Van motorom!!!

Ahogy körvonalazódott, hogy A1-es kategóriám lesz, elkezdtük nézegetni a 125-ös motorokat először még csak használtan. A km-kor-köbcenti triumvirátust figyelembe véve szomorúan nyugtáztuk, hogy egy nagyobb kategóriás motorral nagyjából egy árban mozognak ezek is. A régebbi tipusok pedig pofára nem voltak túl bizalomgerjesztőek.
Közben nézegettük a motortesztes videókat is, és egyes típusoknál kiemelték, hogy az új ára is egész barátságos.
Átnyergeltünk tehát az új motorok böngészésére. Vigyelembe vettük az önerőt, a törlesztőt, és, hogy kategória váltás esetén, ha sikerül eladni azt be tudjuk majd forgatni egy nagyobb árába. Ahhoz képest amennyiért egy 10 év körülit adnak, végül amellett voltunk, hogy legyen új.
Ráadásul rengeteget alakult a dizájn is.
Sorba vettük tehát, hogy melyiket mennyiért adják újonnan, ehhez képest mi is a különbség, illetve, hogy mennyire közel esik hozzánk például egy szervíz. Mert ugye a garanciát életben tartandó az elején meg csak elvisszük a szakszervízbe.

2019 októberében lett meg a jogsim, december környékére körvonalazódott, hogy a Honda CB125f-re esik a választás. Akkor még 1 milla alatt volt az ára, és mivel mi Borsodban élünk, Nyíregyháza egész elviselhető közelség a szervíz vonatkozásában. (És apukám is Hondát vett.) Annyira fellelkesedtem a fotókat, videókat nézegetve, hogy legszívesebben azonnal indultam volna érte, hogy hozzuk is el. Azonban ennek több gátló oka is volt.
Egyrészt még az önerő nem gyűlt össze, másrészt mivel nekünk se utánfutónk, se trailerünk azt beszéltük, jó lesz lábán elhozni, legalább szokjuk egymást. Viszont így rutintalanságom, és mazsolaságom figyelembe vételével jegeltük a történetet tavaszig.

Azért a tesztvideókat szorgalmasan nézegettük tovább. Egy általunk követett csatorna pedig előkapta a Benelli 125-ösét. Kicsit jobban utána néztünk, hogy milyen is ez. Árban jobban jön ki mint a Honda, és, ha az infóink nem rosszak akkor sokkal közelebb, Miskolcon is van szervíz. Szegény motor a komment szekcióban kapott hideget-meleget a hozzáértőktől. Emlegették az olaszok trehányságát és a kínai gagyiság ötvözését, és akkor a motor is biztos gagyi.
Amiket láttunk, hogy a féke jobb, szélesebb gumik vannak rajta eleve (ezt egyébként a Hondán is terveztük szélesebbre cserélni), és igazság szerint a fizimiskája is egy gondolattal jobban bejött.
Ezek után 2020 januárjában párom, aki egyébként is böngészgette a használt motorokat belefutott egybe, amiben alig volt km, még az 1 évet sem töltötte be. Akkori tulajdonosa úgy döntött, hogy mivel gyermek áldás elé néz, és pár évig biztos nem fog vele foglalkozni, inkább eladja, hogy ne álljon a garázsban. Az ára is verhetetlen.
Jött a dilemma, hogy akkor most mi is legyen. Mivel kézzel fogható érvet nem találtam arra, hogy miért érné meg a Honda annyival drágábban, effektíven, szám adatokkal alátámaszva, végül a Benelli mellett döntöttünk.
Fel is vettem a kapcsolatot a párral akik hirdették, jelezvén, hogy megvennénk. Továbbra is lábán elhozva, tavasszal tudnánk nyélbe ütni az üzletet... Volt más érdeklődő is. Amin nem is csodálkoztam. Szorgalmasan rá is ajánlottunk, ha megtartja mennyit adunk érte, de érthető módon közölte, hogy nem tudja garantálni, hogy addig megtartja.
Jött a kérdés, biztos nem tudjuk valamivel elhozni? Kérjjünk valakitől trailert! Mértünk, számoltunk és kiderült fel fog férni após utánfutójára.
Le is egyeztettük szépen az időpontot, még február elejére.

Alig vártam a napot. Onnantól kezdve akár páromra, akár apámra néztem elég volt csak annyi: zümm-zümm, akár egy kisgyerek.
Az ominózus hétvége a következő képpek alakult:

• Péntek: munkanap. Picit köhögök. Nem egészen értem, de kezd szorítani a mellkasom. Lehet meg leszek fázva. Napközben többször ráz a hideg- huzatos a szoba, biztos azért, elég szeles idő volt. Estére azonban durván elővett a hidegrázás, fejfájás - belázasodtam. Nem is értem honnan, semmi előzmény igazából. Éjszaka többször is ébren voltam, és hiába szedtem be láz-fájdalom csillapítót, nem segített. Szörnyű volt.
• Szombat: a nagyfiaméknál a suliban jótékonysági bál. Napközben egészen jól voltam. Biztos csak egy kis nátha lesz a dolog. Mivel lerángattam tesómat, hogy jöjjön velem bálba, így szépen kiöltöztünk és felmentünk... A vacsora végéig bírtam. Akkor ránézek a hely szűkétől szenvedő tesómra: Mejünk? - ő csak bólintott. Összekaptuk magunkat és jóllakottan, de annál nyúzottabban fél 10-re már itthon voltunk. Bálból sem értem haza ilyen hamar... Megint lázam volt. Ismét beszedtem a lázcsillapítót, és reménykedve, hogy reggelre elmúlik, hiszen végre hozzuk a motorom.
• Vasárnap: reggel 6-kor ébresztő. Hát nem lettem sokkal jobban. Kávé és pár falat után 7 -kor indultunk. Csekély 200 km-t kellett megtennünk. Az autóban odafelé többször is elnyomott az álom. Leglább a fejem nem fájt, és napközben szerencsére lázam sem volt... Azt majd estére.
  Oda érve jólesően elbeszélgettünk a kedves fiatal párral míg megírtuk a papírokat, és feloperálták a motort a futóra. Hazafelé megint sikerült szunyókálnom egy keveset, de már sokkal nagyobb volt az izgalom: Van egy motorom!
  Sikerült világosban haza érnünk. Persze a gyerekek is megnézték anya motorját, és mindenki szép sorban fel is ült rá. Megjelent a szomszéd is ( az utcában a miénkkel együtt legalább 6 ház van ahol motorosok laknak) mosolyogva köszöntött a kétkerekű világban, és dícsérte milyen helyre kis gép ez.
  A körbe ujjongás után mentem vele 2 kört az utcában. Erre az időre köddé vált természetesen a betegség, azonban abban a pillanatban, hogy aszfaltot ért a lábam bepótolta azt a pár perc kiesést. Át is adtam páromnak, vidd be légyszi a garázsba, én akkor most megyek és bedőlök bent fekvő pozícióba.

Mint utólag kiderült influenzás lettem. Hétfőn doki, kedden egyébként is szabin lettem volna, hogy intézzük az átíratást, betegség ide vagy oda, amit el kell intézni, azt el kell intézni. A papírokat letudtuk. Csütörtökön eredetiség vizsgára már párom vitte be a városba, így az első 45-50 km-t ő rakta bele. Elmondása alapján meglepődött rajta mennyire jó az úttartása. Nyilván nem gyorsult úgy mint az övé, azonban neki kifejezetten kellemes csalódás volt. Megállapította, hogy tökéletes kis tanuló motor lesz ez nekem. A kanyarokat pedig jobban fekszi mint az ő gépe.

A korábbi elképzelés, miszerint majd eladjuk, és befektetjük a köv motorba teljesen eltünt. Jó kis gép, fenntartási költségét tekintve szinte enni sem kér. Munkába járósnak, szaladgálósnak mindenképp megtartjuk. A nagyfiam pedig egyre nagyobb érdeklődést mutat iránta. 16 évesen pedig már le tudja tenni az A1-es jogsit, így marad a kicsike ÖRÖK IDŐKRE Na jó ezt még meglátjuk, mert akármit hozhat a jövő, de az biztos, hogy egyenlőre még csak tervben sincs, hogy megválnánk tőle.

Az első utunkról is mesélek, de majd csak egy másik bejegyzésben.