Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: Utcán Sikló - Harley-Davidson Street Glide 2006 - Page 6

  • NaNa
    A facén mindig vannak, akik kiakadnak azon, hogy másokhoz hasonlóan én is be szoktam jelentkezni innen-onnan, amerre járok. Van, akinek ez bejön, van akinek nem, de ez minden mással is pont ugyanígy van.
    [​IMG]

    Van pl. a Foursquare.com alkalmazás okos telefonra, ami épp erre való. Ha eltekintünk az összeesküvés elméletek gyártóinak véleményétől, miszerint a betörök épp arra várnak, hogy bejelentkezzek valahonnan, és akkor törnek be, szerintem tök jópofa. Nemcsak pontokat tudsz gyűjteni azzal, ha minél több helyre látogatsz el (és onnan be is csekkolsz), hanem azt is látod, hogy az ismerőseid merre járnak.

    (Mellesleg ma, amikor hazajöttem, valami polgárőrnek látszó ember ült a házunk előtt egy kocsiban. Aztán fél óra múlva becsöngetett, hogy van-e riasztónk, mert mostanában olyan sok erre a betörés... Mondjuk én egyről sem hallottam, de azért azon elgondolkodtam, hogy ha így végigmegy minden házon, és megkérdezi, hogy kinek van riasztója, lehet, hogy többre megy, ha be akar törni, mintha egész napa Facebook előtt ül...)

    De vissza a Foursquarehez. Ha pl. beülsz egy étterembe, akkor megnézheted, hogy mások mit írtak arról a helyről. Velem már előfordult, hogy előre láttam a Foursqueren, hogy szar lesz a kaja, amit kapunk, mert csupa rossz véleményt írtak azok, akik jártak már ott. Persze maradtunk, mert éhes volt a banda, és már semmi nem számított.

    Nekem az is tetszik, hogy rendszeresen kapok tőlük heti összefoglalót, hogy ki merre járt, ki mit csinált az ismerőseim közül, felfedeztek-e valami új helyet valahol. És ezekben a heti összefoglalókban mindig megírják azt is, hogy hol jártam egy évvel azelőtt.

    Szóval egyenesen a postafiókomba kaptam értesítést arról, hogy miután tavaly tavasszal adtunk a szarnak egy pofont és fölöslegesen szereltük le a gumikat a Siklóról, augusztusban érkezett el az idő, amikor új gumikat kaphatott. Ez igazán kellemes emlék volt. Jól jött a hosszú, spanyolországi túra előtt a vadiúj gumi, és most a túrára is jó visszaemlékezni... ki tudja, mikor lesz egy ilyen hosszú, külföldi túrára megint alkalom.
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Tudom, a kockákról már volt szó, de most előkerültek azok a képek, amikor a motoromat matricáztuk Orsival. És egyébként is, akárhányszor emberek közé megyek a kockás motorommal, mindig hatalmas sikere van.

    [​IMG]
    Legutóbb a jászárokszállási falunapon vonta el a figyelmet a Radical Garage szuperkülönleges, minden bikeshown nyerő gépeiről. Na jó, tisztában vagyok vele, hogy a közönség nagy része nem ma barnult, és ezért az ízlésük is megkérdőjelezhető, ami a kétkerekűeket illeti.

    Mindenesetre többször meglepődtem már azon, hogy végül is milyen olcsón megúsztam a "fényezést" és milyen jól sikerült mégis. Ráadásul egy kevés kézügyességgel bárki otthon, egyedül is megoldhatja, nem kell hozzá még grafikus sem: a kivágatott matricákat egy hordozóanyaggal a helyükre illesztjük, és ha már úgy tűnik, hogy minden ok, minden a helyén van és sehol nem púpos vagy hólyagos, a tetejéről lehúzzuk ezt a vékony, ragacsos anyagot, és már kész is.

    [​IMG]
    [​IMG]
    [​IMG]
    Ami még jó volt ebben a módszerben, hogy maradt egy csomó kocka mindenféle méretben. Először nem tudtam, hogy mi legyen velük, bár attól nem féltem, hogy előbb-utóbb nem fog eszembe jutni, hogy hova ragasszam őket.

    Miután a Street Glide már nem annyira alkalmas arra, hogy csak úgy kiugorjak vele a postára, tavaly nyár végén úgy döntöttem, hogy kell nekem egy csajos bringa. Először ITT nézegettem, de a magasságom miatt nem olyan egyszerű megfelelő méretű bontott bringavázat találni. Ráadásul mikor megtaláltam őket, már konkrét elképzeléseim voltak: 19-es, alumínium váz, agyváltó, hét sebesség, kis kosár.

    Szóval végül egy rendes bringaboltban találtam meg a megfelelő, ámbár egyszínű, fehér kerót. Semmi rózsaszín-metál fényezés, vagy csak akár egy kis rózsaszíncsík... Pár napig használtam úgy, ahogy volt, nagyon tetszett fehéren is, a kis kosár pedig - bár nem annyira praktikus, mert tisztára fejnehéz lesz tőle a bicaj és álltában el akar dőlni - szupercuki szerintem.

    Aztán egyszer csak megtaláltam a két maradék dobókockás szelepsapkát, és egyből beugrott az is, hogy a matricákkal még inkább fellehetne dobni a már amúgy is csodaszép csajbringámat.

    [​IMG]

    Gondolom nem kell elmondanom, hogy míg addig a kutya rá sem bagózott, már másnap leszólítottak a posta előtt, hogy "szép bringa, biztos jó drága volt". Szóval a kb. 500 Ft értékű maradék matrica ismét megtette a hatását. Meg is fordult a fejemben, hogy majd emiatt fogják ellopni, mert most majd azt hiszik, hogy "jó drága volt".

    ***​

    Most még ez jutott eszembe, hogy ITT meg láttam bringamatricákat. Mondjuk nem olyan komoly dolgok, mint amiket a motorokra szoktak ragasztani, és a nagy része tényleg biciklire való, de ha valaki gyorsban szeretné egyedivé tenni a motorját, akkor biztos talál náluk valami jót - cseresznyét, macit, kisvirágot...

    Még több kép a motoromról ezen a linken van.
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Mikor tavaly megvettem a Siklót, és az első hosszabb utamat megtettem vele, igen csalódott voltam. Nem csak a korábban már említett túl magas ülés és a csúszós, kemény gumi (meg a ronda duda), miatt. Valahogy az volt az elképzelésem, hogy egy ilyen burkolt, nagy idomos motoron majd semmi szél nem ér, és nyugodtan hordhatok ezentúl nyitott sisakot.

    Ehhez képest a gyári kis füst színű plexi, amitől az egész motornak olyan dögös megjelenése van, pont a sisakom plexijének a közepére terelte a menetszelet, és egész úton úgy rázta a fejemet, hogy azt hittem, agyrázkódást kapok, mire hazaérünk. És most senki ne gondolja, hogy megöregedtem, megkényelmesedtem, megvettem a dobozost és már nem bírom a szelet sem... ZP a tanúja, hogy a plexitartó csavart is kirázta a szél a bukóból - ugyanis ő volt az, aki később megjavította.

    [​IMG]

    Először azt gondoltam, hogy majd az alacsonyabb ülés meg a leeresztett hátsó teleszkóp majd ezt a problémát megoldja. Aztán jött az önostorozás: ezt a motort nem 180 centi magas embereknek találták ki, tehát nekem sosem lesz jó. Később olvastam teszteket róla (rutinos motorvásárlóként vásárlás után...), és a legtöbb helyen azt írták, hogy nem is értik, hogy ilyen rossz aerodinamikájú motort hogy árulhat egyáltalán a Harley, és a legtöbb tulajdonos a szélvédelemre panaszkodott leginkább.

    [​IMG]

    Aztán megláttam, hogy a Womenridersnow.com tulajdonosának, Genevievnek is Street Glideja van, és neki valami speckó plexi van rajta. Rögtön el is kezdtem vele levelezni. Kiderült, hogy a Klock Werks gyártja ezt a pexit több méretben. Gevevieve valamivel alacsonyabb nálam, viszont a motorján levő plexi nekem túl magasnak tűnik, ekkorában már olyan bután néz ki szerintem ez a hullámos forma.

    Az már extra szerencse, hogy egy ismerősünk pont akkor utazott ki az USÁ-ba, és ott megrendelte nekem a 6,5 hüvelykes (kb. 15 cm) plexit, és bőröndben, jól becsomagolva haza is hozta. Most, hogy a képeket kerestem, kiderült az is, hogy éppen egy évvel ezelőtt, június 4-én próbáltam ki először az új szerzeményt.

    [​IMG]

    Azt nem mondom, hogy tökéletes, valószínűleg ha eggyel magasabb lenne, ahogy Genevieveé is 8,5 hüvelyk (kb. 20 cm), még jobb szélvédelmet adna, de ahogy már írtam, úgy nem tetszene a motor, és hát a szépségért néha szenvedni kell.

    Egyébként ez az egész most arról jutott eszembe, hogy az egyik baggeres kolléga a tanácsomra megvette ugyanezt a plexit eggyel nagyobban,és épp a napokban próbálta ki a gyakorlatban. Ő ezt írta tegnap:

    "Most már mentem az új szélvédővel jó néhány km-t! Először Győrújbarát oda vissza, majd egy Balaton megkerülés, majd a múlt hosszú hétvégén egy Prágai sörözés volt a cél. Most már vannak tapasztalataim. Először csalódtam, mert volt egy kis szembe-oldal szél. Teljesen a sisakra rakott mindent cibálta a fejemet mindenfelé. Aztán lett egy kis hátszél. Na ez a legjobb semmi turbulencia csaknem olyan volt mint a kocsiban. Nagy sebességnél ez sem jó. 120 ig ok aztán rázza a sisakot. Tartósan nem mentünk 140 nél nagyobb tempóban, mert volt velünk a Prágai úton egy Softail is. Valóban jobb mint az előző, de titokban többet vártam! Azon tűnődöm, talán ha még magasabbat vettem volna? Mert az ember telhetetlen tudom! Talán most Alsóőrsön lesz valakinek nagyobb, majd megkérdezem a véleményét. Az milyen. Na persze aki motorozik az ne legyen puhány igaz."

    [​IMG]

    Azóta persze már megszoktam, sőt, tavaly augusztusban megérkezett a gyönyörű, csillogó rózsaszín, nyitott sisakom is, és a szezon hátralévő részében már abban motoroztam.
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Amikor múlt hét végén idén először motoroztam, újabb felismerésekre jutottam. Ráadásul ezúttal nem én vezettem, hanem csak hátul ülve, utasként utaztam.

    Már úgy két kilométer után megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy inkább ki kéne hagyni ezt az alkalmat, ugyanis az utak a tél folyamán semmit nem javultak, ráadásul a World Greatest Motorcycle Rides című műsorban "száguldó kanapénak" meg "guruló apartmannak" nevezett motoromról is kiderült, hogy leginkább csak a sofőr számára az.
    tavaszi_motorozas_01.jpg tavaszi_motorozas_02.jpg tavaszi_motorozas_03.jpg tavaszi_motorozas_04.jpg tavaszi_motorozas_05.jpg

    Aztán persze lenyomtuk a Budapest-Tatabánya utat, ami egy szezon végén már meg sem kottyanna. Úgy tíz perccel a Turul előtt már alig bírtam magammal: pisilni kellett, nyomott a háttámla, és a combom is görcsben állt, mert az út felét guggolásban tettem meg, így csillapítva a kátyúk hatását a gerincoszlopomra.

    Mikor megjegyeztem az uramnak,hogy talán már nem ártana megállni, csak annyit mondott. "Nyugi, mindjárt ott vagyunk. Amúgy a többieknek is már minden baja van.".

    És tényleg. Ahogy végignéztem a társaságon, mindenki fészkelődött, vakarózott, a lábait hol előre, hol hátra rakta... Amikor pedig végre megérkeztünk, kezdődött a panasz áradat. Az egyiknek az alkarja görcsölt be a kuplungolástól, a másik kockásra ülte a fenekét, enni is kéne már meg a WC meglátogatása is aktuálissá vált.

    Persze a Turulnál a turistaáradat ellenére még egy budi sincs, úgyhogy maradt a bozótos, ami egy ilyen napsütötte, tavaszi napon nem túl privát szféra.

    Hazafelé sem javult a helyzet, hiszen a jól megérdemelt ebéd után jól esett volna egy kis csendes pihenő. Ehelyett haza indult a banda kifáradva, elpilledve. Este hatkor pedig hazaérve azonnal le kellett dőlni egy kicsit az ágyikóba. Hiába na, kiszívta az energiánkat ez a friss, tavaszi nap. Másnapra pedig az izomláz sem maradhatott el.

    Tehát a tanulság az, hogy a tavaszi motorozás nem csak azért veszélyesebb, mert mindenki más béna, hanem azért is, mert újra hozzá kell szoktatni a reflexeket és az izmokat ehhez a másféle terheléshez.

    Szóval edzésre fel! Gyakoroljunk, de csak fokozatosan!
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Hétfőn az uram találkozott a Sikló régi tulajával, és elmesélte neki, hogy mennyit motoroztunk tavaly. Ő meg csak hüledezett, hogy "Ti ennyit szoktatok menni????" Hát ja. Mi másért venne az ember motort? Pláne túramotort. Még arról is volt szó, hogy közben neki meglett az új, 2011-es Street Glide, de már megint van annál is újabb...

    Szóval ezért, meg azért is, mert lassan itt a tavasz - de közben még tél sem volt - egyre többet jár a motorozáson az eszem. Kedvenc műsorunk, a World Greatest Motorcycle Rides a Travel Channelen némiképp enyhíti a motorozás hiányát, de közben van idő nosztalgiázni. A tavalyi képeket nézegetve pl. eszembe jutott, hogy a 4 (vagy 5?) éves motort eredeti, gyári gumikkal vettük meg. Amúgy is azt mondják, hogy a Harley gyári gumija elég kemény, az évek alatt meg csak romlik a helyzet, szóval mindenki azt javasolta, hogy cseréljük ki.

    Egy szép áprilisi hajnalon az uram kiszerelte a kerekeket, hogy elviszi a gumishoz kicseréltetni. Aztán fél óra múlva jött, és visszaszerelte őket, mert a szükséges méretben nem lehetett gumit kapni. A nagykerekben sem volt, mert nem hoztak be az országba... Akkor mikor hoznak be motorgumit, ha nem a szezon elejnén? - tanakodtunk magunban - majd visszaszereltük a régieket.

    Végül valamikor júniusban suikerült szerezni olyan gumit, ami kell, de ez már egy másik történet.
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    A szezon végére már egészen olyan lett a Sikló, amilyen nekem pont jó. Na nem mintha túl sok baja lett volna előtte... mondhatni semmi. Nem véletlen, hiszen ezt is (ahogy általában a kocsijaimat meg a a nagyobb dolgokat is) újholdnál vásároltam.

    Azért szezon közben még változtattam rajta ezt-azt.

    Bár gyárilag is elég alacsony építésű a Street Glide, az első nagyobb változtatás az ültetés volt. A gyári értéke felfújt hátsó telóval 69,34 cm, leeresztve 66,8 cm, szóval bőven jól leér a lábam róla a magam szerény 180 centijével. Összehasonlításképpen a Moto Guzzi Californiának 77 centi körül van, és 10 éven keresztül azon pörögtem, hogy lehetne valahogy leültetni az egészet. A futóművet persze nem akartam tönkre tenni, így maradt mindvégig eredeti állapotában.

    A választásom többek között azért is esett erre a Harley modellre, mert én így szeretek ülni a motoron. Lent, előrenyújtott térdekkel. A Suzuki Swiftben is majdnem ugyanígy ülök különben.
    Csatolás megtekintése 12088 Csatolás megtekintése 12089 Csatolás megtekintése 12090 Csatolás megtekintése 12091 Csatolás megtekintése 12092
    Nem is gondoltam rá, hogy le kell ültetnem egész addig, míg Mufi nem vett egy Harley-Davidson Electra Glide-ot kicsivel utánam. Álltam a piros lámpánál mellette, és valahogy sokkal lejjebb ült ő a fulldresser túramotoron, mint én az enyémen. Na neee!!! Valamit tenni kell ez ellen. Először kézenfekvőnek látszott, hogy az ő vékonyított ülését rakjam fel, mert neki az úgysem kellett, de a végső megoldás mégsem ez lett.

    Véletlenül akkoriban jártunk más ügyben a Radical Garage-ban, és rákérdeztem, hogy lehet tartósan leültetni egy ilyen gépet. A telóleengedés ugyanis nem vált be. A motor össze-vissza libegett a rossz utakon meg a kanyarokban, szóval valami más megoldás kellett.

    Sanyika javasolta, hogy vegyek ültető kitet, ami két kis vas háromszög, ami a hátsó lengővilla és a teleszkóp közötti távolságot változtatja meg körülbelül 2,5 centivel. Kis rábeszélés után meg is rendeltem, úgy rémlik, nem volt túl drága, talán 20-25 ezer. Másnapra megérkezett, a férjem pedig házilag beszerelte.

    Azt kell mondjam, hogy bevált, eltekintve attól az apróságtól, hogy a vezetéstechnikai tréningeken azóta leér a motor váza, de ez a közúton eddig soha nem zavart a vezetésben.
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Tinilányok kedvelt balesete, amikor hatalmas lelkesedésükben, hogy egy motoros szóba állt velük, miniszoknyában pattannak fel a motor hátsó ülésére. Majd ugyanolyan lendülettel le. A "kedves" motorosok ugyanis viszonylag ritkán figyelmeztetik őket, hogy "a motor üzemi hőmérsékleten igen meleg, és főleg ott éget legjobban, ahova épp most készülsz felpattanni anyukám: az ülés alatt, a kipufogó fedetlen részén".

    Persze később, miután a seb már alig-alig látszik, lehet vele dicsekedni is. Skalpvadászat helyett megteszi ez is. Mondjuk én azt gondoltam, hogy ennyi idő után velem már nem történhet ilyen, aztán mégis. Ráadásul az urammal majdnem egyszerre. Amúgy nem ugyanaz a motor okozta a balesetet, ő is sajátját használta erre a célra, meg én is az enyémet. Neki a lába égett meg, mert rövidgatyában motorozott, nekem meg a kezem, mert rövidujjúban ellenőriztem a guminyomást.

    Most erre hogy mondjam, hogy "a rutin, meg az évek"?
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Tényleg, ti olvastatok?

    Bevallom, hogy én még sosem, de mindig jókat mosolyogtam azokon a feliratokon, amik az új motorok tankjára vannak matricázva, hogy mielőtt tankolsz vedd le a tanksapkát, meg hasonló okosságok.

    Anno a Guzzihoz volt egy csomó füzetecske, mivel az nullkilométeres motor volt, amikor megvettem. De azokat sem olvastam végig... még az is lehet, hogy nem is magyarul, hanem angolul és/vagy olaszul voltak. Csak odáig jutottam, hogy megnéztem a táblázatot, hogy milyen időközönként kell a kopó alkatrészeket meg az olajakat ellenőrizni és cserélni.

    [​IMG]

    A Siklónál volt egy érzésem, hogy jó lenne hozzá valami használati útmutató. Az a nagy idom az elején... ki tudja miket rejt, meg van rajta egy csomó gomb. De mivel nem újonnan vettem, és az eladó nem nyomott a kezembe egy komplett paksamétát, mint én a Guzzihoz, ez az apróság elmaradt. Felültem rá, nyomtam a gombot, aztán ment.

    Több mint fél év telt el mióta megvettem, és el kellett mennem Spanyolországba, Almeriába, hogy kiderüljön ez az apró hiányosság. Illetve utólag inkább többletnek nevezném. Az egyik társunk ugyanis látott már közelről korábban ilyen dobozos Harley-Davidsont, sőt neki is van egy Ultrája, meg amúgy motorosboltja is, tehát felteszem, hogy látott már közelről használati útmutatót is.

    Ő volt az, aki a motoros túránk alatt az egyik parkolóban morfondírozva járta körbe a motorom, majd hosszú gondolkodás után feltette a kérdést: "Minek raktatok rá amúgy még egy szivargyújtót?"

    Még egyet??? Már hogy értve?

    Erre lehajolt, és kihúzta a fejidom bal alsó részéből a gyári szivargyújtót... Szóval mostantól motoros túrák közben bármilyen eszköz töltését vállalom. :)

    [​IMG]

    Egyébként ezzel csak az az egy problémám van, hogy amikor felszereltük a kormányra a szivargyújtót, mondván, hogy egy túramotorról nem hiányozhat (és mivel nem szúrta ki a szemünket nem is feltételeztük, hogy ezen van, mikor a Honda GoldWingen sincs gyárilag), még a Facebookon is megosztottam, és egyik motoros ismerősöm sem szólt, hogy "Hahó! Azon már van egy!"

    Úgyhogy a további hasonló meglepetések elkerülése végett kedves utitársunknál bejelentettem az igényemet egy kölcsön felhasználási útmutatóra.


    (spanyol beszámoló is coming soon...)
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Az elmúlt hetekben történt még néhány változtatás a Siklón, amiről még nem volt szó, de most talán a legszembetűnőbbről, a "fényezésről" ejtenék pár szót.

    Talán korábban már írtam, hogy nem voltam tökéletesen megelégedve az új motor színével. Persze ha egyszer jön egy jó vétel, akkor a szín a legutolsó szempont. Így volt ez a Sakálnál is, ami a vágyott matt-fekete helyett fényes fekete lett. Most egy szép fényes fekete Street Glide-ot nézegettem eredetileg, ehelyett a "jó vétel" egy grafit metál lett.

    [​IMG]

    A férjem szerint gyönyörű szín, szerintem pedig öreges. Nekem jobban tetszenek a határozottabb, karakteresebb színek, nem az ilyen rejtőzködő, meghatározhatatlan keverékek. A fekete az mondjuk brutális lenne, és amikor láttunk egy királykéket ebből a modellből, az is túlzás volt szerintem, és hiányoltam belőle az egyediséget.

    Az alsóörsi Harley-Davidson fesztivál előtt úgy éreztem, valamit csinálni kell, hogy jól mutasson a puncskuckó mellett a gépezet. Mivel fényezni már nem lett volna idő, és egyébként is kár lenne tönkretenni a gyári fényezést, úgy döntöttem, a matricázás lenne a megfelelő.

    [​IMG]

    Eredetileg valami rózsaszín csíkra gondoltam, ami szép ívesen végigfut a motor oldalán és persze a gyerekfürdetőkád méretű fejidomon is, de amikor elmentem a Művészhez, hogy tanácsot kérjek, azt mondta, hogy az ilyen domború formákra nehéz lenne szépen ráragasztani egy ilyen egybefüggő nagy mintát, és a matrica kivágásánál is problémák lehetnek. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg az anyagszükséglet, és sok a maradék is.

    Ő vetette fel az ötletet, hogy mi lenne, ha valami apróbb mintákból alakítanánk ki a "vonalat"... majd kicsit nézegette a motort, és felvetette, hogy ha már a szelepsapkám úgyis dobókocka, lehetnének rózsaszín dobókockák. Rajzolt is pár tervet.

    [​IMG]

    A matrica kivágását Bocz Orsival beszéltem meg még a Budapest Motor fesztiválon, ahol már harmadik éve ő készíti a standunk dekorációját, így a matricázást is. A dobókockát ő is jó ötletnek találta, és nagyon örült, hogy nem kell majd egy hosszú matrica csík domborításával olyan sokat szenvednie.

    Mivel már alig volt hátra egy hét az alsóörsi fesztiválig, azt javasolta, hogy hagyjuk a Művész által megrajzolt kockákat - amik nagyon jópofák voltak, de még kellett volna egy grafikus, aki vektorizálja őket - hanem keressek a neten egy olyan képet, ami már eleve vektoros formátumban van. Így pár napot ismét spóroltunk. Pénzt azt nem, mert a fotóügynökség oldaláról letöltött kép nagyjából annyiba került, mintha egy grafikus megrajzolta volna.

    [​IMG]

    Végül az indulás előtti nap Orsi megérkezett a kivágott kockákkal, és nagyjából egy óra alatt kitaláltuk a szisztémát, megterveztük a látványt, és fel is ragasztotta őket.

    Alsóörsön - nyugodtan állíthatom - nagyon nagy sikere volt a dobókockás motornak. Az emberek szeretik a vidám dolgokat, ha másért nem, hát lefotózni. Sokan úgy vannak vele, hogy ha maguknak nem is kéne, azért értik a viccet. A kislányok pedig kifejezetten szívesen pózoltak a motorom mellett.

    Végezetül még annyit, hogy a matricázás nagy előnye a fényezéssel szemben, hogy gyorsan kész van, jóval olcsóbb, és ha megunjuk, ugyanilyen gyorsan és olcsón változtatni is lehet. Majd egyszer lehet, hogy áldozok egy szép fényezésre, de amíg hibátlan az eredeti fényezésem, addig sajnálnám lecsiszoltatni és szétszedni a motort, illetve az ilyen hosszadalmas műveleteknek a "hideg téli esték" a megfelelő ideje.
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Ahhoz, hogy kezd hozzám idomulni a Sikló, nekem is jelentősen hozzá kell járulnom. Arra már rájöttem, hogy kapkodni nem jó.

    [​IMG]

    Első felindulásomban azonnal lecseréltem volna a markolatot, a kipufogót, a dudát és az ülést. Az idő- és pénzhiány azonban közbeszólt. Végül pedig még az is kiderült, hogy ez pont így van jól.

    [​IMG]

    A markolatot végül is nem fogom lecserélni, mert Horváth Miki rendőroktató azt mondta, hogy ilyen jó markolatot még sosem látott. Attól, hogy szögletes, sokkal könnyebb húzni és adagolni a gázt. Az utolsó három vezetéstechnikai tréningnek köszönhetően tényleg egészen megszoktam, már-már megszerettem, szóval marad.

    [​IMG]

    Az ülést végül nem faragtattam át... egyébként is kellett még próbálgatnom, hogy milyen forma lenne a legkényelmesebb. Miközben mindenhol használt Street Glide ülést kerestem, hogy majd jól átalakítom, kölcsönkaptam egy Electra Glide levékonyított ülését. Végül - miután használt ülést 200 Euró alatt nem lehet kapni, úgy döntöttem, a gyári ülést alakíttatom át. Persze ember tervez... végül a hatalmas pufi ülést egy Road King tulajdonos ismerőssel cseréltem el. Ő épp vastagabb ülést keresett, hogy a felesége kényelmesebben ülhessen hátul, én meg vékonyabbat, hogy ne nézzen ki olyan öregesen a Sikló. Végül mindenki jól járt és senkinek nem került pénzébe. Az egyetlen furcsaság, hogy az első próbaút után mindketten úgy éreztük, hogy sokkal távolabb ülünk a kormánytól. A vékonyabb ülés esetében ez még érthető is...

    [​IMG]

    A kipufogó lehalkítása ügyében Sima Béláék műhelyébe látogattam el. Elmondtam, hogy szerintem hangos és csattog, engem zavar, hogy túl hivalkodó és feltűnősködő a motor hangja. Krisztián szerint viszont a kipufogónak semmi baja. Azt mondta, hogy ez az egyik legszebb hangú Harley, amit valaha hallott, pedig volt már szerencséje egy-két modellhez gyári és átalakított kipufogókkal. Persze attól még szívesen lehalkítja, ha tényleg ezt szeretném, de ő nem nyúlna hozzá. Szóval egyelőre marad. Legalábbis Alsóörsig, a HD Fesztiválig, ahol úgyis szükség van a parádéra.

    [​IMG]

    Az utolsó a duda. Miután a nem tetszik dolgokról sorban kiderült, hogy másoknak mégis tetszik, kezdtem elbizonytalanodni magamban. Lehet, hogy bennem van a hiba? Lehet, hogy időközben elromlott az ízlésem, vagy valamilyen furcsaság okán mégsem tudok olyan egyszerűen beleolvadni a harleys társadalomba? Hogy visszaszerezzem az önbizalmam sorban kérdezgetem a barátaimat, és a válaszuk egyöntetű, tehát mégsem velem van a baj.

    "Na a duda az tényleg ronda!"
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Sok minden történt a házunk táján, és lassan kezdek öszeszokni a Street Glide-dal, de haladjunk csak szépen sorban.
    [​IMG]
    Nem vagyok az a mindenáron becézgetős típus, de azért általában ha valakivel jobban megismerkedek, kialakul valami "gúnynév" a tulajdonságai alapján vagy valami közös élményre utalva.

    Pl. a férjemmel azért lettünk nagyjából hat év után "libedi", mert egyszer Suzu meglátogatott minket egy német ismerősével, és mikor a hölgy meghatódottan, könnyekkel küszködve búcsúzott a nagymamától, és nagy ölelések közben azt ismételgette németül, hogy "Ich liebe dich", Franciska néni csak annyit válaszolt: "libedi kedvesem libedi!"

    A Moto Guzzi nevén még ennyit sem kellett gondolkodnom, hiszen a típusa alapján California Jackal, ami valószínűleg a motor elöl széles, hátrafelé pedig keskenyedő formájára utal, így nem esett nehezemre tíz évig Sakálnak szólítani.

    A Street Glide-nál majdnem hasonlóan egyszerű volt a megoldás: mikor az első tesztet írtam róla, beírtam a gugliba, mit jelent a street glide, hátha valami plussz információhoz jutok a szinonímák alapján. A gugli pedig azt válaszolta, hogy "utcán sikló".

    Ebből következőleg becézve egyszerűen siklónak hívom már egy ideje az új motorom. Igaz, hogy egy siklóra egyáltalán nem hasonlít. Sokkal inkább mondanám bölénynek, ha már választanom kellene egy nagy, amerikai állatot.
  • NaNa
    Azt mondják, mindenkinek meg kell tanulnia azt az alapelvet, hogy pénzt, motort és nőt nem adunk kölcsön.

    Az elsőt saját jóindulatom áldozataként tapasztaltam meg. Mára én is szívesebben értek egyet azzal, hogy ha nem adsz kölcsön pénzt, csak egyszer okozol rossz érzést annak, aki kölcsönkért tőled, amikor nemet mondtál. Ha kölcsönadtál, minden egyes alkalommal rossz érzést okozol magadnak, amikor hónapok vagy évek múlva rákérdezel, hogy mi van már... és természetesen egy baráttal kevesebb, mert az illettő onnantól nagy ívben kerül minden találkozási lehetőséget.

    Motort eddig soha nem adtam kölcsön. Én sem szoktam kölcsönkérni, és mások motorját próbálgatni. Tudom mennyi áldozattal jár megszerezni egy motort, és mekkora bánatot és veszteséget tud okozni, ha pont az alatt a kis tesztkör alatt történik vele valami. Persze könnyű nekem, hiszen rengeteg motort teszteltem már. Bevallom el kellett telnie egy pár évnek, mire úgy tudtam felülni egy tesztmotorra, mintha nem másé lenne, és nem voltmár az a bizonyos zabszem a hátsó felemben, hogy mi lesz, ha pont nálam történik valami baja.

    Én is meglepődtem magamon, hogy pont most, amikor megszereztem a legújabb álommotoromat, most adtam fel az elvemet. Az egyik oka az lehet, hogy ZP-nek nem lehet nemet mondani. Mondjuk tényleg megígértem neki, hogy kipróbálhatja a Guzzit, mielőtt eladom, de lekésett róla. A másik ok talán az, hogy a Street Glide még nem nőtt hozzám annyira. Már volt valakié előttem, még rajta vannak az ő nyomai, nem volt még időm, hogy magamra formáljam...

    Szóval ZP kipróbálta. És reméljük elmondja - sőt, tudom, hogy elmondja - milyen volt. Biztos jól lefikázza. Még film is készült róla.


    Hogy nőt adunk-e kölcsön, erről csak annyit tudok mondani, hogy én még soha nem adtam, de nem szeretném, ha engem adnának kölcsön valami állatnak. :D
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Igen, tudom: amikor 10 évvel ezelőtt, 2001-ben megvettem a 0 km-es Sakált, azt mondtam, hogy ez már az utolsó motorom lesz. Ráadásul azóta is mindig mondogattam, hogy nekem nem kell Harley. Persze mindeközben nagy nyomás nehezedett rám, mert a kedves uram egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy megemlítse, hogy azért egy Harley mégiscsak jobb lenne.

    Aztán tavaly a Felvonulási Téren volt a Harley Demo Truck, és kipróbáltam három 2010-es modellt. Amikor a Street Glideról leszálltam, azt mondtam: - Na ez a Harley kéne, de másik nem.
    [​IMG]
    Meg még az is volt, hogy akkoriban néztem meg a Titok című filmet (a lemezt egyébként ZP futár hozta el nekem Katapulttól), és olvastam A Titok című könyvet, amiben azt mondják, hogy ha az álmaink csak egy kicsivel járnak előrébb a jelenlegi helyzetnél, az nem elegendő motiváció ahhoz, hogy elérjük őket. A könyv szerint vakmerő, elérhetetlen álmok kellenek. Gondoltam kipróbálom, vagy legalábbis bebizonyítom, hogy azért az Univerzum sem mindenható. Megterveztem az álommotorom, és kitettem háttérképnek.
    [​IMG]
    Az elmúlt több mint fél év alatt nap mint nap a képet nézegetve már egészen hozzászoktam a gondolathoz, hogy nekem egyszer Street Glideom lesz. Hogy mikor, azt persze nem tudtam, hiszen újonnan nagyjából 7 000 000 Ft egy ilyen gép. De ha a Vonzás Törvénye működik, akkor ez már nem az én dolgom. Úgy voltam vele, hogy igazából szuper motorom van. A Moto Guzzinál jobb senkinek nem kellhet, tehát ha netán az Univerzum nem áll mellettem, akkor sincs semmi, Guzzi Girl maradok örökre.

    Mondjuk a könyv azt is írja, hogy azért nem hagyhatunk mindent az Univerzumra, a vágyainkért nekünk is tennünk kell. Szóval amikor Rudi a Bázisról mesélte, hogy az előző évi modellek le vannak értékelve, és van köztük egy nullkilométeres, 2009-es Street Glide is, azonnal rohantam és megnéztem. Sajnos hatmillióért a vásárlás még mindig esélytelen, és még ha beszámítanák is a Guzzit, akkor sincsen annyi pénzem. De azt legalább sikerült elérnem, hogy amikor élőben látta a férjem, azt mondta, hogy jó az ízlésem.
    Aztán ősszel felgyorsultak az események. Találtunk pár hirdetést, és alkudoztunk két motorra is. Pénzem persze még mindig nem volt rá, de azért a Guzzit is meghirdettem. Felmerült, hogy esetleg Amerikából hozassunk be, de azért egy ilyen értékű motort nem szívesen vennék meg úgy, hogy nem is láttam előtte. Végül lecsendesedett ez a történet, hiszen a Guzzira eddig csak egy érdeklődő volt, úgy gondoltam, talán majd jövőre történik valami az ügyben.

    Aztán két héttel ezelőtt, csak úgy véletlenül böngésztem a neten, és az egyik hirdetési oldalon megláttam egy Street Glideot egész jó feltételekkel: 2006-os, kevés kilométerrel, sok extrával, (ronda üléssel) féláron... Elmentünk és megnéztük, és megállapodtunk, azzal a feltétellel, hogy én köztudomásúlag semmit nem veszek meg fogyóholdnál, tehát ha egyáltalán létrejön az üzlet, az csakis Újhold napján lehet.

    Sosem volt még két ilyen nehéz hetem. Előleget nem adtunk, és még mindig nem tudtam, honnan lesz ennyi pénzem. De mi van, ha két hét múlva a motor már nem lesz meg? Nem ettem és nem aludtam (persze ennek ellenére nem fogytam le...), de közben arra gondoltam, hogy ha úgy kell lennie, ha a motornak hozzám kell jönnie, akkor február 3-án még meglesz, és addigra összegyűlik rá a pénz is.

    Elhiszitek, hogy így lett?
    [​IMG]
    Tegnap megvettük, ma levizsgázott, jövő héten a nevemre veszem, és már intézem az új, dögösebb, vékony ülést. Aztán majd még egyszer variálok valamit a fényezésen, mert ez a nagy idom airbrushért könyörög, és fel is kéne dobni ezt az unalmas színt valami rózsaszínnel. De ez már mind részletkérdés. Csak annyit mondhatok, hogy most már elhiszem, hogy működik a Vonzás Törvénye.

    ***

    Miközben ezt a beszámolót leírtam nektek, az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha itt a fórumon mindenki megtervezné magának az álommotorját, és együttes erővel küldenénk egymásnak energiát és áldást, hogy mindenkié a lehető legbiztosabban meglegyen.
    Ez nem egy verseny, a nyereményed a saját álommotorod lesz! Azért azt is javaslom, hogy olvassátok el a könyvet, vagy nézzétek meg a filmet. Érdemes.
    Szegecs kedveli ezt.