Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: WLA Project - Page 6

Elkezdődött. Ezek hárman, az ujjaik köré fogják csavarni a csajokat. Engem már megvettek kilóra.

​

Most még csak bicikli meg kvad, aztán majd jön a motor is biztos. Tudom elfogult vagyok, pedig nem is mind az enyém, de simán, járgány nélkül is zabálni valóak.

A hosszú hétvége nagy részét Pilismaróton töltöttük a Szobi Révnél. Ezúttal nem motoros találkozó volt csak majdnem. Motorosok motor nélkül sok gyerekkel. Hát ez is eljött...

​

Azért a hangulat majdnem olyan volt, mint egy régi motoros találkozón. Vasárnap a Nemcsak Berry játszott csak nekünk. Mondjuk vetkőzős csaj nem (sem) volt, de amíg a gyerekek együtt bandáztak, a felnőttek is tudtak egy kicsit beszélgetni, iszogatni.

Meg az is más volt kicsit, hogy a buli (nekem) nem hajnalig tartott, mert a kislányom már 10 órakor bealudt a koncert alatt az ölemben - a zenekartól 5 méterre - és nem volt hajlandó egyedül aludni a sátorban. Mondjuk érdekes, hogy régen nem tudtam ilyen jót aludni egy koncert alatt, mint most.

A családi nyaralás utolsó napján egy kis motoros program is belefért... kocsival ugyan, de átruccantunk a Balaton másik oldalára, hogy összefussunk néhány motoros cimborával.

​

Nagy bulit nem rendeztünk, mert mire a többiek összegyűltek és elkezdtek volna iszogatni, addigra mi már indultunk is vissza, mert a gyerekeket le kellett fektetni. Azt nem tudom, hogy sikerült a marhapörkölt, mert irgalmatlan vihar érkezett a hazaúton. Gyanítom, hogy nem sikerült bográcsban befejezni.

****​

Amúgy most vettem észre, hogy ez a kép még 27-én készült és az nem 31-ik, hanem a 30-ik hét, de olyan jól néz ki. Akkor álljon itt egy kép a 31-ik hétről is, nehogy diszkvalifikáljatok.

​

(Lassan lehet a lakást renoválni.)

Ezek a nyári hónapok elég sűrűek nálunk, már ami a családi ünnepeket illeti (bár ha belegondolok, a téliek sem kevésbé frekventáltak). A héten a családi nyaralásunkat töltöttük az unokatesókkal, összesen nyolc gyerek a világ minden részéről - na jó nem, csak Floridából, Olaszországból és Magyarországról voltak nemzetközi gyerekeink, és a szülők, nagyszülők, így összesen 18-an voltunk. Jó buli volt.

​

Persze óhatatlan, hogy ennyi ember közül éppen erre az egy hétre esik valakinek a valamije... Először a kislányom névnapját ünnepeltük, aztán a házassági évfordulónkról emlékeztünk meg két nap múlva, és másnap még a névnapom is belefért.

A kihívás persze nem az ünneplés volt, hanem ennek a hatalmas csokornak az életben tartása és hazaszállítása az egy heti csomagunk és az 5 bicikli mellett.

Azt ne kérdezd, hogy motorozni mikor fogok...

Amíg el nem kezdődik újra az ovi illetve az iskola (úristen, iskolás lesz a gyerekem!) addig nem sok esélyem van, hogy ismét motorra ülhessek. Főleg, hogy úgy néz ki, hiába az új gumi, most a teleszkópom fosta el magát. Persze még nem volt időm ezt az ügyet sem kivizsgáltatni, a tünet egyelőre csak annyi, hogy felüt a motor hátulja, ha belemegyek egy kátyúba - ez egy vers első sora is lehetne, lehet, hogy később kidolgozom majd.

​

Szóval addig a szokásos szünidős elfoglaltságaink vannak, nyaralgatunk, jövünk-megyünk, próbáljuk őket lefárasztani. Az 51-es úton Dunavarsánynál pl. májusban nyílt meg ez a repülőgép és harci jármű gyűjtemény, ami nagy sikert aratott a gyerekeimnél ezen a héten.

Az óvoda utolsó hete volt, minden jóval, ami ezzel jár: utolsóedzések, diákigazolvány csináltatás, táborszülői ésatöbbi... és ez még csak az egyik gyerek.

Az utolsóutolsó nap délután az ovis csoporttársakkal szerveztünk egy apák napját a közeli bringaparkban. Minden gyerek meglepetés pólót rajzolt az apukájának, meg elmondtak egy verset, végül jöhetett az eszem-iszom. Végül a vihar vetett véget a hepajnak.

Ezt a pólót rajzolták a mi gyerekeink.

​

Az ovi utolsó hete nagyon kemény. Mármint nekem... Évzáró, utolsóminden, táborszülői, sulisintéznivalók, füzetcsomagátvétel, apáknapja, úristenmindjártittazanyámis, ezakánikuladehiányzott, tombolazallergia, motoroznimikorfogunkmár...

A férj persze sokkal lazábban éli meg... nem is tudom, tudja-e, hogy a kisbabánk szeptemberben suliba megy. Na jó, persze hogy tudja, de neki csak a büszkélkedés marad. Minden másra ott van Anya. Azért boldog Apák napját neki innen is!

A gyerekek ovi után a szomszédban pancsoltak a medencében, mikor a szomszéd kislány közölte, hogy itt van a barátja/osztálytársa is, aki amúgy motorversenyző. Na ezt már nekem is meg kellett néznem.

Bereczki Dávid még nincs 10 éves, de már nagy reménység motoros berkekben. Mi átmentünk gyorsan megcsodálni őt, aztán átjött ő is megcsodálni a motorjainkat. Aztán kiderült, hogy amúgy ismerjük az apukáját, csak kicsit későn állt össze a kép.

​

Talán nem köveztek meg, hogy végül úgy döntöttem, hogy a szombati napomat nem (sem?) motorozással töltöm.

​

Az úgy volt, hogy szerdán lenn voltam az éppen nyíló Harley-Davidson Open Road Festen motort tesztelni, ahova @Ste.funny :) is velem jött motorral. Motorokkal mentünk, ott is motoroztunk, aztán átmotoroztam a barátnőmhöz Hárskútra, ott aludtam, és délelőtt, mikor már a téli felhők nagyjából kezdtek felszállni, hazamotoroztam.

Ok, mostanában papírkutya vagyok, de ez a három órás út kicsit kicsinált. Csak pest-megyei matricám van, szóval kis utakon mentem, ráadásul egy hónapja dúl az allergia, taknyom-nyálam összefolyik, a szemem állandóan viszket és be van dagadva... (egy hete már a glutént is kerülöm, hátha ez lesz a megoldás).

Hétvégére volt egy meghívásunk a Drink'n'Ride nevű motoros túrára, ahova mindketten akartunk menni a férjemmel, és sikerült lepasszolni a gyerekeket @Bömci-nél, szóval minden adott volt.

Kivéve, hogy a férjem kitalálta, hogy ő szombaton reggel 6-kor fog indulni, mert aznap Körmendre kellett volna a társaság után mennünk, akik minden nap máshol éjszakáztak. Ja, és amúgy alig várja, hogy végre ezen a nomád túrán a motorja mellett aludhasson sátor nélkül... ettől az infótól szintén nem jött meg a kedvem.

A korán kelést még hétköznap sem bírom, és csak nagyon ritka esetben vagyok hajlandó hétvégén kikelni az ágyból annál hamarabb, amikor feltétlen muszáj (ez általában max. fél hét mostanában, mert a lányom szintén nem alszik tovább reggel 6-nál).

Aztán magamba néztem és rájöttem, hogy most semmi másra nem vágyom jobban, mint egy napra (jó egy hónapra inkább) egyedül magammal. A gyerekek sincsenek itthon, a férjem is elmegy, ilyen nem történt jó 7 éve.

Szóval szombaton itthon maradtam, és elhatároztam, hogy nem csinálok semmit. Csak 10-kor másztam ki az ágyból, 11-kor megettem az ebédet, mert reggelizni már késő lett volna, aztán kifeküdtem a kertbe, ahol egy kezemen meg tudom számolni hányszor feküdtem eddig.

Jó, egy kicsit csaltam, mert beindítottam a mosogatógépet, a mosógépet és a robotporszívót is és végül ki is teregettem, de befogott szemmel haladtam el mindahányszor a hegyként tornyosuló tiszta ruha halom mellett, ami kb. 3 hete gyűlik a fotelben, szóval egy hős vagyok.

Este megnéztem egy filmet. (Ajánlom mindenkinek a Free Solo című dokumentumfilmet, ami egy szabad mászóról szól, aki kötél nélkül, egyedül mászik meg iszonyú magas hegyeket.)

Király volt, csak rövid. Mármint nem a film. Az elég hosszú...

Vasárnap @Bömci visszahozta a gyerekeket és lementünk a telekre a Duna mellé. Mondjuk 30 fokban ez az ideális program. Napközben a férj is megérkezett motorral, boldogan, hogy mennyi jó arccal találkozott, szocializálódott és beszélgetett, és mindenki elégedett volt, hogy azt csinálhatta, amire vágyott.

A héten valójában szinte semmi érdemleges nem történt. Kedd óta a lázas gyerekemmel vagyok itthon, és mivel a 39 fokos láz mindössze 1 napig tartott, a szerdai egész napos alvás (mármint ő aludt, én meg tudtam dolgozni), a hét hátralévő részében kénytelen voltam megosztani egy hurrikánnal a hómofiszomat.

​

Ma úgy ítéltem meg, hogy a majdnem egyheti bezártság után mindannyiunknak jót fog tenni egy kis levegő, és talán a bacik is megfagynak a hidegben. Elkirándultunk hát a közeli Caprera patakhoz, ami télen is gyönyörű. Onnan a Csobaj bánya felé kanyarodtunk haza, ami viszont elkeserítő most, hogy kezdik feltölteni, és valószínűleg ide is CSOK-os lakótelepet építenek majd.

A napokban olvastam egy mémet a neten, ami arról szólt, hogy szeresd a telet, mert ha nem szereted, attól még ugyanúgy lesz tél, viszont nem mindegy, hogy te hogy érzed magad közben. Vagy ilyesmi...

​

Nekem ezzel sosem volt problémám, szeretem a telet, a havat, ahogy a tavaszt, a nyarat, az őszt is. Mindegyiket másért. Mivel most tél van, próbáljuk kiélvezni azt, amit ilyenkor lehet csinálni, úgyhogy vasárnap elmentünk a Nagy Sportágválasztóra, ahol mindenféle téli sportokat lehetett kipróbálni.

A vége az lett, hogy miután a gyerekeknek a lábán életükben először volt korcsolya, és nagyjából másfél órán keresztül csak estek-keltek (egyszer még én is seggre estem, ami még mindig fáj), és meg voltam győződve, hogy többet jeget sem akarnak majd látni, hazafele végig azt hallgattam, hogy mikor megyünk megint korizni és mikor veszek már nekik korcsolyát. Az egyik jégtáncos, a másik hokis akar most lenni.

Szóval hamarosan megint mennünk kell korizni, aminek örülök, mert szeretek korizni, de már évek óta nem volt a lábamon korcsolya. Még jó, hogy a jégcsarnok nyáron is nyitva van, bár nyáron kevés embernek jut eszébe, hogy korizni kellene menni.

Nem tudom, hogy a reflexeim romlottak el az elmúlt néhány hónapban vagy csak szokni kellene a technikát, de első (és egyben utolsó) próbálkozásom alkalmával túl sok volt a gyalogos áldozat. Meg persze a végén én magam is egy frontális ütközés következtében estem ki a játékból.

​

A gyerekek sokkal profibbak nálam, úgyhogy a vége az lett, hogy inkább hátul utaztam a hat éves fiam mögött a Harleyn. Igaz, hogy a lába nem ér még el a fékig, de csumagázon, féktelenül száguldva is ügyesebb, mint én. Hát ez van.

Karácsony és szilveszter között mi más történhetett volna velünk, mint ami mindenki mással: jártuk a családot, karácsonyoztunk, ajándékokat bontogattunk, unokatesókkal múlattuk az időt, és ipari mennyiségű Legót halmoztunk fel. Ezért is fordulhatott elő, hogy mindeközben észre sem vettem, hogy majdnem elfelejtettem az idei utolsó posztot a fotóblogba.

​

Ezúttal a fiúk vannak a képen, ahogy épp egy újabb Legót állítanak össze. Már kirázzák a kisujjukból, hiszen nem ma kezdték (Lőrinc 3 évesen kapta az első készletet, ami 8 évesnek való volt). Az ünnepek alatt napi hármat raknak össze, aztán kezdődik a nyavalygás, hogy még melyiket szeretnék. Nem is értem, mi értelme ennek így, hiszen összerakják, aztán nem is játszanak vele...

Na mindegy. Szóval nálunk ilyen nyugisan, betegen, aztán lábadozva telt a két ünnep köze. Remélem, nálatok is minden jól ment!

Habár két héttel ezelőtt még igen távoli jövőnek tűnt a karácsony, mostanra azért kezd már a körmömre égni a tennivaló. Az időközben arcüreg gyulladássá erősödő megfázás igazán nem támogat ebben, de ha jobban belegondolok, tavaly decembertől májusig szinte folyamatosan arcüreg gyulladásom volt, úgyhogy ha meg nem is gyógyulok egyhamar, biztos hozzászokom megint, hogy nem kapok levegőt és folyamatosan fáj a fejem.

​

Az azért megnyugtató, hogy - a tavalyi évvel ellentétben - most időben megérkezett minden, amit a webáruházból rendeltek, és fel is tudtam adni őket. Aki ez után rendel, az nyilván tisztában van vele, hogy már igen szűkös az idő úgyhogy ezt a felelősséget már könnyedén elhárítom magamról. Innentől tényleg a családi karácsonyra fókuszálok elsősorban.

Bár szombaton munkanap volt, így még fel tudtam adni a csomagokat, a gyerekek itthon voltak, mert nekik viszont oviszünet volt. Mindegy, a napot megkoronáztam azzal, hogy a magamnak rendelt motoros LED fényfüzért is felapplikáltam az irodába, hogy itt is átjárjon az ünnep hangulata.

Míg a gyerekek a frissen hullott hóban hancúroztak, bekevertem a mézeskalács tésztáját, de végül én voltam az, aki lefújtam a sütögetést, és helyette indítványoztam, hogy nézzük meg a Reszkessetek Betörők második részét. Múlt hétvégén megnéztük az elsőt, és a 6 éves fiamnak nagyon bejön, így mi is jót szórakoztunk rajta, hiszen már évtizedek óta nem láttuk.

​

A mai napra maradt a mézeskalács kiszaggatása és sütése, így előkerültek a motoros mézeskalács formák is. (Amiből amúgy dupla készlet van, mert tavaly nem találtam meg csak karácsony után, ezért vettem még egy csomaggal.) Mivel a gyerekek kitartása nem tartott soká, nekem meg nem volt türelmem szarakodni velük, a végére már egyre kevesebb lett a motor, és egyre több az egyszerűbb, kevésbé problémás forma.

Amúgy teljesen mindegy, mert ahogy szedtem ki a sütőből folyamatosan fogytak, szóval lehet, hogy jövő hétvégén készül még egy (dupla) adag. Mert valamilyen csoda folytán reggelre már a negyede hiányzott a hűtőben tárolt bekevert tésztának is, így mostanra a dupla adagból már csak egy szimpla adag maradt.

Így telt nálunk az advent harmadik hétvégéje. Mindjárt meg is gyújtom a harmadik gyertyát, mert a múlt hétvégén is majdnem elfelejtettük.

Nálatok hogy telik a karácsonyi készülődés?

Bocs, akkor rossz helyre parkoltunk:

​

Viszont ha már rákattintottál, mutatok még valamit. Tegnap egy sellőt találtam a konyhában. A meglepetéstől majdnem kicsúszott a számon, hogy "ördög és pakol!", de ez egy sellő, aki pakol...

​

Míg mindenki más motorozott, mi a családdal töltöttük a hosszú hétvégét. Illetve az őszi szünetet, ami amúgy nekünk még nincs, mert még oviba járnak a gyerekek, és amikor csak lehet, visszük őket.

Hétvégén pl. Szilvásváradon kirándultunk, ahol az ősember barlangját is megnéztük.

​

Na akkor esett három csepp eső, de amúgy egész hétvégén 20 fok körül volt. Ez persze tök jó, de nagyon irigykedtem a motorosokra, akiket láttunk a Bükkben meg a Mátrában gurulni mindenfele.