Helyesbítek: az életben _minden_ döntés érzelmi alapokon nyugszik, utólag racionalizálunk. Ezért van még munkám
Picar Nem kell megsertödnöd sajnos en azt tapasztaltam hogy a motorosok es az autosok is ha a jarmüvük fogyasztasarol es vegsebessegeröl beszelnek kicsit eltulozzak a dolgokat.En a gyari adatokat veszem figyelembe es meg nem talalkoztam olyannal hogy egy jarmü kevesebbet figyasszon mint amennyit a gyar megad.
A CBR125 teljesen jó, főleg a régi, mert azon kevesebb az idom, és hát Honda De nem hinném, hogy aki nagyjogsit tesz az 125-re fog ülni, csak mert sportmotor. Ha meg igen, akkor elnézést kérek ezúton is. Én ha már sportmotor, akkor kisninja, új CBR 250-re tenném a voksom. Bár ezek aránytalanul drágák. Új 125-be pedig KTM Duke De én amondó vagyok, hogy ha valaki végigcsinálja és nem szenvedi a nagyjogsit, akkor simán vehet egy idomos GS500-at, pl... Uff, én beszéltem
Ezt nevezik kognitív disszonanciának? Amikor a saját hülyeségedet megpróbálod megmagyarázni, hátha te magad is elhiszed.
Én majdnem kicsCBR-re ültem a legelején, de aztán hagytam magam meggyőzni, hogy legyen nagyobb, és elővettem a talonból az elején megtetszett F650-et. Egyébként a kisciberét nem azért néztem ki, mert sportmotor, hanem úgy általában szimpatikus volt. De már van új kedvencem a kismotorok között, amit feltétlen kipróbálnék, de még tartaléknak meg rohangászósnak is szívesen beállítanék: a kis Duke (200-asról még nincs jó adat a Fuellyn, de a 125-ös ígéretes ).
Ez inkább panaszkodás lesz mint dühöngés, mert inkább vagyok kissé csalódott (saját magammal szemben)mint dühös. Az van ugyanis, hogy a jó időnek hála két ünnep közt viszonylag sokat sikerült motorozni a férjemmel. Lelkesen kísérgetett a városban, hogy minél többet gyakorolhassak. Mivel a héten is maradt a viszonylag meleg idő, tegnap és ma is kétkeréken jöttem dolgozni. Elszontyolodásom oka pedig a következő: a munkahelyemhez sok szűk kis utcán kell behajtani +egyszer teljesen megfordulni és basszus hiába minden, én olyan béna vagyok hogy mindjárt sírva fakadok..Komolyan, normális, hogy félek egy sima megfordulástól?Jó, legyőzöm a félelmem és csak azért sem választok másik útvonalat, de akkor is idegesítő, hogy már vagy huszadjára csinálom mégsem akar normálisan menni. Férjem azzal nyugtat, hogy ennek a motornak más a jellege mint az övének(ugye, az övén vizsgáztam) és majd megszokom, de ettől nem érzem magam jobban...mondjátok, hogy más is szenvedett ilyesmivel... Pedig már a lámpáknál nem táncolok...legalább arról már leszoktam...
Én mai napig fosok a megfordulástól, de a poén hogy csak a sajátomon. Anno a tanulós GSX-t 1x-2x eldöntöttem, de nem is ez a baj, hanem alapjáraton attól félek, hogy a motoromat tönkreteszem. A vicc viszont, hogy mikor először nyúltam be Szőrmók 600-as Diversion-jét, azzal játszva könnyebbnek éreztem mindent, pedig nagyobbnak tűnik az enyémhez képest, viszont pl. a kormánya tovább fordul, mint az enyémen. Tologatva nem tudom egy utcában egyből megfordítani a GS-t, vissza kell "tolatgatnom" vele, a Yamahával nem... A lényeg, hogy mai napig fosok a megfordulásoktól és azt hiszem erről nem fogok leszokni sosem. Bár ezért is szeretnék elmenni egy vezetéstechnikai tréningre, hátha belém verik, hogy legyen egy kis önbizalmam...
Ez nálam is így volt...anno még amikor a tanfolyamot csináltam, kimentünk párszor egy parkolóba gyakorolni az Er6-al. 1-2 próbálkozás után játszva róttam a 8-asokat. A sajátommal meg most megfordulni sem tudok... Én is gondolkoztam egy tréningen, de nekem megvan az a hülyeségem, hogy utálok mások előtt béna lenni és hála ennek, ha néznek, tuti, hogy széjjelizgulom magam és elrontom
Szerintem motorfüggő. A Kawasakival én is szerencsétlenkedem néha (bár félni azért nem félek, max nem sikerül elsőre) nemtávirat TTR-jével viszont simán ment... pedig le sem ér róla a lábam, ott sokkal nagyobb gáz, ha nem jön össze elsőre (újabb pont a motorcsere mellett.)
Csutkakormány, széles motor, relatíve magas súlypont... van egy kedves ismerősöm, aki dettó ugyanígy járt a legelső motornak vett ZZR400-asával. Átült SV650-re, azóta semmi gondja... viszont előtte a ZiZi-nél kb. ugyanezekra panaszkodott, amire te is.
Hát, nem mondom, hogy megnyugtattál... De legalább már kevésbé érzem magam bénának. Mindenesetre én nem nagyon szeretném lecserélni, szóval muszáj lesz valahogy boldogulnom vele....vagy majd úgy választok útvonalakat hogy ne kelljen forgolódni
Kövezzetek meg, de attól, hogy melegebb van az évi átlagnál, azért még nem biztos, hogy januárban kell megtanulni motorozni. Értem én, de akkor sem tudok mellette lenni. Nekem pl. ha most motorra kéne ülnöm ebbe a takony időbe, akkor tutira azon fosnék, hogy csúszik az út, akár tudat alatt is, mondjuk ha amúgy száraz, de 10 fokban nem olyan a tapadás. A Bq által leírtakat is akartam mondani, hogy minden motor más és más. Hallgass a férjedre és légy türelmes. Gyakorolni kell. Általában az ember gyereke sokkal maximalistább magával mint másokkal és sokkal inkább alul értékeli a saját teljesítményét, mint a sajátját. Ebből következően nem vagy olyan béna, mint gondolod és sokkal bénábbnak érzed, mint valóban. Egy vezetéstechnikai tréning pontosan ezekre van kihegyezve. Tudom nem vagy pesti, de ha sajnálod a saját vasat ott a Safety. Ott el lehet dobálni, viszont megtanítják a lényeget, amit aztán a sajátoddal is gyakorolhatsz és kell is. Ha úgy gondolod, akkor menj el azzal egy rendőrök által szervezettre. Ha pedig csak kicsit érzed magad bizonytalannak, akkor irány egy parkoló a férjeddel és gyakorolni, gyakorolni. Máshogy nem megy Viszont fejben tegyél rendbe mindent, mert ha ott nem oké valami akkor hiába gyakorolsz. És szard le, hogy feltartsz valakit, vagy bámulnak. Nem téged néznek, még ha úgy is érzed. Amikor jön a görcs, hogy ajaj megint meg kell fordulni, akkor pár mély lélegzet, megnyugszol és mindent szépen megfontoltan. Ne kapkodj, az még semmi jóhoz sem vezetett Jah és végszóként. Tavasszal tessék elkezdeni gyakorolni, addig meg más járművet használni A madárcsicsergés feltölt
Aki csúszós úton meg tud tanulni motorozni, az bárhogy tud motorozni A tegnapi nap mondjuk semmivel nem volt rosszabb, mint egy tavaszi zuhé után. Márpedig tavasszal sem hagyjuk ott a motort, hogy gyalog hazajöjjünk, nem? (Jó, mondjuk nagy a szám, az én motorom a garázsban van, tőlem sok kilométernyire, papírok nélkül, nekem nem olyan egyszerű télen előszedni...)
Ebben a "fejben rendbetételen" lehet valami, mert amikor ketten motorozunk, sokkal több mindent és jobban meg tudok csinálni, mint egyedül. Biztonságot ad, hogy ott van valaki mellettem, aki ha baj van egyből tud segíteni. Amikor meg egyedül vagyok és bénázok, mindig az lebeg a szemem előtt, hogy az egy dolog, hogy elborulok , de hogy fogom én azt a 220 kilót onnan felkaparni??Szóval valószínűleg, egyedül több para van bennem, csak hát nem lehet állandóan díszkíséretem.. Mindenesetre most kezdek eljutni odáig, hogy egyelőre egyedül nem nagyon fogom használni a motort. Szépen férjem oldalán "felerősödök", aztán remélhetőleg eljön az az idő, amikor már nem azon fogok gondolkodni egy fordulásnál, hogy ki állítja fel a motort utána....
Ja amúgy nincs más járművünk. Két motor van és ennyi Szóval kicsit a lustaság is beleszólt a dolgokba, mert 7re járok dolgozni és hát motorral 15 perc, tömegközlekedéssel 1 óra....
100kilót sem bírnék felállítani Szóval ilyen szempontból mindegy, nem? Amúgy meg, ez volt az ami rendben volt, elérhető volt az ára, tetszett is és a lábam is leért róla...amúgy szívesen ülnék én egy 300-as ninján is, csak arra nem futja A másik meg, hogy lehet, hogy megszenvedek vele, de a másik kattom az, hogy inkább kezdek olyasmivel, ami kihívás és kicsit nehéz, de ha legyőzöm és megtanulok rajta menni, akkor már a kisebbeken is menni fog. Fordítva meg ugye ez nem igaz. De lehet rosszul gondolom....Mindenesetre, az én döntésem volt, hogy szép legyen meg nagy legyen, meg sportmotor legyen....most szépen megszenvedek vele, ha már ekkorra volt a szám
Én is így voltam vele eleinte, de aztán átültem olyan motorra, ami teljesítményre nagyobb az enyémnél, mégis könnyebb vezetni... és rájöttem, hogy hülye vagyok én, itt szívatom magam? Nem tekintem magam szakértőnek, de beszéltem sok, nálam okosabbal, akik egyet értettek abban, hogy ha megtanulsz egy olyat vezetni, amivel boldogság menni, akkor már sokkal könnyebb lesz a nagyobbal is boldogulni. Szerintem sokat számít, ha vezetés közben a technikával és nem a parával van elfoglalva az ember. Mondom ezt úgy, hogy a csutkakormányos kétüteműről ültem át a 200 kilós túraendurora (ami nekem abszolút minőségi csere volt) és most egy számmal könnyebb enduron töröm a fejem, mert számomra ott az élvezet
Amúgy szerintem a 100 kilót fel tudod állítani, mert nem ugyanaz, mint 100 kilót megemelni! Én is majdnem fel tudtam állítani a kawát, pedig ritkán van 50 kiló felett a versenysúlyom. (azért csak majdnem, mert nemtávirat akkor ért oda segíteni, amikor már éreztem, hogy megvan az a pont, ahonnan már sikerülni fog, így végül nem egyedül állítottam fel.)
Hát tény, hogy választhattam volna kisebbet is, de megmondom őszintén, nem nagyon volt kire támaszkodni a vásárlás során. Az egy dolog, hogy a férjem motorozik vagy 3 éve, de egyrészt neki is az első motorja szolgál még, másrészt gyakorlatilag ő eddig bármilyen motorra ült fel (kölcsön vagy kipróbálás során), soha egyikkel sem volt baja. Ügyesebb is erősebb is mint én, valószínűleg önbizalma is több van, és amikor a ZiZi-t kipróbálta, persze, hogy neki semmi sem volt vele nehéz. Amúgy amikor először ráültem, nekem is megkönnyebbülés volt, leért a lábam, szépen fel tudtam állítani murváról is, nem éreztem olyan bizonytalannak, mint a jóval magasabb ER-t. A nagyobb ívű, viszonylag gyorsan bevehető kanyarokat olyan szépen lehet vele csinálni még így kezdőként is, hogy sírsz a boldogságtól, mert a motor szinte saját magát tartja íven. Az első fogszívások akkor jöttek, amikor kis ívben lassan kellett kanyarodnom...ebben sajnos úgy tűnik nem partner... Ettől függetlenül nem szerettem ki belőle és küzdeni fogok érte, hogy összecsiszolódjunk, csak hát, lehet így kicsit több idő lesz mint egy tényleg kezdőknek kitalált motorral...Igazából azért is nyavalygok itt nektek állandóan, mert persze rossz érzés a kudarc, de nem akarom én feladni, csak időről időre kell egy kis biztatás a kis lelkemnek
