Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: WLA Project - Page 4

Egyik nap -5, másik nap 15. Pénteken megint szakadt az eső, és hétvégére is ilyet mondtak, de szerencsére szombaton sütött a nap. Vasárnap meg esett a hó... Ki érti ezt?

​

Szóval itthon maradtunk. Így legalább volt alkalom elvinni a gyerekeket a Sarkad Udvarba. Imádják. És ha elég sok gyereket összeszedek a környékről, akkor kedvezményt is kapunk. (Persze nem ezért, de jobban elvannak párban, mint a mellékelt fotó is mutatja.)

Szeptember óta minden hétvégét a nyaralóban töltöttünk (meg előtte nyáron is szinte mindegyiket). Kiderült, hogy télen is ugyanolyan jó hely, csak tűzifa legyen elegendő.

Na az elmúlt hétvége megtörte ezt a rendszert, ugyanis itthon maradtunk.

​

Valamilyen okból megnéztem az időjárás előrejelzést (pedig nem szokásom, max, ha motorozunk), és az egész hétvégére esőt mutatott, ráadásul nem is keveset. Így nem volt annyira vonzó a kiruccanás. Amit persze nem is értek, mert eddig nem volt akadály sem eső, sem -10 fok... Mégis elgondolkodtunk, hogy egyáltalán lemenjünk-e.

Végül a dolog magától megoldódott, mert péntek délután hazaküldték a fiamat a suliból hőemelkedéssel. Lázasan pedig csak nem viszem le a gyereket, hogy a nulla fokos Dunában ugráljon egész hétvégén az esőben.

Szóval itthon maradtunk.

Viszont ahogy az már a gyerekeknél lenni szokott, másnapra kutya baja nem volt, és ahogy a meteorológusoktól is megszoktuk, egy csepp eső sem esett egész hétvégén. Az unalmas kertes házban pedig mi más program adódik egy mai gyereknek, mint felváltva TV/telefon/tablet/laptop és a szünetekben vita a tesóval, hogy kinél melyik lesz a következő.

Hogy ennek véget vessünk, elmentünk "kirándulni" egyet a környékünkön. Ragyogó napsütés volt és vagy 20 fok... legalábbis, ahol sütött a nap.

A környék minden látványosságát megnéztük, a Caprera pataktól az alumínium M0-ás hídig, majd végül Csömörön kötöttünk ki Dudinál, a kárpitosnál egy jó kakaóra (a gyerekek) és kávéra (a felnőttek).

Út közben botlottunk ebbe a két kétes egzisztenciába. Egyiküknek már szemmel láthatóan derékbe tört a karrierje. Jól néztek ki, na. Szóval ezért kellett ez a hosszú bevezető.

Hiába volt éjszaka -10 (na jó, inkább csak -3) fok, arra még nem elég, hogy korizni lehessen rajta. Arra viszont igen, hogy egész napra munkát adjon a srácoknak.

​

Reggeltől-estig törték a jeget különféle szerszámokkal. Csak annyi időre tartottak szünetet, amíg megszáradt a cipőjük meg a gatyájuk a kandallón, miután beleestek a vízbe.

Az ünnepek csendesen teltek, szűk, családi körben. Többnyire csak négyen voltunk.

A képen a Duna túlsó partja, a Csepel sziget látható a petárdázás előtt.​

A szilveszter hasonlóképpen, de az már nem itthon, hanem a Ráckevei Duna partján (igen, az az, ahol az olajszennyezés történt, de hozzánk már nem úszott le szerencsére).

A szilveszter éjjel csendesnek mondjuk nem volt mondható, mert kb. délután 5-től éjjel 1-ig ment a petárdázás. A Facebookon már többen felvilágosítottak, hogy végül mégsem tiltották be a tűzijátékokat, csak árusítani nem lehetett őket, szóval fölöslegesen voltam meglepődve azon, hogy talán még a szokásosnál is nagyobb volt a ribillió.

Mivel előrelátó vagyok, a pezsgőt már délután kidurrantottuk. Mekkora pazarlás már, hogy éjfélkor kibontjuk, mindenki iszik egy pohárral aztán lefekszünk aludni. A pezsgő maradéka meg a következő héten valamikor megy a lefolyóba.

Ahogy sejtettem, a családból rajtam kívül senki nem bírta ki éjfélig. A férjem már 10 óra körül nyugovóra tért, a gyerekek pedig hősies kitartással 5 perccel éjfél előttig bírták. Őket még a petárdázás sem tudta felverni. Szóval még szerencse, hogy délután még tudtam valakivel koccintani.

***​

Ez az év idén 53 hetes lett. Vajon van itt még valaki, aki beszállna egy ilyen heti fotóblogba idén? Vagy már teljesen egyedül maradok ebben?

Annyira büszke vagyok a gyerekekre... amellett, hogy persze ők is játszanak a számítógépen, gyönyörűen beilleszkedtek a természetbe.

​

A fiam még csak nyolc éves (vagy már... attól függ, honnan nézzük és hogy mit akarok mondani). Egyedül hasogatja a fát, néha egész nap, megrakja a tüzet, és megsüti a tárcsán a húst. Ez megy már nyár óta. Iszonyú erős lett.

Ezen a héten azt találták ki a haverjával, hogy kőlevest főznek. Pont mint a népmesében.

​

Mi (felnőttek), azt hittük, hogy ez is csak játék. Kaptak bográcsot, és a férjem mondta, hogy hozzanak vizet a Dunából. Meggyújtották a tüzet és már főtt is a kő. Aztán jöttek, hogy kéne kolbász. Adtam. Aztán egy krumpli is. Zöldséget a haverja anyukájától kértek, a sóval-borssal meg kiszolgálták magukat.

Egyszercsak jöttek, hogy kéne tányér meg kanál, mert kész a leves.

Jóízűen belapátolták a saját főztjüket ebédre. Teljesen jó lett. Csak egy kicsit kóstoltam belőle, mert nem bírtam kiverni a fejemből, hogy a Duna vízéből van, meg nem szeretem a kolbászt sem. Azt mondták, kifőttek belőle a bacik, de azért annyira nem győztek meg.

Azért a lelkükre kötöttem, hogy ha legközelebb kőlevest főznek, lehetőleg tiszta vizet használjanak.

Ezen a hétvégén gyönyörű idő volt, így a gyerekekkel megnéztük (újra) a KOMO-SKY 51-es BÁZIS-t. Igazi COVID-19 program... rajtunk kívül két másik család volt, úgyhogy nem kellett túl közel menni egymáshoz.

​

A mindenféle harckocsik, teherautók, tűzoltók és más katonai felszerelések mellett repülők is vannak. Ő itt pl. Ancsa, az AN-2-es... Ez csak azért vicces, mert nekem is Ancsa a becenevem a családban.

Némely járműre fel is lehet mászni, ki lehet próbálni. Az Ancsát is lehet "vezetni". Csak azt nem tudom,hogy az normális-e, hogy amikor felmásztam, pont olyan hányingerem lett benne, mintha fel is szálltunk volna. És ezzel nem voltam egyedül, mert a fiam ugyanígy érzett.

Tudom, közhely, hogy nem emlékszem mikor történt ez... még csak most született. És tényleg ijesztő, hogy ilyen gyorsan megnőnek.

​

A torta sztorija az, hogy a szokásos banános piskótából sütöttem és levárt tettem a közepébe. Ezt szeretni szokta mindenki, finom, nem száraz...

Az egyik kissrác meg sem kóstolta. Kérdeztem, hogy miért nem, erre ő azt mondta, hogy nem szereti. De meg sem kóstoltad, honnan tudod, hogy nem szereted? - kérdeztem. Erre nagy duzzogva bevett a szájába egy kis darabot, és majdnem kihányta... Ilyet még nem láttam. Elég szigorú kritika volt ez a süteményemnek. Csak annyit tudtam mondani neki hirtelen,hogy ha lehet, ne az asztalra hányja vissza,hanem menjen el a WC-re.

Azért a többieknek ízlett. Mire volt időm fényképezni, már csak ennyi maradt belőle.

Nálunk a motorozás női ágon öröklődik. De legalább ők motoroztak egy jót ebben a "csodás" őszi időjárásban.

​

Amíg a fiúk építkeztek meg a lövöldözős játékkal játszottak, a kiscsajok elmotorozták az összes aprómat. Még akkor sem lehetett őket lerobbantani róla, amikor már nem kaptak több zsetont.

(Na jó,ez nem teljesen igaz, mert a fiam is vitt egy kört a Harleyn, de annak monitora is volt. Az mégsem ugyanolyan.)

... van még kérdés, hogy motoroztam-e?

​

Viszont legalább a kisfiam végre megkapta élete első bizonyítványát. Azért remélem lehet még idén motorozni...

Amilyen szerencsétlen volt az egész hét időjárás szempontjából, annyira szerencsések lettünk a hétvégére. Harminc fok már szinte sok is... de azért a medencében ki lehet bírni.

​

A héten megint nem motoroztam. Illetve de, de az "csak" robogó volt... kénytelen voltam lenyúlni a férjem robogóját, mert a motoromat kölcsönadtam.

​

Történt ugyanis, hogy hirtelen kifogytunk a tábor ötletekből, és a férjem felvetette, hogy mi lenne, ha elmennének kettesben motoros túrázni erre a hétre a gyerekkel. Már elmúlt 7 éves, a lába is nagyjából leér már.

Csak az a baj, hogy a 125-ös robogóval nem lehet két személlyel rendes tempót menni, a chopper meg nem alkalmas arra, hogy utast vigyen rajta (nesze neked lábkuplung, kézi-váltó).

Szóval kéne vennie egy Electra Glide Ultra Classicot, amin a gyerek is kényelmesen ülhet hátul. Vagy ami még jobb lenne, ha én venném meg, mert nagyon megérti 3,5 millióért az, amit kinézett.

Valószínűleg nagyon értelmes, boci szemekkel nézhettem, miközben azt mondtam, hogy "de nekem van már motorom", és az fel sem merült, hogy pénzem viszont nincs arra, hogy most motort vegyek, szóval vajon honnan is jött ez az ötlet.

Aztán miközben azt ecsetelte, hogy pedig az pont ugyanolyan, mint a Street Glide, csak nagyobb - de nekem nem kell ennél nagyobb, ez is épp elég nagy már, nem érted??? - akkor megkérdeztem, hogy akkor nem olcsóbb lenne-e a Street Glide-dal menni és nem megvenni egy három és félmilliós motort egy egy hetes túra miatt?

Akkor fény gyúlt a szemében, és azt mondta, hogy: Ja, tényleg.

Szóval így történt, hogy a gyereket felszereltük, kapott pénteken cipőt meg kesztyűt, felvette a megörökölt motoros kabátot és mindketten felvették a vadiúj motoros sisakot. Felraktuk a háttámlát, elővettem a vízálló hengertáskámat, és hétfőn felkerekedtek.

Nekem meg dolgom volt a városban és nem akartam kocsival menni, úgyhogy kénytelen voltam kölcsön venni a robogót. Majd egyszer megírom a tapasztalataimat részletesen is, addig is itt egy rövid szösszenet róla:

​

Ha még nem iratkoztál fel eddig a YouTube csatornánkra, akkor tedd meg most! Az első cél az 1000 feliratkozó, mert akkor a YouTube már egy csomó új funkciót is ad... én meg kisorsolok 5 db csamos pólót, ha elérjük az álomszámot.

A múlt héten végülis csak kétszer esett. Egyszer három napig meg egyszer négy napig. Na mi akkor mentünk ki a gyerekekkel biciklizni, amikor közben pont elállt egy kicsit.

​

Motorozásra még mindig nem futotta, de ezen a héten mindenképp gurulok egyet valahova, mert a gyerekek egész héten táborban vannak. Egyelőre nem ottalvósban, de már az is valami, hogy napközben szabad vagyok. Ki kell használni, mielőtt jön a második forduló.

Ja, és pénteken lesz a Csajokamotoron.hu szülinapja... Délután 5 körül találkozunk a Rómain a Jancsi büfénél. Bár lehet, hogy asztalt kellene foglalni, mert állítólag most, hogy újra lehet menni mindenhol tömeg van.

Ha nem tudsz jönni, beszéljetek meg a környékbeli csajokkal valami találkát, aztán osszátok meg velünk is, hogy oda tudjuk terelni a többieket is.

Egy ideje próbálom visszanöveszteni a hajam. A karantén jót tett ennek a tervnek, mert nem volt fodrász, aki levágja. (Na nem mintha ez megakadályozhatna, hogy megkurtítsam a saját hajam, ha épp olyan kedvem van...)

​

Annak bizonyítéka, hogy már alakul a hosszú frizura, hogy a 6 éves lányom is felfedezte és meginvitált a fodrászatába. Eddig ez a kiváltság csak a férjemet illette (neki hosszú a haja és szereti ha piszkálják), de immár bővült a kuncsaftok köre. Nem úsztam meg.

Azt hiszem, átgondolom még, hogy akarok-e hosszú hajat.

Ezen a héten még tartott a homeschooling. Bár már eléggé a végén vagyunk a tanévnek, azért még három hét hivatalosan. Volt felmérő és volt benne egy kis lógás is, mert elmentünk Siófokra.

​

Aztán hétvégén a gyereknap alkalmából ellátogattunk a tőlünk 4-5 házta lévő Csokimúzeumba. Na nem ám csak úgy... igazából majd' 20 éve lakom itt és még sosem voltam. Most az volt az apropója, hogy fagyizót nyitottak, és a gyereknap örömére akcióztak.

Most az lesz a nagyobb baj, hogy túl közel van, és túl finomak a fagyik. Bár a gyerekeknek az is tök mindegy, hogy ilyen az íze, csak fagyi legyen... szóval már csak ez hiányzott a karanténtestem megformálásához.

Te merre jártál hétvégén? Az időjárás nem nagyon kedvezett a motorozásnak...

Lassan kimerítjük a házi karantén minden lehetőségét. A héten hál'Istennek akkora szél volt, hogy pont alkalmas volt egy kis sárkányteregetésre - ahogy a kislányom mondja.

​

Most, hogy megpedzették a lazításokat, elkezdtem kicsit aggódni, hogy mi lesz, ha vége lesz a karanténnak. Már kezdem egész jól megszokni... Tök béke van, a stressz is egész más, mint máskor. Nem rohanunk sehova és nem is költünk (meg nem is keresünk) annyit, mint korábban.

Az biztos, hogy a gyerekeink nagy nyertesei ennek az egésznek, mert mindig együtt van a család, állandóan játék van (meg TV, amikor én is csinálnék már valamit, bocs) és alig kell tanulni. Mondjuk nem biztos, hogy írni-olvasni megtanulnak idén, de akkor majd megtanulnak jövőre.