Nem egészen

Írta Vidék a Elmélkedések blogban. Megtekintés: 736

Amikor azt írtam, több helyen is, hogy "majd ha elhárulnak az akadályok", "majd ha megszűnnek a zavaró tényezők", akkor nem egészen erre gondoltam.

Apám vasárnapra virradó éjjel stroke-ot kapott. Túlélte, de a mozgása nehéz, érthetetlen a beszéde, egyszerű szavak nem jutnak eszébe.

Nemcsak arról van szó, hogy át kell vennem mindent, hirtelen, amire be se akart tanítani, hanem hogy amíg haza nem küldik, gyorsanhamar megcsinálni mindent, amit nem akarok a jelenlétében. Egyrészt hogy ne húzza föl magát fölöslegesen (ha látja, úgyis föl fogja, tehát nem kell látnia), ne legyek megint a legnagyobb balf.sznak elordítva, akit valaha a hátán hordott Európa, másrészt csinálhassam rendesen, ahogy én látom jónak. Pl. kerítésfestés, aminek azért nem álltam neki, mert tudom, hogy ahogy ő akarta, az úgy nem jó. Hiába mondják, hogy ez most a megbocsátás ideje, nem haragszom. De azért rosszat se akarok magamnak. Persze neki se akartam, de ez most már mindegy is.

Persze fülembe súgott a kisördög, itt az alkalom, hozd haza az épülő vasakat, szard már le a többit, vedd végre előre magadat is egyszer. De meg akarom mutatni egy kicsit neki is, de magamnak is, hogy mégis egy leheletnyit többet érek annál, mint amennyire tart(anak). Meg ugye a mezőgazdaságban hatályvesztő határidők vannak.

Szóval ez van, boszikat kérem egy kis közreműködésre, hogy felépülhessen, és főleg, hogy az osztály után rögtön kezdhesse a rehabot (időt kell nyernem). Előre is köszönöm.:flover:
Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
  • Yamina
  • Vidék
  • Vidék
  • Yamina
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...