Pilis és a 33-as út

Eddigi leghosszabb gurulásaim folyamán Söndöröm mindig velem volt mint mobil szervíz, tekintettel a Lóóó korára és aktuális hisztirohamaira. A legnagyobb mobilszervíz mentes távolságok kb. 50-60 km-es körben történő magányos elcsatangolások és a szokásos városi szaladgálások voltak, ahol még értelmes távolságon belül maradok egy utánfutós produkcióhoz. Az elővigyázatosságnak hála, erre csak a második defekt idején volt szükség, az eddigi összes mobil szervizes kérdés a fesszabályzó körül csúcsosodott ki, olyankor amikor nem kellett sehová se rohanni és belefért a buliba a dolog. Ezek egy csavarhúzó és a feszültségmérő plusz a szaktudás segítségével megoldhatóvá váltak: hát istenem, a három fázisból időnként csak kettő hajtja a vasat, hogy ne izzadja le magát az akksi a vázról. Aztán, hogy ez a kis hisztigép egyre jobban stabilizálódott (eltekintve a szokásos olajos orrfolyásoktól és fennakadó uszótól való behugyozásoktól), nemrégiben elzarándokoltam egyedül Tatabányáig meg vissza, aztán mostanság Dinnyéshátról Debrecenig meg vissza. Hóh, hát a harminchármas út az valami istenkirály, nagy hosszú egyenesek, ohne kanyar, öröm-bódottá! Háh, több se kell, már működik az egyenesben való haladás egyedül is, csapjunk a lecsóba! Menjünk a hegyekbe kétkerekezni, ezért felzargattam a mobil gondolatközlő készüléken Nyitut, hogy ugyan, lehessek már kolonc a nyakában és gurulhassak utána. Nem titkolt hátsó szándékkal, miszerint hátha sikerül ellesni valamit a szaktudásból. Szerencsére a célszemély pont akkor vágyott valami hasonló elkövetésre, és még vidám hangulatában is volt, megtűrte a mazsolát.
Úgyhogy elindultunk a büdös pöstiek álltal leginkább preferált Pilis felé és kanyarogtunk egy icipicit. Tinyénél van egy egész jó kis oktatórész mazsoláknak, tök szép tiszta meg új a burkolat, csak a laposan sütő naptól próbáltam megvakulni, de hát ezen is lehetne segíteni, ha végre megvenném ismét a már 6 éve jól bevált kis Polaroid Incognitot amit kibányászott a csokizabáló autótolvaj a kocsiból. (Csak hát mivel kifutó széria úgy három éve, ezért a fene se tudja honnét birom majd beszerezni. Amiért nagyon csipázom, hogy polárszűrős, tényleg uv protekt 400 és befér a fülem mögé a bukóba, plusz mindenféle ruhához hordható univerzális jódolog, a megfizethető kategóriában.) Hát jah, eddig azt hittem, hogy a kanyarodási tudásom a körforgalom legyőzése után már egészen fel van fejlődve, de hát pofára kellett essek megint az önbizalmammal...Körbeautóztak a hegyekben vagy hárman-négyen-öten-tizenöten, a gyökkettővel kanyarodás megint előjött. Hát ez van, majd belejövök gondoltam, és abban reménykedtem, hogy ha már Nyitu így előrekavarodott (áh, nem én maradtam ám le!), majd odafenn addig sorbaáll a lilahagymás zsíroskenyérért... De nem hagyott el, a kritikus kereszteződéseknél bevárt, és még nem is nyafogott hogy felforrt a vas, vagy egyéb hasonló... sőt, figyelgethettem is egy kicsit, úgyhogy most megint lelombozódtam, hogy hááádevanmégmit tanulni, az a kiülés még baromi messze van. Szacsa mondta eccer hogy oda van nőve a seggem az üléshez, de egyszer már valaki elmondhatná, hogy hogy is működik az a kiülés meg hogy is kéne csinálni... Mert egyébként olyan jól néz ki... Na meg a másik az első villa. Most odafent nagyon éreztem ám, az alföldön nem volt olyan zavaró ha időnként benn akad, de itt egy kissé azért feszélyezett, hogy hol így viselkedik az eleje, hol meg úgy. A szokásos mikor-milyen kedve hozzáállás szerint. De azért élveztem, bár most éreztem, hogy húzogatni kell a fülét ha azt akarom, hogy haladjon felfelé.
Na majd télen szétkapjuk megint a kis drágát, kap majd mindenféle jókat. Addig meg azzal vigasztalom magam amit Nyitu mondott:
"..ha ezzel megtanulsz normálisan motorozni, utána már mindenféle vas egy álom lesz neked..."