Köszi a bókokat :D

Tegnap végre motoroztam. Jó volt. Motorozni mindig jó. Szép az idő, és napközben tudtam szakítani néhány órát, hogy leteszteljek egy brutális Harley-t. De erről majd később...

​

Mivel már legalább egy hónapja megint nem ültem motoron, úgy gondoltam, hogy a Siklóval megyek el a tesztmotorért. Amúgy ez mindig így szokott lenni, nem is értem, miért volt ez furcsa több embernek. Most persze az is benne volt, hogy egy kicsit bejáratom magam, hogy ne a tesztmotoron kelljen gyakorolnom.

Amellett, hogy nagyon jó érzés volt ismét motoron ülni, az is feldobta a napomat, hogy a várost átszelve ketten is tetszésüket fejezték ki.

Az egyik lámpánál a mellettem álló kocsiból rám dudált egy pasi (mellette ült egy nő, aki akár a felesége is lehetett) és mind a ketten vigyorogtak, a hüvelykujjukat mutatták felfelé, és a pasi még a fejéről is lekapta a baseball sapkát, hogy jobban lássam, hogy azon is Harley-Davidson embléma van.

Később egy motoros gurult mellém szintén a lámpánál, és mondott egy-két kedves szót. Már nem emlékszem pontosan, hogy mit, de valami olyasmi volt, hogy furcsállta a motoron a sok rózsaszínt, és gondolta megnézi a sofőrt, és örül, hogy nem egy "férfi" vezeti, mert nekem sokkal jobban áll.

Ezek után már csak hab a tortán, hogy a Vértesben túrázhattam egyet hétköznap egy tízmilliós motorral. A nap végére túlléptem a 200 kilométert (a túra csak 150 km volt). Délután már olyan fáradt voltam, hogy legszívesebben lefeküdtem volna aludni, de persze a gyerekek nem így gondolták.

Ismét rá kellett jönnöm, hogy a motoros (mármint motorozós) állóképességet csak motorozás közben lehet megszerezni és megtartani is, szóval hajrá, motorozzatok minden nap, nehogy eltunyuljatok, mint én!

***
​

Amúgy csodálkoztam, hogy milyen sok motoros ráér hétköznap túrázni...