, hogy "Húha! Mínusz három fok van kinn!" addigra késő volt. Hiába rohantam és hordtam be mindenkit a hűvös padlásra, sajnos ezt a többség valószínűleg nem élte túl. Bent még csak romlott a helyzet, mert ahogy kiolvadtak, mindannyian lehajtották a fejüket és most elbarnulva kókadoznak. Még reménykedem, hogy talán a gyökerük nem fagyott el és később újra kihajtanak...
Egy hónap dögrovás és két adag antibiotikum után végre újra munkaképesnek nyilvánította a doki a férjem. Ennek örömére hétvégén most én léptem le a barátnőimmel és rá hagytam a gyerekeket. Persze közben végképp ősz lett, úgyhogy a motorokat már nem tervezzük elővenni... még ha hétvégén ragyogó napsütés is volt, azért a 6 fok nekem kicsikét kevéske. Azért kirándultunk egy jót gyalog, és rengeteget röhögtünk, ami már nagyon kellett. Mondjuk a másnapot kihagytam volna, meg akár a harmadikat is... hiába na, el vagyok szokva a bulizástól. Hogy a gerle hogy került ide? Mégsem tehetek fel olyan képet, amin a tízféle alkoholos ital sorakozik az asztalon, és persze végig is kóstoltuk mindegyiket. Az egyiket azért, mert szeretem, a másikat azért mert ilyet még nem ittam, a harmadikat meg azért, mert ezt egyszer mindenkinek meg kell kóstolnia. Na igen, csak nem egyszerre. A gerlét pedig a héten sikerült lekapnom, miközben a napraforgó virágán billegett. Már régóta vadásztam a gépemmel a cinkékre, akik a szotyit eszegették belőle, próbáltam lefényképezni őket, de ahogy a kezembe vettem a gépet, elrepültek. A gerle úgy látszik lassabb, nem olyan szemfüles. Már csak azért is, mert mire ő megtalálta a napraforgót, a cinkék már mind egy szálig kiették belőle a szotyolát.
Neked feltűnt, hogy a vadlibák olyanok, mint a motorosok? Mindig csapatban járnak, alakzatban vonulnak és irtó nagy zajt csapnak. A vasárnapi gyönyörű napos időben a kerületünk fölött köröztek... talán a hiányzókat próbálták összeverbuválni nagy kiabálással vagy csak még nem döntötték el, hogy merre is induljanak. Vagy egyszerűen céltalanul élvezték a jó időt. Te merre motoroztál (ha motoroztál) ebben a szép tavaszi időben novemberben?
