Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: WLA Project - Page 9

... OK, akkor tortát sütök, rajtam ne múljon!

​

A fenti beszélgetés egy barátunk három és fél éves kisfiával, Nándival zajlott. A végén még gyertya is került a tortára, ami valójában egy sima banános piskóta volt. A siker garantált. Majdnem az összes torta elfogyott.

Most a nagy rendrakási mizériában sorban dobom ki a régi kacatokat, és sorban kerülnek elő apró érdekességek. Erről a tetkóról már meg is feledkeztem... sőt nem gondoltam volna anno, hogy valaha fel fogom használni. Aztán pedig de.

​

A történethez annyi hozzátartozik, hogy úgy négy éve interneten rendeltem kismamaruhát, mert nekem nem volt jó az, amit akármilyen boltban lehet kapni, és a rendelés mellé ajándékba küldték ezt a felnyalható matricát. Ráadásul kettőt. Most hogy előkerült, mindkét gyerkőcöt kidekoráltam vele. És eszembe is jutott, hogy lassan ideje lenne folytatni a négy éve elkezdett mintáimat...

(Amúgy a nagyobbik, mióta beszélni tud azt mondja, hogy ha nagy lesz, akkor szakálla lesz és tetovája. A kicsi még nem beszél. Legalábbis még nem értjük, hogy mi a véleménye, de határozottan nem tiltakozott.)

Az elmúlt héten ilyen volt az időjárás:

​

Meg ilyen:

(Elvileg nem fuckot mutat, hanem lövöldöz... de így még jobb. )​

Nem is irigylem azokat, akik erre a hétvégére rendezvényt szerveztek... bringafesztivált, aratóbált, vagy hogy ne menjünk túl messzire, motoros találkozót.

Még csak egy éve rendeztük be az irodát. Szép fehér beépített könyvespolcokat kapott, hogy minden könyv kényelmesen elférjen. Viszont mivel a falak nem pont párhuzamosak, maradt egy kis rés az egyik polc mögött, amit én már akkor aggályosnak találtam, amikor először láttam készen.

​

Mondhatjuk azt is, hogy én festettem az ördögöt a falra... Mindenesetre a héten eljött az idő, hogy szétcsavarozzuk a polcot, mikor kiderült, hogy a telefonomat mégsem az ágy mögé dobta be a gyermek. Csodák-csodája, találtunk más kincseket is...

Most, hogy a kutyák már elköltöztek az örök vadászmezőkre, és az utóbbi időben az akvárium is nyűglődik, és már csak egy macska maradt, úgy döntöttünk, ezentúl csimpánzokat tartunk.

​

A héten el is készült a ketben a kifutójuk. Szerintem jól fogják érezni itt magukat. Néha dobok nekik egy-egy banánt...

Egyedül egy majdnem kétévessel belevágni a sütés-főzésbe kemény bevállalás egy nappal az amúgy is fárasztónak ígérkező 10. Nemzetközi Női Motoros Nap előtt. De legalábbis erős mazochista hajlamra utal. Na én bevállaltam. Mentségemre szóljon, hogy mivel holnap egy egész napra magára hagyom a családomat, gondoltam legalább kaja legyen itthon.

​

Az egy dolog, hogy a kis csaj segít. Nagyon cuki. De ha egy pillanatra félre nézek, akkor vagy beletenyerel az addig elkészített kajába, vagy magára is borítja, vagy ad-hoc jelleggel belerak dolgokat, amik a keze ügyébe akadnak. Vagy kiszedi, és átcsoportosítja egy másik edénybe.

​

Szóval a konyhai mérleg funkcióját veszti, szinte mindegy, hogy mibe mennyit raksz és miből. A végeredmény úgysem az lesz, amit kitaláltál, vagy amit a receptben írtak. (Mondjuk ez az egész gyerekezésre igaz... sose tervezz előre, úgysem az lesz, és főleg nem te döntöd el. )

Szánom-bánom, de a brokkolikrémleves vége felé kicsit rázártam a gyerekszobát, hogy a forró leves botmixerelése közben ne borítsa magára és rám az egész ebédet. Az almás sárgarépa tortánál pedig csak reménykedtem, hogy végül legalább torta formája (meg íze) lesz. Végül legóemberke nem került bele... a többit meg szerintem jobb, ha nem tudom.

​

A leves ehető lett, és végül a torta is, bár 5 perccel azután, hogy beraktam a sütőbe, már égett szaga volt, pedig 55 perc sütési időt írt a recept. Kb. fél óra múlva vettem ki, így csak az alsó 1 cm lett szenes. Amúgy a többi része ehető, sőt finomnak mondanám annak ellenére, hogy répa is van benne (amúgy nem is érződik).

Persze, ha nem sikerült volna, akkor sem a gyereket hibáztatnám: az igazság az, hogy sima cukor helyett barna cukrot tettem bele, rétesliszt nem volt itthon, ahelyett finomra őrölt tönkölybúza darával csináltam, és mivel sütőport sem találtam, szódabikarbónával pótoltam. Végülis, ha úgy vesszük, volt kitől örökölnie a kreativitását a gyereknek is.

Ekiméhez hasonlóan én sem fényképeztem semmi értelmeset ezen a héten. Igazából úgy érzem, ebben a szar időben már minden témát kimerítettem... szóval jöhet a tavasz!

​

Ráadásul a gyerekekkel együtt mi is dögrováson voltunk, úgyhogy maradt a szobafogság, és jobb híján a gyurmázás. A századik hóember után ez lett belőle.

(Ja, a gyurmát én csináltam... só-liszt gyurma egy kis ételfestékkel. Majd leírom azt is, hogy mi van benne pontosan, mert elég jó cucc lett megint. Gyorsabban készen lett, mint az előző főzött gyurma.)

- Anyu te is Demisszusz voltál a farsangon?
- Nem, ABBA.
- Mibe?

A kép forrása: Wikimedia​

Ez a beszélgetés itthon zajlott le a farsangi buli másnapján. Még most is "nevetek mindig, ha rá gondolok". Ráadásul végre, úgy 3-4 év után eljutottam egy buliba. Igaz, csak pár órát maradtunk, de így is megérte beöltözni arra a pár órára, ami alatt könnyesre röhögtem magam a '80-as évek pop-rock előadóin.

Az már más tészta, hogy ezt a blogot most azért írom, hogy ismét felhívjam mindenki figyelmét arra, hogy a farsangnak február 10-én vége lett. Akkor volt ugyanis Hamvazó szerda, és a farsangi bulizós időszak Vízkereszttől Hamvazó szerdáig tart. Utána a nagyböjt húsvétig, amikor nem szokás bulizni, alkoholizálni, húst enni, és egyebek, amiket ki lehetett élvezni a farsang alatt.

Mondjuk az kib..szás, hogy idén ilyen korán vége volt a farsangnak. A csúnya, ködös, latyakos időben senkinek nincs kedve humorkodni, partizni, kimozdulni otthonról. Ebből a szempontból érthető, hogy most jönnek sorban az eseménymeghívások a mindenféle farsangi bulikba.

Tudom, unalmas vagyok, de ezt akkor is le fogom írni minden évben. Ha ágálunk a Halloween meg a Valentin nap ellen, akkor legalább a saját ünnepeinket akkor ünnepeljük, amikor azoknak az ideje van!

Ugyanis nem csak az a kérdés, hogy ki hív, hanem az is, hogy vajon hol.

​

Ez különösen érdekes kihívás, ha a telefonom le van némítva. ...és a tettes még nem tud beszélni.

A gyerekek irigyek. Olyanok, mint a kutyák. Meg kíváncsiak is. Pont mint a kutyák...

​

Amikor a játszótéren az egyik gyerek meg szerette volna nézni a másik motorját, de az nem engedte, az apuka azt találta jó nevelési módszernek, ha büntiből felakasztja a motort a fára, hogy senki ne játszhasson a motorral. Aztán a tesója motorját is felakasztotta, hogy azzal se játszhassanak, amíg önszántukból jobb belátásra nem térnek, és meg nem engedik, hogy más is megnézze a motort, netán játszhasson vele.

Angolul beszéltek...

Az én fiam meg tök jópofának találta, hogy ott lógnak a motorok a fán, és odament az apukához, és megkérte, hogy az ő motorját is akassza fel...

Ez az Hermina úti motorfa igaz története.

Készülünk a hideg, téli estékre, amikor már fázik a lábunk a mezítlábazástól... egyenlőre a mamusz nem motoros.

​

Ezen a héten ünnepeltünk, és mint rendes új anyuka próbáltam kitenni magamért. Kedden két tortát is készítettem, egy szülinapit Lenke első szülinapjára, és egy Túró Rudi tortát Lőrinc névnapjára. Délelőtt tizenegytől délután ötig küzdöttem a konyhában a két sütivel, pedig csak a kicsi volt otthon, ő viszont mindent elkövetett, hogy keresztbe tegyen (ill. keresztbe álljon előttem).

Szerdán volt a buli.

A szülinapi torta a már jól bejáratott banános piskótából készült (a receptet itt már leírtam), aminek a receptjéért továbbra is hálás vagyok Andinak. Elronthatatlan darab, és miután ez készült most másodikként, még a formából is sikerül úgy kiszednem, hogy torta formája maradt. A citrommáz is sikerült idén, szóval egy szavam nem lehet.

​

Nem úgy a Túró Rudi torta, aminek a receptjét a neten vadásztam (INNEN), és őszintén szólva az illusztráció is meggyőző volt.

Már azzal nagy hibát követtem el, hogy a tortaformába sütőpapírt tettem, mert a receptben ez van, és mert olyan régi a tortaformám, hogy féltem, hogy ha nem így csinálom, akkor kifolyik majd a krém a sütőbe... Emiatt egy kupac kutyagumihoz hasonlított a kész piskóta. Egyébként a második torta ki is folyt, de szerencsére csak addig szivárgott, amíg meg nem sült annyira, hogy eldugaszolja a rést az anyag. A második tortánál arra is rájöttem, hogy a tortaformából ki kell borítani a piskótát, azért mintás a forma alja, és így nem gömbölyű, hanem lapos lett volna a torta.

Mivel zselatint még soha nem használtam, arra sem nem voltam felkészülve, hogy hőségriadóban a zselatin nem úgy viselkedik, mint ahogy az a recept alapján feltételezhető volt... Konkrétan egyáltalán nem akart megkötni. Az eleve gömbölyded tortára nem volt egyszerű ráapplikálni a zselatinos túrókrémet. Készítés közben ezért fél-egy órákat töltött a hűtőben a munkadarab, hogy a végeredmény olyan legyen, hogy még a csokimázzal is be tudjam vonni, és az vízszintes maradjon rajta.



Nem titkolt szándékom volt ugyanis a Mikulástól és a Húsvéti nyúltól megmentett közel fél kiló kakaós bevonómassza felhasználása. Végül persze nem kellett hozzá annyi, úgyhogy még később is tudok majd kísérletezni, cserébe viszont olyan vastag lett a máz, hogy nem vitte a kés. Viszont a végeredmény legalább vízszintes tetejű torta lett.

A ronda de finom kategória dobogós helyéért szálltam ringbe idén is, és azért a végeredményt nézve sokkal jobb vagyok, mint azok a lelkes anyukák, akik EZEKET A TORTÁKAT hozták össze.

​

​

És én is így nézek ki...

Tegnap belenéztem a postaládába, hogy jött-e valami, és ez a látvány fogadott:

​

Igen, ez az, aminek látszik. A csaj nem Hófehérke, és csak 5 törpe van vele.

Felépítem, lerombolja. Meggyúrom, kilapítja. Elpakolom, kiborítja. Összerakom, szétszedi. Kicsit fárasztó tud lenni...

​

A lényeg, hogy tanuljuk meg élvezni a játékot így! Most ez van. Később gondolom már magától összerakja, elpakolja, felépíti, és nem lesz szükség rám a játékhoz. Viszont nekem is lehet kedvencem... most pl. ez a motor. Szerintem zseniális. Ha már nekem kell keresgélni a csavarokat a bútorok alatt, és újra összeszerelni, hogy megint szét lehessen csavarozni, legalább közben jól szórakozzak.

(Köszi Vikics, jó kis ajándék...)