Napi rövid - Honda Giorcub

Írta MoncA a MoncA blogja blogban. Megtekintés: 2166

Írtam már róla a #neérintkezzegyébkéntfelőlemodamészahováakarsz blogomban, hogy vettem egy navigációs készüléket, melyre egy barátom szerzi be a szoftvert. Mivel a beépített 8 giga memória kevésnek bizonyult a program kezeléséhez, így vettem bele utólag egy 32 gigás kártyát, melyet a mai napon adtam át neki további játszódásra.

Mondta, hogy vigyem majd le a bukómat is a ház elé megbeszélt találkára, mert lesz egy meglepetésmotor is, amit kipróbálhatok.

Nem próbáltam ki. Amint megtudtam, hogy a kis cukkermotor körváltós és a bal lábnál lévő, inkább libikókára hajazó váltókarral kéne játszadoznom előre-hátra, miközben nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy bár én váltok, de azért ne rángassam a kuplungkarnak látszó hátsó féket, egyből bevillant, amikor a forgalmi vizsgám napján egy automataváltós nagyrobesszal kellett elmennem a vizsgamotoromért. Bár az oktató nyomatékosan tudtomra adta, hogy a "kuplungkar" a hátsó fék, félúton mégis sikerült egy óvatlan pillanatban egy képzelt váltáskor berántanom a fékkart.

Persze ez a történet mit sem változtat azon, hogy ez a Honda Giorcub egy pofás kis motor.

körváltós kicsi.jpg
Szegecs, bocsi és Vidék kedveli ezt.
  • Vidék
  • Vidék
  • MoncA
  • NaNa
  • MoncA
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...