A neveket vesszővel válaszd el
A harmadik napi etapunk Mostartól (Blagaj érintésével) a Durmitoron át Zabljakig tartott. Blagaj Mostartól mindössze 12km-nyi távolságra van ezért úgy döntöttünk, hogy mindenképpen megállunk pár fotó erejéig. A kis falu legnépszerűbb turistalátványosságai a sziklafal tövében (1520 körül) épült dervis ház (Tekke) és a Buna folyó forrása. A folyó partján számos étterem és kávézó található, ahol hűsölhetünk az árnyas fák alatt de akár egy kellemes ebédet is elfogyaszthatunk a zuhogó víz megnyugtató hangja mellett. A folyó egyébként nem túl hosszú, mindössze 9km megtétele után a Neretvába ömlik, de még így is tart egy rekordot. A maga 43-45 ezer liter/perc (!!!) vízhozamával Európa legbővízűbb karsztforrása. A víz egyébként kristálytiszta és nyugodt szívvel iható. (Ki is van készítve egy kis sárgaréz ivópohár- ha valaki arra járna, ne hagyja ki). Miután megpihentünk és elkészítettünk jó pár képet, továbbindultunk Montenegró irányába. Hegyeken és völgyeken át vitt az utunk. Volt, amikor a GPS hagyott cserben bennünket, volt amikor nemes egyszerűséggel az út ért véget a lábunk alatt. Végül persze mindig minden jóra fordul és elértük a montenegrói határt. Aki járt már Montenegróban megérti és egyetért velem abban, hogy az egyik leggyönyörűbb balkáni ország mind közül. Elfogult vagyok tudom, de számomra ez a kicsi ország maga a tökéletesség. Minden megtalálható, amire csak vágyunk. Reggel még a hegyek között vadásszuk a kanyarokat, délutánra a tengerparton hűsölhetünk a habokban. Az emberek végtelenül kedvesek, az árak barátiak , szóval aki még csak ismerkedik a Balkánnal annak mindenképpen azt javaslom, hogy ezzel az országgal kezdje. Ha Montenegró akkro P14 panoráma út. KÖTELEZŐ! Zabljak természetesen főúton is megközelíthető, de motorral egyszerűen kihagyhatatlan a P14. Rossz idő (eső, vihar) esetén komoly kockázatot jelent az út, nem igazán javasolt behajtani a hegyek közé, de napsütésben, száraz időben örök életre szóló élményt jelent. Aki erre jár semmiképpen ne hagyja ki! Valami megmagyarázhatatlan béke és nyugalom száll itt az emberre. Ahogy jöttek a kanyarok egymás után csak arra lettünk figyelmesek, hogy mindketten vigyorgunk a plexi alatt. Olyan tiszta és érintetlen természet tárult elénk a maga szépségével, vadságával, amivel eddigi életünk során soha nem találkoztunk. Szavakkal talán ki sem fejezhető ez az érzés. Egyszerre éreztük magunkat nagyon parányinak és végtelenül szabadnak. Minden megállónál éreztük a szél erejét, ahogy akadály nélkül süvít a hegyek között, szájtátva bámultuk a hegyek gigantikus méreteit, néztük a lovak vad vágtáját a völgyekben és csak vigyorogtunk, vigyorogtunk és mondani sem kellett semmit, mert tudtuk, hogy mindketten ugyanarra gondolunk. Éppen lebukott a Nap a horizonton, mikor kiértünk a hegyek közül. Noha a szállásadónk felhívta a figyelmünket arra, hogy semmiképpen ne maradjunk bent sötétedésig, egyszerűen nem bírtuk megállni, hogy ne készítsünk több száz fotót erről a helyről, így majdnem bent ragadtunk. Miután kiértünk a panoráma útról immáron sötétben értük el a Zabljaki szállásunkat. Következő megállónk: Budva folyt.köv.
Második megálló - Mostar A Stara Kapela-i megálló után az irányt Bosznia felé vettük. Mostar már régóta bakancslistás volt, így kérdés se merült fel azzal kapcsolatban, hogy ez lesz a következő megállónk a túra során. Noha a délszláv háború már régen véget ért a nyomait ma is hordozzák (főként a kisebb) települések mind Boszniában mind Horvátországban. Már sokszor jártunk ezeken a vidékeken de a mai napig beleborzongok a látványba. Ijesztő, hogy mindössze pár kilométerre a mi határunktól milyen tragédiák zajlottak annak idején. Engem ez mindig nagyon megérint. Tényleg jókor és jó helyre, szerencsésen születtünk. Boszniában egyébként az a jó, hogy amikor csak úgy motorozol A pontból B pontba akkor is gyönyörű tájakon visz az utad. Mi mindenképpen Banja Luka felé szerettünk volna menni, hogy útközben megnézhessük a Krupa és a Pliva vízeséseket. Előbbi Banja Luka mellett, utóbbi Mostar felé, Jajce községben található. Mindkettő nagyon szép látvány, kár lett volna kihagyni. (Krupa waterfall) Pliva waterfall (Jajce) A Pliva egyébként híres festőnket, Csontváry Kosztka Tivadart is megihlette (mondjuk nem is csodálom). Fantasztikus érzés állni a hatalmas (kb 30méter magas ) vízesés lábánál, amint a nyári hőségben kellemes, hűvös permettel szórja be a bámészkodókat. Csontváry Kosztka Tivadar: Jajce waterfall Jajcétól Mostarig az út igazán látványos és élvezetes. Szép, íves kanyarokkal tűzdelt, jó minőségű úton, egyik oldalról a Neretva folyó csodálatos látványával, másik oldalon a 2000méteres hegycsúcsok hűvös árnyékában lehet falni a kilométereket. Miután megérkeztünk Mostarba a szállást könnyűszerrel megtaláltuk. Nagyon kedves, vendégszerető vendéglátónk kiállt a garázsból a saját autójával és bezárta a motorjainkat, hogy biztonságban legyenek. A városközpontot egy rövid sétával értük el és már elénk is tárult a mostari Öreg híd felejthetetlen -egyébként fotókról már jól ismert- látványa. A belváros leginkább egy mindig nyüzsgő méhkasra emlékeztet. Szín-illat-szín és emberkavalkád, mintha minden ott lenne egy helyen abban a pillanatban. Végigsétáltunk a bazársoron, ettünk egy klassz vacsorát és fáradtan ágynak dőltünk. A következő megállónk: Zabljak (Montenegró) Folyt.köv
Miután megszereztem az A korlátlan jogsit nem sokat vártam az első komolyabb túrával. Többen meg is jegyezték, hogy új motorral, friss jogsival lehet nem jó ötlet, de nem vagyok az az ember, akire ezek a megjegyzések túl nagy hatással lennének. Igen, talán mondhatjuk, hogy makacs vagyok, amit a fejembe veszek, azt véghez viszem ha a fene fenét eszik is. Így került sor az első Balkán túrára - ami mint később kiderült- azért a Balkánnak egy szelídebb változata volt Boszniával, Montenegróval, Horvátországgal és Szlovéniával. A tervezés nálam mindig egy lényeges pont. Sokan vannak, akik nekivágnak egy sátorral, előrefoglalt szállás nélkül aztán majd lesz valami és alakul valahogy alapon mindent megoldanak a helyszínen. Én alapjáraton nem vagyok ez a típus, szóval nekem kell, hogy tudjam hova tartok és ahova tartok ott van szállásom legalább egy tusolóval és egy ággyal. Hiába na, öregszem és ragaszkodom már bizonyos kényelmi fokozathoz, ami nélkül én nem tudnám élvezni az utazást. Mindezek ellenére természetesen csodálattal és elismeréssel tekintek azokra a motoros társakra, akik simán megoldják a hasonló kaliberű (vagy akár nagyobb ) túrákat egy tisztáson vagy erdőben pihenve, tóban fürödve és konzervdobozból vacsorázva. Én tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ez az igazi szabadság, de nekem egyelőre így nem megy még. Ki tudja, egyszer lehet kipróbálom. Szóval az első komolyabb túra... Nálunk viszonylag egyszerű a helyzet, ugyanis párommal együtt motorozunk. Mivel mindkettőnknek van jogsija és motorja is nem kérdés, hogy senki nem szeretne közülünk utas lenni. Persze anyagilag így rosszabbul járunk, hiszen az üzemanyagot duplán kell kalkulálni, de hát ez az ára a viszonylagos függetlenségnek. A túra útvonalát mindig én állítom össze. Utánaolvasok motoros fórumokon a látnivalóknak, szorgosan készítem a jegyzeteket, hogy ne maradjon ki semmi az út során. A napi etapokat 250 és 500 km közé szoktam tervezni azért, hogy élvezetes legyen a motorozás (azaz lehetőleg ne csapjon át teljesítménytúrába) és persze legyen idő nézelődésre is. Ezeket az utakat jellemzően 10-14 nappal kalkulálom, hiszen ez nem "csak" motorozás számunkra, hanem egyben az éves nyaralásunk is. Pontosan ezért sosem kapkodunk, általában a szebb helyeken több napot is szívesen eltöltünk. Mindezek figyelembevételével született meg az első túránk útvonala: Mór-Stara Kapela-Mostar-Durmitor-Zabljak -Dubrovnik-Primosten-Senj-Pula-Bled-Mór Első megálló (Stara Kapela - Horvátország) Magyarország és azon belül is Mór elhelyezkedéséből adódóan bárhova is igyekszünk élményeket szerezni az első nap mindig arról szól, hogy próbáljunk minél közelebb jutni a célhoz. Itt is tudtuk, hogy az első nap nem lesz még akkora durranás (konkrétan át kell vágni Horvátország egyik legunalmasabb részén, hogy elérjük végre Boszniát és a hegyeket). Próbáltam látnivalókat keresni az út mentén, hogy kicsit oldja a monotonitást, így találtam rá a Papuk Nemzeti Parkra. Az internet szerint vezet egy betonos út át a parkon Velika felé, így az első szállásunkra tartva erre kalkuláltam, gondolván, hogy majd megállunk egy pihenőre, megcsodáljuk a vízeséseket és kellemes hűvösben, fák alatt tesszük meg az útnak ezen szakaszát. Persze az élet sokszor felülírja a terveinket. Mondjuk jobban örültünk volna, ha nem rögtön első nap, de hát ember tervez a sors meg alakít . A betonos út nem volt igazán betonos, sőt egy idő után már út sem nagyon , inkább csak egy vízfolyás, kövekkel, sziklákkal és két vékony keréknyommal, úgyhogy rögtön ízelítőt kaptunk egy kis off-road élményből is. Nesze neked friss jogsi. (Természetesen a park ettől függetlenül gyönyörű!) Miután átverekedtük magunkat ezen a szakaszon végre civilizációt értünk úgyhogy be is vásároltunk kajából okosan kalkulálva azzal, hogy mire elérjük a szállást esetleg már nem találunk boltot nyitva. (Utólag kiderült, hogy ez mennyire jó ötlet volt). Az út további része eseménytelenül telt, még 40km volt a szállásig. Mikor a GPS jelezte, hogy le kell kanyarodnunk a főútról kicsit meglepődtünk. Egy erdős részre vezetett befelé egy nagyon keskeny (egy sávos) út. A faluba beérve próbáltuk beazonosítani a szállásunkat, ami nem okozott túl nagy nehézséget, hiszen az egész falu nagyjából 8 házból állt. (Később megnéztem és kiderült, hogy a 2011-es népszámlálás szerint a teljes lakosság 15 fő.) Szóval megtaláltuk a szállást, ami egy nagy ház padlásán volt kialakítva. Összességében kellemesen autentikus volt és mivel volt konyha sőt légkondi is mi nem is kívánhattunk ennél jobbat. A szállásadónk végtelenül kedvesen megmutatott mindent aztán diszkréten távozott.. Miután megvacsoráztunk sétálni indultunk a faluban. Ez a séta nem nyúlt túl hosszúra mert jobbra indulva még volt 2 ház, balra tartva pedig 5-6. Azt hiszem itt tudatosult bennünk, hogy milyen jó ötlet volt bevásárolni, mert itt aztán esélytelen lett volna bármit beszerezni. A falu központjában egyébként pár néni és bácsi üldögélt, akik rendkívül kedvesen fogadtak bennünket. Ők horvátul, mi magyarul próbáltunk kommunikálni, de a lényeg átjött. ...és hogy milyen kicsi a világ? Kiderült, hogy ők rendszeresen járnak Harkányba fürdeni Kicsit még élveztük a csendet aztán visszaindultunk a szállásunkra. Azt vettük észre, hogy séta közben suttogunk, úgy beszélgetünk, de még ma sem értjük, hogy miért...talán nem akartuk megzavarni ezt a végtelen békét, ami itt mindenből áradt. Este fáradtan, tücsökzenétől kísérve hajtottuk álomra a fejünket. Következő megállónk: Mostar! folyt.köv
Ezzel a bejegyzéssel ünnepélyesen is megnyitom a személyes blogom a CsamClub-on Tádáááám! Úgy gondoltam első körben mégiscsak valamiféle bemutatkozással illene kezdenem. Tehát... Ami az én motoros múltamat illeti egyáltalán nem egy klasszikus Csipkerózsika történet. Nem tudom azt mondani, hogy már gyerekkorom óta motorozom és benzin folyik az ereimben. Azt sem mondhatnám, hogy végigjártam a szamárlétrát a Simsontól a nagymotorig. Az én történetem egyáltalán nem ilyen. A motorozás egyszerűen, minden komolyabb előzmény nélkül jött az életembe ....aztán persze mára kicsit azért át is formálta azt Elmúltam már 18 sőt igazából 28 is. Az A-s korlátlan jogsit 6 éve szereztem, előtte még nagyon biciklim se volt, ráadásul nőből vagyok, akinek ugye a standard helye - a társadalmi normák szerint legalábbis - a konyhában lenne . Ennek ellenére kicsit mindig is érdekelt a motorozás. (A családban a fiúk nagy motorosok voltak. Édesapám és bátyám is ezerrel nyomták. Sokszor elvittek magukkal, de nekem -kislányként- azért mindig inkább babákat vettek karácsonyra.) Szóval a motorozás jódarabig megmaradt pusztán az elméleti síkon illetve mint pár órás vasárnapi élmény. 4-5 évesen a bratyó Rigáján utasként zötykölődve aztán már gondolkodtam azon ha nagy leszek és sok pénzem lesz nekem is lesz egy Rigám (jól van na, akkor az volt a menő) ....aztán édesapám MZ Trophyján tuti biztosra vettem, hogy motorversenyző leszek, miközben közte és anyukám között ülve (igen, akkor még így ment) zötykölődtünk a Mamához a vasárnapi ebédre. Aztán persze nem lettem motorversenyző, sőt még motorom sem lett és azt hiszem idővel el is engedtem ezt az egészet. Az Élet egy teljesen más irányba vitt el. ....bár mindig dobbant egyet a szívem mikor láttam egy-egy szép példányt és irigyen figyeltem, ahogy lazán intenek a motorosok egymásnak az úton találkozva (úgy látszik ez azért a genetikában mégis kódolva van valahogy). Évek múltán aztán a SORS lehetővég tette, hogy néhány álmom valóra váljon - többek között ez is - így kerültem a mostani motorom nyergébe is. 2014-ben egy horvátországi nyaralás során béreltünk két robogót. Az enyém olyan rossz volt, hogy a sétáló gyalogosok elkerültek az emelkedőn (de konkrétan) és akkor valami furcsa ötlettől vezérelve annyit mondtam a páromnak, hogy "jövőre én ide visszajövök egy rendes motorral" . Persze akkor még ő is csak nevetett rajta, egyáltalán nem gondolta, hogy tényleg megcsinálom. Miután hazértünk azonnal beiratkoztam jogsira. Mikor kérdezték, hogy van-e motoros múltam és megemlítettem, hogy a 4 óra robogózás számít-e, kicsit ráncolták a homlokukat. Először próbáltak lebeszélni a korlátlanról, de én nem akartam kompromisszumokat kötni. Így inkább megtanítottak mindent (azóta is hálás vagyok az oktatóimnak!). 2015-ben friss jogsival , a 14 éves Banditom hátán legurultam az Adriára...naná, hogy szakadó esőben, ordító szélben ....de nem hagytam magam, küzdöttem az elemekkel, na meg Zsuzsi cseppet sem elhanyagolható súlyával. Majd megszakadtam, mikor közép sztenderre kellett állítani, vagy tologatni kellett a parkolóban. De továbbra sem adtam fel. Aztán beláttam, hogy ezzel a baromi nehéz motorral nem igazán élvezet a motorozás egy nőnek. (A régi változatokban rendesen volt anyag, üresen is verték a 330 kg-ot). Így hát váltottam a sor4-ről egy kicsit könyebb súlycsoportra (legalábbis , ami a kilókat illeti) Szöcskére, az SV 650S-re. Ezzel már jóval könnyebb volt a motorozás, de még mindig úgy éreztem, hogy bár most már nem nehéz annyira viszont most meg hosszú (Tudom, tudom...tipikus nő, semmi nem jó!). Fejidom ide vagy oda Szöcske nyergében azért jó pár kilométert megtettem. Szép túrákat csináltunk. Bejártuk Lengyelországot, Szlovéniát, Horvátországot, Boszniát, Svájcot, Németországot, Lichtensteint, Olaszországot, Ausztriát, Montenegrót, Macedóniát, Albániát is. Voltak jó és rossz pillanatok, volt kicsúszás, eldőlés és volt egy nagyobb esés is benne, de csak pozitív élményekkel gondolok vissza ezekre az időkre. A Covid előtt aztán elhatároztam, hogy fájó szívvel , de megválok Szöcskétől és megpróbálok egy naked motort, hátha az se nehéz, se hosszú nem lesz. Februárban eladtam Szöcskét aztán beütött a Covid én meg maradtam motor nélkül, utazás nélkül. Idén aztán végre helyreállt a rend és megvettem (hosszas keresgélést, nyomozást, érdeklődést követően) Ernőt, a Kawasaki Er6n-t. Múlt héten értünk haza az idei első Balkán túránkról. Örömmel jelentem, hogy Ernő rendkívül jól teljesített és tökéletesen elégedett vagyok vele. Egyelőre nem tudok belekötni semmibe, úgyhogy a kapcsolatunk nagyon kiegyensúlyozott Hát röviden ennyi rólam .... szerintem még találkozunk !
