Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: Motoros izé - Page 18

  • NaNa
    Az igazi fanatikusoktól kicsit lemaradva, de erőnek erejével tegnap befejeztem a népszerű amerikai sorozat, a Sons of Anarchy ötödik évadát. Nem egyszerű egy két hónapos kisbaba mellett (volt hogy egy részt öt óra alatt sikerült megnéznem), és be kell vallanom, a film hangulata sem passzol igazán a babázáshoz.
    [​IMG]
    A véleményem nem sokat változott az első rész óta. Nem tudom, meséltem-e, de a férjem a legelső résznél tíz perc után mondta azt, hogy na jó, erre ő nem kíváncsi... végülis valahol érthető, mikor az első jelentben már felrobbantanak egy fegyverraktárat majd élő egyenesben mutatják az aknában szénné égett mexikói kurvákat...

    Kurt Sutter egy elmebeteg. Hozzáteszem, zseniális elmebeteg, hiszen az ötödik évad végén az amerikai FX csatorna még két évad elkészítését rendelte meg tőle a világszerte népszerű sorozatból.

    Tuti hogy az utolsó részre semmi nem marad majd Ottóból, akit ő maga alakít - magának írta ugyanis a leghorrorisztikusabb szerepet. Hol a szemét verik ki valami széklábbal, hol a nyelvét harapja el, szabadidejében pedig embereket öl brutálisan, pedig végig börtönben van. Az lenne a legegyszerűbb, ha meghalna, de még minimum két évadon keresztül ki kell húznia valahogy a halálsoron... majd valami kezetlen-lábatlan zombit fognak a villamosszékbe ültetni a film végén. Nagyon durva.

    A durvaság egyébként az egész sorozatra jellemző, szóval aki nem bírja a vért, az erőszakot meg a trágárságot, az ne is kezdjen bele. Voltak olyan részek, amikor én is azt mondtam, hogy ebből elég, de a film zsenialitása, hogy ha elkezdted, nem tudod abbahagyni, és már alig várod, hogy megtudd, hogy kavarja a következő részben megint Gemma a szart.

    Aki arra számít, hogy egy motoros klub mindennapjairól lát majd egy filmet, csalódni fog. Ez a brutális krimi, amellett, hogy nagyon jó motorok és elég hiteles biker arcok szerepelnek benne, leginkább a Barátok Közt-re hasonlít. Mármint nem a történet maga (bár néha Kertész Géza meg Barta Zsolt is krimibe illő bűncselekményeket követnek el), hanem az, hogy a cselekményt a hazugság, az ármány, a rosszindulat és az egymásnak való keresztbetevés mozgatja.

    Csak reménykedek abban, hogy az igazi motoros klubokban nem ez a helyzet, meg abban is, hogy akik úgy nézik ezt a sorozatot, hogy előtte nem találkoztak még motorosokkal, nem hiszik el, hogy amit a tévében látnak az igaz. Remélem, hogy azok, akik pénzt gyűjtöttek Izaura felszabadítására nem fognak pénzt gyűjteni Ábel szívműtétjére vagy a narkós anyja rehabilitációjára... és hogy nem hiszik el, hogy ha vesznek egy Sons of Anarchy colort a boltban, akkor már ők is tagjai lettek egy motoros klubnak.

    ***

    Mondjuk annak ellenére, hogy a film maga nem éppen bababarát, a merchandise gyártók hál'istennek a kismamákra (kisbabákra) is gondoltak. :D

  • NaNa
    Fogalmam sincs, mikor történt az, hogy a jogosítványomon az összes dátum ugyanaz lett, mint a születésnapom. Gondolom a legutóbbi megújításnál így volt a legegyszerűbb az ügyintézőnek.... kb. 10 évvel ezelőtt. Nekem egész addig nem tűnt fel, míg néhány hete meg nem jött az értesítés az egyik internetes portálról, hogy hamarosan lejár a jogsim. Megnéztem, és tényleg.
    A gond csak az, hogy idén a születésnapom környékén várhatóan egész más elfoglaltságaim lesznek, mint hogy jogosítványt ügyintézzek - és most nem a szülinapi buli szervezésére gondolok. Szóval valahogy meg kellett oldanom, hogy korábban elintézzem.

    E hét kedd alkalmasnak is tűnt, amúgy is vinnem kellett néhány papírt a háziorvosnak, hát gondoltam megkérdezem, hogy hogy is működik ez így 10 év elteltével. A nővérke csak annyit mondott, időpontot kell kérni, aztán a doktornő megméri a vérnyomásom, megvizsgálja a szemem, és már kész is. - "Tényleg? És ezt nem lehetne most, amikor a váróban nincs egy beteg sem? Minek jelentkezzek be?" - "De, lehet."

    Szóval bementem, és tényleg ennyi volt az egész. A vérnyomásom a szokásos, a béka segge alatt, 90/60, aztán végigolvastam a táblát mindkét szemmel a küszöbről (na jó, az utolsó vonal alatti számokat azért mégsem), kicsengettem 4500 Ft-ot, és kaptam egy papírt, hogy 2017-ig jó vagyok ez ügyben.

    Még a nővérke kérdezett rá, hogy miért csak öt év... ("Nem öt év cigány! Kötél! Mondom kötél!" - na jó, ez egy hülye viccből jutott eszembe.) Kiderült, hogy az én koromban már csak ennyi jár... Bár én bízom benne, hogy még akár 10 év múlva is alkalmas leszek a vezetésre, azért ha a nagy átlagot nézzük, vagy a Mónika show velem egykorú szereplőit, lehet, hogy nem alaptalan a félelem...

    Szóval már csak az okmányirodába kellene elmennem, hogy meglegyen a friss, ropogós jogosítványom, amivel újabb 5 évig vezethetek a motor (A) és a személyautó (B) mellett akár kerti traktort (K), vagy állati erővel vont járművet (T).
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Miközben tele van az internet blogokkal, tanulmányokkal, e-bookokkal, videókkal és egyebekkel, amelyek arról szólnak, hogy az internet rohamosan fejlődő és változó világában mennyire másképp működnek a reklámok és a marketing, időről-időre belefutok olyanokba, akik a trendekkel szembe menve, a saját módszerüket igyekszenek követni - kíváncsi lennék mennyi sikerrel.

    [​IMG]



    Talán 2010-ben regisztráltam a Facebookra, és nem sokkal később, hosszas kutakodás és felkészülés után elkészítettem a Csajokamotoron.hu Facebook oldalát is. Persze nem ment elsőre, egyszer meg is szüntettem, de amikor rájöttem hogy megy ez, mindent elkövettem, hogy ott is legalább annyi rajongó legyen, mint ahány regisztrált tag itt van.

    A cél érdekében sokféle technikát bevetettem - volt hogy hirdettem (pénzért) - amiket ezek a nagyokos közösségi médiával foglalkozó marketingesek javasolnak. Mostanra úgy gondolom, nagyjából átlátom, hogy hogy mennek a dolgok, de persze a figyelmem nem lankad egy percre sem, hiszen az internet tényleg napról-napra, óráról-órára változik.

    Nahát vannak olyan (motoros - én főleg ezekről tudok beszámolni) cégek, akik sem pénzt, sem időt nem hajlandóak rászánni a saját marketingjükre. Úgy gondolják, sokkal egyszerűbb egy már működő honlapon, egy nagy forgalmú Facebook Pagen ingyen terrorizálni az embereket, és teleszórni a "Lájkoljátok már az oldalamat" című linkekkel.

    Gondolom a Csajokamotoron.hu-ra és a Facebook oldalra sem azért iratkoztatok fel, hogy ilyeneket olvassatok rajta. Én legalábbis azért szoktam feliratkozni valakinek a frissítéseire, mert rá vagyok kíváncsi, nem a spamekre.

    Hozzátenném azt is, hogy nem azért dolgozom évek óta, hogy helyet biztosítsak az efféle szarrágóknak, akik ha már lusták képezni magukat, nem tisztelik a munkámat annyira, hogy megkérdezzék, lehet-e, netán fizessenek érte, ha már úgy gondolják, hogy nálam van az ő forgalmuk kulcsa - ergo: az ilyen linkeket nem csak innen a Csam fórumból, hanem a facebook pageről is törlik a moderátorok, akik hál istennek nagyon szemfülesek.

    Van azonban egy cég, aki nagyon kitartó - most róluk szerettem volna írni. Hiába töröltem már százszor a linkjeiket, csak nem hagyták abba a spamelést. Kénytelen voltam kitiltani őket, mert ez egyszerűbbnek tűnt, mint folyamatosan azt figyelni, hogy már megint mikor lépnek akcióba.

    Persze nem tudtam kiszúrni velük, a tulajdonos elkezdte telerakni az én privát oldalamat ugyanazokkal a linkekkel. Egy idő után ezt is meguntam, és töröltem az ismerőseim közül is. De a zaklatásnak - mert egy idő után már annak tekintettem - csak nem szakadt vége ezzel sem.

    Miközben gyanútlanul üldögéltünk Alsóörsön a Csam sátorban, odajön egy férfi, hogy engem keres. Odamentem, bemutatkoztam, ő is bemutatkozott. A következő mondata: "Elárulnád, hogy miért nem lájkoltál? És az ismerőseim közül is eltűnt a neved?" - Na ehhez nem tudtam mit hozzáfűzni... nyilván elsőre azt sem tudtam, ki az, és azért ilyen szinten nem tartom nyilván a facebookos ismerőseimet, hogy kapásból válaszolni tudtam volna erre a kérdésre.

    Persze idővel kiderült, hogy ugyanerről a cégről van szó. Valamit hebegtem, hogy nem tudom, majd utána nézek... aztán amikor elment, elgondolkodtam, hogy mennyire hatásos lehet a marketingnek az a formája, amikor egyesével, személyesen baszod le a célközönséged. Elképzeltem, ahogy végigmegy az összes standon, és mindenkit elküld a francba, amiért még mindig nem igazolta vissza az ismerősnek jelölést, és nem lájkolta az oldalát.

    Persze a történetnek ezzel még nincs vége.

    Miután a partnereinknek elküldtem a 2013-as Jótékonysági Motoros Naptár szponzorkereső levelét, jött a telefon, hogy fent említett cég (de ez csak kb. az 5. mondatból derült ki), szeretné támogatni a naptárat. Ennek meg is örültem, és gondoltam, hogy na, akkor hálából majd lájkolom az oldalát, ha olyan fontos ez neki.

    Az ajánlat a következő volt:
    ingyen belevulkanizálná a Csajokamotoron.hu logót a naptáron szereplő motorok kerekébe. :eek: Nagyon megköszöntem a felajánlást, és próbáltam elmagyarázni neki, hogy
    1. nem biztos, hogy ennek a lányok örülnének,
    2. a naptár nem a Csajokamortoron.hu-ról szól, ellenben az ő cégének tudnánk megjelenést biztosítani,
    3. a támogatást számunkra az jelentené, ha bármekkora, pár tízezer forintos összeggel hozzá tudna járulni a naptár előállításához.
    Azt hiszem, hogy ezzel sikerült is pontot tennem a történet végére, ugyanis a válasz az volt, hogy neki annyit nem ér a magyar piac, hogy pénzt áldozzon a megjelenésre.

    Gondolom ezek után nem kérdés, hogy miért nem raktam most bele ebbe a blogbejegyzésbe egyetlen rá mutató linket sem...
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Elgondolkodtam azon, hogy az emberek nagy részében valószínűleg már réges-régen megszületik a döntés, mikor tanácsot kérnek. Így van ez motorvásárlásnál, orvosválasztásnál, a barátok megválasztásánál...

    Mindenki olyan emberekkel veszi körül magát, akik az ő álláspontját képviselik, akik hasonlóan gondolkodnak, és egy-egy döntéshelyzetben nem elbizonytalanítják, hanem épp hogy megerősítik azt, amit ő már eldöntött. Azt mondják,"azért vannak a jóbarátok", hogy megmondjk a frankót, de valójában nem lennének a barátaink, ha az alapvető dolgokban nem ugyanúgy gondolkodnának, mint mi magunk.

    Az internet azért is jó, mert bármit keresel, bármilyen kérdésed van, mindenre megtalálod a választ és ha jó alaposan keresel, akkor ugyannanak a dolognak az ellenkezőjéről is ugyanúgy meg tud győzni egy cikk vagy fórumbejegyzés. Azt mondják, hogy sok a fals információ, és nehéz kiszűrni az igazságot, de ki dönti el, hogy mi az igazság? Az egyik embernek ez, a másiknak meg az.

    Vegyünk egy motoros példát:

    Kezdő motoros felteszi a kérdést, hogy "Milyen motort vegyek elsőnek?"
    - Valószínűleg lesznek, akik azt mondják, hogy vegyen valami robogót és gyakoroljon a forgalomban.
    - Lesz, aki azt mondja, vegyen valami kisebb váltós motort, és ha majd szerzett némi rutint, cserélje egy kicsivel nagybbra.
    - Lesznek, akik azon az állásponton vannak, hogy kár pazarolni a pénzt a kis motorra, hiszen ha sokat motorozik, egy fél szezon alatt kimotorozza majd, és a cserénél egy csomó pénzt elbukik, ami nem csak a motor amortizációjából adódik, hanem az átírási költségek és egyéb adók miatt.
    - Lesz aki nem is érti ezt a kérdést és azt mondja, hogy milyen motor tetszik? 1300-as Hayabusha? Hát akor vedd meg azt, azt majd belejössz!

    Azt, hogy végül emberünk hogy dönt, csak a józan belátása befolyásolja. Meg persze az, hogy mi volt a saját véleménye előtte. Arra hallgat majd, aki ugyanazt mondja... Vagy nem így van? :D
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Van egy remekbe szabott "szinonima kéziszótáram" itthon "30 000 szinonim szót és szólást tartalmaz 800 logikai csoportban" de a motor vagy a motorkerékpár szó nincs benne. A motollálás után rögtön a motorász jön, de ezek értelmét is maximum csak halványan sejtem. De hál' Istennek ugyanebből a sorozatból van itthon egy Magyar Értelmező Kéziszótár A-Z-ig, amiből megtudom, hogy a "motolla - a fonógépen a fonal föltekercselésére való forgórúd vagy keret", de a motorász és a motor sincs benne.
    [​IMG]
    Már többször gondoltam rá, hogy kidobom a kukába az egész sorozatot, amihez tartozik még egy Idegen Szavak és Kifejezések Szótára és egy Magyar Szólások és Közmondások Kézikönyve, de engem úgy tanítottak, hogy a könyvet tisztelni kell, és nem csak belefirkálni nem szabad, hanem kidobni sem. Még ha nem is jó semmire...

    Motoros újságíróként az elmúlt évtizedekben sokat küzdöttem már azzal, hogy egy-egy cikkben, beszámolóban, motortesztben a lehető legváltozatosabban küzdjem le azt a problémát, hogy mindezek egyetlen dologról szólnak, mégpedig a MOTORról. Pedig már eleve a motor szó sem helyes szerintem, hiszen a motor csak a hajtóművet jelenti, tehát ha korrekt akarok lenni, minden esetben MOTORKERÉKPÁRról kellene beszélnem.

    De ahhoz, hogy egy írás olvasmányos legyen, nem írhatom mindenhol azt, hogy motorkerékpár... nem csak a szó hossza miatt, hanem a szóismétlésekkel a cikk baromi unalmas lenne.

    Bevallom, figyellek titeket egy ideje. Pl. legutóbb két blogban is megjelent a VAS szó a motorkerékpár helyett (ezt már meg sem merem nézni a szinonima szótárban...). Bevallom, hébe-hóba szoktam használni, de egy kicsit pejoratív számomra az értelme, mióta láttam A Vas című filmet.

    És persze nagyon gyakori a MOCI is, de én ilyen cuki szót a számra nem vennék, nem hogy még a nevem alatt írásban is megjelenjen (ez a blog és más a moci szóval kapcsolatos kritikai észrevételeim kivételt képeznek). Erről meg most az jutott eszembe, amikor egy mocis ismerős még a mocitalit is becézgetve motitalit emlegetett.

    Szerencsére az interneten több online szinonima szótár is elérhető. EZ PL. ezeket javasolja a motorkerékpárra: motor, motorbicikli, moci :boa:...

    Ebből kettőt már azt hiszem az előbb kilőttem, a harmadikat meg most fogom: MOTORBICIKLI az nem motorkerékpár szerintem, hanem egy segédmotorral felszerelt kerékpár.

    De sebaj, tovább keresek a neten. Ezen az oldalon a következőket találom: motorkerékpár, motorbicikli, motor, gép. Na igen. A GÉP is elmegy néha, és ezt még lehet fokozni is, ott van pl. a GÉPSÁRKÁNY, ami azért kicsit erőltetett. És most hogy nézem, a többi szinonima szótár link a szinonima szótár magyarázatát adja csak meg. :D

    Amiket szerintem én szoktam még használni a motorkerékpár szó helyett, pl. a KÉTKEREKŰ, de ez végül is akár roller is lehet. Ebben az esetben azért szintén sokat segít a szövegkörnyezet. A férjem állítólag hallotta már azt, hogy MOCC, amit én még soha nem használtam, és remélem más sem! A BRINGA az angolszász rokonából a BIKE-ból kiindulva még akár nagy ritkán jó is lehet, de azt hiszem, most megállt a tudományom...

    Szóval egyelőre nem lettem sokkal okosabb. Kérhetem a segítségeteket? Van még egyéb ötlete valakinek?


    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Annyit azért elöljáróban hozzátennék, hogy ZP ott sem volt, mégis egész pontosan látta lelki szemei előtt az eseményeket. :D



    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Amikor múlt hét végén idén először motoroztam, újabb felismerésekre jutottam. Ráadásul ezúttal nem én vezettem, hanem csak hátul ülve, utasként utaztam.

    Már úgy két kilométer után megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy inkább ki kéne hagyni ezt az alkalmat, ugyanis az utak a tél folyamán semmit nem javultak, ráadásul a World Greatest Motorcycle Rides című műsorban "száguldó kanapénak" meg "guruló apartmannak" nevezett motoromról is kiderült, hogy leginkább csak a sofőr számára az.
    tavaszi_motorozas_01.jpg tavaszi_motorozas_02.jpg tavaszi_motorozas_03.jpg tavaszi_motorozas_04.jpg tavaszi_motorozas_05.jpg

    Aztán persze lenyomtuk a Budapest-Tatabánya utat, ami egy szezon végén már meg sem kottyanna. Úgy tíz perccel a Turul előtt már alig bírtam magammal: pisilni kellett, nyomott a háttámla, és a combom is görcsben állt, mert az út felét guggolásban tettem meg, így csillapítva a kátyúk hatását a gerincoszlopomra.

    Mikor megjegyeztem az uramnak,hogy talán már nem ártana megállni, csak annyit mondott. "Nyugi, mindjárt ott vagyunk. Amúgy a többieknek is már minden baja van.".

    És tényleg. Ahogy végignéztem a társaságon, mindenki fészkelődött, vakarózott, a lábait hol előre, hol hátra rakta... Amikor pedig végre megérkeztünk, kezdődött a panasz áradat. Az egyiknek az alkarja görcsölt be a kuplungolástól, a másik kockásra ülte a fenekét, enni is kéne már meg a WC meglátogatása is aktuálissá vált.

    Persze a Turulnál a turistaáradat ellenére még egy budi sincs, úgyhogy maradt a bozótos, ami egy ilyen napsütötte, tavaszi napon nem túl privát szféra.

    Hazafelé sem javult a helyzet, hiszen a jól megérdemelt ebéd után jól esett volna egy kis csendes pihenő. Ehelyett haza indult a banda kifáradva, elpilledve. Este hatkor pedig hazaérve azonnal le kellett dőlni egy kicsit az ágyikóba. Hiába na, kiszívta az energiánkat ez a friss, tavaszi nap. Másnapra pedig az izomláz sem maradhatott el.

    Tehát a tanulság az, hogy a tavaszi motorozás nem csak azért veszélyesebb, mert mindenki más béna, hanem azért is, mert újra hozzá kell szoktatni a reflexeket és az izmokat ehhez a másféle terheléshez.

    Szóval edzésre fel! Gyakoroljunk, de csak fokozatosan!
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Hiába vagyok magam is motoros, komolyan tartok azoktól a "bátor" fanatikusoktól, akik a tél végi első napsütésben motorral merészkednek a fagyos aszfaltra.

    Hétvégén a 31-es úton folyamatosan a visszapillantó tükröt szugeráltam, mikor tűnik fel egy motor, és kezd megint vakmerő előzésbe a kanyarban. Hiába, a Suzuki Swift valahogy minden motorost előzésre sarkall.
    Mikor elhaladt mellettem egy, elképezeltem, ahogy vacogva szorítja a markolatot, ujjai végei már lilára vannak fagyva. A bőrnadrág alatt jó ha egy jégeralsó van, és a mellkasába is belekap a huzat, tehát vacog minden tagja. Talán épp azért is húzza neki ennyire: vagány vagyok, motorozok, mert süt a nap, de most, hogy már mindenki látta, kurva jó lenne már nagyon gyorsan otthon lenni. Szóval hajrá, előzzünk a kanyarban!

    Azt meg közben elfelejti, hogy ilyenkor az aszfalt nagyon hideg még, ezért nem úgy tapad, én meg szívinfarktust kapok, nehogy jöjjön szembe valami, mert ha a kormányt hirtelen el kellene kapnia, tuti kicsúszik a motor alóla.

    Szóval vigyázzatok magatokra, és szerintem várjátok meg, amíg tartósan 10 fok felett van a hőmérséklet!
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Most kezdjem a kályhától?

    A legtöbb horoszkóp azt írja, hogy a skorpió jegyűeknek ajánlott szakmák között az első helyek között szerepel a nyomozói munka. Rám ez annyiban igaz, hogy imádom keresni az okokat és az összefüggéseket, és ebben nagy segítségemre van mostanában az internet. Ebből talán már kiderült az is, hogy én is skorpió vagyok (meg az aszcendensem is az), de most nem erről akarok írni. :D

    Mióta megvettem a tabot nyáron, még akkor is tudok netezni, amikor már a PC-t munkakerülés végett kikapcsoltam. TV nézés közben, ha valami ismeretlen kifejezést hallok, már ütöm is be a gugliba, és ha kicsit unalmas egy film, a végére mindent megtudok a főszereplők magánéletéről meg a film készítésének körülményeiről.

    Hétvégén a Ford Fairlane kalandjait néztük századszorra, és persze közben is a kezemben volt a tab. Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy Ford Fairlane unalmas, de azzal mindenki egyetért, hogy "John Wayne bekaphatja!"

    Csak néhány éve vettük észre, hogy ebben a filmben szerepel Al Bundy, és azóta még nagyobbakat röhögünk rajta, viszont azt sosem tudtam, hogy hogy hívják a főszerepet játszó színészt, akinek Nagy Feró a magyar hangja. Szóval elkezdtem nézegetni az IMDB-t, és megállapítottam, hogy a főszereplő nevét még sosem hallottam, viszont a szereplők között egy sokkal érdekesebb színészre lettem figyelmes, akinek férfi létére hosszú haja van. De ki lehet ez a helyes pasi.

    Rögtön el is kalandoztam a szintén ismeretlen nevű William Shockley adatlapjára, aki az egyik Punk Gunslingert (fegyveres üldözőt vagy mit) játszotta a Ford Fairlaneben, és csodák csodájára, egy csomó motoros képet találtam róla.

    Csatolás megtekintése 11935 Csatolás megtekintése 11936 Csatolás megtekintése 11937 Csatolás megtekintése 11938 Csatolás megtekintése 11939

    Kiderítettem, hogy épp most forgat egy motoros filmet Thriftstore Cowboy címmel, aminek ő az egyik társszerzője és producere is, és amit már alig várok, mert a motoros képek is abból a filmből vannak. Meg az is kiderült, hogy ő volt az a helyes, hosszú hajú cowboy a Quinn Doktornő című sorozatban (amiből itt az utolsó kép is van, és amin Willie Nelsonnal látható, akit szintén nagyon bírok, és nemcsak azért, mert hosszú a haja, hanem mert Mauin lakik, amiért még irigylem is), csak akkor még olyan kölyök arca volt. Meg amúgy egy csomó másik ismert filmben is szerepelt.

    Amúgy 191 cm magas, ami megmagyarázza azt is, hogy miért nem hallunk róla sokkal többet, tudniillik a törpe színészek valahogy mindig sokkal jobban előtérbe tolják magukat a kisebbségi komplexusaik miatt. Szóval a hétvégén lett egy új kedvenc színészem, aki nem csak jóképű, hosszú hajú, hanem motorozik is, és jó magas. :D

    ***


    Meg most véletlenül találtam egy hosszú-haj fétisisztáknak való blogot, ami tele van helyes, hosszú hajú fiúkkal, mert Long is Beautiful.
  • NaNa
    Tinilányok kedvelt balesete, amikor hatalmas lelkesedésükben, hogy egy motoros szóba állt velük, miniszoknyában pattannak fel a motor hátsó ülésére. Majd ugyanolyan lendülettel le. A "kedves" motorosok ugyanis viszonylag ritkán figyelmeztetik őket, hogy "a motor üzemi hőmérsékleten igen meleg, és főleg ott éget legjobban, ahova épp most készülsz felpattanni anyukám: az ülés alatt, a kipufogó fedetlen részén".

    Persze később, miután a seb már alig-alig látszik, lehet vele dicsekedni is. Skalpvadászat helyett megteszi ez is. Mondjuk én azt gondoltam, hogy ennyi idő után velem már nem történhet ilyen, aztán mégis. Ráadásul az urammal majdnem egyszerre. Amúgy nem ugyanaz a motor okozta a balesetet, ő is sajátját használta erre a célra, meg én is az enyémet. Neki a lába égett meg, mert rövidgatyában motorozott, nekem meg a kezem, mert rövidujjúban ellenőriztem a guminyomást.

    Most erre hogy mondjam, hogy "a rutin, meg az évek"?
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Van egy olyan érzésem, hogy egész éjjel nem aludtam. Azt hogy mégis volt valami, csak egy rendkívül hülye álom bizonyítja.

    Az történt ugyanis, hogy egy motoros találkozó-félén voltunk. Csak csajok. A helyszín valami úttörőtáborra emlékeztetett (lehet, hogy pont Csillebérc volt, ahol mostanában valami rádioaktív izotópot találtak).Két épületben folyt a "buli", de igazából már azon ki voltam akadbva, hogy a sok jó arc, akik máskor mindig olyan felhőtlenül buliznak, most csak üldögélnek a szobákban, és beszélgetnek. Dög unalom volt az egész.

    Aztán egyszer csak, jött a hír, hogy valami ellenőrök jönnek. Azt ellenőrzik, hogy ki van bőrkabátban, mert az tilos. Valaki tudni vélte, hogy a múltkor is volt egy vezetéstechnikai tréning, ahol Talmát megbűntették 300 000 Ft-ra, mert bőrruhában volt.

    Ezt persze nem akartam elhinni. Milyen hülyeség már? Ez egy motoros találkozó. Itt majdnem mindenki bőrkabátban van. Persze azonnal volt pár csaj, aki büszkén mutatta, hogy ő nem, mert neki cordura a kabátja. :)

    Kisvártatva odaért az egyi kellenőr ahhoz a házhoz, ahol én votam, és persze engem talált meg elsőnek. Már fel voltam készülve a magyarázatra, hogy miért hülyeség a bőrkabátos elméletük, de ő azzal jött, hogy most nyár van, és nyáron nem lehet piercinget viselni a szemöldökben meg az orrban. Én meg nagy mellénnyel válaszoltam, hogy akkor jó, mert nekem egyik sincs.

    A válaszon meglepődtem, mert azt mondta, hogy viszont a nyakamban van egy lánc, és az pont úgy néz ki, mint egy piercing, úgyhogy fizessek 600 000 Ft-ot. Bár igazából az, hogy mennyi a bűntetés attól függ, hogy pszichikai terrorral kipuhatolják, hogy a kipécézett delikvens mennyit bír anyagilag. Mondtam neki, hogy 1. a nyaklánc az nem piercing, 2. az áraik erőteljesen el vannak szállva.

    Aztán szó szót követett, és valahogy sikereült kihasználnom, hogy egy pillanatig nem figyelt oda, és átszaladtam a többiekhez a másik házba. Ott elmeséltem mi történt, és mindenki jól beszart, mert volt, aki bőrkabátban volt, meg olyan is, akinek piercingeje volt. Meg olyan is, akinek mindkettő.

    Mielőtt felébredtem volna, épp bezárkóztunk a házba, és akkor ért oda mindkét ellenőr nő (az egyik egyébként hosszú szőke hajú volt, a másik meg göndör vörös), és kint várakoztak. Az már nem derült ki, hogy mi volt a terv, kiéheztetnek minket vagy mi, meg hogy most akkor tényleg fizetnie kell-e annak, aki bőrkabátban van...
    ***
    A szakképzett álomfejtőket arra kérném, hogy ha rám nézve nagyon gáz az álmom megoldása, inkább priviben írják meg.
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Nem először kerülnek szóba a dohányosok, és úgy gondolom, nem is ez az utolsó alkalom, amikor szóba kell, hogy hozzam őket.

    Azért azt fontos (ismét) megemlítenem, hogy valamikor én is dohányoztam. 18-22 éves koromig egy-egy buli alkalmával akár egy doboz cigit is elszívtam, a napi átlagom pedig közelített a 2 dobozhoz. Főképp a társaság kedvéért szoktam rá, hiszen akkoriban mindenki dohányzott, és a füstös szórakozóhelyeket másképp nem is nagyon lehetett kibírni. Pedig gyerekkoromban megfogadtam, hogy én soha...
    Mikor Apámról kiderül, hogy tüdőrákja van, elajándékoztam a néhány nappal korábban vásárolt majdnem tele karton Camelt, és többet nem gyújtottam rá. Apám 43 éves korában tüdőrákban halt meg.
    Akkor is, és azóta még inkább az a véleményem, hogy aki dohányzik, és ezzel a saját testét szemeteli össze, az sok más gyalázatra is képes. A dohányosok az utcán is szemetelnek... Még ha feltűnőbb dolgokat nem is dobálnak el, a legtöbbjük a cigicsikket nem tartja szemétnek, ahol éppen van, ott hajítja el.

    Már itt a fórumon is többen hangot adtak annak, hogy motorozás közben milyen veszélyes lehet, amikor az előttünk haladó autóból égő cigarettacsikket dobnak ki. Nekem ilyenkor lelki szemeim előtt lepereg, ahogy a csupa műanyagból készült Cordura kabát lángot kap és rámolvad... persze ilyen balesetről még soha nem hallottam, mégsem tudom elhinni, hogy a rengeteg újonnan születő törvényjavaslat között nincs egy sem, ami ezzel a problémával foglalkozna.

    Bezzeg Spanyolországban.
    Igaz, ott a száraz, sivatagos, mediterrán tájakon valószínűleg már sokszor okozott természeti katasztrófát egy-egy útközben eldobott csikk, de szerintem simán átvehetnénk a példát: aki út közben az autóból égő csikket dob ki, az 4 büntetőpontot kap. Erre a tényre pedig az autópályákon hatalmas ledtáblán hívják fel az autósok figyelmét ugyanúgy, ahogy arra, hogy kötelező a biztonságiöv illetve a gyerekülés használata, és hogy az ország egész területén jobbra tarts van.

    Azt nem tudom, hogy hogy ellenőrzik, vagy netán az emberek egymást jelentgetik-e fel a rendszám alapján, de az általános közlekedési kultúrájukból arra következtetek, hogy elegendő a figyelmeztetés, hiszen senki nem szeretné, ha porig égne az országa.
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Tizenhat lemotorozott szezon után ezen a nyáron kellett szembesülnöm azzal, hogy mostanáig folyamatosan a tilosban jártam. Az M5-ös autópályán egy benzinkutas világosított fel, hogy nem szabad úgy tankolni a motort, hogy közben rajta ülök. Pedig eddig mindig így csináltam.
    Csatolás megtekintése 11764

    Mondjuk ez nem teljesen igaz, mert pl. az újabb BMW-ken, ahol az ülés alá rakták a benzinbetöltő nyílást, nem lehet ülve tankolni. Valamelyik tesztmotornál ez meg is kritizáltam... közben meg lehet, hogy a BMW annyira biztonságos motor, hogy ezzel is védik az életünket.

    Arra a kérdésre, hogy vajon miért veszélyes ülve tankolni, a benzinkutas azt felelte, hogy begyulladhat a benzin, és ha rajta ülök tankolás közben, akkor megéghetek...

    Te hallottál már ilyen balesetről? Mert én még nem.
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Mentségemre legyen mondva, hogy az interneten mindenki azt mond magáról, amit akar, és a fényképek is csalókák lehetnek némi retusálás után.
    harley-davidson-ridikul_1.jpg harley-davidson-ridikul_02.jpg harley-davidson-ridikul_03.jpg harley-davidson-ridikul_5.jpg harley-davidson-ridikul_6.jpg
    Szerencsére nem kellett rá sokat várnom, alig pár nap alatt magamhoz ölelhettem. Puha volt és nagy, hatalmas öle bármit elnyel.

    Az első problémám is épp ebből adódott. Lehet, hogy igazából nekem túl nagy, és hiányzott az elszeparálódás lehetősége is. Azért hamar összeszoktunk, és már-már meggondolatlanul szállíttattam vele szükséges és szükségtelen holmijaimat.

    Aztán az elmúlt hétvégén történt valami váratlan. Ki gondolta volna, hogy egy szerelem ilyen rövid ideig is tarthat (bár Bródi Jánosnak csak egy hétig tartott). Valami elszakadt...

    Most tartunk egy kis szünetet. Jobb lesz így. Egy hét alatt csak összeszedi magát, azután újra megpróbáljuk együtt. Attól félek, már semmi nem lesz olyan, mint régen.


    bae kedveli ezt.
  • NaNa
    Az elmúlt hetekben történt még néhány változtatás a Siklón, amiről még nem volt szó, de most talán a legszembetűnőbbről, a "fényezésről" ejtenék pár szót.

    Talán korábban már írtam, hogy nem voltam tökéletesen megelégedve az új motor színével. Persze ha egyszer jön egy jó vétel, akkor a szín a legutolsó szempont. Így volt ez a Sakálnál is, ami a vágyott matt-fekete helyett fényes fekete lett. Most egy szép fényes fekete Street Glide-ot nézegettem eredetileg, ehelyett a "jó vétel" egy grafit metál lett.

    [​IMG]

    A férjem szerint gyönyörű szín, szerintem pedig öreges. Nekem jobban tetszenek a határozottabb, karakteresebb színek, nem az ilyen rejtőzködő, meghatározhatatlan keverékek. A fekete az mondjuk brutális lenne, és amikor láttunk egy királykéket ebből a modellből, az is túlzás volt szerintem, és hiányoltam belőle az egyediséget.

    Az alsóörsi Harley-Davidson fesztivál előtt úgy éreztem, valamit csinálni kell, hogy jól mutasson a puncskuckó mellett a gépezet. Mivel fényezni már nem lett volna idő, és egyébként is kár lenne tönkretenni a gyári fényezést, úgy döntöttem, a matricázás lenne a megfelelő.

    [​IMG]

    Eredetileg valami rózsaszín csíkra gondoltam, ami szép ívesen végigfut a motor oldalán és persze a gyerekfürdetőkád méretű fejidomon is, de amikor elmentem a Művészhez, hogy tanácsot kérjek, azt mondta, hogy az ilyen domború formákra nehéz lenne szépen ráragasztani egy ilyen egybefüggő nagy mintát, és a matrica kivágásánál is problémák lehetnek. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg az anyagszükséglet, és sok a maradék is.

    Ő vetette fel az ötletet, hogy mi lenne, ha valami apróbb mintákból alakítanánk ki a "vonalat"... majd kicsit nézegette a motort, és felvetette, hogy ha már a szelepsapkám úgyis dobókocka, lehetnének rózsaszín dobókockák. Rajzolt is pár tervet.

    [​IMG]

    A matrica kivágását Bocz Orsival beszéltem meg még a Budapest Motor fesztiválon, ahol már harmadik éve ő készíti a standunk dekorációját, így a matricázást is. A dobókockát ő is jó ötletnek találta, és nagyon örült, hogy nem kell majd egy hosszú matrica csík domborításával olyan sokat szenvednie.

    Mivel már alig volt hátra egy hét az alsóörsi fesztiválig, azt javasolta, hogy hagyjuk a Művész által megrajzolt kockákat - amik nagyon jópofák voltak, de még kellett volna egy grafikus, aki vektorizálja őket - hanem keressek a neten egy olyan képet, ami már eleve vektoros formátumban van. Így pár napot ismét spóroltunk. Pénzt azt nem, mert a fotóügynökség oldaláról letöltött kép nagyjából annyiba került, mintha egy grafikus megrajzolta volna.

    [​IMG]

    Végül az indulás előtti nap Orsi megérkezett a kivágott kockákkal, és nagyjából egy óra alatt kitaláltuk a szisztémát, megterveztük a látványt, és fel is ragasztotta őket.

    Alsóörsön - nyugodtan állíthatom - nagyon nagy sikere volt a dobókockás motornak. Az emberek szeretik a vidám dolgokat, ha másért nem, hát lefotózni. Sokan úgy vannak vele, hogy ha maguknak nem is kéne, azért értik a viccet. A kislányok pedig kifejezetten szívesen pózoltak a motorom mellett.

    Végezetül még annyit, hogy a matricázás nagy előnye a fényezéssel szemben, hogy gyorsan kész van, jóval olcsóbb, és ha megunjuk, ugyanilyen gyorsan és olcsón változtatni is lehet. Majd egyszer lehet, hogy áldozok egy szép fényezésre, de amíg hibátlan az eredeti fényezésem, addig sajnálnám lecsiszoltatni és szétszedni a motort, illetve az ilyen hosszadalmas műveleteknek a "hideg téli esték" a megfelelő ideje.
    Szegecs kedveli ezt.