MoncA blogja

Kicsit evett a fene a május elsejei esős délelőtt miatt, de szerencsére délutántól pompás volt az időjárás egész hétvégén. A szél ma ugyan a múlt szombatihoz hasonlóan erős volt kissé, de nem szegte kedvem, úgyhogy újabb, eddig általam még nem látott utakat járhattam be az elmúlt két hétvégén.

Tegnap átugrottam a Honda Dream-be, hogy a pár hete vásárolt navigációmat ráköttessem a motor elektronikájára. Nem nagyon vagyok képben a műszaki cuccok akkumulátorainak kapacitásával kapcsolatban, de az tény, hogy hang nélkül és minimális fényerőre állítva sem bír ki még egy napos gurulást sem. A fényerőt maximumra állítva, de továbbra is hang nélkül a két órát sem volt képes „végigmuzsikálni”.

Ha már ott jártam, kértem egy 6 ezres olajcserét is, annak ellenére, hogy 12 ezrenként ajánlott a frissítés. Úgy vagyok vele, hogy az elmúlt 13 hónap alatt megtett 30 ezer km után már jár neki az extra törődés.

Ugrásra készen várom már a határnyitásokat (ez elsősorban a szlovák és cseh határokat jelenti a húsvétra tervezett, de a járvány miatt elmaradt Cseh-túrám miatt), úgyhogy megkötöttem az idei, 1 évre szóló, külföldön is érvényes assistance-ot.

Kicsit rám pirítottak, mivel a motort nem szalonállapotban vittem be, de mentségükre legyen mondva, nem azt mondták, hogy mocskos a motor (pedig így is fogalmazhattak volna), csak érdeklődtek, hogy mégis merre jártam vele, hogy így néz ki. Így hát befizettem egy csutakolásra is.

A húsvéti hosszú hétvége során négy égtáj felé vettem az irányt. Ismét meggyőztem magam arról, hogy az Alföldet messzire kerüljem, ha lehetséges. Az én dombokhoz és hegyekhez vonzódó lelkem nehezen veszi be, hogy bármerre nézek, nem látok semmit, csak a végtelent és a délibábot.

Bár ahogy egy volt szegedi évfolyamtársam mondta a másik nézőpontot képviselve: „nem szeretem a hegyeket, mert kitakarják a látnivalókat”.

Írtam már róla a #neérintkezzegyébkéntfelőlemodamészahováakarsz blogomban, hogy vettem egy navigációs készüléket, melyre egy barátom szerzi be a szoftvert. Mivel a beépített 8 giga memória kevésnek bizonyult a program kezeléséhez, így vettem bele utólag egy 32 gigás kártyát, melyet a mai napon adtam át neki további játszódásra.

Mondta, hogy vigyem majd le a bukómat is a ház elé megbeszélt találkára, mert lesz egy meglepetésmotor is, amit kipróbálhatok.

Nem próbáltam ki. Amint megtudtam, hogy a kis cukkermotor körváltós és a bal lábnál lévő, inkább libikókára hajazó váltókarral kéne játszadoznom előre-hátra, miközben nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy bár én váltok, de azért ne rángassam a kuplungkarnak látszó hátsó féket, egyből bevillant, amikor a forgalmi vizsgám napján egy automataváltós nagyrobesszal kellett elmennem a vizsgamotoromért. Bár az oktató nyomatékosan tudtomra adta, hogy a "kuplungkar" a hátsó fék, félúton mégis sikerült egy óvatlan pillanatban egy képzelt váltáskor berántanom a fékkart.

Persze ez a történet mit sem változtat azon, hogy ez a Honda Giorcub egy pofás kis motor.

Hétvégére végre igazán szép tavaszi idő kerekedett. Szakítva a régi útvonaltervezési szokásaimmal, reggelre hagytam az útirány megszülését.

Szombaton a Dunántúlon tekeregtem, vasárnap pedig átugrottan Hortobágyra. Az Alfölddel kapcsolatban nem tudom, mire számítottam, élt még bennem a kép, hogy azért síkság, mert nem dimbes-dombos, de azért na… elkelt volna a 3D.

Engem nem kell félteni, így is megtaláltam azt a pár objektumot, ami kiemelkedett a végtelen rónaság bozótjai közül.

Járvány, felelősség, mások hibáztatása, szolidaritás, felelőtlenség, szövegértés, önzés… egy pár kiragadott szó a nem alpári hozzászólások soraiból.

Édesapám engem arra tanított, hogy a hibát és felelősséget először magunkban kell keresni. Azt is megtanította, hogy ne mások dolgával foglalkozzunk, hanem saját magunk éljünk úgy, hogy az elismerésre méltó legyen, hogy ne adjunk támadási felületet, hogy a magatartásunkkal és annak következményeivel ne ártsunk másoknak. Mindezeket persze a józan ész határain belül tegyük.

Nagyon szerencsés vagyok a jelenleg kialakult helyzetben, mivel személyiségemből adódóan alapjáraton is kerülöm az embereket, meglehetősen puritán módon élek. Kerülöm a mások által menőnek vélt helyeket, a hideg kiráz a shoppingolástól, az értelmetlennek tűnő pénzköltéstől, nem érdekelnek mások kapcsolatrendszerei és nem is kívánok ezen kapcsolatrendszerek része lenni.

Úgy általában a heti rutinom abból áll, hogy itthon melózom, heti egyszer kicsattogok a sarki Penny-be egy hátizsákkal, havonta egyszer kimegyek a gyógyszertárba. Heti egyszer találkozom a barátnőmmel a belvárosban, megvitatjuk, hogy kivel, mi történt (velem többnyire semmi), majd hétvégén felpattanok a motoromra, és ha tehetem, egyedül - persze vannak kivételek, mikor egy barátom csatlakozik - teszek egy-egy kanyart és a nekem tetsző helyeken fotózom párat.

Ezt a megszokott rutint a járványra való tekintettel kissé átdolgoztam, a barátnőmmel sem találkozom. Semmi köze ugyan a járványhoz, de a múlt hetem úgy alakult, hogy a Pennybe sem mentem ki. Összesen öt(!) emberrel váltottam szót személyesen. Egyik ismerősöm felajánlotta, hogy szerez nekem programot az újonnan vásárolt navigációmra, amit egyébként járványtól függetlenül egy vasárnap délelőtt vettem, hogy kerüljem a tömegnyomort, másikuk pedig az állandónak mondható túratársam, elég hülyén venné ki magát, ha nem állnék vele szóba. Valamint a hétvégi tankolásaim során a három benzinkutas, akik a plexi mögül bemondták a végösszeget, amit én kártyával rendeztem.

Bizton mondhatom, hogy senki nagymamája nem az én „felelőtlen” és „önző” életvitelem (értsd hétvégi motorozás) miatt kerül majd az intenzívre. Édesapám gondolatait ráhúzva a megelőzésre, ha valaki veszélyeztetett, akkor elsősorban ő maga kerülje azokat a helyzeteket, amikor megfertőződhet: ő maradjon otthon, ő ne fogadjon látogatókat, kérje az ajtó elé letéve az élelmiszert, gyógyszert. Ők sem mást hibáztatnának, ha bajuk történne.

A szüleimet karácsony óta nem láttam, és egy darabig nem is kívánnak látni, mivel pontosan tudják, hogy ők maguk a felelősei a saját védelmüknek. Nem a kormány, nem a szomszéd, nem a rokonok, a motorosok meg főleg nem.

Szolidaritás: ne menjek motorozni, mert az eü-dolgozók most ezerrel nyomják, plusz tapsoljunk este 8-kor! Szerinted az eü-dolgozó mit csinált a járvány előtt, lazsált? Eddig is megfeszített tempóban tolták a munkát, hogy a szeretteinket kimossák az ürülékből, hogy bekössék az újabb adag infúziót, hogy lemosdassák a beteg embereket. Én eddig is elismertem a munkájukat. Mint mindenki, én is ismerek jó pár egészségügyi dolgozót, egyikük sem kérte a mostani helyzetben sem, hogy bárki átessen a ló túlsó oldalára, és otthon gubbasszon, mint egy remete. A motoros csoportokban is van pár orvos, akik minden további nélkül felülnek a motorjukra hétvégén is, betartva az érintkezési korlátozásokat, de már nekik sincs kedvük magyarázkodni, hogy orvos létükre miért ülnek motorra, ezért inkább hallgatnak.

A „maradj otthon” szlogen lényege, hogy bármit is csinálsz, kerüld az érintkezést másokkal, ne fogdoss össze mindent, tartsd be azt a pár higiéniai előírást, aminek egyszerűsített változatát egy átlagos napon is illenék betartani. Hogy miért ez lett a szlogen szövege? Mert az átlag polgár nem érti meg, ha egyébként elmászkálhat otthonról, miért nem mászhat bele mások aurájába. Lássuk be: a „mehetsz, ahová akarsz, csak legyen egy fedősztorid, de ne állj közelebb 1,5 méternél, ne puszizkodj, ne ölelkezz, ne fogdoss meg mindent!” túl hosszú lenne jelmondatnak.

Konkrétan a motorozásról: engem nem érdekel, hogy ki, mikor, kivel gurul egyet, nem fogom őket hibáztatni, ha az idős szüleimmel valami történne, hiszen ez szüleim szerint is csak a saját maguk felelőssége, hogy betartják-e a szabályokat, ajánlásokat.

Viszont továbbra is elítélem járműkategóriától függetlenül a másokat veszélyeztető vezetési stílust: az extrém gyorshajtást, az indokolatlan és meggondolatlan manővereket. De ezeknek nincs semmi köze a járványhoz, erről ugyanígy vélekedtem 1 hónappal ezelőtt is.

Ebben a témában nincs igazság, saját igazságok vannak. Minden leírt szavam csak az én igazságom.

Ez a nap is eljött. Egy évvel ezelőtt izgalmakkal telve indultam a Honda Dream-be, hogy átvegyem életem első és – vélhetően – utolsó újonnan vásárolt motorkerékpárját.

Azon kevesek közé tartozom, akik pontosan tudják, hogy milyen motort keresnek a piacon. Viszonylag hosszú volt a számomra fontos kritériumok és a kevésbé lényeges, de mindenképpen elégedettséget növelő tényezők sora. Szerettem volna, ha a már meglévő 250-eshez hasonlóan az új motorom modell neve is Rebel lett volna. Szerettem volna, ha stílusra valamiféle cruiser-bobber öszvérre hajazott volna. Ragaszkodtam hozzá, hogy alacsonyan legyen az ülése, súlypontja, hogy a tömege semmiképpen ne haladja meg a 200 kg-ot. Mivel sosem vonzott a száguldás, de azért egy biztonsággal használható és jól kihasználható teljesítményű géppel képzeltem a jövőbeli utazásaimat, ezért egy 40-50 lóerő körüli motort tartottam ideálisnak a tudásomhoz és a vezetési stílusomhoz.

Erre szembejött velem az interneten a Rebel 500.

Szerencsémre a rendelés napján derült ki, hogy a 2019-es modellek már matt fekete színben is kaphatóak, ezért bevállaltam pár hetes csúszást, hogy álmaim motorját a hozzá és hozzám leginkább illő színben hozhassam el.

Az meg már csak hab volt a tortán, amikor felhívtak a kereskedésből, hogy jelezzék: megvannak a papírok, és a rendszámom U..-696. Elhiszi nekem bárki, hogy 696-os rendszámot szerettem volna és úgy kaptam meg, hogy erről rajtam kívül senki nem tudott? Hihetetlen, de igaz!

Kívánok magunknak minden további évben újabb 25.601 km-t, és Isten éltessen mindannyiunkat!

Nekem senki ne mondja, hogy nem haladok a korral! Kicsit megkésve bár, de vasárnap vettem egy sokak által kedvelt navigációt, mely vélhetően a legolcsóbb termék a piacon a vízhatlan motoros kütyük között. Egy bajom van csak vele, hogy a rajta lévő Windows CE 6.0 operációs rendszeren meglehetősen kevés szoftver fut. Ráadásul ezen a gépen a többség által preferált iGo 8 illetve iGo Primo-t már nem forgalmazzák sehol. Szóval szükségem volna minél előbb valami megoldásra ezzel kapcsolatban.

Addig is, míg befut az első 30 önként jelentkező kezében a programmal, tegnap becsattogtam az Ó utca elején lévő Térképkirályba, hogy beszerezzem Csehország papír alapú úthálózatát. Vásároltam itt már korábban is, a 2018-as Erdély-túrára innen szereztem be a vízhatlan Románia térképet, melyre azonnal kaptam 10% engedményt, amint a pult mögött álló eladó megtudta, hogy motorral megyek.

Most sem történt ez másként. Amint beléptem az ajtón, megkérdeztem tőle, hogy emlékszik-e még rám. Azt válaszolta, hogy a csinos hölgyeket sosem felejti el, de én messziről kiszagolom, ha valaki füllent. Mindenesetre hosszasan elbeszélgettünk mindenféle motorozással kapcsolatos dologról, és anélkül, hogy kértem volna bárminemű olcsósítást, újfent megkaptam a térképre a 10%-os kedvezményt.

Ha csinos motoros nő vagy, irány a Térképkirály! Ha szakállas rockerállat, akkor pedig segíts ki, kérlek egy iGo 8 szoftverrel!

Gondolom, nem vagyok vele egyedül, hogy figyelemmel kísérem a motorjaim mindenkori fogyasztását. Nem foglalom táblázatba az adatokat, de digitális fecniket készítek róla, hogy lássam, mennyit mentem, mennyit evett, mennyibe került. Olyasmi ez nálam, mint a reggeli széklet: senki nem kíváncsi rá, igazából én sem, értelme se sok van, de azért vetek rá egy pillantást, mielőtt elsüllyesztem a csatornák útvesztőjében.

Idén még csak háromszor ültem motoron, ráadásul a tegnapi gurulás után a megszokottól eltérően nem tankoltam meg a járgányt, így a következő megfigyelések max. érdekességek, de semmi esetre sem számítanak tanulmánynak.

November végén MOL 100-as benzinnel tettem el a motorokat, kereken 3 hónapig álltak az idei első kör előtt. Február 23-án 123 km-t mentem, végig visszafogott tempóval és dinamikával, mivel a tudásom is berozsdált, az aszfalt is hideg volt, ráadásul végig volt egy gyenge esőzés. A fene nagy krúzolásban a Rebel 500 fogyasztása leesett 2,7 l(!) alá, ami azért is érdekes, mert tavaly egyszer már tartottam ilyen sétatempós napot – akkor 95-öst (E5) tettem bele – aznap 2,91 litert evett százon.

Miután a nagyobb motoromba bátran tankolhatok E10-est, így az idei első kör után bele is nyomtam az olcsóbb nedűből 3,31 litert (ez a tankom térfogatának kb. 30%-a). A márciusi második etap után (Pilis kerülés) szintén 95-össel (E10) itattam meg, ezúttal 3,69 liter ment bele, pedig 20 km-rel kevesebbet mentem, bár a száraz aszfalt miatt a vezetési stílusom már lényegében a szokásos volt. Ezzel a felhasznált üzemanyag 3,58 literre ugrott százon, ami már majdnem eléri az eddig csak pályatempónál (130-140 km/h) tapasztalt ~3,7 literes fogyasztást, pedig az utazóm a közelében nem járt ennek a sebességnek.

A harmadik utunk a Bánki-tóhoz vezetett a 2-es főúton, szerettem volna látni, hogy jó minőségű úton, ahol emelkedők is vannak, hogyan viselkedik a motor. Észrevételek: a teljesítményben semmiféle csökkenést nem tapasztaltam, a tegnapi harmadik körnél is úgy tolt a hátsó kerék, hogy emelkedőn is röhögve gyorsult fel 130 km/h fölé.

Összefoglalva és kihangsúlyozva, hogy a fentiek csak kezdeti észrevételek: a motorom (Rebel 500) teljesítménye nem változott az E10-es üzemanyagtól, viszont a fogyasztása nem várt mértékben megugrott. Úgyhogy a következő pár kör után majd osztok-szorzok, mert egyáltalán nem biztos, hogy az olcsóbb üzemanyaggal jobban járok anyagilag.

Már nagyon viszketnek a kerekeim, úgyhogy pár napja bevillant egy tavaly óta tervezett cseh-túra kezdetleges útvonala. Múlt évben csak szőr mentén foglalkoztam vele, valójában csak a koncepciót szültem meg: nagyjából a határ mentét szeretném körbemotorozni. Így az alapötletet leszámítva teljes mértékben idénre maradt a látnivalók felkutatása, szelektálása, amivel ma estére többé-kevésbé el is készültem. Sajnos/szerencsére olyan sok szép dolgot találtam, hogy ha négy naposra tervezem az utat, akkor idő szűkében nem lehet malőr sem a motorral, sem az időjárással, sem túratárssal, így egyedül vágok neki a kalandoknak.

A kalkulált út közel 2000 km lesz (az első és negyedik napon autópályán is gyorsítok és távban is megnyomom a haladást), bár a térképen egyelőre csak a megállókat kötöttem össze. Ha lesz időm, folytatom a pontos útvonal letisztázásával, ami nálam kb. abból áll, hogy minimalizálom az eltévedés lehetőségét, ellenőrzöm az utak minőségét (bár ez utóbbi a cseheknél teljesen felesleges).

A látnivalók között szerepelnek majd építészeti remekművek, geológiai csodák, múzeumok, kilátótorony, meg egy csomó jópofaság.

Pár napja megelégeltem, hogy több, mint 6 éve szinte lehetetlen bejutni a lakás „kupiszobaként” emlegetett helyiségébe, így vad szortírozásba és lomtalanításba kezdtem, hogy legalább ösvényeket vájjak az emlékek és kacatok végeláthatatlan halmai közé.

Kb. 2 percenként találtam valami számomra értékes, érdekes dolgot, köztük az elveszettnek hitt, 1991-ben megszerzett segédmotoros kerékpár vezetői engedélyemet, amire legelső blogom végén utalást is tettem.
https://csamclub.hu/blogbejegyzes/kezdetek.2974/#comment-29617

Rendesen megtépázták az elemek, úgyhogy kerítek majd neki egy tokot, amiben átvészelhet még pár évtizedet.

Ahogy terveztem a hét közepén, megejtettem az idei első kört, ami a gyenge esőzés ellenére/miatt 123 km-re sikerült. Kedves barátom felajánlotta, hogy velem tart, ráadásul a 250-es motorom nyergében. Nem tudtam rá nemet mondani, mert ráfér a picurra is a járatás.

Eleve krúzolósra terveztem a tempót, mivel az elmúlt 3 hónap motorozás nélkül telt, de a hőmérséklet és az eső is a józanész felé billentette a mérleg nyelvét.

Egyszer bújt csak belém a kisördög: Dorogtól délre kihúztam 125 km/h-ig, de vizes aszfalt ide vagy oda, ennyitől még nem lehet fejre állni.

Viszont az egész útra jellemző sétatempó miatt a Rebel 500 fogyasztása leesett 2,7 l(!) alá, úgyhogy éljen a Honda!

Ránéztem ma a hétvégi időjárás előrejelzésre. Bár tisztában vagyok vele, hogy gyakran még aznap este sem mindig találják el utólag, hogy milyen idő volt napközben, de azért elképzelhető, hogy idén először talán én is végre meghajtom a bringát.

Amíg a centit vágom, megosztok pár fotót életem első külföldi útjáról, ami nem volt más, mint egy közhelyesnek számító, két napos Zakopane-túra, de érthető okokból nem indulhattam egyből Grúziába.

Nyakunkon a tavasz, én pedig azon kapom magam, hogy egyre gyakrabban nézegetem a „motorozós” fotóimat.

Idén még egy métert sem mentem annak ellenére, hogy múlt hétvégén szokatlan kánikula uralta a Kárpát-medencét. Mondjuk ennek legfőbb oka az volt, hogy a motorjaim innen 30 km-re alusszák téli álmukat, ráadásul előre leszervezett programom volt már a pihenőnapokra.

Mosolyogva olvasom, amikor a „tél ördögei” összecsapnak a „20 fok feletti huszárokkal”. Alapvetően elmondható, hogy próbálom mindenben megtalálni a középutat, úgyhogy ha nem is vagyok a motorozás fenegyereke, szerintem 13-14 fokos napi csúcshőmérsékletnél már tényleg jól eső kirándulást lehet csapatni.

Erre a szlovén-osztrák túrára ketten mentünk októberben. A reggeli párás 7-8 fokban a mosoly is az arcunkra fagyott az autópályán, az orrunkból lógó brekiről nem is beszélve, de legalább jót röhögtünk, mikor levettük a sisakunkat és ránéztünk egymásra az első benzinkúton.

A két nap alatt semmi malőr nem történt – szokás szerint –, így becsatolok ide pár fotót kedvcsináló gyanánt:

Rengeteg olyan tárgy létezik, melyek sokoldalúságát nem lehet megkérdőjelezni. Itt van ez a rétegelt lemezből gyártott 7 mm vastag lapka, aminek az egyik sarkán furat van, azon keresztül pedig egy hosszú madzag van rácsomózva.

Olyasmi ez, mint Pom Pom, csak nem lehet belőle papucs orrán pamutbojt.

Viszont lehet belőle poháralátét, és ha a haverod elhúzza előled a piádat, hogy ő is beleigyon, akkor vissza tudod húzni. Megszaladt a szilikon a fürdőszoba sarkában? Kerekített sarkainak köszönhetően egyenletesen el tudod dolgozni. Nincs háziállatod, pedig nagyon szeretnél már egyet pórázon vezetni? Fogd meg a madzagot és húzd magad után! A szart sem kell utána összeszedni. Félsz éjjel egyedül a sötét sikátorban? A sarkával koppints egyet a támadó fejére!

Ha a fentiek közül egyik sem kedvedre való, akkor csak használd arra, amire készítették: legyen belőle oldalsztender alátét! Ha süpped a talaj vagy csak ferde a terep, és jól jönne pár mm plusz magasság, vedd ki a zsebedből, fogd meg a madzag végét, dobd le a lemezt és rugdosd a támasz alá, a zsineget pedig húzd be a tank és az ülés közé! Ha indulnál, csak ülj fel a motorra, fogd meg a pertli végét és húzd fel az alátétet, majd vágd zsebre!

Oké, nem én találtam fel, de a dzsekim bal alsó zsebében mindig van egy ilyen. Sokszor mentett már meg a szerencsétlenkedéstől.