Előjáték a Közönséges Bűnözőkhöz!

2012.11.07.
(bármilyen hasonlóság a véletlennel a valóság műve)

Ez egy szerdai nap volt, látszatra semmi sem különböztette meg a többitől.
Volt azonban benne egy kis titok, egy egészen aprócska, látszólag.
Ugyanis szervezés alatt volt a jóvátétel amiből életcél lett, a cél egy tökéletes vagy ahhoz nagyon közeli születésnapi buli az ünnepelt előtt (aki a másik bujkáló jó volt) titokban történő előállítása volt!
Nem volt könnyű dolga de rengeteg lelkes segítője volt akik szinte mindenben és mindenre tőle várták a választ!
Ettől kicsit zsongott a feje, de úgy gondolta, hogy bármilyen áldozatot képes meghozni érte!
Odáig elment a nagy titoktartásban, hogy inkább kerülte és nem is beszélt vele kb 1 hónapig mert tudta, hogy neki nem tudna hazudni mert ismerték már egymást eléggé és ha beszél vele akkor szinte azonnal lebukna!
Tehát eltűnt az életéből.
És szervezkedett!
Tudta milyen szülinapra vágyik.
Rajta nem fog múlni.
Amit kapott tőle eddig az a legkevesebb, hogy összehoz neki egy ilyen bulit.
Sokkal tartozott neki azért a rengeteg jóért amit kapott tőle.
Szóval ez egy szerdai nap volt, neki az utolsó munkanap a héten mert még szabit is vett ki, hogy tudjon neki tortákat sütni.
Még kellett vennie lufikat, gyertyát a tortára, szervezni, intézni mindent.
Volt ám a káosz a fejében.
Közben dolgozott, és amerre ment intézte a bulit közben, utánajárt az ajándékoknak meg ami kell egy jó szülinapi bulihoz.
Kapott egy munkát az Apor Vilmos térről.
Már majdnem ott volt, előtte egy autóban két nő bénázott aminek az lett a következménye, hogy ők belementek a pirosba ő meg ott maradt.
Ettől kicsit ideges lett.
Közben járt az agya a szülinapi bulin, meg máson is, de azt későbbre tervezte mert nem volt még meg hozzá a gyűrű és várt még valamire meg ez egy újabb meglepetéses dolog lett volna ami szintén szervezés alatt volt. de még csak a fejében.
Nézett maga elé, figyelte a forgalmat, az emberek mozgását, a jelzőlámpák fényjátékát.
Ismerte a várost, de legfőképpen a forgalmat, érezte minden rezdülését.
A jelző lámpa ahol állt kb 50 méterre volt az úti céltól.
A lámpa pirosról sárgára váltott és ő tekert egyet a gázon.
A becsatlakozó útról egy kisautó közben rákanyarodott az ő sávjára, mert annak csak mackósajt volt jobbra kis ívben.
Még benne volt az előző autós miatti bosszúság.
Idegesítette ha egy autós hülyesége miatt neki van problémája és most itt van még egy.
Sávot váltott balra mert két sávos volt az út és neki jó volt az is, úgy gondolta futni hagyja azt a barmot.
Az autós mást gondolt.
Azt gondolta, hogy sávot vált balra.
Ő éppen a belső békéjét kereste és a másikra gondolt amikor észre vette, hogy az autós már megint keresztbe akar neki tenni.
Pár méterrel volt az autós mögött amikor látta, hogy az lassan elkezdett átsodródni az ő sávjába.
Ő nem az a típus volt aki önként lemond az elsőbbségéről és pláne idegesítette, hogy az autós nem veszi őt emberszámba és nem győződött meg a sávváltás előtt arról, hogy biztonságos-e.
Úgy volt vele, hogy ezt nem hagyja annyiban, bezárta a jót mélyre és tekert még a gázon egy kicsit.
Az autó bal oldali kerekei már átlépték a terelővonalat amikor a vezető ajtaja mellé ért, látta ahogy egy kalapos öregúr kinéz balra, közel volt hozzá, látta homályos tekintetét.
A gázt koppanásig tekerte és szinte súrolta a motorral az autót ahogy elhaladt mellette, közben még gondolta, hogy egy papírlapot oda nehéz lett volna betenni.
Nem ért a gondolat végére.
Meg zavarta valami.
Egy hatalmas ütés érte a motort hátul, már tudta, hogy ez az autó volt de nem értette miért ilyen hatalmasat lökött rajta, sokkal kisebbre számított mivel tudta jól mit csinált és hozzá volt szokva a lökdösődéshez.
De most felborult a motorral és földön hemperegve a motorba beleakadva csúszott az arcán.
Érezte, hogy megütötte magát valahol nagyon, de még várt a diagnózissal mert még mindig csúszott.
Egyszer csak csend lett, nem mozgott semmi.
Káromkodott egy rövidet.
Kezei-lábai össze-vissza, némelyik a motor alatt, de érezte, hogy nem tört el semmije bár valami nagyon fájt valamiért de még nem jött rá mi az.
Káromkodott megint egyet mert a jó előjött belőle, valahogy kiszabadult, és a szemére vette, hogy ezt miért csinálta, hiszen jön a szülinapi buli és neki ott a helye a másik jóval és ha most kórházba kerül akkor b@szhatja az egészet mert szomorú lesz a másik aki amúgy is mindig aggódik érte!
Nagy nehezen visszatuszkolta magába.
Hangokat hallott.
Nagy nehezen a hátára fordult, legalább nem a kezén feküdt, közben rájött, hogy a keze fáj.
Valaki kihúzta a motor alól a lábát, bár így sem volt sokkal kényelmesebb.
Fölé hajoltak, kérdezték, hogy jól van-e, hívjanak-e mentőt.
Szólt, hogy előnyös lenne.
Jött az autós öreg is, "Jól van? Miért jött nekem, miért cikázott?"
Ő nem mondott semmit, de gondolt.
Szerencsére elment az öreg.
Valaki orvost keresett a gyülekező tömegben, az elhaladó busz ablakára rátapadtak az utasok mintha akváriumban néznének valami ritkaságot.
Felnyitotta sisakját és örült, hogy nem esik az eső, bár hideg volt nagyon de nem fázott csak a keze.
Fájós kezét magához húzta és tartotta épp(nek hitt) kezével.
Közben megjelent egy nő meg egy férfi, nem lehet tudni kik voltak de segítettek.
Valaki veszekedett az öreggel, hogy miért csapta el a motorost.
Kérdezték a nevét és a születési dátumát mint ahogy a filmekben látták, de nem osztotta meg velük ezt az információt.
Épp kezével a rádiót kezelve kereste a diszpécsert:
-2
-Igen?
-Fekszem a földön.
És eszébe jutott a küldetése aminek hibátlannak kell lennie.
Pár könnycsepp legurult az arcán mert eszébe jutott mennyire szereti és most akár el is veszíthette volna és bár ebbe ő pusztult volna bele most, de nem lett volna jó ha ezt kapja szülinapjára, az ő hiányát.
Erőt vett magán, még él, nem tört el semmi, üzemi baleset, várja a mentőt, a rendőrök már körberajzolták, telefonálás a titkos akcióban résztvevőknek, hogy őt ugyan elcsapták de a buli meg lesz tartva a megadott időben a megadott helyen és még ugyan nem tudja, hogy, de ott lesz két tortával.
Közben megjött a mentő, megnyugtatta őket is, ők bosszúból raktak rá egy nyakmerevítőt és rárakták a hordágyra.
A mentőben kicsomagolták a ruhájából, örömmel látták, hogy rendesen be volt öltözve.
De fájt a keze, vérzett a könyöke, nem hajlott, de még volt rajta ruha, az orvos elővett egy ollót, hogy levágja róla.
Szólt az orvosnak, hogy ez a kedvenc pulóvere és inkább szenved, de leveszi csak ne vágja el.
Levették a pulóvert, csillagokat látott pedig felhős volt az ég.
Közben a rendőrök elkérték a papírjait.
Ő telefonált egyet, annak aki neki a legfontosabb volt, megnyugtatta, hogy ugyan most nincs jól, de ne féljen, nem vészes, de igazából csak hallani akarta hangját, imádta.
Az egyik buli szervező közben azt mondta, hogy halasszák el a bulit egy héttel amíg jobban nem lesz, de ő hallani sem akart róla, akkor nem lesz meglepetés.
Elindult a mentő a kórházba, tudta hová viszik, megkérdezte, magában kuncogott is mert előtte nap volt ott, és a kórház közepén van a krematórium kéménye, ha másképp nem majd azon szökik ki ha bent akarják tartani.
Betolták hordágyon a váróba és átrakták egy másik ágyra, nézte a neont a mennyezeten, eszébe jutottak a vacak kórházas filmek.
Úgy döntött inkább felül.
Körbe nézett és szinte mindenkinek el volt törve a lába vagy a keze, azon gondolkodott, hogy most vagy neki volt szerencséje vagy a többi szerencsétlen mert azért már esett párszor, de még nem tört semmije bár belső sérülése volt, mondjuk abba majdnem belepusztult.
Elvitték röntgenre, CT-re, látták, hogy él és tud járni, nem is vitték, mondták neki merre menjen.
Betegszállítók.
Morgott magában valamit az egészségügyről.
Szomjas volt és éhes, elkezdett szédülni, kiment a wc-re, attól majdnem hányt ezért inkább keresett agy padot és leült, várt, hogy szólítsák.
Levette a nyakmerevítőt mert idegesítette, tudta, hogy semmi baja.
A többi beteg majdnem rosszul lett amikor látták, hogy leveszi a nyakmerevítőjét.
Ez kicsit felvidította.
Valaki a nevét mondta, be ment egy vizsgálóba.
A doktor szemére vetette az önkényes nyakmerevítő eltávolítását majd hozzá tette, hogy nincs semmi baja de ha akar akkor bent maradhat megfigyelésre.
Nem akart.
Akkor mehet.
Nem ment.
Félve megjegyezte, hogy a könyökéből még mindig folyik a vér és kéne rá valami kötés.
Adtak rá.
Elment.
Telefon a központba, hogy jöjjön már érte valaki.
Úton a segítség volt a válasz.
Kiment a hidegbe, egy szál pulóverbe mert a többi cuccát közben elvitte egyik kollégája.
Talált egy kis pékséget ahol evett valamit.
Kolléga bevitte kocsival a központba, a többiek aggódva várták és kérdezgették, hogy mi volt.
Elmondta.
Azt amit tudniuk kellett.
Kérdezték tőle, hogy hazavigyék-e kocsival, de ő nemet mondott, nem hagyja ott a motorját.
Nem volt könnyű felöltöznie, egyik keze nem hajlott annyira fájt neki, de nem adta fel, nem akarta feladni és nem is fogja, van valaki akihez tartozni akar.
A sisakot nem tudta felvenni, egyszerűen nem hajlott a keze, hogy a feje fölé emelje.
Megoldotta, rárakta a sisakot fejjel lefelé a motor ülésére és fejest ugrott bele.
Hazament, fogcsikorgatva ugyan, de hazament.
Otthon nem mondta el, másnap a tesója köpte be a szüleinél pedig óvni akarta őket, nem szereti ha aggódnak érte.
Az élete értelmének is csak azért mondta el mert nem akarta, hogy mástól tudja meg.
Lefeküdt aludni és még magában szövögette a titkos születésnapi buli terveit.
Mielőtt elaludt volna még a másikra gondolt, a szép szemeire és a csodálatos mosolyára, hogy még 3 nap és újra látja!
Kiengedte a jót magából.
Már nem fájt semmije.
Boldog volt.


​Comming next week part 2!