Szerelmes vagyok

Írta Vidék a Elmélkedések blogban. Megtekintés: 539

Múltkor tilosban jártam. Egy régi jó motoros cimborát mutattam be egy másiknak, elmentünk hozzá. Kicsit görbére sikerült a délután, nagyon jól éreztük magunkat, későn indultunk haza, szerencsére baj nélkül hazaértünk, de nem is erről akarok most írni.

Ott volt a nappaliban. Alig tudtam levenni Róla a tekintetemet. Pedig tudnom kellett volna, hogy nem valószínű, hogy föl tudok érni Hozzá. Gyönyörű, arányos alakja van. A finom részletek gondolatébresztően kellették magukat. Igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy még egy közös képet is sikerült lőni Vele, alig mertem a közelébe férkőzni, nagyon oda kellett figyelnem, hozzáérek-e, s ha igen, hogyan. Ugyan találkoztunk már korábban is párszor, nem volt ismeretlen, és korábban is nagyon jó véleménnyel voltam Róla, de most szép emlékek elvesztésétől keserű szájíz nélkül tudtam Rá nézni. Mit nézni, bámulni! Persze a cimborák is észrevették, jót derültek rajtam… Rendben, tudom, nem az enyém, és ép ésszel nem is gondolhatok arra, hogy az lesz, de most végre felhőtlenül tudtam gyönyörködni Benne, és ehhez a nappali hangulatos megvilágítása is nagyban hozzájárult (persze a zene is OLYAN volt!). Teljesen elrabolta a szívem, ahogy ott állt, gyönyörű bordó ruhájában… hibátlan krómokkal…:sze:
20210602_161301.jpg
  • NaNa
  • Szegecs
  • Szegecs
  • Vidék
  • Yamina
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...