Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: Vickancs fotoblog 2021 - Page 3

  • Vickancs
    Mire meg lett a beoltottsági ráta, az idő is jó lett, így végre nem csak motorozni lehet, hanem bandázni is. Június első hétvégéjén meg is tartottuk az első RB kezdő túrát, amit nagy nagy várakozás előzött meg.
    Tervezett útvonal: Törökbálint – 1. számú út – Etyek – Vál – 7. számú út – Velence – Pákozd – Székesfehérvár – Zámoly – Csákvár – 1. számú út – Zsámbék – 1. számú út – Törökbálint
    Első megállónk a Haraszthy Szőlőbirtokon, Válon, a Szeretet szobornál volt. A műalkotást Alexander Milov, ukrán szobrász, készítette 2015-ös amerikai Burning Man-fesztiválra, majd 2017-ben került Magyarországra. Innen Velencére mentünk fagyizni az Édes Velencébe, majd át Pákozdra a Miskahuszárhoz. Itt gyönyörű pipacsmezőre bukkantunk, és fotozkodtunk is. Mivel "régen" ettünk fagyit, így Fehérvár- Zámoly kerülővel Csákvár neves Cukrászdájához gurultunk. Innen a Bicske-Mány-Zsámbék- Biai borút - Biatorbágy vonalon haladtunk vissza a Baronhoz.
    Sütött a nap, motoroztunk, végre bandáztunk egy nagyot.

    Csatolt fájlok:

    NaNa, Vidék, Liviszita és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Vickancs
    Végre maszk nélkül lehet sétálni, így számomra is ismét kinyílt a világ. Szemüvegesként sokszor bepárásodtam. Utáltam a maszkot, és már szinte le is mondtam az andalgós városi sétákról, mert nekem csak kínlódás volt.
    Mostmár szinte minden este sétálgatunk egyet a belvárosban, ismét felfedezünk mindent. Egyik kis utcában a villanyszekrényre fújva találtam ezt a képet. Annyira megtetszett, hogy muszáj volt lefotoznom.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, NaNa, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Vickancs
    Ismét újra indult a "Fehérvár Hero" kihívásos játék. Így napról napra újabb feladattal látnak el. Vasárnap azt a feladatot kaptuk, hogy fotózzunk egy virág kompozíciót a belvárosban. Hagyományosan virágba borul a fehérvári belváros a Pünkösdi hétvégén. Szinte egész nap esett, így azt hittem, hogy erről a feladat megoldásáról le kell mondanom.
    Délután négy után elállt az eső, gyorsan összeszedtük magunkat és a kutyákat, hogy végre sétálhatunk egyet. Elmentünk a belvárosba virágokat nézni, fotózni és kutyafotózás lett belőle. Ilyen ha az embernek kutyái vannak.
    Jah és egy röpke 6,5 km-es sétácska lett, amibe a kutyák is elfáradtak.

    Csatolt fájlok:

    NaNa, bocsi és Liviszita kedveli ezt.
  • Vickancs
    Nem vagyok egy "kertész típus", hozzám eddig meghalni jöttek a növények. Talán ehhez is fel kell nőni. Mivel már a második ibolyám is virágba borult, így újabb esélyt adtam magamnak.
    Volt egy ":flover:os Székesfehérvár" pályázat, melyen virágcsomagokra lehetett jelentkezni. Felbuzdultam és neveztem. Sikerrel jártam és a héten átvehettem az ingyenes virágcsomagot a Városgondnokságtól. Gyorsan be is vásároltunk balkonládákból, hogy legyen mibe kirakni. Kis szülői segítséggel beültetésre is kerültek, és szépíti a kicsi erkélyünket.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, Liviszita és NaNa kedveli ezt.
  • Vickancs
    Gyülekezni nem lehet, így hát csak véletlenül pont egyfelé motoroztunk. ;)
    Már nagyon hiányzott, hogy együtt motorozzunk, kávézzunk, röhögjünk. Közhírré tettem, hogy szombaton nem dolgozok és megyek motorozni.
    Első megálló az "Óceánrepülés" emlékműnél volt (Felcsút és Bodmár között). Gondoltam itt majd lesz repce és fotózhatunk, de nem volt.....
    Következő megálló Tésen volt egy kis útszéli büfében, ahol kávéztunk, hambiztunk. Innen átcsorogtunk a "nagyparkolóba", hogy a kb. 200 méterre lévő Kovácsműhely udvarán keresztül kijussunk a "Régi Szélmalmok"-hoz. A malomba fel lehetett menni, így megcsodáltuk belülről is az egyiket. A másik zárva volt, de előtte gyönyörű pitypang mező terült el.
    Tésről magán erdészeti utakon átmentünk Zircre, majd a 82-en a cseszneki szerpentin érintésével haladtunk tovább. Rédén és Kisbéren keresztül jutottunk a 81-es útra. Móron Pusztavám felé vettük az irányt, hogy a Bokodi tó mellett elsuhanva Csákvári Csuta Cukrászdánál kössünk ki. A napot így egy finom fagyival, sütivel zártuk.

    Csatolt fájlok:

    NaNa, bocsi és Vidék kedveli ezt.
  • Vickancs
    Múlt héten láttam egy "csináld magad" kínai videót. Az ötlet nagyon megtetszett, és fel is buzdultam, hogy jól meg is csinálom Anyukámnak Anyák napjára.
    Az idegen nyelv miatt a hozzávalókat, és a pontos folyamatot csak tippelni tudtam.
    Persze a folyamatos idő hiányom miatt csak szombaton láttam neki, de azért a boltzárásra gondoltam és beszereztem az alapanyagokat.
    Mikor elkészültem persze az egész család fellélegzett, hogy nem a Balesetin kötöttem ki a kis alkotási vágyam miatt.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, MoncA és NaNa kedveli ezt.
  • Vickancs
    Korábban írtam, hogy Székesfehérváron indult egy "Köves/s Fehérvár" akció, melyben festett köveket rejtünk el a város pontjain, majd aki megtalálja örül, posztolja, tovább viszi a követ és elrejti máshol. Nagyon népszerű lett ez, és már több település csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez. Én már vagy 20 követ festettem, rejtettem, de találni csak keveset sikerült. Hiába járok nyitott szemmel.
    Szombaton nagyon jó idő volt, ezért az Urammal sétáltunk egy nagyot, teraszon ebédeltünk stb. Már teljesen feladtam, hogy leljek kövecskét, mikor az egyik kedvenc helyünk táblája előtt találtam ezt a szépséget.

    Ez a kövecske ép jókor talált rám, és megfelelő üzenettel.
    Pár napot szeretgetem, aztán útjára engedem, hogy más is örüljön neki.

    Csatolt fájlok:

    MoncA, Vidék és NaNa kedveli ezt.
  • Vickancs
    Egész hét attól volt hangos, hogy "mikor nyitnak a teraszok". Párommal úgy döntöttünk, hogy nem megyünk sehova teraszozni, vacsorázni, gyülekezni, hanem inkább kirándulgatunk és beüzemeljünk a grill-t.
    Szombaton dolgoztunk, így mindent az 1napos hétvégébe sűrítettünk bele.
    Kirándulást a "környékre" terveztem, hátha mostmár az emberek a teraszt választják a "zöld" helyett. Így esett a választásom Csákvár határában lévő Haraszt-hegyi tanösvényre. Leírása szerint 3,5 km-es körtúra "néhány meredek kaptatóval". Mindösszesen 150 m szintkülönbség, ami az én nem túledzett, téli testemet eléggé megerőltette. A kutyák hősiesen leküzdötték a terepviszonyokat. A Kerek-hegyre (332 m) a tanösvény legmagasabb pontján pihentünk kicsit és megcsodáltuk a kilátást. Lefelé már könnyebb volt az út, és végül nekünk 4 km hosszúra sikerült ez a tavaszi séta.
    Vasárnapunk másik programja a grillszezon megnyitása volt. Kirándulás után jól esett egy hideg sörrel beüzemelni a villanygrillt az erkélyen. Hamar elkészültek a húsik és élvezhettük még a tavaszi napsütést.

    Csatolt fájlok:

    Szegecs, MoncA és Vidék kedveli ezt.
  • Vickancs
    Úgy alakult a hétvégém, hogy végre egyikünk se dolgozott, így meg tudtuk látogatni az Uram szüleit. Hamár "keletre" mentünk akkor sógorom csatlakozott hozzánk, hogy a Nyíregyházi HD-tól elhozza mociját.
    Szombaton HD szalonba látogatást tettünk. Körbejártam nyál csorgatva.

    Csatolt fájlok:

    MoncA, Vidék és NaNa kedveli ezt.
  • Vickancs
    Köszönöm Nana a CSAM-os kupont!
    Tavalyi kitartásomnak :) és blog bejegyzéseimnek hála, ilyen szépségekkel örvendeztettem meg magamat és barátnőimet. A sálakból nem a kutyáim lettek felöltöztetve, hanem a csajok kapták meglepiként. ;)
    Szombaton össze is verődtünk a csajokkal, hogy megnyissuk a szezont egy gurulással.
    Megjárattuk a vasakat a Bajna-Héregi szakaszon, valamint a nagy Turult (Tatabánya, Turul-szobor) is meglátogattuk.

    Csatolt fájlok:

    MoncA, NaNa és Vidék kedveli ezt.
  • Vickancs
    Nővérem 2 évvel ezelőtt felhívta a figyelmemet egy terápiás kutya tanfolyamra, hogy mint kutyabolondot biztos érdekelne. Utána is érdeklődtem a lehetőségeknek, de sajnos nem tudtam akkor bekapcsolódni.
    Idén is meghirdették a tanfolyamot. Féltem, hogy a Covid miatt most se tudok résztvenni, de szerencsére online felületen lett megtartva.
    Ez egy akkreditált pedagógus képzés - végre valami haszna is van a diplomámnak. Csináltam egy foglalkozás vázlatot, amit prezentáltam és el is fogadták. Így mostmár várom a tanúsítványt, hogy elvégeztem ..... Hogy mire fogom ezt használni nem tudom, de érdekes volt, tágult a látásmódom.
    Tanfolyam után még volt időm a kutyákkal is kimenni a Futtatóba, ahol labdát is találtak maguknak.

    Csatolt fájlok:

    MoncA, NaNa és birge kedveli ezt.
  • Vickancs
    Amint lejárt a "házi őrizet", indultunk is ki. Szeretek én otthon lenni, de a négyfal már összenyomott. Kutyákat vittük futtatni, mozogni a Kutyafuttatóba. Ami jó is volt, de aztán kicsit több ingerre vágytunk. Kilátogattunk a Fehérvári Sótói tanösvényre, ahol már hatalmas madárcsapatok vannak. Persze a séta közben vadásztam a "festhető köveket", mert még húsvét előtt a környékünkön szeretnék elrejteni párat.

    Csatolt fájlok:

    MoncA, Vidék és NaNa kedveli ezt.
  • Vickancs
    Úgy esett, hogy nem úsztuk meg a betegséget, vagyis én igen, de az Ember nem. Kaptunk egy 10 napos bezárást, homeoffice-t.
    Mivel azt mondták hogy a lehető legkevesebbet érintkezzünk, így a kisasszony örömmel masszírozta helyettem, az "Apjuk" hátát.

    Csatolt fájlok:

    MoncA, Vidék és NaNa kedveli ezt.
  • Vickancs
    Szuper kezdeményezés indult Fehérváron. Festett kövek lepték el a várost. Parkokban, játszótereken, buszmegállókban, szinte bárhol találhatsz egy kis festett követ, olykor kedves üzenet is van rajta (Mosolyogj! , Legyen szép napod! stb). De közös, hogy mindegyik kő hátoldalán ott a "Köves/s/ Fehérvár" felírt.
    Felbuzdultam, festettem én is köveket és a kutyasétáltatás közben el is helyeztem. Várom, hogy megtalálják, és posztolják, örömet szerezzek és a kövem bejárja a város. Mert persze nem elég megtalálni újra, más helyen el is kell helyezni. így lesznek vándorkövek :)

    Az én kövecskémen milyen üzenet is szerepelhet, mint "Bulldogság" !

    Csatolt fájlok:

    MoncA, Yamina, NaNa és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Vickancs
    Sok embernél megkezdődik a motoros szezon amint a nappali hőmérséklet 10 fok környékét nyaldossa. Én nem ezek az emberek közé tartom. Lehet papírkutya vagyok, de én megvárom, míg éjszaka nem fagy, valamint a reggeli mínuszok is elmúlnak és stabilan a nappalok is 15 vagy fölötti fokokat mutatnak.
    Ennek ellenére a motorom már szezonra felkészítve várja az első gurulásunkat.
    A Red Baron szervizébe lecserélték a fiúk a folyadékokat, szűrőket, átnézték és le is mosták a Kicsikémet.

    Csatolt fájlok:

    MoncA, bocsi, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.