Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: WLA Project - Page 2

  • NaNa
    Az utolsó nyaralós napok közben beiktattunk egy kis kultúrát is: elmentünk az Álmok Álmodói kiállításra. A gyerekek a bizonyítványuk mellé kapták az ingyen belépőt az iskolában a tanítási év végén, és már régóta rágták a fülemet, hogy nehogy kihagyjuk, ugyanis szeptember 4-én már be is zár a kiállítás a Millenárison.

    [​IMG]

    Ez egy jó tömény kiálítás mindenféle magyar találmányról a közlekedéstől kezdve a mezőgazdaságon és az egészségügyön keresztül az űrkutatásig. A gyerekeket nem is foglalta le, amikor próbáltam felolvasni nekik ezeket az "érdekes" információkat.

    Ellenben mindent megtapiztak, ami monitor volt, lehetett nyomkodni... és persze a VR szemüveg miatt azóta is rágják a fülemet.

    Motort csak ezt az egy Mátrát találtam, úgyhogy gyorsan le is fényképeztem.

    Akit érdekelnek ezek a dolgok, annak mindeképpen ajánlom megnézni. A Felnőtt jegy egyébként 5000 Ft volt (4990, ha egész pontos akarok lenni).
    Szegecs és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Tavasz óta az volt a fiam álma, hogy menjünk el Tankcsapda koncertre. Az osztálytársai már voltak, sokat halgattuk itthon is... de az utóbbi időben valahogy fázom a tömegrendezvényektől. Valójában szerintem soha nem is voltam olyan Tankcsapda koncerten, ami nem valami motoros találkozón volt.

    [​IMG]

    Aztán ezen a héten a csillagok úgy álltak együtt, hogy amúgy is Pilismarótra voltunk hivatalosak, és pont Esztergomban játszott a banda. Tíz perc autókázás - úgy gondoltam - még belefér buli után, úgyhogy megvettem a jegyeket.

    A gyerekek életük első nagy koncertje előtt nagyon izgultak. A ráhangolódáshoz természetesen szükség volt eredeti tankos pólókra, amit azóta le sem vesznek (bármilyen meleg is a fekete 35 fokban).

    A 21:00 óráskezdés kicsit későinek bizonyult az egésznapos rohangálás után. Normál esetben ilyenkor szoktak lefeküdni (a férjem kb. egy órával korábban...), de most nyáron azért ez egy kicsit kitolódot.

    Ennek is köszönhető, hogy a kislányom a negyedik szám után közölte, hogy ő még kb. kettő számot fog kibírni, utána elalszik, és az ordító zene sem akadályozza meg ebben. Azért a kettőt sikerült még elhúznom egy kicsit egy rántothusos szendviccsel, amitől ismét feltöltődtek az energiaraktárai, de a Mennyturt már a Mária Valéria híd lábánál hallgattuk meg - amúgy sok kisgyerekes családdal együtt, akik be semmentek a koncertre.

    Nagyon jó élmény volt, és ahogy a kis/nagy fiam mondja, végre ezek már olyan dolgok, amikre később is emlékezni fog. Hát nagyon remélem!

    (Ja, a képen Sidi Harley-Davidson Pan Americájával pózolunk éppen, hogy valami motoros is legyen, ha valaki nem ismerte volna fel.)
    Vidék és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Ez egyhuzamban a harmadik hét volt, hogy nem ültem motoron. Miköben elvileg lábadozom a hátsérülésemből, egy csomógyereket nyaraltatok.Élvezet nézni, ahogy élvezik az életet.

    [​IMG]

    Mondjuk a feksziknyugszik - amire a háziorvosom ítélt - így kevéssé megvalósítható...
    Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Ez egy olyan alkalom volt, amikor amotoros buliba családot is lehetett vinni. Bármáskor vannak más családok is, most termézstetesen csak velünk voltak gyerekek. De sebaj, rendesen viselkedtek, nem zavartak senkit, és így legalább én is ott lehettem.

    [​IMG]

    Persze nem motorral,mert az urolsó pillanatban felmértem a csomagjaim mennyiségét, és arra jutottam, hogy ennyi hálózsákot és matracot még két motorra em tudunk felmálházni. A következő projekt tehát ez. Kell valami zsákot szereznem a Street Glide-ra.
    Vickancs és Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    Úgy alakult, hogy a héten nem mentünk messzire itthonról, mert a kislányom szülinapi buliba volt hivatalos szombaton, így aztán vasárnap azon tanakodtunk, hogy milyen programot találjunk ki, hogy a gyerekek ne egész nap a gép előtt üljenek.

    [​IMG]

    Szóba jött minden: mozi, játszótér, állatkert, kirándulás... és akkor a férjem megszólal, hogy "Miért nem megyünk el motorozni?"

    Hirtelen tök zavarba jöttem, mert ez a verzió eszembe sem jutott. Mondjuk eddig (mióta a gyerekek megvannak) nem sűrűn motoroztunk együtt, így ha ott vannak a gyerekek, nekem azt jelenti, hogy valami gyerekes programot kell szervezni és a motorozás az nem az.

    De mint kiderült (rajtam kívül) már mindenki felkészült az együtt motorozásra. Én vagyok a leggyengébb láncszem, mivel sosem akartam utast vinni, és most ez az egyetlen módja annak, hogy együtt motorozhasson a család. Nincs mese, ki kell lépnem a komfortzónámból!

    Most kihagyom a nyünnyögést, hogy a motorom még mindig magas, mert kivettük az ültetést, és alig ér le a lábam, és gumit akarok cserélni... összességében nagyon jól sikerült ez a kis túra.

    Következő alkalommal majd olyan helyre megyünk, ahol kanyarodik is az út. :D
    Vidék és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Ezen a héten annyi minden történt, hogy még leírni is sok.

    Kedjük ott, hogy tavaszi szünet volt, így végre le tudtunk menni a nyaralóba. A húsvétot is ott ünnepeltük, de azért közben még volt egy családi szülinapozás is két év kihagyás után az ellenkező irányban.

    [​IMG]
    (A képet nem én csináltam - hiszen rajta vagyok - köszi a paparazzának.) Kattints ide a teljes galériáért!

    Aztán csodák-csodájára a hétésfél éves kislányom úgy döntött, hogy külön költözik a bátyjától és felcuccolt a padlásra. Szuper kis kuckót csináltunk neki pár nap alatt. (Most három napja megint lenn alszik a gyerekszobában, mert nem szereti, ahogy kopog az eső a tetőn állítólag... még jó, hogy nem dobtuk ki az ágyát első szóra.)

    Aztán pénteken az eső ellenére jó sokan voltunk a HUMDA tréningjén a Hungaroringen. (Ági beszámolóját ITT tudod elolvasni róla, itt meg a galéria. Ja, és videó is van.)

    Hétvégén az iskolai papírgyűjtésre készültünk. 82 kilót sikerült összekaparni a padláson meg a barátoknál... Sajnos kétfelé kellett osztanom, így egyik gyereknek sem lett kiugró a teljesítményem :)D), de majd ha nyerni akarnak, akkor ők is belehúznak.

    Szegecs, Vidék és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    A héten megint kettesben voltunk itthon a lányommal, aki egész héten náthás volt, ami elég ahhoz, hogy ne mehessen iskolába, de közben semmi baja nincs ezért kb. a fejemen pörgött egész héten. Ez alól apró kivétel volt, amikor csütörtökön a Harley-Davidson Bázisba mentem sajtótájékoztatóra, és addig lepasszoltam a Mamáékhoz.

    [​IMG]

    Közben - csak hogy ne unatkozzak - bedöglött a redőny is a konyhában. Először nem tudtuk felhúzni, aztán úgy maradt felhúzva. Mivel szerettem volna kilátni a kertbe, szét kellett szednem, hogy megcsináljam.

    Ha pedig már úgyis le kellett pakolni a pultot a konyhában és kinyitni az ablakot, amit amúgy soha nem szoktam, rászántam magam egy redőny és ablakpucolásra. Szerencsére a lányom nagyon lelkes volt, (mondom, hogy tele van energiával, remélem az iskolában is ilyen aktív!) a nagy részét ő csinálta.

    Szóval most mondhatnám, hogy ez is a húsvéti nagytakarítás része volt, de ez nem lenne igaz. Akinek van gyereke, az gondolom tudja, hogy a takarítás elég sziszifuszi munka. Az egyik helyen kitakarítasz, közben a másik szobában kiborítanak valamit a padlóra vagy ilyesmi...

    ...de most legalább átlátunk az ablakon a konyhában.
    Vidék és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Végre tavasz lett, nem is csoda, hogy mindenki előkapkodta a motorját. A hétvége mégis motorozás nélkül telt nálunk.

    [​IMG]

    Mivel szombat munka- és ezért iskolanap is volt, nem tudtunk lemenni a nyaralóba. Vasárnapra rövid kiruccanást terveztünk be a gyerekekkel. Nadapra mentünk az unokatesómékkal, és onnan túráztunk a Velencei hegységben.

    Pont elég volt ez a rövid kis út, hogy még a hűvös idő előtt visszaérjünk. Habűr az óraátállítás után hosszabbak lettek a nappalok, azét még nincs az a fenenagy kánikula...
    Vidék és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Végre eljutottunk a telekre lassan 2 hónap kihagyás után, és szerencsére az időjárás is szuper volt. Amíg mások az első idei motoros túrájukat ejtették meg március 15 alkalmából, mi gyereket legeltettünk a Duna mellett 5 napon keresztül.

    [​IMG]

    Persze nem is én lennék, ha a hooooosssszú hétvége csak hereverével telne... mivel földet nem tudtunk hozani, így elmaradt a kertészkedés, maradtak a csamos dolgok. Így történt, hogy ez idő alatt elkészültek az új kendők, amit a CsamShop motoros webáruházban vásárolhatsz meg.

    A régiekből is van még néhány, ha az tetszikjobban, csapj le rá, mert a készlet már véges!
    Vickancs és Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    Azért hasznos, ha az ember nem foglalkozik eleget a gyerekeivel, mert így sokkal önállóbbak lesznek, mintha folyton ki lenne nyalva nekik a s.... fenekünk. :D

    [​IMG]

    Gondolom nem csak az enyémek vannak itthon túúúúl sokat mostanában, ami egyszerűen összeegyeztethetetlen a saját munkámmal. Mivel én alapból is itthon dolgozom, és én vagyok a saját főnököm, folyamatosan van mit csinálni.

    Azt nem kell elmondanom, hogy a gyerekek nyüsztetése, hogy tanuljanak, majd a folyamatos etetésük és a háztartás viszonylagos fenntartása mennyi időt vesz el. Sokkal többet, mint ha nincsenek itthon. Nagyjából folyamatosan lehet takaratani utánuk.

    Aztán a héten el kellett mennem itthonról mert máshol volt dolgom. És arra jöttem haza, hogy a kilencéves fiam pizzát sütött. Megtalálta a receptemet egy cetlin és feltalálta magát. Ráadásul nemcsak finom lett, hanem ilyen kis kedves is.

    Azt mondják, később elmúlik náluk az efféle érdeklődés, most még tapasztalják a világot... viszont van olyan barátnőm, akinek a fia szakács lett. Nem múlt el.

    Még bármi lehet, addig is élvezem az előnyeit. Meg a hátrányát, mert pont úgy főz, mint egy férfi: finom, de a konyhában lévő összes eszközt felhasználja és összekoszolja közben. :D
    Vickancs és Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    A hééten semmi említésre méltó nem történt. A gyerekek suliban, én meg próbáltam behozni a munkáimat. Aztán hétvégén is itthon maradtunk, mert vasárnap a kislányomnak (végre) táncbemutatója volt. Végre eljutottunk egy színházba...

    [​IMG]

    Igaz, hogy a nézőtéren maszk kellett, de ennyit megért, hogy két év után végre újra színpadra állhatott a többiekkel. Csak azon izgultam egész héten, hogy nehogy megint pont akkor kerüljenek karanténba. ezúttal szerencsénk volt.
    Vidék és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Ez a hét ismét nem úgy alakult, ahogy elterveztem. Igazából minek is tervezni manapság...

    Aztért azt reméltem, hogy eljutok a Safety Hungary alap képzésére, ahol eddig még sosem jártam. Kíváncsi vagyok, most rá is értem volna, és legalább lett volna téma a YouTube-ra meg cikknek is. Aztán lebetegedtünk. Megint.

    [​IMG]

    A kisfiam előző héten volt itthon nátha szerű tünetekkel, aztán mikor ő mehetett suliba, másnaptól a kislányom került karanténba, mert pozitív lett egy osztálytársa. Neki semmi tünete nem volt, de mi a férjemmel a következő naptól kitőltünk: torokfájás, orrfújás...

    Amit néhány éve még náthának hívtunk, arra most minden ismerősünk azt mondta, hogy "hát pont ezek az Omikron tünetei", szóval elrohantam gyorstesztért a háziorvoshoz, de negatív lett. És mivel még szerdán sem voltam teljesen jól, nem mertem megkockáztatni, hogy másokat is megfertőzök a tréningen csütörtökön, így fájó szívvel le kellett mondanom.

    Most 90 napon belül új időpontot kell néznem... nem egyszerű feladat.

    Végül hétvégére már mindenki jól lett, úgyhogy vasárnap elmerészkedtünk korcsolyázni a gyerekekkel. Na a 2,5 óra körbekörbe úgy kifárasztott, hogy aznap délután már teljesen használhatatlan voltam. Most meg izomlázam van a testem minden részében. Egy hét punnyadás után ez egy kicsit aktív visszatérés lett.
    Szegecs és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    A héten elkezdett tél lenni, bár leginkább csak éjszaka. A gyerekek ki is borultak, hogy még mindig nem fagyott be a Duna...

    [​IMG]

    Azért sikerült annyi jegetkinyerni vasárnap reggel, hogy egy szép jégszívet faragott nekem. Remélem ez nem egy célzás!

    ****​

    Ilyenkor azért kiborít, hogy mennyire szar képeket csinál a mobiltelefon. 7 megás fájlokat csinál aztán minden pixel egyesével látszik. Hiányzik a jó kis Nikonom. :(

    Ugyanit keresek valakit, aki szétszedné az utolsó megmentett darabot, majd nyomtatna nekem egy olyan fogaskereket, ami mindig eltörik benne. Mondjuk sosem láttam még szétszedve, de jópát éve egy szervizben ez volt a diagnózis, hogy azért nem éri meg javítani,mert műanyagból van a fogaskerék és az nem lehet cserélni. Azóta viszont már van 3D-s nyomtatás! HAHÓ!!!
    Szegecs és Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!

    [​IMG]

    A szilveszter ezúttal rajtunk kívül álló okok miatt nem úgy alakult, ahogy azt elterveztük. Keten is lebetegedtek a csapatból, igy a buliban egyedül maradtunk kisgyerekes családként. Mivel így - gyerektársaság nélkül - nem lett volna igazi a kikapcsolódás, mi is kihagytuk, és hagytuk a többieket mulatni.

    Szerencsére a kis házikónk most is ott volt menekülő útvonalnak, így ott töltöttük a két ünnep közötti idkolamentes időszakot a gyerekekkel. Amíg mások a 15 fokban motorozni mentek, addig mi kirándultunk egyet a szigeten, és néztük, ahogy előbukkannak a vízi madarak a kisdunán.

    Jó volt így is. Vagy már megszoktuk, hogy az utóbbi időben nem rólunk szól a buli.

    Szilveszter napján gyerekpezsgővel festettük kékre a nyelvünket, sorozatokat néztünk, aztán sötétedés után csodáltuk a tűzijátékokat, amiket a Csepel-szigeten lőttek. Kb. éjjel egyig bírtuk józanul, ami máris egy órával több, mint tavaly. Akkor a gyerekek 5 perccel éjfél előtt aludtak el, és egyedül kellett pezsgőznöm a stégen.

    Remélem mindenkinek jól telt az év vége, és mitagadás, az elmúlt kettőnél idén sokkal jobb évet remélek. Ezt kívánom nektek is!
    Vidék, Ferenc és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    A héten ismét semmi motoros témájú kép nem készült. Igazából fénykép sem nagyon, miután harmadik hete vagyunk itthon összezárva a családdal. Azért már sütöttünk mézeskalácsot, és van pár kép a cicáról meg a gyerekekről.

    [​IMG]

    A kirendelt covid PCR teszttel remek kis kalapajkába kerekedtem. Kiderült, hogy én is elkaptam, pozitív lett, de a teszt valamilyen oknál fogva mégsem az én neveme szól, ezért valószínűleg nem kapok kártyát. Viszont három hét után meguntam, hogy itthon dekkolunk.

    A gyerekek szinte végig egészségesen unatkoztak és hiányolták a sulit, de a gyerekorvos azt mondta, hogy a beteg családtagok utolsó tünetes napja után 10 napig kell még otthon maradni... ami azt jelentené, hogy idén már nem mennek iskolába, pedig decemberben még egy napot sem voltak.

    Úgyhogy pénteken felkerekedtem velük, hogy leteszteljék őket is, hogy hétfőtől - az utolsó héten a téli szünet előtt - mehessenek iskolába.

    Ha már ott voltam, engem is letesztelt a gyerekorvos. Igazából a jelentősége csak annyi, hogy én sem vagyok beteg, tehát miattam már mehetnek. Amúgy is itthon dolgozom és a munkáltatóm is én vagyok, engem meg nem érdekel, mert betegen is meg kell főzni meg ki kell takarítani és cikket is kell írni... csak szolidáris voltam a gyerekekkel.

    Szóval túl vagyunk rajta. Valószínűleg nem először és nem is utoljára. Először 2019 novemberében voltak a férjemnek ugyanilyen tünetei, csak akkor még senki nem tudta, hogy mi ez. És ha igaz, hogy a védettség csak néhány hónapig tart, akkor mindenki biztos lehet benne, hogy előbb-utóbb el fogja kapni.

    Kitartást mindenkinek az év hátralévő részére!
    Szegecs és Vickancs kedveli ezt.