Puhatestűek az úton

Birge köszönős blogjában Suzanne írta, hogy néha azért csak jólesik a "pucéran" motorozás nyáron. Kis vitát indított vele, gondoltam megírom már, én miért öltözöm fel, és miért hordom a protektoros ruhát. Az úton én minden olyan lényt, amelyiket nem vesz körbe legalább egyes acéllemez, biza puhatestűnek hívok. Mert a többszáz kilós vasak és a beton között a hús, bőr és csont már csak kenődő puha paszta.

No, nekem a 15 éve motorozásból az alábbi tapasztalataim vannak:

Amikor először bekerült a robesz a családba, én biza nem örültem neki. Az ex hozta haza a kis nyomorult 47 köbcentis Yamaha Mint-et, és napokig gyanakodva kerülgettem, hogy mi ez a fostalicska. Aztán egyik nap késésben voltam, mondta üljek fel és menjek, akkor még odaérek és nem kések el. Felültem, másnap már nem adtam oda, és kérvényt kellett írnia, ha használni akarta, ezért végül lett két robesz. Az első perec hosszú ruhában ért, konkrétan elegánsan kiöltözve mentem valahová, elcsesztem a címet és a betonútról a murvásra kanyarodva fékezés közben fel is dobtam a pacskert. A nadrág elszakadt a térdemen, poros és koszos voltam, a blézer viszont megúszta és bőr is maradt mind a kezemen, mind a lábamon, csak a térdemen jött le a glazúr a szakadás alatt. A nyitott bukó nem is ért le, csak konkrétan felborultam egyik oldalamra. Mivel siettem, nem tulajdonítottam abban a pillanatban nagy jelentőséget a dolognak, felkaptam a Mintet, leporoltam magam és mentem tovább. Mivel elég viharverten értem oda a találkozóra, ott azért kétségbeesve sajnálkoztak rajtam egy sort, konkrétan ők jobban el voltak szörnyülködve mint én, és vagy 15 percig ment a sápítozás, hogy úristen és hogy jaj, közben én meg égtem, hogy de vérciki a vagány motoroslány imázsomnak ez... ( érzitek, ez volt a legnagyobb bajom). Na este végül is elgondolkoztam a dolgon, és odáig jutottam, hogy hát igen, sajna újra kell fújni pár dolgot a robeszon mert megint kilátszik a rózsaszín alapszín, és hát végül is jah, így elnézve a szakadt gatyát meg a drága blézer tisztítószámláját azért végül is ez a perec szerencsés volt, hogy csak ennyi volt.
Nagyimnak amikor meséltem a kalandot (ami nálam kb eldőltem a robesszal a kanyarban de semmi gáz), lehordott a sárga földig hogy nem voltam elég óvatos, és lelkemre kötötte, hogy máskor is zárt ruhában leszek, és magas szárú cipőt is fogok hordani a robin. Jójóóó, mondtam nulla meggyőződéssel, majd két hét múlva ismét dobtam egy perecet.
Akkor épp rövidújúban voltam, farmerral, poros, minikavicsos kanyar, valami miatt fékezni kellett egy nagyot az előttem haladónak, én is rámarkoltam az elejére, ismét hentergés lett a vége. Na, ez már elkezdte a hiúságomat piszkálni, főként mert tenyérnyi helyen hiányzott a karomon a bőr, csipesszel kellet kiszedegetni a kicsike köveket a sebből, a könyökömet meg hetekig borogattam esténként. A rekreációs időszakban kötötték be hozzánk a netet, elkezdtem túrni a motoros oldalakat, hogy vajon mit b@szhattam el... Akkoriban még nem sok motoros oldal volt, így leginkább a motorlandon hülyére olvastam a "hogyan fékezzünk, meg az "első vagy hátsó fék?" topicot. Voltak ott vezetéstechnikai cikkek is, és ott zaklattam a népet a kezdőbbnél kezdőbb kérdéseimmel, őszinte örömükre, hogy ők motorokról beszéltek, én meg robogóról. Aztán elhívtak kocsmázni a bandával, és ifjúkorom leghorrorabb de legvidámabb sztorijait ott hallgattam arról, miért is fontos a protektoros ruha, és hogyan lehet Siófokra a Nyugatitól 27 perc alatt leérni... és ehhez miért fontos a protektoros bőrruha, meg a zárt bukó, és a kiscsaj aki hátul ült, hogy sírta össze a sminkjét a bukóban, mennyire kapaszkodott a sofőrjébe, és nem mert velük visszamenni, inkább vonatra ült... A Dodor név ha valakinek mond valamit, na hát ilyen társaság volt az, több ilyen válogatott őrülttel, és persze jónéhány normálissal is.
Szóval első körben a zárt bukó jött meg, Nagyim adott bele (25.000 Ft volt, egy Shiro - azóta azt a típust már 7-8 e-ért dobálják a népek után), az első télen igen hasznosnak bizonyult. Első körben mert nem fázott benne úgy a fejem mint a nyitottban, meg védett is, nem is egyszer, azzal fejeltem le a szalagkorlátot is. Február volt amikor is a bukó igen jól vizsgázott, a Csömöri úti felüljáróról zúgtam le kőkemény 55 km/h-val a kocsisorral együtt, mikor is az egyik autós csont egyenesben nyomott egy satut zebránál, én meg a lefagyott úton egy perecet ennek örömére, mert megint kiment az eleje. Hasoncsúszva néztem ahogy jön szembe a teherautó, az autó meg távolodik, és kb mint a rajzfilmeken, amikor valaki pofára esik, és az arcomon csúsztam előre a betonon. A bukó álla azóta is horzsolásos alul. Szerencsére a teherautó megállt, a puttonyos autó amelyik meg rámhozta a frászt, berakta a vasat a puttonyába és bevitt a melóhelyemre. A térdemet és egyéb bőrös-ízületes részeimet a 3 nadrág és 3 kabát kombó óvta épp, de a bal térdem azért kapott rendesen így is.
Aznap nagyon nem akaródzott visszaülni a robeszra este, Zsolt kollégám mondta, ha most nem viszed haza a robogót, nem fogsz visszaülni nagy valószínűséggel soha többet. Hazavittem, aztán azon a héten vettem térdvédőt. Ilyen az ha a saját kárunkon tanulunk.

Aztán egyszer BQ és Lucifair is összeszedett Érden amikor elaludtam a citadellázás - Gárdony túra után éjjel kettőkor a robeszon, komolyabb baj itt se történt, de az egyik közeli kocsmából épp jött ki az egyik landos, így másnap este a landon már kaposvárról kívántak jobbulást a neten, mert mindenki tudta hogy mi történt. Mert a pasik nem pletykásak, áááh nem... Emberi tényező: fáradtan, egyenesben, robesszal 50 km után éjjel már erőszeretettel zümmögi egyenesre az ember a kanyart... A burkolat bánta, a fejszpoler műanyagjai nagyából 25 db-ból lettek újraheggesztve... Luci drága olyan türelmesen végignézte a kezdeti szerencsétlenkedéseimet, és még a müaheggesztős haverját is bedobta...

Amikor elkezdtem nagy motorozni, a Lucifair motorján gyakoroltam, (kölcsönadta vizsgára készülésre az öreg CX500-ast) és minden alkalommal rám parancsolt a parkolóban, hogy de öltözzek fel, mert az izzadtságot törölgetni sokkal könnyebb mint a vért és a kicsi, komolytalannak tűnő távolságokon lehet a legnagyobbakat perecelni óvatlanságból. Kesztyű, térdvédő, hosszúgatya, hosszúfelső a minimum, zárt normális cipővel, bakanccsal mehetsz csak. Luci egyébként korombéli srác, csak kb 10 évvel előttem kezdett el motorozni, így kicsivel több tapasztalata van. Ősz volt, a parkolóban a nedves falevelek jobban zavartak mint a meleg, de a mai napig a fülemben van ahogy mondja: "Az izzadságot jobb törölgetni mint a vért!". Aztán az egyik nyolcasozásnál valamit nagyon elcseszerintettem, és konkrétan a CX ráesett a lábamra, akkor a bakancs vastag talpa igen jó szolgálatot tett, mert ahogy ott feküdtem ráláttam, hogy a 280 kilós motor súlya azon szunnyad és nem a bokámon...
No, kis idő múlva összegyűjtöttem egy Louis-os túrára, beletettem a karácsonyi pénzeket és a megspórolt zsét, vettem egy Büse kabát/nadrág kombót, ami azóta is megvan és bizony a bőröm jó nagy felületére meg jó pár ízületemre bizonyultak hasznos befektetésnek. Lucifair és Milán is akkor ment ki Bécsbe mert téli akció volt, beültünk egy járgányba és mindenki jól felpakolt.

Aztán meglett a nagymotor jogsi, és az évekig tartó kuporgatásból és keresgélésből meglett az első vas, a Lóóó. Ma már 35 éves (akkor 28 volt) ikeázós vas, Suzuki GS750-nek látszó tárgy, két vödör alkatrésszel. Számtalan barát és haver támogatását, türelmét, lelkesedését élvezve végül sikerült talpra állítani, nekem pedig menni kellett. A 125 ccm-s robesz után kihagytam két évet, így ültem fel a jószágra. Az öregebb motoros haverok húzták a szájukat, hogy két év kihagyás után a robeszről 750-re ülni nem biztos hogy életbiztosítás, többen figyelmeztettek, hogy másként működik a dolog és ruha mindig legyen rajtam, "különben elpicsáznak".

Folytköv.