hétvégi körök (Börzsöny, Nógrád)

Írta MoncA a MoncA blogja blogban. Megtekintés: 859

Az elmúlt hétvége időjárás előrejelzését szokás szerint pár óránként átírták, így mindkét nap a reggeli ébredés után még gyorsan kielemeztem a legfrissebb radarképeket, és csak aztán lőttem be az aznapi útvonalat.

Szombaton bejártam Tolna megyét, a térképen találtam olyan szerpentinekkel tarkított szakaszt is Gyönk és Hőgyész között, melyen korábban még sosem gurultam. Illetve nem hagyhattam ki az általam már jól ismert Kurd és Mekényes közti íveket sem.

Vasárnap csak a Börzsönyt szerettem volna megkerülni és egy nógrádi bóklászással zárni a napot, de Verőce előtt a 12-esen valami baleset lehetett, mert mindenkit visszafordítottak keleti irányba, így Szendehely felől közelítettem meg a hegy déli lejtőit. Itt aztán bevillant, hogy miért is ne mennék fel Királyrét felé, ahonnan az egyik kedvenc utam vezet Kóspallagon át Márianosztrára.

Ipolydamásdtól ráálltam az eredeti útvonalra, majd a határmentén, Ipolyvecén keresztül vetettem be magam a Cserhát púpjai közé.

Az ázást én sem úsztam meg hazaúton, de az esőzés erősnek semmiképpen sem volt mondható, így nem bántam, hogy az esőruha otthon maradt.

DSCF8432.JPG

DSCF8345.JPG DSCF8423.JPG DSCF8364.JPG DSCF8416.JPG DSCF8441.JPG DSCF8427.JPG
Vickancs, bocsi, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Vidék
  • MoncA
  • Vidék
  • Vidék
  • Vidék
  • MoncA
  • Vidék
  • birge
  • MoncA
  • Vidék
  • MoncA
  • Vidék
  • MoncA
  • Vidék
  • MoncA
  • Vidék
  • MoncA
Hozzászólnál? Jelentkezz be...