Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: 52/2016

  • NaNa
    Tök jó, ütős képeket készítettem (ti. a kölykök megint lezúzták a karácsonyfadíszeket), de rájöttem,hogy sajnos azok nem ezen a héten készültek, úgyhogy nem azok közül választottam erre a hétre.

    Ami a legjellemzőbb volt nálunk, és nyilván mindenki másnál is, az a karácsonyi jövés-menés... Mi így nyomtuk a vendégjárást.

    [​IMG]

    A sapkák hol játszottak, hol nem, épp a hangulattól függött, de mindenhol sikerük volt.

    Remélem, nálatok is jól teltek/telnek az ünnepek, és viszonylag kevés plusz kilótól kell majd megválnotok januárban!
  • NaNa
    Ha minden igaz, mindennel megvagyok, bár a klasszikus értelemben vett készülődésre alig maradt időm. A bejglit meg a zserbót idén cukrászdában vettem (lehet, hogy majd két ünnep között még nekiállok feldolgozni a megvásárolt alapanyagokat), de az ajándékok be vannak csomagolva.

    Tegnap este még mézeskalács is készült.

    [​IMG]

    Azt nem tudom, hogy a motoros pogácsaszaggató készletnek hova lett a két harmada... a hatból így csak két motortípust tudtunk megformázni (és a nyuszi meg a kacsa sem kifejezetten karácsonyi motívum, de sebaj). Talán majd megtaláljuk őket tavasszal a homokozóban.

    Remélem nálatok is minden sínen van!

    Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!
    Zsófesz, Yamina, Hajos és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    Már csak egy hét. Valahogy muszáj hangulatba hoznom magam. És mivel vannak szabad éjszakáim, valamivel el kell foglalnom magam.

    [​IMG]

    A család megbeszélte, hogy idén - végre - csak a gyerekeket ajándékozzuk meg, és mivel az ő ajándékaik le lettek egyeztetve a szülőkkel, egy csomó energiám szabadult fel azáltal, hogy nem kell mindenféle "valamit" vadásznom meg kiötölnöm a felnőtteknek, akiknek amúgy mindenünk megvan már.

    Arra gondoltam, hogy a karácsonyi hangulatot azzal fokozzuk majd, hogy a család minden tagja egyforma mikulás sapkát visel majd az ünnepek alatt. Ma készült el az utolsó.

    A fogadtatás még nem egyértelmű. Vannak lelkesek és kevésbé lelkesek, de talán szentestére megszokják a gondolatot.
    Szegecs, Vidék, ekime6 és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    Figyelem már egy ideje ezt a dolgot... először akkor lett radikálisan átépítve ez a motor, amikor összejöttünk. Az óta pedig folyamatosan épül, alakul. Ez tényleg valami harleys defekt lehet.

    [​IMG]

    A héten megint - állírótólag már utoljára - beköltözözz a műhelybe. Na majd meglátjuk.
    Hajos, ekime6 és Yamina kedveli ezt.
  • NaNa
    Ezen a héten nem fotóztam, mert nem történt semmi, úgyhogy most gyorsan lőttem pár képet. A hét nagy részét itthon töltöttem, mert most a nagyobbik gyermeknek van 40,4 fokos láza (a múlt héten a kicsi produkálta ugyanezt).

    Rövid időket tudtam csak lopni, míg aludt vagy tévézett, hogy bármi mást csináljak. Mivel hétfőn jön a cseriti a kimarizott holmijaimért, igyekeztem a selejtezéssel végezni. Szerintem kijelenthetem, hogy a ruhákkal végeztem, így áttértem a cipőkre.

    [​IMG]

    Szóval azt kell, hogy mondjam, hogy rájöttem, a cipők válogatása sokkal nagyobb falat, mint a ruháké. Azt hiszem, nekem ez a csoport már az érzelmi kategóriát is súrolja. Sok cipőm van, sok van, amit nem hordok már, de eddig nem tudtam megválni tőlük, mert mindegyiknek története van, vagy valami emlékhez kapcsolódnak.

    Arra is rájöttem, hogy annyi ember vagyok, ahányféle cipőm van, hiszen mindenféle hobbihoz, kalandhoz más-más lábbelire van szükség. Most azt nem tudom még eldönteni, hogy vajon kevesebb leszek attól, ha megválok tőlük, de ez a gondolat már előre elszomorít.

    Bár a heti fotóblog a hét legjellemzőbb képéről szól elvileg, most úgy döntöttem, hogy a teljesség igénye nélkül megemlékezek néhány cipőmről, és megosztom az emlékeket, amik eszembe jutnak (csak 10 képet enged feltölteni, úgyhogy megúsztátok, hogy az összesről írjak. :)

    turabakancs.jpg

    Ezt a bakancsot másodikos gimnazista koromban vettem Csehszlovákiában. Volt egy osztálytársnőm, akinek 42-es lába volt, és itthon nem kapott magára nőies körömcipőt, ezért szerveztünk egy shoppingolós vonattúrát, ha jól emlékszem Pozsonyba.

    Mindenki bevásárolt, minden nagyon olcsó volt. Én még abroncsos hátizsákot is vettem. Hazafelé a vonaton pedig nagyon izgultunk, hogy nehogy a vámosok kiszúrják a sok új cuccot, és elvegyék tőlünk őket. Főleg Regina izgult, mert egész szemrevaló 42-es topánkákat sikerült zsákmányolnia.

    Azért kicsit szégyellem magam, hogy anno ilyen sárosan vágtam be a szekrény aljába. 15 éve tuti nem volt a lábamon ez a darab. Amúgy manapság, amikor minden cipő 3 deka, indokolatlan tárolni egy olyan bakancsot, aminek darabja 2 kiló.

    kopacski.jpg

    Hát ez?!
    Szintén Csehszlovákiából (akkor már Szlovákia volt). Ez a kopácski nevű focicipő vagy mi. Akkor vettem, amikor sziklát másztam a modusos kollégáimmal. Akkoriban még nem lehetett rendes mászócipőt venni, vagy ha igen, az horror drága volt, így a mászók ilyet használtak. Valaki kitalálta, hogy pont megfelel a célnak, elég olcsó is, csak le kellett vágni róla stoplikat pengével.

    neptanc_cipo.jpg

    Ezt a néptánc cipőt akkor vettem, mikor a férjem kitalálta, hogy járjunk táncházba. Nagyon lelkesnek látszott, én meg nagyon megörültem, mert imádok táncolni. Mindig is szerettem volna egy néptánc cipőt, úgyhogy kaptam az alkalmon.

    A vége az lett, hogy egyszer elmentünk a táncházba, és a férjem közölte, hogy ez a tanár béna, mert nem mutogatja el úgy a lépéseket, hogy egy földi halandó is megértse, és én biztos valami ufó vagyok, hogy azonnal le tudom másolni, amit csinál. Hiába, a rutin meg az évek...

    gumiszandi.jpg
    (Bocs, nem volt érkezésem még egyszer fotózni, úgyhogy érjétek be ezzel a homályos képpel!)

    Igen, ez egy gumi szandi. Ezt is egy alkalomra vettem. Anno ezerkilencszázkilencvenvalahányban volt egy Acid party az Újhegyi uszodában. Mivel ott fürdőruhában kellett lenni, a saját magam által varrt, pöttyös, ujjatlan, rövid szárú dresszhez (pont olyan volt, mint azoknak a régi cirkuszosoknak) kellett valami hozzá illő cipő. Ez eredetileg átlátszó volt, és ezüst csillámok voltak benne.

    Nem tudom, viszont akarnám-e látni magamat most abban a szerkóban.

    gumicsizma_pottyos.jpg

    Gumicsizma, ami már nem olyan nagy divat, mint pár éve, amikor Anyu hozta nekem ezt Amerikából. Talán kétszer volt rajtam. Mindig is nagyon tetszett, de rá kellett jönnöm, hogy a gumicsizma teljesen használhatatlan darab. A talpa kényelmetlen és vékony, ha hideg van, fázik benne a lábam, ha meleg, akkor meg izzad, nem hajlik a bokám, most pedig már ki is száradt a gumija, valami lakkréteg pereg le róla, és amit látszik, itt-ott be is van sárgulva. Szerintem kuka.

    futocipo.jpg

    Amikor ide költöztem a "kertvárosba", nagyon élveztem, hogy pár utcányira ott a mező. Oda jártam ki futni a kutyákkal. Eleinte megtette egy Merrel terepfutó cipő (ami még mindig megvan), de amikor az elkezdett szétszakadni, úgy döntöttem, megérdemlek egy rendes futócipőt.

    Közben elkezdték építeni a nullást, a kutyák megöregedtek, én meg anyai örömök elé néztem, úgyhogy a futócipő is parlagon hever azóta.

    ezust_csizma.jpg

    Ezt a csizmát @Fiona-tól kaptam. Egyszer volt rajtam a 2011-es naptárfotózáson, aztán tavaly, amikor a farsangi buliban Agneta voltam az Abbából, lefújtam ezüstre. Azt már nem bírta olyan jól, a buli végére (pontosabban két óra múlva, mikor hazajöttünk a gyerekekhez) a hajlatoknál lepergett róla a műbőr.

    Most rátaláltam a padláson, és nem tudom eldönteni, hogy vajon már akkor is el volt törve a talpa, vagy ezt február óta csinálta unalmában.

    horgolt_tornacipo.jpg

    Ez a cipő egyike azoknak a lábbeliknek, amit hirtelen felindulásból, figyelmetlenül rendeltem meg az internetről. 9-es amerikai méret, nekem meg 39-es európai a lábam. Amúgy életben is bombán néz ki, nem csak a webáruház fotóján. Csipkés tornacipő. Olyan jó lenne, ha jó lenne. Nem jó valakinek?

    A másik ilyen mellékattintásom ez a Martens bakancs volt, csak ez sokkal drágább.

    merrel_magassarku.jpg

    Ez is egy félig szerencsétlen online rendelés eredménye. Merrel női biciklis cipő. Ugyanakkora méret hivatalosan, mint az összes többi Merrelem, mégsem jó rám, kicsi a lábamra. Azt hiszem, teszek vele még egy próbát és elviszem a cipészhez, hátha tud tágítani egy fél számot rajta.

    balettcipo.jpg

    Nemrég kiselejteztem egy fehér, bőr balett gyakorló cipőt. Csak azért nem fájdítottam vele tovább a szívem, mert azóta vettem újat.

    Annak idején, úgy 18 éves koromban a saját lábamra készítette egy cipész valahol a Rákóczi tér környékén, ha jól emlékszem. Borzasztó kényelmetlen volt, de nagyon büszke voltam magamra, hogy nekem van ilyenem, és használom is.

    Ezt az újat öt évvel ezelőtt vettem, mikor újra elszántam magam, és beiratkoztam egy kezdő felnőtt balett tanfolyamra. A tanfolyam díjában benne volt a gyakorlócipő is. A jó hír az, hogy újabb 4 év kihagyás után december közepétől újra nyüstölöm majd. Már alig várom.

    *****​

    Természetesen ez nem az összes cipőm, és ebből nem mindet fogom most eladományozni. Ott vannak még a motoros bakancsok, a nyári papucsok, balerinák és szandik, a lángnyelves Sendra csizmám, ami szintén ezer éve volt rajtam utoljára, és akkor még nem beszéltem a görkoriról, a sícipőről meg jégkoriról sem.

    Komolyan mondom, ha a cipőim mesélni tudnának, könyvet írhatnának.
    Te, Szegecs, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    A hét elején Döbröntén jártunk. Csodás időnk volt, rengeteg motorossal találkoztunk az úton. (Mi nem motorral voltunk.) Míg Budapesten 6-9 fok volt, ott még este is 14-15 fokok voltak, tehát nem csoda, hogy sokan motoroztak a Bakony gyönyörű lankái között.

    [​IMG]

    Gondolom ez a motoros napozni ment fel a hegyre, bár el kell mondanom, hogy nagyon fújt a szél ott fenn, ahogy látszik a zászlón is.
    Szegecs, BenkóÉva, Yamina és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    Ott messze-távol a Somló hegy látható a naplementében.

    [​IMG]

    Tiszta tavasz volt. Csak a szél ne fújt volna egyfolytában. Legközelebb motorral megyünk! :ok:
    BenkóÉva, Vidék, ekime6 és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    Hétvégén sapkát kötöttem magamnak. Habár még @birge is megjegyezte, hogy épp most panaszkodtam, hogy mindenem rózsaszín, hát ez is az lett.

    [​IMG]

    Van rá magyarázat: a fonalat még tavaly vettem, és most úgy döntöttem, hogy végre felhasználom. Az viszont nem esett le akkor, hogy ez igazából egy láthatósági sapka. azok a fehér szálak ugyanis valójában nem fehérek, hanem fényvisszaverő cérnából vannak, úgyhogy világít a sötétben.

    Szóval így még a motorozáshoz is kapcsolódik, ugyanis jól látszik éjszaka (bár éjszaka még csak a szobában próbáltam), mert még csak tegnap éjjel lett kész. Mondjuk a bojt kicsit nagy lett, úgyhogy a sisak alá nem fér be..., de lehetne csinálni fényvisszaverő bojtot a sisakra, ahogy copfot meg nyuszifület is raknak rá... Vajon szabadalmaztassam? :D

    [​IMG] [​IMG]
    ekime6 kedveli ezt.
  • NaNa
    A héten ezt az üdvözlő lapot dobta be a postás. Jól esett. És persze szorítok is nagyon.

    [​IMG]

    Ha te is szeretnél pár kilométert a 2017-es Dakaron, ezen az oldalon tudod felvenni a kapcsolatot Horváth Lajossal, azaz Lallerrel.

    És hogy ki is ő, arról Mina írt egy egész hosszút nemrég.
  • NaNa
    A héten cirkuszban voltunk. Persze nem magunk miatt mentünk, a gyerekeket vittük, de a felnőttek számára ugyanolyan fantasztikus élmény volt a Richter Flórián Cirkusz előadása.

    A "felállós autó", vagyis a hatalmas Ürdongó mellett a hihetetlen kategóriába soroltam a 3 Diorios motorosainak előadását a halálgömbben.

    [​IMG]

    Láttam már egy pár ilyen halálgömbös mutatványt messziről motoros találkozókon, de ha jól emlékszem, ott általában egymotoros szokott benn lenni a gömbben, és már az is elképzelhetetlen számomra. A képen ketten vannak benn, aztán lefagyott a rendszer, a döbbenettől elfelejtettem fényképezni, mert később még egy motoros bement a gömbbe.

    Azt már inkább el sem mesélem, hogy amikor hárman száguldottak benne, akkor a gömb szétnyílt a közepénél, és akkor azon izgultam, ki ne repüljenek belőle... De nem repültek.

    Itt van róluk egy videó:

    Te, Szegecs, ekime6 és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    Erre a hétvégére azt a házi feladatot kaptuk, hogy készítsünk őszi termésekből dekorációt az oviba. Az elkészült művekből kiállítás is lesz. Persze nem akarhatom, hogy csak az én gyerekemnek le legyen kiállítva a családi alkotása, úgyhogy próbáltam összeszedni magam, meg persze a gyerekeket is.

    Ez sült ki belőle. A festést ők csinálták.

    [​IMG]
    Persze nem hagyott nyugodni az a levélrózsa sem, amit @Babulu tett fel a fórumba, úgyhogy extraként azt is elkészítettem.

    [​IMG]
    Te, Hajos és ekime6 kedveli ezt.
  • NaNa
    ...biciklizni mentünk. Én mondjuk gyalog voltam. A lány meg nem fogadott szót, és nagy lendülettel, fékezés nélkül indult a forgalmas út felé a futóbringán. Hát elkaptam, ahol elértem. A kapucnija volt az. :D

    [​IMG]
    ekime6 kedveli ezt.
  • NaNa
    Már hiába várok, ezen a héten nem fogok tudni ennél rockabb képet készíteni.

    [​IMG]

    Ezen a héten kezdődött a bölcsis beszoktatás, úgyhogy minden nap teljes készültségben ültem először a bölcsiben, aztán már itthon 3 órát, szóval esélyem sem volt bármi mást csinálni. Mára be volt tervezve a Harley szezonnyitó, de most meg a nagyobbik hiúsította meg: valami hányós vírust sikerült összeszednie.

    Szóval itt az ősz, jönnek a jó kis benti elfoglaltságok, és a válogatott bacik minden második héten.
    ekime6 kedveli ezt.
  • NaNa
    Végre összejött a hetek óta tervezett túránk a csajokkal.

    [​IMG]

    Kicsit gyors volt, meg hirtelen, de nagyon jól esett ez a 350 mérföldes (560 km) túra. Csak mentünk meg jöttünk, úgyhogy fárasztó is volt. Talán idén az utolsó lehetőség volt, mert hétfőtől két hét bölcsis beszoktatás, utána pedig valószínűleg már zimankó lesz.
    Szegecs, ekime6, Hajos és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    Úgy volt, hogy mivel végre elkészült a motorom, gurulunk egy szezonzárót a csajokkal a héten az utolsó 20 fok körüli időjárásban. Aztán @Ildó lebetegedett, én meg itthon ragadtam. Így aztán nekem maradt a családi program hétvégére, amíg a férjem motorozik a haverjaival.

    [​IMG]
    ekime6 kedveli ezt.