Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: Privát ügyek - Page 4

  • NaNa
    Tavasz óta az volt a fiam álma, hogy menjünk el Tankcsapda koncertre. Az osztálytársai már voltak, sokat halgattuk itthon is... de az utóbbi időben valahogy fázom a tömegrendezvényektől. Valójában szerintem soha nem is voltam olyan Tankcsapda koncerten, ami nem valami motoros találkozón volt.

    [​IMG]

    Aztán ezen a héten a csillagok úgy álltak együtt, hogy amúgy is Pilismarótra voltunk hivatalosak, és pont Esztergomban játszott a banda. Tíz perc autókázás - úgy gondoltam - még belefér buli után, úgyhogy megvettem a jegyeket.

    A gyerekek életük első nagy koncertje előtt nagyon izgultak. A ráhangolódáshoz természetesen szükség volt eredeti tankos pólókra, amit azóta le sem vesznek (bármilyen meleg is a fekete 35 fokban).

    A 21:00 óráskezdés kicsit későinek bizonyult az egésznapos rohangálás után. Normál esetben ilyenkor szoktak lefeküdni (a férjem kb. egy órával korábban...), de most nyáron azért ez egy kicsit kitolódot.

    Ennek is köszönhető, hogy a kislányom a negyedik szám után közölte, hogy ő még kb. kettő számot fog kibírni, utána elalszik, és az ordító zene sem akadályozza meg ebben. Azért a kettőt sikerült még elhúznom egy kicsit egy rántothusos szendviccsel, amitől ismét feltöltődtek az energiaraktárai, de a Mennyturt már a Mária Valéria híd lábánál hallgattuk meg - amúgy sok kisgyerekes családdal együtt, akik be semmentek a koncertre.

    Nagyon jó élmény volt, és ahogy a kis/nagy fiam mondja, végre ezek már olyan dolgok, amikre később is emlékezni fog. Hát nagyon remélem!

    (Ja, a képen Sidi Harley-Davidson Pan Americájával pózolunk éppen, hogy valami motoros is legyen, ha valaki nem ismerte volna fel.)
    Vidék és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Ez egyhuzamban a harmadik hét volt, hogy nem ültem motoron. Miköben elvileg lábadozom a hátsérülésemből, egy csomógyereket nyaraltatok.Élvezet nézni, ahogy élvezik az életet.

    [​IMG]

    Mondjuk a feksziknyugszik - amire a háziorvosom ítélt - így kevéssé megvalósítható...
    Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    A nemzetközi nagy családunkkal ezen a héten Balatonon nyaraltunk. Jó volt. 16-an, sok gyerekkel, félpanzióval... szóval volt alkalmam pihentetni hátam. Nem kellet főzni meg mosogatni.

    [​IMG]

    Csak az a kár, hogy nem tartott tovább. Állítólag régen (az átkosban) minden nyaralás két hétig tartott.a gyerektáborok is, meg az üdülő beutalók is ennyire szóltak. Na annyi idő alatt talán már ki tudtam volna pihenni magam.
    Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Kézifék behúz... irány a reptér. Pedig szívesebben mentem volna motort tesztelni Nyíregyházára a csajokkal. Helyette beállt a hátam úgy, hogy nem bírtam kikelni az ágyból három napig.

    [​IMG]

    Mire megjöttek, már kicsit jobban voltam. A különféle fájdalomcsillapítóknak és gyulladáscsökkentőknek köszönhetően újra tudtam járni, tenni-venni... azért még mindig kímélnem kellene... de egy darabig, most úgysem lesz alkalmam motorozni. A többit meg muszáj megcsinálni.
    Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Azt hizsem, ez volt a kánikulai hét. Mi mást csináltunk volna - mivel a hétre nem volt tábor a gyerekeknek - elmentünk pancsolni.

    [​IMG]

    Tényleg döbbenet, hogy itt is vagy 30-40 cm-rel kevsebb víz van a tóban, de a gyerekeket ez nem zavarta. Mondjuk engem sem nagyon. Remélem, hogy lesz még eső!
    Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    Ez egy olyan alkalom volt, amikor amotoros buliba családot is lehetett vinni. Bármáskor vannak más családok is, most termézstetesen csak velünk voltak gyerekek. De sebaj, rendesen viselkedtek, nem zavartak senkit, és így legalább én is ott lehettem.

    [​IMG]

    Persze nem motorral,mert az urolsó pillanatban felmértem a csomagjaim mennyiségét, és arra jutottam, hogy ennyi hálózsákot és matracot még két motorra em tudunk felmálházni. A következő projekt tehát ez. Kell valami zsákot szereznem a Street Glide-ra.
    Vickancs és Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    Falunap volt Csömörön, és mivel a kislányomnak fellépése volt, hát megnéztük az utána következő műsort is. Így történhetett, hogy láttunk motoros kaszkadőröket és néhány Törvényenkívüli motorost is a Henrix Cityből.

    [​IMG]

    Ők nem tudták, hogy tavaly már találkoztunk... akkor én voltam motoros és ők csak "sima" vadnyugati gengszterek.
    Vickancs és Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    Az elmúlt hétvégét kettesben töltöttük a férjemmel, hogy megmentsük a keresztanyám két éves voucherét az enyészettől. Beáldoztuk magunkat és 10 év alatt (mióta megvannak a gyerekek) második alkalommal töltöttünk el egy hétvégét kettesben az urammal.

    [​IMG]

    Miután megállapítottuk, hogy egyszer tíz éve már jártunk Sopronban és akkor idegenvezetővel végignéztük a belvárost (habár semmire nem emlékszik belőle egyikőnk sem, de fényképes bizonyítékaink vannak erre), úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a helyi Harley-Davidson szalonba.

    Külföldön is mindig megnézzük a helyi Harley-szalont és legtöbbször vásárolni is szoktunk legalább egy pólót, amin rajta van a szalon neve, de ez most elmaradt. Bár a férjem majdnem vett egy oldalkocsis EVO Harley-t, de másnapra átgondolta ezt az üzleti befektetést.

    Szóval miután jóval zárás utánig feltartottuk Andreast és Mónit, csatlakoztunk a soproni bornapok forgatagához.

    Apropó Sopron: mit szólnátok, egy Csajok a motoron szülinaphoz Sopronban Harley-szalonlátogatóval és motorteszteléssel valamint Ausztriai motoros túrával egybekötve?
    Szegecs, Vidék és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Ezen a héten annyi minden történt, hogy még leírni is sok.

    Kedjük ott, hogy tavaszi szünet volt, így végre le tudtunk menni a nyaralóba. A húsvétot is ott ünnepeltük, de azért közben még volt egy családi szülinapozás is két év kihagyás után az ellenkező irányban.

    [​IMG]
    (A képet nem én csináltam - hiszen rajta vagyok - köszi a paparazzának.) Kattints ide a teljes galériáért!

    Aztán csodák-csodájára a hétésfél éves kislányom úgy döntött, hogy külön költözik a bátyjától és felcuccolt a padlásra. Szuper kis kuckót csináltunk neki pár nap alatt. (Most három napja megint lenn alszik a gyerekszobában, mert nem szereti, ahogy kopog az eső a tetőn állítólag... még jó, hogy nem dobtuk ki az ágyát első szóra.)

    Aztán pénteken az eső ellenére jó sokan voltunk a HUMDA tréningjén a Hungaroringen. (Ági beszámolóját ITT tudod elolvasni róla, itt meg a galéria. Ja, és videó is van.)

    Hétvégén az iskolai papírgyűjtésre készültünk. 82 kilót sikerült összekaparni a padláson meg a barátoknál... Sajnos kétfelé kellett osztanom, így egyik gyereknek sem lett kiugró a teljesítményem :)D), de majd ha nyerni akarnak, akkor ők is belehúznak.

    Szegecs, Vidék és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Habár az időjárás engedte volna, ezen a héten a tavaszi szünet miatt nem motoroztunk. Helyette tojást festettünk, füvesítettünk, aztán hagytuk meglocsolni magunkat.

    [​IMG]

    Zsanci (a cica) jött velünk a nyaralóba. Döbbenet, hogy teljesen otthon érzi magát ott is, pedig én azt hittem, hogy a cicák egy helyhez ragaszkodnak.
    Szegecs és Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    A héten megint kettesben voltunk itthon a lányommal, aki egész héten náthás volt, ami elég ahhoz, hogy ne mehessen iskolába, de közben semmi baja nincs ezért kb. a fejemen pörgött egész héten. Ez alól apró kivétel volt, amikor csütörtökön a Harley-Davidson Bázisba mentem sajtótájékoztatóra, és addig lepasszoltam a Mamáékhoz.

    [​IMG]

    Közben - csak hogy ne unatkozzak - bedöglött a redőny is a konyhában. Először nem tudtuk felhúzni, aztán úgy maradt felhúzva. Mivel szerettem volna kilátni a kertbe, szét kellett szednem, hogy megcsináljam.

    Ha pedig már úgyis le kellett pakolni a pultot a konyhában és kinyitni az ablakot, amit amúgy soha nem szoktam, rászántam magam egy redőny és ablakpucolásra. Szerencsére a lányom nagyon lelkes volt, (mondom, hogy tele van energiával, remélem az iskolában is ilyen aktív!) a nagy részét ő csinálta.

    Szóval most mondhatnám, hogy ez is a húsvéti nagytakarítás része volt, de ez nem lenne igaz. Akinek van gyereke, az gondolom tudja, hogy a takarítás elég sziszifuszi munka. Az egyik helyen kitakarítasz, közben a másik szobában kiborítanak valamit a padlóra vagy ilyesmi...

    ...de most legalább átlátunk az ablakon a konyhában.
    Vidék és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Már nem is nagyon emlékszem mi történt ezen a héten. Azt tudom, hogy sűrű volt, és hogy hétvégén esett a hó. Mondjuk nem erre számítottunk, de ilyen szeszélyes ez az április.

    [​IMG]

    Aztán persze azonnal el is olvadt, de a hideg még maradt egy pár napig.
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Végre tavasz lett, nem is csoda, hogy mindenki előkapkodta a motorját. A hétvége mégis motorozás nélkül telt nálunk.

    [​IMG]

    Mivel szombat munka- és ezért iskolanap is volt, nem tudtunk lemenni a nyaralóba. Vasárnapra rövid kiruccanást terveztünk be a gyerekekkel. Nadapra mentünk az unokatesómékkal, és onnan túráztunk a Velencei hegységben.

    Pont elég volt ez a rövid kis út, hogy még a hűvös idő előtt visszaérjünk. Habűr az óraátállítás után hosszabbak lettek a nappalok, azét még nincs az a fenenagy kánikula...
    Vidék és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Végre eljutottunk a telekre lassan 2 hónap kihagyás után, és szerencsére az időjárás is szuper volt. Amíg mások az első idei motoros túrájukat ejtették meg március 15 alkalmából, mi gyereket legeltettünk a Duna mellett 5 napon keresztül.

    [​IMG]

    Persze nem is én lennék, ha a hooooosssszú hétvége csak hereverével telne... mivel földet nem tudtunk hozani, így elmaradt a kertészkedés, maradtak a csamos dolgok. Így történt, hogy ez idő alatt elkészültek az új kendők, amit a CsamShop motoros webáruházban vásárolhatsz meg.

    A régiekből is van még néhány, ha az tetszikjobban, csapj le rá, mert a készlet már véges!
    Szegecs, Vickancs és Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    Ez a hét jól besűrűsödött. Volt itt minden a PMBB éves beszámoló, csajos találkozó, meglepetés szülinap és lézerharc is.

    [​IMG]

    A gyerekek végre újra iskolában, úghogy ahova kellett, el tudtam menni egyedül, ahova meg ők kellettek, oda el tudtam vinni őket. Soha rosszabbat!

    Jöjjön már a szezon!

    Szegény Andi egyszem motorosként volt szombaton az Euro-Ringen. Amúgy még a hó is esett, remélem hazafelé nem fagyott meg nagyon.
    Szegecs és Vidék kedveli ezt.