Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: Privát ügyek - Page 28

Hihetetlen, hogy milyen kevés is elég lehet a boldogsághoz, ha az ember nem tudja minden nap azt csinálni, amit akar, és akkor, amikor akarja.

Ezúttal az öröm forrása az volt, hogy váratlanul beállítottak Anyósomék, mi pedig kapva kaptunk az alkalmon, és hátrahagyva csapot-papot, elmentünk vásárolni. Csak induláskor jött az ötlet, hogy miért is nem megyünk robogóval?

​

Szóval, mint egy rendes olasz család, összekötöttük a kellemeset a hasznossal... illetve ha rendes olasz család lennénk, akkor nem Yamahával, hanem Vespával mentünk volna.

Az időnkbe szerencsére még egy jó fagyi is belefért Kistarcsán a Garfieldban.
Neked melyik a kedvenc fagyizód, ahova rendszeresen elmotorozol, ha épp nincs más program?

Azzal mindenki egyetért, hogy a pezsgő egy igen nemes ital, különleges alkalmakkor szokták inni, nálunk leginkább szilveszterkor kerül elő. Akkor is csak a pukkanás kedvéért, aztán én iszom egy pohárral belőle, a férjem meg max. a nyelvét lógatja bele, mert utálja, és a végén egy-két hét múlva a csapba öntjük a maradék, buboréktalan háromnegyed üvegnyit.

Csatolás megtekintése 13853
​

Egyébként alig emlékszem olyan alkalomra, amikor pezsgőt vettem volna pénzért. A pezsgők általában valami buli alkalmával kerülnek hozzánk, viszont sosem láttam még senkit kerti partin, motoros bulin vagy házi buliban pezsgőt inni... szóval arra a megállapításra jutottam, hogy pezsgők igazából körbe járnak a baráti társaságban. Ez az ajándékok Jolly Jokere. Mint a Magyar népmesében az Okos lány: vittem is ajándékot meg nem is... A végén pedig mindenki issza a sört, a házi páleszt meg a Jégert, a pezsgő meg megy tovább legközelebb a következő buliba.

Ez csak arról jutott eszembe, hogy szombaton Berniékhez nem pezsgőt vittünk - pedig most is van pár üveg a polcon - hanem ötven darab Túró Rudit. Annak mindenki örül, és a maradékot Panni eheti még egy hétig, vagy amíg meg nem romlik.

Te mit szoktál vinni a házibuliba?
Nálatok is vannak ismeretlen eredetű pezsgők a konyhaszekrényben?

Miközben a garázsban pókhálósodik a Street Glide, azért vannak motoros élményeink. Például az elmúlt hétvégén a Csam Szülinapi motoros túra.

Ez a kép a Velencei tónál készült, amit épp felállni készül Lőrinc egy idegen motorba kapaszkodva. Sikerült is neki, bár amikor felborult, az fájdalmas emlék maradt.

Csütörtökön lesz nyolc hónapos.

Ne tudjátok meg, milyen nehéz elkapni egy gyereket egy bögrével! Már két napja ezzel töltöm a "szabad" időmet. Mióta olvastam ezt a blogbejegyzést a mamarazza fotón, azon vagyok, hogy a feladatot a lehető legjobban megoldjam.

A helyzet az, hogy valószínűleg a kompakt gép nem alkalmas erre. Vagy a bögre éles, vagy a gyerek, vagy csak nem ismerem azt a beállítást, ami ide kellene. A vakuval a bögre becsillan, a gyerek elsötétedik... szóval a feladat adott, még küzdök vele.

​

De ez még mind semmi. A kísérleti stádiumban lévő képeket feltöltöttem a Picasával a Google+-ba, mert újabban tök jó funkciók vannak (tudom, ez az a rész, ahol sokan nagyot ásítanak és továbblapoznak). Szóval a Google megvette a PicNic-et, ami ilyen online retusáló program volt, és nemrég hozzácsatolták a Picasához ezeket a funkciókat, szóval lehet retusálni a feltöltött képeket.

De ez mind semmi. Van egy olyan, hogy Automatikus szuperség, ami pl. mozgóképet csinál az egymás utáni, hasonló fotókból. Na és most értünk el oda, ami miatt az egész blogot elkezdtem. Ezt csinálta a feltöltött képeimből (katt a képre!):

Csatolás megtekintése 13824
​

Ez egy automatikus cukiság.

Csak hogy legyen valami motoros kapcsolódása a képnek, motoros bögrét kerestem, hogy majd jól felrakom ide a képet, ha jól sikerült. Mivel az egyetlen kawás bögrénket legutóbb suzunak ajándékoztuk, egyedül ez a Geronimo MC supporter bögre maradt motoros témában...

***
​

Közkívánatra, ma újra megpróbáltam, és ez lett belőle.

Csatolás megtekintése 13826 ​

Legújabban nem igen használom a polár nyakmelegítőmet, illetve télen használtam utoljára, de akkor éppen rózsaszínben utaztam már. Azért kárba nem vész ez a szürke darab sem - amúgy ha jól számolom még valamikor a 2000-es évek elejéről való Bering márkájú, de az is lehet, hogy inkább 1998-99 a helyes dátum, szóval elég jól bírja.

Az ilyeneket nevezik multifunkcionális csősálnak is, és a név egyébként elég találó. Én is használtam már ezt a darabot a rendeltetésszerű arc/nyak melegen tartáson kívül sapkának is (egy hajgumival összegumiztam az egyik végét), és a héten átment vesevédőbe, vagy hasmelegítőbe, és ezt a funkciót is remekül betölti.

Hasonló korú, 6-9 hónapos, kúszó-másó kislányoknak javaslom a rózsaszín multifunkcionális csősálat hasonló célra!

Sajnos az időjárás elmosta az egri motoros túrát, amit mára terveztünk (én mondjuk úgyis kocsival mentem volna, de megértem, hogy 16 fokban és esőben nem volt kedve motorozni senkinek). Így aztán a gyereknapot itthon töltjük. Elég lesz a gyereknapi tömegrendezvényeken nyomulni akkor, amikor már a gyereknek igénye lesz rá. Ilyeneket csinálunk:

Boldog gyereknapot mindenkinek, aki lélekben gyereknek érzi magát!
​

Imádom a dobozokat. Például a szép kis régi bádogdobozkákat, de az sem baj, ha fából faragott, kicsit nagyobbacska, vagy netán fonott. Szeretem még a cipősdobozokat is. Igazán szép dobozuk a jó drága cipőknek vannak - már arra is gondoltam, hogy nem is a cipőmánia miatt veszem a cipőket, hanem a dobozmánia miatt - de egy sima rénós doboz is megteszi.

A baj csak az, hogy a dobozok túl nagy helyet foglalnak. Egy idő után pedig nem praktikus a cipőket a dobozukban tartani, mert ha nem látod a cipőt, elfelejted hordani. Persze van az a kategória cipőből is, amit jó ha egy évben egyszer felveszel - nekem van olyan is, amit ennyiszer sem - és azoknak jobb a dobozban.

A legtöbb doboz tehát üresen foglalja a helyet szerte a lakásban, és ugyanígy vagyok az üvegekkel is. Nem a visszaváltásra váró sörösüvegekre gondolok, hanem a különleges, szép, formás vagy színes (vagy minkettő), retro hangulatú üvegekre. Ezekből is összegyűlt már egy jó csomó.

A legszebbek szerintem a pálinkás üvegek között vannak. Szép nyúlánk az alakjuk, van köztük kék is, de odavagyok a csatos üvegekért meg a dombormintás befőttesekért is.

Az ilyen gyűjtögetési mánia egy idő után konfliktusokat okoz a családtagokkal. Én is rengeteget hallgattam, hogy miért nem dobom már ki őket, és persze a szívem szakad meg, ha egy cipősdoboz összegyűrődik a rakosgatásban vagy eltörik egy üveg.

Viszont végre pár éve rájöttem a megoldásra. Mindegyikbe teszek valamit, és ha kérdeznek felőlük, azt válaszolom, amit Micimackó is mondana: "Roppant praktikus és hasznos kis csupor ez, az ám!" A dobozokban tartom pl. az ékszereimet, az öveimet, zoknikat és más apróságokat, de akár a kisebb motoralkatrészek vagy szerszámok is elférnek bennük. Bár azoktól esetleg elkoszolódnának...

Csatolás megtekintése 13784 ​

Az üvegekbe pedig azt teszem, ami beléjük való. Na nem pálinkát! Most például a bodzaszezonban bodzaszörpöt, a befőttesekbe mondjuk kicsit később lekvárt... és ha már ilyen finomságok vannak bennük, a család is könnyebben megbékél, és már nem is tűnik olyan fölöslegesnek a gyűjtögetés.

Azért a befőzés végére is mindig marad még egy halom üveg, ami csak úgy kallódik a lakásban itt-ott. Azoktól nehéz szívvel búcsút veszek, hiszen tudom, hogy a következő szezonig lehet, hogy még sokkal szebb üvegeket gyűjtök majd.

Te is gyűjtesz valamit? Sikerül valamennyire a gyűjtőszenvedélyedet kordában tartani?

Úgy kezdődött az egész, hogy a szomszéd kislány húsvéti nyuszija átbújt a kerítés alatt, és boldogan legelte a mi füvünket. Minket nem zavart, szeretjük az állatokat, de a szomszédék szerették volna, ha hazamegy. Párszor sikerült hazakergetni, meg volt, hogy a szomszéd átjött érte és fülönragadta, úgy vitte haza.

Aztán amikor már ez sem segített, hátravittem a kutyát pórázon (ti. a kutya addig a kert másik felében volt elzárva), hogy majd jól ráijesztünk a nyuszira. Amikor Szutyi felé kapott, megrántottam a pórázt. A nyúl a füle botját sem mozdította.

Most ott tartunk, hogy a nyúl itt lakik nálunk. Nemcsak, hogy a kutyaól előtt rágja a füvet boldogan, és a kutya nem mer hozzányúlni, hanem már elért a garázsba, és a motorok alatt szórja a bogyókat. A gazdája azt mesélte, hogy néha, éjjel kettőkor szokott találkozni vele a kertjükben, amikor a munkából jön haza.

Egyre többen kérdeznek a hennáról, ezért úgy gondoltam, megér a téma egy blogbejegyzést, még ha a motorozáshoz nincs is köze.

​

Azoknak, akiknek halvány lila fogalmuk sincs, hogy miről is van szó, elöljáróban annyit, hogy a henna növényi alapú hajszínező, ami nem tartalmaz mesterséges anyagokat, meg azt a sok szart, amit a kémiai festékek. Nyilván emiatt nem is olyan hatékony, tehát pl. a hajad saját árnyalatánál csak sötétebb színű hennával tudsz színváltozást elérni. Emiatt viszont nem is valószínű, hogy valami természetellenes színárnyalatot hozol létre, ami úgy néz ki a fejeden, mint egy paróka.

Kamaszkoromban én is átestem azon az időszakon, amikor mindenki keresi önmagát, a valódi személyiségét, és ebben nagyon nagy segítség a hajszín és a frizura váltogatása. Nekem is volt ticiánvörös, ami így visszanézve a régi képeket igen béna volt (mondjuk a 85 kiló sem vállt előnyömre a 180 cm-es magasságom mellett), volt dauerolt, mint Madonnának, és egy délután úgy éreztem, hogy most annyira kemény és punk vagyok, hogy mindkét oldalon kiborotváltam a hajam szüleim nagy örömére.

Az a szerencse, hogy a haj viszonylag hamar visszanő, tehát maradandó károsodást nem szenved egy kamasz sem a próbálkozással. Más a helyzet a hajfestékekkel, pont a kémiai anyagok miatt, de másképp nem lehet elérni, hogy egyik nap "suicide blond", a másik nap fekete legyen valakinek a frizurája.

Később, már közelebb a harminchoz mint a húszhoz, egy hosszú kapcsolat végén öncsonkításképp rövidre vágattam a hajam, és szőke csíkokat tetettem bele. Persze később a szakítást sem úsztam meg. Viszont rájöttem, hogy a rövid hajjal az a baj, hogy bár sokszor nagyon jól állt, szinte minden hónapban másképp sikerült a frizura, és ez a változatosság jópofa az unalmas időkben, nagyon keskeny a határmezsgye a divatos frizura és az öregasszonyhaj között, amit a negyvenen túli nők többsége előszeretettel visel még a mai napig is: kidauerolt, sablonnal rövidre vágott séró, kanócosra festve... Brrr....

Szóval egy-két havonta fodrászhoz járós év után rá kellett jönnöm, hogy belül még mindig hosszú hajú csaj vagyok, ráadásul hiába divatos a szőke melír, a sötétbarna alapszín miatt megfizethetetlen az a fodrász, akinek sikerül a kisebbségi sárga helyett tényleg szőkére "blansolni" a csíkokat.

Ehhez hozzátartozik, hogy kamaszkorom óta magamnak vágtam a hajam (vettem rendes fodrászollót meg ritkítót meg mindent), mert ha elmész egy fodrászhoz, nem bírja ki, hogy ne vágjon azonnal tíz centit, mondván, hogy nagyon törik a vége, és így nem lehet hajat növeszteni.

Visszakanyarodva a kamaszkori próbálkozásokhoz, ott már volt egy pillanat, amikor a mostani frizurámhoz kísértetiesen hasonlót viseltem, legalábbis ezt szerettem volna elérni: a sötétbarna hajamat valami Loreál színezővel színeztem mahagóni színűre (mint az indiai nők, akiknek olyan gyönyörű hajuk van), de nem találtam olyan fodrászt, aki normálisan megcsinálta volna bele a piros csíkokat.

Most nem azért, mert azt szeretném, hogy mindenkinek ugyanilyen frizurája legyen, mint nekem, a mostani állapot a következő módszerrel jön létre:

Kb. 2-3 havonta elmegyek Ricsihez, és csináltatok melírozott csíkokat. Ricsinek egyébként ha azt mondom, hogy most ne vágjon belőle, mert növesztem, akkor nem vág. Ha kitalálom, hogy vágjon frufrut, akkor vág frufrut, ha azt találom ki, hogy vágjon valami frizurát, akkor azt is megcsinálja. És ami csodálatos, hogy van nála olyan színező, amivel pirosat tud csinálni, vagy ha épp olyanom van, akkor ciklámen színűt... pl. a kiállítás előtt.

Erre egyébként csak addig van szükség, amíg haza nem megyek, illetve ezek a színezők 3-4 alkalom alatt kimosódnak, elhalványulnak. Na akkor jövök én és a henna. Kinézem a holdnaptárból, hogy mikor lehet jól hajat festeni (ez fontos, mert ha már természetes a hajfestés, akkor igazodjunk mindenben a természethez), és itthon szépen kikeverem a színezőt, és úgy másfél-két óra alatt beszínezem a hajam.

Nekem a sötét mahagóni árnyalat vált be. Egyszer próbáltam a barnát, de annak olyan zöldes az árnyalata, szerintem az én hajszínem nem olyan, vagy nem szeretném, ha olyan lenne. Ja, meg egyszer a rézvöröset is próbáltam, de az is világosabb, mint az eredeti hajszínem, ezért szintén nem sikerült olyan jól.

A henna beszínezi mahagóni színűre a sötétbarna tincseket, ha rásüt a nap, szép vöröses lesz a fénye, és a melírozott tincsek kifejezetten élénk pirosak lesznek tőle. Sokan azt is meg szokták kérdezni, hogy az ősz hajszálakat beszínezi-e. Igen, saját tapasztalatból mondom. Ez az árnyalat nekem beszínezi, de ugyanúgy, ahogy a melírozott csíkokat, világosabb árnyalatot kapnak, amitől szerintem természetesebb lesz a haj, mint ha valami kémiai festékkel festettem volna burára.

A gyereket sajna ezen sem tudom vinni majd, de most útra kész a drótszamár: kijavítva az őszi defekt.

Csak pár utcányira mentünk így, és poénnak jó volt szerintem. Természetesen a gyerek nem volt a babakocsiban, miközben egy gumipókkal volt odaerősítve az utánfutóhoz (a babakocsi, nem a gyerek).

Időnként tényleg elgondolkozom, hogy nem ártana motort szerelni a babakocsiba is. Főleg azok a kismamák lennének a célcsoport, akik ilyen dimbes-dombos helyen laknak, mint mi. Szabad szemmel alig látható, de gyalog óriási hegyek vannak errefelé.

A mai napot is a honlap javítgatásával töltöttem - még koránt sincs kész az új verzió, de nekem már nagyon tetszik - de azért szakítottam időt még erre-arra...

Például tojást festettem. Évek óta lilahagyma héjával festem a tojásokat ilyen... színűre, ami nem piros, de mégis valamilyen, látszik hogy dolgoztam velük, ha netán valaki meglocsolna. Ebben az évben még egy kis csavart is beletettem a dologba, pontosabban befőttes-gumikkal csavartam körbe a tojásokat, így lett rajtuk ez az egyszerű minta.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket, holnapra sok locsolót sok sonkát, és finom kajákat kívánok mindenkinek!

​

A kiállítás óta nem mentünk ki a házból... illetve hétfőn még igen, de mióta leesett a hó, azóta csak kutyát etetni szaladtam ki a nagy hóban. Két napja nézzük a kertet, amit húsz centis hólepel takar. Gyönyörű... Csak szegény kutya nézeget be sóvárogva, hogy mikor megyünk már sétálni, de ilyen időben nem tudom tolni a babakocsit, hordozókendővel meg nem enged ki az uram, nehogy elcsússzak a gyerekkel.

A hírek megint tele vannak a sok balesettel, amik az időjárás miatt történtek, mi meg megbeszéltük, hogy milyen jó, hogy nincs semmi halaszthatatlan dolgunk... jól elvagyunk itthon, elzárva a külvilágtól.

​

Aztán ma beállított az apósom. Állítólag majd' infarktust kapott, mikor meglátta a kertben a szűz havat, amiben sem kocsinyom, sem a mi nyomaink nem látszottak, csak a kutya taposott ösvényt magának. Végigfutott az agyán, hogy szénmonoxid-mérgezést kaptunk, ezért nem jártunk kinn két napja. (Persze tegnap is beszéltünk telefonon, de sebaj.)

Aztán ha már itt volt bébiszitternek, úgy döntöttem, elszaladok Pi-vízért, mégse igyunk csapvizet, miközben bemanszolunk a semmi közepén...

Meglepődve tapasztaltam, hogy a kerítésen túl az utak szárazak, csak kisebb hóbuckák vannak az utak szélén, süt a nap, és az útkezelő mindenfele javítja a kátyúkat. Alig van forgalom, és határozottan úgy tűnt, hogy megint érkezik a tavasz.

Ezt a meggyőződésemet csak az ingatta meg valamicskét, hogy Gabi a biobolt tulajdonosa azt találta mondani, hogy "Milyen gyorsan szalad az idő! Ki gondolná, hogy két nap múlva már Karácsony van?!".

Jó'vanna... akkor essen még egy kicsit a hó. Legalább kihasználom a hócipőt. Meg beszorulva a lakásba lehet kompjúterezni. Legalább akkor leírom azt a vicces szitut, amit jól kibeszéltünk a múltkor Ekusszal.

Szóval ilyenkor, amikor jó hideg van kinn, és lehetőleg a hó is esik, szuper dolog egy szabadtéri termálfürdőben áztatni a hab testünket. A habot természetesen semmilyen vonatkozásban nem lehet a testünkre érteni... max a színére... főleg ilyenkor tél végén, amikor az emberen (és az asszonyokon is) tetemes fókaháj alakul ki. És ahogy írtam mindehhez társul némi halovány szín, áttetsző, kék erekkel és lila foltokkal, meg persze bizonyos kor után némi narancsbőr is bejátszik. A szolibarnákról most direkt nem esik szó... az ismerőseink között viszonylag kevés az ilyen, de szerintem ők direkt nem mutatkoznának velünk együtt levetkőzve, mert kisebbségben lennének.

Csatolás megtekintése 13643 Csatolás megtekintése 13644
​

Tehát az ilyen ad-hoc jellegű fürdőtúrák előtt épphogy annyi ideje marad az embernek, hogy a hó leple alatt szabadon burjánzó kósza szőrszálaitól megszabaduljon, és előkotorja a tavalyi fürdőruhát, amit még felpróbálni sem mindig marad idő. Amúgy tök fölösleges is lenne, mert ha nem jó, már úgysincs idő másikat venni... Ilyenkor még az is tud meglepetést okozni, hogy a több éve a fiók alján bujkáló egyrészes - mert az legalább többet takar - kissé megfáradt anyagából kipereg az elszáradt gumi, és ettől a fürdőruha vékony selyemháló benyomását kelti, vagyis olyan átlátszó lesz, mintha nem is lenne rajtunk semmi, bármilyen színű is volt eredetileg.

A helyszínen mindenki átöltözik. A pasik amúgy nem szoktak különösebb faxnit csinálni ebből... a többségük már úgy érkezik, hogy eleve fürdőgatya van rajta a nadrág alatt, és a hétvége hátralévő részében nem is tervezik, hogy bármi más ruhadarabot viseljenek. Éjszakára meg úgyis leveszik azt is. Szóval nagyjából annyi a helyzet, hogy lerúgják a medence partján a bakancsot, letolják a farmert, kibújnak a pulcsiból és már csobbannak is. Aztán majd a csajok intézik a többit, a törölközőt meg a papucsot, ha nem akarják, hogy életük párja az ágyat nyomja a buli után egy hétig.

A nők viszont sokkal megfontoltabbak. Eleve nehéz ráhangolódni arra, hogy mínusz tízben és hóviharban fürdőruhára kell vetkőzni... és ahogy telik-múlik az idő, és egyre több pasi van a vízben, egyre kevésbé csábító annak a lehetősége, hogy alulnézetből nézhessék végig, ahogy a nő egy szál dresszben a medencébe ereszkedik.

Pedig előbb-utóbb muszáj lesz megtenni. Kinn egyre hidegebb van, már a szél is fúj, a piák és a rágcsa mind a medence partján, és azt is jó lenne megkóstolni... szóval a csajok kettesével, hármasával elvonulnak átöltözni, majd jó félóra múltával megjelennek, és úgy néznek ki a bokáig érő köntösben, mintha még több ruha lenne rajtuk, mint eddig.

Aztán jön a barátkozás a vízzel, esetleg még egy pohárka szíverősítő is bátorításként, miközben alaposan felmérik a terepet. Melyik a lépcsőhöz legközelebb eső pad vagy fogas, ahol úgy tudnák a papucsot fénysebességgel lerúgni, a törölközőt és a köntöst egy mozdulattal száraz - és lehetőleg a medencétől karnyújtásnyi távolságban lévő - helyen hagyni, hogy a medencében ázó, unatkozó férfinépség, és a parton didergő, túlzott ön- és egyéb kritikával rendelkező nősereg minél kevesebb ideig lássa, hogy még mindig nem sikerült leküzdeni a karácsonykor felszedett plusz kilókat.

Ha megvan a kijelölt fogas, akkor már csak fejben kell néhányszor lejátszani, hogy is legyen ez az összehangolt mozdulatsor: miközben a papucsomat próbálom egymás mellé lerúgni, az egyik kezemben a törölközővel, a másik kezemmel kibújok a köntös egyik ujjából, és még ugyanazzal a mozdulattal lendületből akasztom egyszerre a törölközőt és a köntöst a fogasra, miközben diszkréten, egy féloldalas fordulattal, behúzott hassal merülök a meleg vízbe... egyből nyakig.

Ha szerencsém van, egyből sikerül úgy felakasztanom a holmim, hogy ne essen le a vízgőztől tocsogó medencepartra, mert akkor nincs mese, vagy ismét ki kell mászni, a földről hajlongva felszedni - ezzel egyértelmű rálátást biztosítani az egyre kevésbé kisportolt hátsó felemre - és felakasztani, vagy a vizes, netán fagyott köntöst kell majd magamra húzni. Vagy ami ennél sokkal valószínűbb, egy szál vizes fürdőruhában, a kezemben a vizes holmimmal kell majd a szobáig vizesen elfutni. És persze ezt az egészet mindenki röhögve nézi majd végig.

Szóval tök jó télen fürdőzni.

Hétfőn még húsz centis hó borította a környéket, és még remélni sem mertük, hogy egyszer megérkezik a tavasz (bár a medve nem látta meg az árnyékát, szóval azt ígérték a meteorológusok, hogy azért lassan közelít). Tegnap meg ragyogó napsütés és motoros idő volt.


Sikerült valakinek gurulnia egyet?