Amikor mások még jobban ráérnek

Írta Szegecs a Nomad blogban. Megtekintés: 982

Este, munka után csak azért nem üvöltöttem fel hangosan, jó somogyi stílusban, amikor szembe jött velem ezittene, mert már az utca nagy része bősz alvásban leledzett. Pillanat alatt ökölbe szorult a talpam is.
Értem én, hogy feleslegesen ne üvöltsön a brumi, de azért ez már a nyílt kib...s kategória. Azt hiszem, nem mondok azzal újdonságot, hogy a motorozási élményfaktor igen jelentős összetevője a hanghatás. Fokozottan igaz ez a terjedelmes országúti cirkálók kategóriájára, ahol a (többnyire) vékettő morgásának élménye, hogy két dugattyúcsapás árán átérsz Dorogról Tatára, valósággal külön kéjhormonként hat az agy erre szakosodott központjaira. Persze, a német életszínvonal komoly árnyalatokkal világosabb, mint a magyar, de azért vannak itt is gondok szép számmal, és nehezen hiszem el, hogy tényleg ez volt a legégetőbb probléma, főleg a jelen helyzetben, amire a bundásrátnak most aztán okvetlenül megoldást kellett találnia.

Hogy ezek mennyire ráérnek! Ráadásul milyen jó honoráriumért... Persze, valami látszattevékenységet folytatni kell a közlekedésben is, hiszen az alig egy hónapja életbe léptetett szigorításból csúnya pofáraesés lett (ugrásszerűen nőtt meg a bevonandó jogosítványok száma), olyan pedig nem fordulhat elő, hogy a közlekedés kellő számú résztvevője ne érezze magát cseszegetve. Még a végén megvádolják őket, hogy nem csinálnak semmit! (Hogy az anyjuk lánykori neve is valószínűleg "Pótcselekvés" volt, az mellékes) Hogy a társadalom minden része érezze a magas Birodalmi... izé Szövetségi Tanács törődését, új mumus van születőben, a HANGos motor. Eddig a vírus volt, tavaly a gaz széndioxid, azelőtt a klímaváltozás, azelőtt sertéspestis, stb. Minden évben van egy új rettegni való, egy legyőzendő ellenfél. Ezek a barom német politikusok állandóan háborúzni akarnak valami ellen. Az már kiderült, hogy a maci nem játék, így az oroszoknak néha gorombán odamondogatnak, de csak szőr mentén (azért a gáz, meg a kőolaj csak onnan jön...) A CO2 egy olyan dolog, amivel egy lényegi intézkedés során a gazdaságot állítanák falhoz, a közlekedésben komoly eredményeket nem tudnak elérni, csak megfizethetetlenné válnak az új autók itt is. Azért az euro-7-ről még nem tettek le, itt is vissza kellett csuknom a bicskát a zsebemben...

Mielőtt azt mondanánk, hogy ez minket nem érint: előfordulhat, hogy eljönnél egy motoros túrára pl Bad Schandau felé. Hidd el, megéri, csodás vidék ez a "Szász Svájc" felé, ahogy a német nevezi. És most gondold el, hogy pl hétvégén, vagy turistaszezonban az F6 akár a régióba nem hajthat be... Pedig teljesen legális, gyári a kipu a paripán. Nem ez lenne Európában az első hasonlóan agyatlan intézkedés. Egy 20 éves motorral már nem jársz csak úgy keresztül-kasul Európában.

Hiába, a víz mindig a szemetet dobja fel, újabb ékes bizonyíték, hogy bűnözők vezetik a világot. És ha feltesszük a kérdést, hogy kinek áll ez érdekében, akkor a háttérben megjelenik az elektrifikációs kényszer agyament góleme, a német csodafegyver a környezetvédelem érdekében. Hogy mi a német terv az acél, gumi stb. előállítására, hulladékkezelésére, az rejtély. Ott VALÓS problémába ütköznének, ahhoz nem hozzányúlni nem mernek, de még csak irányba sem nézni!
Pontosabban nem jól mondtam, a tényleges acélgyártásra találtak megoldást: kivitték/eladták Kínába. Így büszkén mondhatják, ők már nem szennyeznek ezzel sem.
bocsi, MoncA és Vidék kedveli ezt.
  • Vidék
  • Vidék
  • Szegecs
  • Vidék
  • Szegecs
  • Vidék
  • Szegecs
  • Vidék
  • Szegecs
  • Szegecs
  • Vidék
  • Szegecs
  • Vidék
  • Vidék
  • Szegecs
  • Vidék
  • Vidék
  • Szegecs
  • Vidék
  • Szegecs
Hozzászólnál? Jelentkezz be...