A neveket vesszővel válaszd el
Ma aztán igazán nem volt lehetősége a gumiknak kockásra kopni. Velem tartott a kis Rebelem (250 cm3) nyergében állandó túratársam is (aki nem úgy állandó, hogy állandóan velem jön, hanem más nem jöhet velem). Mivel a pöttöm motorom teljesítménye 12 kW, a kirándulás nem volt más, mint egy elnyújtott krúzolás a tűző napon. Állati jó érzékkel találok rá új helyekre, így fordulhatott elő, hogy belecsöppentünk egy komplett díszletfaluba. A társas motorozás legfőbb hátránya, hogy amíg magányosan elég meggyőzően tudok hatni az emberekre, társsal az oldalamon sehová nem tudom magam bekönyörögni. Na mindegy, körbejártuk, így is jópofa kis helyszín volt. További képek: https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=149980930082473&__tn__=-UC-R
A gravitációs anomália ponttól húztam egy kövéret a lejtőn lefelé, nehogy megálljon a motor, amíg elérem a mindössze 260 méterre fekvő Vad-vízesést (Dziki Wodospad). Ez nem úgy Vad, hogy ez a lengyel neve, hanem vad, mint vadállat, vagy Wild Waterfall, mint Michelle Wild. (Azt hiszem, ennél jobban nem kell belemennem, végül is ez nem egy pornó oldal.) Ennél többet nem tudtam kihozni a témából, mert eszem ágában sem volt megkockáztatni, hogy a köveken ugrálva beboruljak a vízbe.
Nem célom, hogy ezt a túrát úgy állítsam be, mintha minden szempontból tökéletes kirándulás lett volna. A látnivalók tényleg örök emlékek maradnak, de a motorozás élményfaktora a nullához konvergált a sok autóút, autópálya és a temérdek sík egyenes miatt. Ezért aztán, amikor a dél-nyugati régióba értem, kicsit feldobtam a túrát alsórendű utas hegyi szakaszokkal. Hiába volt pocsék az idő délutánig (eső, szemerkélés, ködszitálás), mégis ezen a hetedik napon éreztem úgy először, hogy ez az igazi örömmotorozás. Magasan is voltam, a felhők is leereszkedtek, így ha rövid szakaszon is, de szó szerint a felhőkben éreztem magam. Ebben az örömittas állapotban érkeztem meg a Karpacz határában lévő gravitációs anomália ponthoz, ahol állítólag 4%-kal kisebb a gravitáció. Aztán persze utánaolvastam, hogy van itt nem kevés optikai csalás is, de tény, hogy a lejtőnek látszó irányban a motor totál belassult üresben, "hegymenetben" pedig fittyet hányt a gravitációra. Igazán jó móka volt. Mondanom se kell, úgy motoroztam fel-alá nagyokat kacarászva magamban, mint a hülyegyerek, aki eljátszik egy pillepalackkal is órákig. Hogy miért ezt hozom fel példának? Mert az összes gyalogos turista teszt gyanánt pillepalackot gurigált felfelé (lefelé?) az emelkedőn. És igen, a palackok látszólag felfelé gurultak. Az utolsó két képen látható maga a terep, a motor mindkét fotón orral az optikailag lejtőnek tűnő irányban áll, tehát gyorsulnia kellett volna, de szinte állásig lelassult.
Tegnapi beszélgetés a szervizben, amíg várakoztam: Ügyfél: ezt a gumit kéne megjavítani... K.H.: első vagy hátsó gumi? Ügyfél: első! K.H. első gumit nem javítunk Ügyfél: akkor hátsó!
A gáttól mindössze 1,5 km-t kellett gurulnom, hogy átérjek Czocha-ba, a kastély bejáratához. Egész túra alatt nem terveztem sem vár, sem kastélybejárást, viszont nagyon tetszettek az épületről készített fotók, így vettem egy jegyet a parkba, ahonnan tényleg alaposan szemügyre vehettem a terület minden szegletét. További képek: https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=138927747854458&__tn__=-UC-R
Ezúton üzenem az összes Harley-fannak itt a fotelben ülve, hogy a Honda a gumikból sem spórolja ki a vasat (első kép, hátsó gumi). Kérdezték, hogy nem tapasztaltam-e valami szokatlant, de az igazat megvallva, ha a motor felrobbanna alattam, szerintem én akkor is mennék tovább. Mindenesetre kiderült, hogy csak belefúródott, de nem ment át teljesen, úgyhogy szégyenkezés nélkül bevallhatom, nem vettem észre semmit ezzel kapcsolatban. Na de a lényeg, felkerült mindkét kerékre a Bridgestone márka Exedra Max típusú gumijának tömlő nélküli változata, bízom benne, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeimet. Most pedig jöjjön az a bizonyos probléma, ami a lengyel út alatt ütötte fel a fejét, és aminek a megszűnését csak remélni tudtam a gumicsere végeztével. Szóval felfigyeltem rá a végtelen rónákat átszelő tükörsima egyenesekben, hogy ráz a kormány. Néztem az aszfaltot, de azon nem láttam se huplit, se repedést, semmit, merthogy mint mondtam, a lengyel utak lakott területen kívüli 80%-a egyszerűen kifogástalan. Aztán elengedtem a kormányt mindkét kézzel, az meg erre a hirtelen ölébe hulló szabadságtól őrült szitálásba kezdett. Ez nem egyszeri móka volt, hanem kb. 70 km/h fölött csomaggal, csupaszon, mindig, minden helyzetben így reagál. Igazából ez a mutatvány sokkal szórakoztatóbb, mikor 150-nel megyek a pályán, amire pl. elmúlt vasárnap is sort kerítettem, meg hát a lengyel turné is bővelkedett autóutakban. Bevallom, már az is megfordult a fejemben, hogy vagy a kerék kapott egy 8-ast egy nagyobb beledurrantásnál, vagy a kormánycsapágy kezdi feladni a küzdelmet, de ezzel az új gumival úgy nyeklik a kormány és úgy siklik a motor az úton, mintha most hoztam volna ki a szalonból. Egyébként megdicsérték a motor állapotát, mondták, hogy nagyon rendben van műszakilag. Egy szó, mint száz, ma boldog nő lettem, így nyugodt szívvel vihetem majd Bobiét a 48 ezres szervizre a Szallerbeck-hez.
Vak, süket és a béna elmennek a csoda-tóhoz. Kívánhatnak egyet. Vak bekeni a szemét a csodavízzel: - Látok, látok! Süket bekeni a fülét vele: - Hallok, hallok! Béna belehajt tolókocsival a vízbe: - Új gumik, új gumik! Holnap megyek a Kék Holdba. Az elsődleges ok - ki nem találjátok: lecseréltetem a gumikat. Sajnos kb. 3/4 éve azon kaptam a "gumi-piacot", hogy a gyári ajánlás szerinti Dunlop D404 tömlő nélküli változatát már nem gyártják a megfelelő méretben, így a mintázata, árfekvése miatt ezúttal a Bridgestone egyik termékére esett a választásom. Az első képen a 41.300 km-t(!) futott első gumim látható a ma esti állapota szerint, a másodikon pedig... bizony, a hátsó gumi, amit cirka 23.400 km út kockásított meg diszkréten. Még mindig nem akarom lelőni a poént, miszerint a lengyel turnén előjött egy jelentéktelennek nem mondható problémám a motorral kapcsolatban, remélem, holnap fény derül ennek okára és orvosolni is tudni fogják, mert ember legyen a talpán, aki ebben az állapotában meg meri ülni a motort. (Mondjuk én meg merem.)
Tényleg egész éjjel esett az eső, már este 9 után megérkezett a vihar. Majdnem végeztem az összepakolással, mikor a reggelre már csak szemerkéléssé szelídült eső újra rázendített. Miután du. 4-ig pocsék időt jósoltak a térségben, semmi értelme nem volt tovább halogatnom az indulást. Az első látnivaló elé beiktattam a Kwisa folyó egyik gátját. Méretét tekintve nem volt óriási, viszont láttam benne a romantikát, ami ebben a borús időben jót tett a lelkemnek.
Miután végeztem a "Gyilkos-tó" környékével, át akartam motorozni a 2-es parkolóba, de véletlenül ráakadtam az 1-esre, ahol olyan gyalogos bolyongásba kezdtem, hogy kilyukadtam a 2-es parkoló tavaihoz is. Nem tudom, milyen flóra úszkál a vízben, de az összes tó smaragdzöld. További képek: https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=138850414528858&__tn__=-UC-R
A cross-pálya után átmentem a 3-as parkolóba, hogy felkutassam a park azon részének legérdekesebb tavát. Úgy látszik, minden országnak van egy "Gyilkos-tava", az itteni vörös színben pompázott. További képek: https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=138770891203477&__tn__=-UC-R
Lengyel viszonylatban rekkenő hőségben kezdtem meg a visszautat Łęknica irányába. Olyannyira nem esett jól a meleg, hogy puritán szokásaimat félredobva megálltam egy kúton, hogy valami citromos, hideg, cukros löttyöt vegyek magamnak. A hagyományos értékrendem miatt győzött a Pepsi! Miután kiszottyolgattam magam, azon filóztam útközben, hogy a fél vesémet odaadnám, ha végre újra leszakadna az ég, és valamelyest felfrissülne a levegő. Imáim meghallgatásra találtak, bár nem éppen így gondoltam. Már Zielona Góra-ban jártam, mikor a város nyugati része fölött fekete viharfelhők jelentek meg. Gyorsan feltérképeztem szemmel, mivel nem tűnt nagynak a pamacs, gondoltam, max. 10 perc és túl leszek rajta. Nem is bíbelődtem az esőruhával, a testem is szomjazta a vizet, gondoltam, egy kis ázás majd felfrissít. Köldökig dekoltált dzsekiben rongyoltam be a viharba, ami nemhogy nem enyhült, de még újabb szintet ugrott meg. Már minden motoros az út szélén dekkolt valami menedék alá rejtőzve, de nekem akkor már mindegy volt. Csak arra tudtam gondolni, hogy a magyar egy büszke lovas nemzet, tudja meg hát mindenki, hogy nem hajlik a gerincünk viharban sem! Ennek a nagy önérzetnek az lett a vége, hogy a végül 3/4 óráig tartó zivatar után szemerkélő esőben tökig elázva estem be Łęknica-ba. Gyorsan kértem egy telefonos segítséget otthonról, mégis mire számíthatok a továbbiakban a csapadékot illetően. Pár óra szárazság után egész éjjel esni fog, de másnap du. 4-kor kitisztul az ég - hangzott a válasz. Ki is néztem magamnak egy fedett szállást, ahol a legolcsóbb bungaló 170 PLN-be került (volna), de a tulaj, aki - milyen meglepő - szintén motoros, ráadásul tavaly járt Budapesten és Erdélyben is, csak nekem, csak most odaadta az egyébként német turistáknak kialakított fullos vityillót 150-ért. Éljen a lengyel-magyar motoros barátság! Amíg becuccoltam, kisütött a nap is, így rögtön megkezdtem a motoros-gyalogos túrámat a Muskaui park lengyel oldalán. Elsőnek egy erdei cross-pályát kerestem fel, aminek egyszerűen nem találtam meg a hivatalos bejáratát, így egy idő után megunva az erdei motorozást, a gépet hátrahagyva gyalogosan indultam felfedező útra. További képek: https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=138566531223913&__tn__=-UC-R
Van egy város, aminek a kedvéért hajlandó voltam a nyugati határ mellől 160 km-es kerülőt tenni, ez nem más, mint Poznań. Alapvetően a főtér környékét, a jezsuita kollégium épületeit és a császári palotát csodáltam meg. A Chopin parkban a jövő nemzedéke ugrabugrált hangszerekkel. A déli 12 elütése után a városháza tornyából egy trombitás "tülkölte" ugyanazt a dallamot mind a négy égtáj felé. A motoromhoz visszaérve pedig egy "hajlékony" tartott nekem előadást a motorokról, Jawa-ról, amiből kb. annyit értettem, hogy motocykle, Jawa, de végül is a lényege ez volt. Cserébe megkapta az összes lengyel apróm. További képek: https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=138517654562134&__tn__=-UC-R
Gryfino határában van egy varázslatos meseerdő, ahol a fáknak ilyen furcsán tekeredik a törzse. Mondanom sem kell, ott a helyszínen valami hihetetlen élmény volt az erdei séta. "Nagyjából 400 fa törzse vesz éles kanyart közvetlenül a talaj felett, hogy miért, arra egyelőre nincs válasz. A leginkább valószínűnek tűnő magyarázat szerint a fákat még csemete korukban egy óriási hóvihar temette maga alá és a hó rájuk nehezedő súlya miatt nőttek ilyen furcsán. A legérdekesebb verzió szerint azonban gazdálkodók egy csoportja manipulálta a fákat még az 1930-as években. Állítólag azt remélték, hogy ha már eleve meghajlítva nőnek a fák, könnyebb lesz belőlük íves bútorokat készíteni. Az igazság csak akkor derülne ki, ha a fák beszélni tudnának…"
Szczecin összességében egy nagyon szép, rendezett város, ám közel sem található benne annyi turisztikai látványosság, mint a történelmi belvárosok többségében. Így célirányosan kerestem fel az ismertebb nevezetességeket, de a városi séta ezúttal elmaradt. Miután több elterelésbe is belefutottam a kihajtás során, ezért este inkább egyből a szállásomra mentem, és csak reggel kerestem fel az igen furcsa hangulatot árasztó "ferde erdőt". További képek: https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=138367501243816&__tn__=-UC-R
Szép neve van ennek a Kołobrzeg-nek, de elég sokáig gyakoroltam a kiejtését Łukasz-sal, mire elfogadhatónak ítélte. Szerettem volna látni egy tisztességes világítótornyot is, azért esett a választásom erre a városra. Az sem elhanyagolható tény, hogy már a helyiek is nagyon vártak engem, ezért a tiszteletemre elnevezték rólam a kikötőben horgonyzó egyik hajót. Egy darabig néztem, ahogy a vízijárművek ki-behajóznak a hullámtörőn át, majd végleg búcsút intettem a tengernek és elindultam a nyugati végek felé.
