Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: Motor - Page 2

Kissé elmaradtam a túra leírásával, de közben hazaértem és rámszakadtak a melók meg a Húsvét, és így péntekre már utol is értem magam

Szóval a Kasza Tibis melót keddre ki is hozták:

Hétfőn is volt egy feladat, így kedden folytattam a túrát Túrkeve és @bae meglátogatásával. A négyest egész szépen kezdik kiépíteni, csak egyszer simult hozzám menet közben egy kamion az egyik régi szűk szakaszon. Kicsit elnosztalgiáztam, mert még anno jánykoromban, amikor a kemény 47 ccm-vel, a Yamaha Minttel mentem le Szolnokra (exem meg egy champpel), ott azért éreztem, hogy milyen egyenesben dönteni, mert szív a kamion kereke... és mennyire szar, amikor a teherautóról hulló kukorica apró lőrésként veri a kezedet, mert nincs rajtad kesztyű. Valamikor októberben 17 fokos verőfényben jutott eszünkbe egyik péntek délután legurulni a haverokhoz, aztán vasárnap délután visszafele már csak 8 fok volt és végig vert az eső. Abonynál már futva toltuk a robeszokat, hogy melegedjünk, amikor is megállt egy kis furgonos és megkérdezte mi a baj. Mondtuk semmi, csak fázunk, erre röhögött egyet és mondta, hogy dobjuk fel a vasakat. Haláli jó fej volt, bevitt minket a Gyáli útig Bp-n és jóval kevesebbet kellett fagyoskodni. Aztán otthon kiderült, hogy jóképességű exem a bojlert letekerte takarékossági okokból, így aznap már nem beszélgettünk... .
Most verőfény volt, napsütés, új utak meg útépítések, 600 ccm alattam. Változik azért a világ szép lasssan, eltelt azóta vagy 20 év... Szolnok magasságában eszembe jutott, hogy én laktam ott másfél évet, és az egyetlen jó dolog a Zagyva Cuki volt, be kéne ugrani oda, kisFecniéknek vinni valamit. Ahogy tekertem be a városba, ámulatomra ott szinte semmi se változott... Még a virágok is ugyanazok a városháza előtt, aztán a Tallini lakótelep előtt bevillant, hogy ebből rábaszás lesz, mert ha minden ilyen változatlan, akkor hétfő-kedden a cuki zárva... Zárva is volt. Szolnok tényleg változatlan. De a sarkon a zölséges bódé is nyitva, és épp epervásárt tartottak, így megálltam ott nassolnivalóért. Egy bácsika beszélgetett ott az eladónővel, rögtön letámadott, hogy ez megy többet mint a Babetta, ugye? Mert az ő simója 60-at is ment ám, és ez igen szép ez a guriga.
220-is megy, ugye, nyelezzem már meg itt..... (peeersze, itt a városban, mindjárt mutatom... ) Mondtam neki vigyorogva, hogy lehet de nem szabad. Aztán elkezdte sorolni, hogy milyen szoci motorjai voltak, mire az 50+-os eladónő is hozzátette, hogy hát anno 12 évesen ő is kimotozta a Komárból mindig a benzint, aztán a fater eladta a jószágot, mert megunta tankolni. Mindenütt, értitek, MINDENÜTT vannak motorosok!
Eperrel felszerelkezve tovább indultam Túrkevére, és landoltam is végre Bae-nál.
Náluk viszont nagy változások vannak! Bae-ék is építkeznek, most már kész a fotóstúdiója is. Szépen megcsinálták, ügyesen dekorálja a szezonoknak megfelelően. Vannak még kertimunkák meg szigetelés, színezés, de már lakható a kégli, és elkezdték tökjól berendezni. Olyan jó látni, hogy haladnak, ez tökre lelkesítő a magamfajta másik építkezősdinek
Aztán nekiálltunk csacsogni, aztán kiderült Bae valahol megleste a sütiehetnékem és elém tett fincsi falnivalót. Befutott Tagama is, meg kisFöci is a suliból (Bae kisfia, tüneményes kiscsákó, nagyon frankó ember lesz belőle szerintem, Feci, Kisföcni és ki tudja még milyen nevekre is hallgat). Feci iskola utáni maradék energiájával nekiállt földet lapátolni, mire kedvem támadt a kubikos melóhoz: én meg fellazítottam neki ásóval a lapátolni valót. Így mire a ház ura megérkezett, a hétvégi betonozás helyét a zsaluban kipucoltuk. Tagama mondta is, hogy nem bírom ki építkezés nélkül. Mondtam jah, most megjött a kedvem, szerintem jót tett a túra.
Éjfélen túlig megint dumáltunk, Bae elmesélte milyen kis gengszterek tudnak lenni a felsőbb osztályba járók a kicsikkel. Minden tiszteletem az övé, felszámoltak a szülőkkel egy iskolai diákmaffiát, és tök kulturáltan. Nekem valahogy anyatigrisként az lett volna az első zsigeri reakcióm, hogy elkapom a gázosabb kölyköket suli után egy kis testleépítésre, de hát igen, vannak ennél elegánsabb megoldások is... Megint tanultunk valamit.
Aztán elvackoltunk a stúdióban, aludtunk egyet a tavaszi háttér előtt és másnap tovább indultunk...

A szombat eltelt melóval, kedden este jön ki elvileg a Kasza Tibi videóklipje, "Olyan kis hülye vagy" címmel, na abban a lézeres felvételeknél láthatjátok mit műveltünk aznap. ement a meló, kipakoltunk, telepítettünk 5 lézert, áttelepítettük 4-5 variációban, leforgatták miközben a Tibi énekelt, majd lebontottuk, aztán hazaájultam fáradtan.

Érdekes volt szombat hajnalban landolni, akkora nagy fikcsört nem okoztam.Sőt, inkább mintha megakasztottam volna a napi rutint.

Konstatáltam, hogy megy a tévé ahogy szokott, 3 családtag dermedten ül előtte, semmi sem változott. Elő is vettem a Vidéktől kapott jóféle húsos füstölt szalonnát, kiraktam az asztalra, majd rögtön képződött rárepülés, amit kevésbé barátságos módon elhessentettem. Meg lehetett kóstolni, aztán császeva, még volt medvehagyma amit még múlt héten eltettem, istenkirály volt vele....Vidék, isten áldja meg ezt a füstölős szokásotokat! Volt másik szalonna is a hűtőben, de hát az ugyibár nem olyaaaan...

A kutyát este alig tudtam magamról lepajszerolni, úgy dörgölődzött, mint akit egy hétig nem simogattak. A háztáji szalonnát nagyon komálta ő is, de a bőrét megkapta, volt is ájtatos rágódás rajta...
Vasárnap felkeltem, reflexszerűen elkezdtem takarítani a héten képződött romokat, beindítottam a mosógépet, aztán rájöttem, hogy a kutyának sincs kajája, akkor ezért tűnik soványabbnak, így még kutyakajáért is elmentem. Sándor közben magához tért, közölte ő is ma csatlakozna motorozni, mondtam okés, kb egy óra csúszással már el is tudtunk indulni, mert még ezt az autót ide, azt meg oda...
Annyira megvolt az érzés, hogy itt semmi se változott... De miért is változott volna bármi...

Rita közben mondta ott szemerkél az eső, alternatíva lehetne a Kiskunmajsai fürdő, pakoljunk fürdőruhát. Imádom a termálfürdőket, és valamikor a túra elején még filóztam rajta, hogy akár termálokat is körbejárhatnék, de akkora hedonista nem lehetek... azt majd legközelebb
Sándor nem akart pályán haladósban menni (nem is értem, na mindegy), így az ötösön döngettem lefele. Szerencsénk volt útközben, csak az utolsó 10 km-en esett, addig meg csak borongóskodott. Kecskeméten megálltunk, én behajtogattam az esőruhát szélfogó mellénynek a kabát alá, Sándornak meg ennie kellett, így a kedvenc pékségemnél (mert szokott Kecsón dolgom lenni)parkoltunk le.
Jásszentlászlón Ritáék úgy fogadtak, mint a régi rokonokat. Annyira tündériek, valahol itt kéne most tartani ahol ők. Szép kert a falu végén, kutya, gyerek, motorok. Olyan sült kacsát csinált a Rita, hogy a fülemet is megnyaltam. A párja vadászik a motorozás mellett, a tüneményes kicsi lányuk meg rögtön bevonszolt szobát nézni Frankó egylóerős szobája van, egy klassz festett paci figyel a falon. Kiderült már ő is motorozik, még jó hogy nem hagyják ki a jóból.
A kacsapusztítás után a titkos termálos vágyálmomat váltottuk valóra, lebegtünk a bugyborékolóban, aztán áztunk a sötétzöld termálvízben és oldódtak a feszkók... Kölcsönösen kikérdezgettük egymást miként, hogyan élünk, mik a napi rutinok. Munkahelyváltás, a gyerekes feladatok, vadászat, motorozás, építkezés, lézerezés.
Zoéval feltérképeztük a nasikat a büfében, aztán megszáradtunk, és hazaindultunk.
Láthatóan lefárasztotta őket a meleg víz, aztán integettek a garázsnál ahogy elgurultunk. Ők is olyan szépen, klasszul élnek, és már van egy csodaszép kis cserfes-okos kislányuk. Jó lesz az a puska, nem kell azt nagyon elrakni. Mondtam a kúton a tankolásnál, milyen szépen élnek ők, látszik, hogy mennyire egy rugóra jár az eszük. Jó volt hallgatni ahogy beszélnek a közös dolgaikról, és fura volt magamat hallani mellette, ahogy én beszélek az építkezésemről, és mennyire fura a külön kassza intézménye egy családon belül. Hát ez itt így alakult, de most már tán jobb is így.
Átgurultunk Nagykőrösre, Sándor barátjához,Laciékhoz. A fiúnak amputálták mindkét lábvégét, egy elhanyagolt cukorbetegség miatt, közben vesedialízises is, szóval nem egyszerű ott az élet. Az elektromos automata kapu náluk nagy kincs, és most elromlott, Sándor meg megjavította. Amíg ő odakint bütykölt, kérdeztem, hogyan alakul a járógépes buli, hát nem sok jót mondtak. Lacit kivették a rehabilitációból, sajnos elfogyott vele kapcsolatban a rendszerben a türelem. Nem volt túl kedves se az orvosaival, se a gyógytornászaival, meg úgy mindenféle egészségügyi dolgozóval így végül berakták egy olyan eü csoportba, ahonnan már csak tolókocsit tud igényelni, járógépet, műlábat nem, vagy csak fizetősben. Horrorisztikusan cseng a kassza a járógépek körül... Most egy pesti dokinénihez járnak, aki küzdött némi átsorolásért és valamit sikerült is összehoznia. Nem semmi kitartó felesége van Lacinak, le a kalappal előtte, ahogy ápolja, gondozza és lökdösi tovább a Lacit. Nem könnyű egyikőjüknek sem, és Laci lelki rehabilitációja se lesz így könnyebb, hogy kiírta magát a bürokrácia jóindulatából az átsorolással. Végül fél 10-re készen is lett a kapu, elbúcsúztunk, és nekivágtunk visszafele. Még akartam szólni Sándornak, hogy visszafele óvatosan, mert sok a vad, de nem maradt időm, olyan sietősre fogta, aztán meg hiába integettem utána, az sose néz a tükörbe...

Nagykőröstől Lajosmizse felé végig erdős-szántásos az út, ott Sándor elöl ment, mint később kiderült látott őzeket sok gidával, szarvast, rókát és nyulat. Ahogy kiértünk a településről, a bambikon morfondíroztam még mindig, így 60-nál jobban én biza nem húztam neki. Aztán néztem a távolodó piros lámpa után magam előtt, ahogy egyre kisebbedik. Dudáltam, hátha meghallja, de semmi, ez csak ment a maga feje után.... Aztán hirtelen féklámpafelvillanás pumpálva, majd egy szarvas suhant el a motor lámpájának a fényében, igen közel volt ahogy láttam... de végül semmi nem történt, hálisten elkerülték egymást. Olyat káromkodtam zsigerből, ami egyheti sípszónak felel meg a Magyar Rádió stúdiójában, pláne hogy Ritáéknál épp azt beszéltük ki, hogy hogyan ütött el motorral egy őzet és miként törte magát össze... Utána valahogy bevárt, és már nem volt olyan sürgős. Miért kell megvárni, hogy leintsenek odafentről...
Aztán ahogy elértük az 5-öst Sándor megállt az egyik körforgalomnál és kérdezte akarok-e elöl menni... Ó, hát persze, annyira akarok... aztán meghúztam a vállam és azt mondtam mindegy, majd elindultam előre. Hatvannál gyorsabban így se voltam hajlandó menni, de legalább Sándor mögöttem szorosan tartotta az 5 méteres féktávolságot, amitől a tükörben visszaverődő fénytől kb előre se láttam sokat. Kicsit elmorfondíroztam azon, hogy az autópályamatrica intézménye most milyen fasza lenne, mert éjszaka is döngethetnénk visszafele, de nem, itt basszuk a rezet a bambikkal, vadszámlálok éjjel az ötös úton, igen, ott lakik borz meg róka is... Aztán hajolgattam előre a tükör miatt, hogy ne kelljen vakoskodni, ettől elzsibbadt a hátam és a fura póztól a ruhába is befújt a menetszél a nyakamnál. Mondhatni hogy kezdtem fázni, de végre elértük a nullást és végre haladósabbra lehetett venni a tempót egy normális üléspozícióval...
Mire hazaértünk még jobban lefagyott az isteni kacsazsír a tanktáskámban, amit a Rita adott, és vacsira éjjel fél 12-kor még faltam egy kiadós lilahagymás zsíros kenyeret. (El köll dugjam a szajrét a hűtőben, hogy megmaradjon mire hazajutok )
Aztán beájultam az ágyba és hálát adtam az égieknek, hogy ma másfelé jártak a vadak...

Esküszöm, amíg egyedül mentem meg a Tagamával, addig sikerült minimalizálni a rizikót, de a mai nap elő lett húzva a Jóisten hogy odafigyeljen...

Elkavirnyáltunk az esőben először Pécsig, szép lett volna az út, ha nem esik. A hegyen át töjó út van. Persze megint elkavirnyáltam: az Aranycipó nevű leülős pékségben volt a randi. Mint kiderült az aranycipóból van 10 is akár Pécsen, a GPS meg a legközelebbinél lerakott minket. Úgy volt, hogy a Timivel tekergünk majd egyet, de aztán ahogy szakadt az eső, kellemes hármas kávézássá fajult a dolog. Amíg vártunk rá, kihámoztuk magunkat az esőruhából, megreggeliztünk és kielemeztük a párhuzamokat Tagamával a sorsainkban. Fura ám az, hogy van aki nem meri bevállalni a jót, mert nincs elég bátorsága boldognak lenni. Megvan az: már ismerjük a rosszat, azt már tudjuk kezelni, ezért nem vállalom a jobbal járó kockázatot, hogy ha elvesztem, az jobban is fájhat? Érdekes ez az érzelmi matek, távol áll a racionalitástól, hogy összességében a bátorsággal többet nyersz, mint a tétlenséggel... Ha meg se próbálsz valamit még annyi esélyed se van, hogy sikerülhessen...
Timi is betoppant, ő éppen verbuvál össze egy motoros csapatot, jó helyre került Motorozz ésszel, remélem a csapatban motorozás jól fog nekik menni. Jó volt megint belekukkantani egy másik világba, ahogy tervezget, navigál az élet tengerén valaki. Jó volt egy kicsit látni az ő szemével is, az ő életével, az ő szűrőivel.
Klassz dolog világgá menni, rájöttem. Nem a világ nyílik ki, hanem az agyad. De tényleg, jó dolog az életre más szemeivel is ránézni. Tovább indultunk, persze esett tovább...

A balástyai tanyáknak egyébként több neve is van, de így kell beírni a gps-be. A GPS telefon az utolsó kanyarok előtt merült le persze, így volt minden, hogy megtaláljuk Szonjáékat: tanyákra behajtás az ottlakók előóbégatásával (volt ahol nem jöttek elő, na ott volt csengő is), útonállás : te ott állj meg én itt, és tuti meg kell állnia hogy megkérdezzük merre laknak. Az öreg a teherautóban azt mondta nem tudja, de az öregasszony persze elküldött volna minket a falun túlra 10 km-rel odébb, mert szerinte tuti ott laknak. Már kezdtem neki hinni, aztán mondott valami "a hindu templomnál menjünk jobbra" akkor gyanússá vált, hogy Indiáig csak nem mennék, tuti hogy ez a láncfűrészes lány olyan messze nem lakik... Nagyon nem tudták a környéken, hogy a fafaragó lány, a láncfűrészes Katona Szonja merre lakik, pedig a tanyavilágban nagyon tudják ki merre lakik. Aztán kiderült másfél-két éve költöztek oda, meg hát ugye nem a kocsmában kérdezősködtünk, mert ott is tudják, meg ugye a faluban a kocsma az infoszerver.
Végül felciheltem a telefont, hogy felhívjuk a Szonját, és közben nyilvánvalóvá vált, hogy a szivargyújtó töltőben lehet valahol a bug, azért nem tölti normálisan a telefont. Hol ad áramot, hol nem, valami kontakthiba lehet a rendszerben. Tagama GPS-ével azért nem jutottunk előrébb mert annak meg valami rögzitő alkatrésze hiányzott, csak az maradt ott. Aztán sikerült elérni a Szonját telón némi szivargyújtó töltő bütykölgetésel, ő meg próbálta elmagyarázni hogy merre laknak, én meg visszakérdezgettem hogy tájoljak (szatmári kacsák rulez!), mivel már a környék EU támogatott mezőgazdasági csatornarendszereit is megismertük- azt meg még ő nem. Végül az lett a tuti, hogy Szonja párja kijött elénk a kacsásokhoz, és benavigált minket hozzájuk.
Szonjáék tüneményes pár. Ők is azok a fajták, akikre ránézve visszajön az életkedved, hogy némá, van akinek jól működik, lehet ezt szépen csinálni. Egyébként teljesen másként csinálják, tökre nem a tradicionális módon, de hát ha nekik ez vált be, kinek mi köze hozzá. Szonja láthatóan a materiálisabb, alkotó, aki megfogja a metrócsempét is és konyhát burkol vele, akár két húsleves meg egy elefánt kifaragása között, a Szundi meg a lelki bázis jobban, aki kertészkedik, a boron agyal, hogy milyet hozzon, személyre szabva mindkettőnknek (Úristen, létezik ilyen férfiben), és csak a műhely határáig söpröget.
Egyébként tök állat dolgokat csinál a Szonja. Régebben kandallózott, most fafarag, motort tankokat fest, abszolute alkotó lélek, és most új tervei is vannak, szerintem simán megcsinálja, elég talpraesett hozzá. Kicsit a bor beütött, így elkezdtem Szonja konyháját átrendezni, hogy több helye legyen, de aztán ügyesen elterelgetett tárlatvezetésre, nem okoztam nagy kavarodást remélem. Sajnos nem tudtam a pizza összerakása közben a Szonját meggyőzni, hogy a kolbász és a szalonna, ami rákerülne az borzalmas, (megkóstoltam) így kénytelen voltam osztozni a többiekkel.... Megint ilyen jóféle háztáji szajrét hoztak, de hát szocializálódni kell, és meg köll osztani a többivel...
Éjszakába nyúlóan beszélgettünk, miközben a tűzhelyen lógtam.. jóféle kis ablakos vastűzhely. Reggel vissza kellett induljak Bp-re, mert vissza tudtak csalni egy olyan összeggel ami padlófűtéssé vagy teraszablakká fog változni....
A kutyák persze lebuktattak, felcsaholták a házigazdákat. Kettesben álltak a teraszon, szépen. Mindketten máshol erősek és egymást máshol egészítik ki. De szépen összetartoznak. Teljesen másként működnek, de kinek mi köze is hozzá, ha nekik jó. Vannak ezek a büdös nyomorék társadalmi szerepek, hogy hogyan kell viselkednie egy nőnek, meg hogyan egy férfinak, hogyan egy anyának, hogyan egy gyereknek, kinek miket kell tennie és nem tennie. De hát ha nő létedre láncfűrésszel esik jól faragni, és az másnak jó, mert kell neki a szobor, örömét leli benne hát miért is ne?
Szonjánál olvastam valahol: ott van minden a a fában, csak le kell faragni róla a felesleget. A felesleg az életünkben: a társadalmi elvárások: amit senki se vár el tőlünk, csak gondoljuk, hogy hogyan lenne az úgy tökéletes, egyébként meg a kutyát se érdekli. Mert nem ő él velünk, mert nem ő szenved ha az egyébként nem esik jól, vagy fájó hiány keletkezik, vagy felesleges teher.
Csak le kell faragni a felesleget...
Köszönöm Szonja és Szundi, csodaszép az életetek.

Vasárnap reggel van, és lemaradtam a blogokkal. Annyi minden történt és most jó megint leülni és átgondolni a dolgokat. Az út során kialakult egy ritmus: reggel felkelés, elindulás, tízórai vagy ebéd magasságában megálló, blogolás, aztán irány tovább, este izgalmas emberek, beszélgetések. Most tudatosul bennem, mennyire jó megállni és átgondolni az előző napot, egészen meditatív dolog ez a blogolás. No de most itt a folytatás
Ritáékkal még előző nap vettem egy esőruhát Siófokon, bár annyira nem sok kedvem volt soppingolni, de az út során már beigazolódott párszor, hogy amit nem intézek el idejében, abból extra szopás lesz. Így vettem egy Oxford márkanéven futó felsőt, amiből már a haveroknál láttam több éves darabokat is, tehát nem az első 10 km-en fog leszakadni rólam a pályán várhatóan. Az első megállónál, ahol Tagamát összeszedtük elő is adtuk az "útszéli öltözés" című produkciót.
Kitaláltam, hogy meg kéne lepni a Vidéket, ezért nem írtam arról, hogy Tagama csatlakozik a túrán aznap. Rita is csavarogni vágyott, így elcsaltam Toponárra meglátogatni Vidéket. A GPS pár csavarral oda is vitt minket, a parkolóban meg messziről fültől fülig érő vigyorral várt minket Vidék.
Nem kicsit lepődött meg, hogy harmadmagammal érkeztem, sikerült a meglepi. Ahogy mentünk be a suliba, első lépés a tanári rötyi előtti villámgyors tripla vetkőzőszám előadása volt, Vidék szerintem még sosem szórakozott ilyen jól. Mivel az esőben a motorosok amikor találkoznak, nem igazán vetkőznek ki üdvözölni egymást, ezért Tagamával a rötyi mosdós részén öleltük meg egymást, aztán azon röhögtünk, ha valaki ránk nyitott volna, vajon mit gondolhatott volna.
Ezt jól megúsztuk, aztán felcuccoltunk a szertárba és elzarándokoltunk a sulibüfébe.
Ott jól kibeszéltük az élet nagy dolgait, jókat röhigcséltünk, ettünk olyan retró gesztenyepürét, megcsodáltam az árakat, aztán visszamásztunk a szertárba megnézni Vidék alkotásait.
Nem is értem miért nem csinálsz itt egy galériát és miért nem mutatod meg őket. Tök szépen átalakítja a régi vasakat, az egyik ilyen technikai humorként néz ki, nagyon kis vicces guriga lett. Vidék büszke lehetsz rájuk! Vidék nagyon bevágódott nálam, hozott igazi háztáji füstölt húsos szalonnát, azóta megkóstoltam, és isten áldja a gyesznyót és a füstölőmestert! Ma kóstoltam meg, nagyon finom. Az az igazi háztáji fincsi, amiről a magamfajta városi szökevény csak álmodozni tud, mert hozzá már alig fér. Az almás szőlő lekvárt még őrizgetem, azt majd a túra végén fogom megdézsmálni. Mindennek meg kell adni a módját, nem csak úgy felfaljuk, ami útközben leesik. Vidék küldött a Lóóónak is ajándékot (nem mertem elvinni, nehogy összegyűrjem, így majd postára adja), már ki is találtam, hogy fogom a garázsban azokat a jó kis régi motoros képeket kitenni: lesz egy motoros sarok ott.
Megállapítottuk a csajokkal, hogy Vidék nagyon jó ember, és ráférne egy kis sarkára állás, vagányság. Jópofa volt a régi hosszúhajús képein a motorjaival, hajrá Vidék, növeszd meg a szőrt a másik oldalon!
Elbúcsúztunk tőle, Ritáért eljött a párja, remélem pihenős hétvégéjük lesz a Balcsin, mert rájuk is fér egy kis nyugi. Tagamáva meg tovább indultunk Nagyberkibe a kólázós kocsmába.
A pincér bácsi nem volt túl lelkes, hogy elkezdtünk gyülekezni. Az első teát még nekem nagy ímmel-ámmal kihozta, aztán amikor megjöttek a csajok mindenfelől, tüntetően tévét nézett, és felénk se bagózott. Végül Diana felnyalábolta a csapatot és átmentünk hozzá, így 6 fő fogyasztása 1 teává zsugorodott a Pityóka Vendéglőben, ahol garantáltan nem lehet bepityókálni... Még kólával se, mert egyszerűen nem adnak!
A csajok egy része a Széles Úttól jött, nagyon kedvesek voltak. Kidumáltuk a mindenféle asszonysorsokat, és rácsodálkoztam: a legtökéletesebben kinéző kapcsolatokban is vannak bogok, javítani valók. Ők pedig változtattak, javítottak, dolgoztak millió féle képpen, gyerekkel, családdal, kutyával, ki mit vállalt. Diana megdöbbentett: ő nem motorozik, fél tőle valójában. De a lánya, a kis fiatal szőke csoda az apjával motorozik, és azért fogadott be minket, mert a motoros társaság nagyon összetartó ott és a lánya olyankor jó helyen van közöttük, amiért nagyon hálás. Retteg és félti, minden alkalommal amikor a gyerek motorra ül, mégis hagyja és ilyen klassz, önfeláldozó módon meg tud neki mutatni egy olyan szeletet ebből a világból, ami nem az övé, amitől tart, ezért fogadott be minket Kislány, marha nagy mákod van anyáddal, remélem vágod. Felül emelkedni ilyen szinten ellenérzéseken, félelmeken azt jelenti, a saját legdurvább félelmeinél is jobban szeret Téged. Hallgass legalább rá, ha a többi motorosra nem, és húzd fel az a nyomorult protektorokat! Remélem láttad odasandítva a Tagama kezét, na azt addig maradt egyben, amíg a protektor rajta volt. Szóval ne halljak több eszetlenséget, mert az izzadtságot mindig könnyebb törölgetni mint a vért.
Diana, nagyon klasszul csinálod, biztos vagyok benne hogy klassz emberkék lesznek a gyerekeidből!
Egy csajszi nem tudott eljönni, mert ellés volt náluk, és aznap este-éjjel még egy csikó leszületett. Magyaros U-betűs lány nevet kell majd neki találni, Uccu, Unikornis, meg ilyeneken fantáziáltunk. Van valami ötletetek?
Reggel elindultunk, persze szakadt.... Mert akkor kell motorozni amikor jólesik...

A tegnapi blog a völgyhídnál lévő kávézóban íródott. Azt a kávézót ha 4-5 éve nem nézegetem, hogy de jó lenne ide kiülni egyszer... Minden alkalommal, amikor arra jártunk, valami meló volt, és nem fért bele 20 perc, fél órányi megálló. Furák ezek a hétköznapok. Miért is nem adunk magunknak bizonyos dolgokra időt? A félórányi megszusszanások miért is nem férnek bele... miért is kell minden időnket ezredmásodpercre beosztani... Miért nem hagyjuk magunkat szépen élni?
Aztán megérezték az ügyfelek is, hogy nem ülök motoron, gyorsan telefonon betámadtak hárman, hogy feladat, pontos ár, megírtam nekik jól, és aztán annyira elméláztam, hogy Rita csörgött, ugyan merre járok, mert ők akkor most indulnak le Siófokra. Érdekes ez a dolog. Annyira fostam, hogy mi lesz majd a melóval, és valójában mi lenne: a munka mindig megvár, helyetted úgyse csinálja meg más... Ritát még a naptárfotózás miatt ismertem meg néhány éve, azt hiszem ha egyszer anyuka leszek, legalább olyan szeretnék lenni, mint ő. Szóval mostanra valahogy kialakult egy napirend, ami úgy néz ki, hogy felkelés, elindulás, délelőtti tízórai-reggelis-laptopos pihenő, utána világfelfedezés.
Nekicihelődtem én is, útközben hol sütött a nap, hol szemerkélt, aztán végül eldöntötte, hogy sütni fog.
Ennek egy kicsit örültem, mert Ritáékkal egy Balaton körüli gurigát terveztünk. A GPS használat nálam úgy néz ki, hogy rákeresek a célpontra, megnézem milyen útvonalat ír a telefon, aztán elindulok. A GPS addig energiatakarékossági okokból nem megy (meg nem árt, ha az ember agya nem áll le teljesen és megmarad a tájékozódási képesség), és csak a céltelepülésen dugom be a fülest, meg teszem a tanktáska fóliája alá, hogy ott egyszerűbben odataláljak. Na most ez nem működött, a google maps még mindig lázadásban volt, úgyhogy Ritát felhívtam és elmagyarázta egészen egyszerűen a helyet. Sikerült 3 házzal odébb megálljak, és ő kint állt a kapuban integetve, fültől fülig érő mosollyal a kézzel rajzolt szivecskés papír táblára mutogatva, hogy ez a tájékoztató tábla csak nekem van kirakva, hogy jól megtaláljam őket. Isteni gulyáslevest ebédeltünk amit az anyósa főzött, aztán a fedélzeti kamera működik-e témakörben nyomkodtuk egy kicsit a kütyüt, csacsogtunk a parton ücsörögve, majd elindultunk a Balaton karikára. Rövid karika lett, mert kompolni is akartunk.
A kompra várva begördült egy ismerősnek tűnő motoros csaj fülig érő mosollyal. Kiderült, ő Vácról gurul épp a másik parton élő barátnéjához, valami csamos rendezvényen már találkozhattunk, és egyébként meg ő is egyedül motorozik, mert úgy kényelmesebb. Fehér haja volt, de ilyen örökifjú vigyor volt a fején, és jó volt látni, hogy nem csak én vagyok ilyen bolond. Fotózkodtunk komponállás közben aztán folytattuk a Balaton karikát.
Az este megint éjfélbe nyúló beszélgetéssé lett. Jó látni ennyiféle életet, ennyi megözelítését az Élet játszóterének. Mióta úton vagyok, szinte tálcán mutatja a Jóisten miféle választásaim, miféle eredményekkel lehetnek. Nem tudok nektek eléggé hálás lenni. Millió kérdésemre jönnek válaszok..
Köszönöm.

A csavargás úgy folytatódott, hogy Őrség. Ez ilyen régi vágyálmom volt, pláne hogy egyszer Orfaluban volt melónk, és ezek a szer falvak nagyon szépek. Az érintetlen régi világ, a régi életmódok apró maradványai. Ahol, ha van is kerítés az térdig ér, vagy csak az állatoknak a karám. Később mondták, hogy sajnos most már náluk is egyre többször van szükség a kerítésre, lassan épülnek itt-ott, főként ahol sok a turista.
Szóval megcsodáltam Alsószert, Pityerszert, és tekeregtem az őrségi falvakban. Az Őrségi Nemzeti Parknál adtak térképet pár úticél javaslatot, és kikérdeztem a srácot, hogy milyen az út arrafelé. Mondta hepe meg hupa, de ha átmegyek a szlovén határon, a másik oldali falvak is még az őrséghez tartoznak, és ott az út is jobb. Útközben találtam egy jópofa teljesen fából épült kilátót, ahol megálltam, és egy idős néni monda kb. minden második ház kiadó. A falu nagy része már a gyüttmenteké, a fiatalok elmentek, az öregek elfogynak, de a városi népek felfedezik az Őrséget és ahogy mennek el az őslakosok, úgy települnek be az újak. Igaz, nem állandóra, hétvégi háznak, nyaralónak tartják a házakat, de legalább nem az enyészeté lesznek a szerfalvak. Pityerszeren a kasszáskislány rögtön a lényegre tért a belépődíj után: vannak törpekecskék is eladók, és nagyon cukik. Tényleg azok voltak, mindenféle színűek, még bájos gidák is vannak. Mondtam neki, hogy ez lehet akár érdekes is, mert van 2000 nm-nyi kertem, ahol a fűnyírást szívesen átkonvertálnám kecskepörköltre. Mondta, hogy akkor nem eladók a kecskék. Hát, végül így nem kellett felgumipókozzak egy kecskét se a motorra Megnéztem még a bölényeket, meg az eurázsiai vadlovakat: közel nem jöttek, de legalább jó távolról megnéztük egymást. A nagyon régi házak azért érdekesek voltak olyan szempontból is, hogy a füstöskonyha (kémény nélkül, igen) után közvetlen a disznóól és a tyúkól következett, tehát gyakorlatilag télen-nyáron együtéltek a népek az állatokkal. Aztán a fiatalabb házaknál már külön, egy kicsit távolabb volt az állattartó rész, megjelent a "tisztaszoba", ami a ház legszebb és legtisztább szobája volt, felékesítve, vendégeknek, születéshez, ravatalhoz amolyan reprecentációs terület, amit ma mondjuk nappalinak hívunk és az valahol a nyilvános tér.
Aztán csavarogtam tovább, és eszembe jutott, hogy milyen jópofa lenne a határon egy olyan képet csinálni ahol a motor odaát van, én meg még itthon. Diszkréten behajtottam egy erdészeti útnak jelölt behajtani tilosnál, aztán 200 méter múlva találtam egy egészen jól kitáblázott földutas kereszteződést, ahol a SLO feliratot követve meg is találtam az erdei országhatár táblát. Megfotóztam amit szerettem volna, aztán Hódos felé vettem az utat. A zöldhatáron murvás földút van, egy határőrt nem láttam sehol, simán átkavirnyáltam egy földúton egy másik országba. Aztán ott tényleg jobb volt az út, végül a GPS eldobta az agyát, de tök szép helyeken tévedtem el, párszor kavicsoson, de leginkább jobb minőségű keskeny, de jó minőségű aszfalton, láthatóan élő szerfalvakon át. Más volt teljesen, korszerű autók, mezőgazdasági gépek, terepjárók az udvarokon. Aztán rájöttem, hogy csak fel kéne ébreszteni a GPS-t, mert lassan idő lesz elindulni Nagykanizsa felé, Esztihez. Jah, és lassan a tankolás is kívánja magát, tehát jó lenne lassan a civilizáció felé tendálni. A GPS továbbra is nettó lázadásban volt, megalkudtam vele, hogy nincs szlovák autópálya matricám és a határig tovább ment a tekergés. Lendván tankoltam, befaltam a reggelről maradt szendót és megindultam kicsit tempósabban, hogy oda is érjek egyszer Esztihez.
A magyar pályára már volt matricám, ott egy kicsit megsergettem a vasat, jól esett a kis utak tekergése után a tempó. Mire landoltam nála, már a hátam közepére se kívántam a motort, úgy elületm a hátsóm. Eszti tök cukin fogadott, még hálóhelyet is választhattam, a motoros kép alattit választottam . Eszti nagyon sportos csaj: sárkányhajózik, spartathlonozik (vagy hogy mondják), mindenféle sportokat kipróbált, nagyon kis csinos - példát kéne vegyek tőle, talán a csokifalás helyett többet kéne mozogjak....
Aztán kikönyörögtem, hogy inkább sétáljunk mint motorozzunk, így elmentünk kajálni a városba. Kidumáltuk a srácokat persze, ökörködtünk egyet a selfie bottal a főtéren (ugye hol máshol vágjunk hülye pofákat a szelfibottal). A szelfibotot ott hagytam a párjának ajiba (poénból), mert van rajta egy mercis logó és a párjának is mercedese van. Ugyan elhoztam, de valahogy nincs ingerenicám egyedül használni, remélem jókat fognak vele ökörködni. Nagykanizsa egyébként most csodaszép: rózsaszín habvirágban vannak a fák, minden csupa tulipán és virág, a fő téren meg világítósak a padok. Világítós kütyük, amiket én nagyon bírok. Eszti örült a motoros jógi vezetéstechnikai írásának, épp akar egy vezetéstechnikai tréningre menni, és előtte az elméleti anyag pont jól fog neki jönni. Örülök, hogy tetszett neki, remélem hasznára lesz.
Jó későig csacsogtunk, kicsit lelkifurcsim is lett, hogy feltartottam, mert neki másnap meló.
Kalandos történetük van a párjával, így két jegygyűrűt hord. Mindketten motoroznak, Eszti az apja előtt titkolta a motoros jogsit, aztán apu is besegített a motorvásárlásba Hiába, a pasikat olykor nehéz nekünk megérteni, de talán nem is kell....csak elfogadni olyannak amilyenek. Érdekes, a csajokon azt látom, szívesebben dolgoznak magukon, a férfiak meg alapvetően elégedettebbek önmagukkal. Minden esetre találtunk néhány párhuzamot, csak pepitában .
Jó dolog kicsit belelátni a más életébe, hogy mindenütt van kihívás. Ilyenkor van lehetőségünk mérlegre tenni, hogy vajon a mi bajunk tényleg akkora-e, vagy csak egyszerűen el kell fogadni a másikat olyannak amilyen... Jó gondolatai vannak az Esztinek, hálás vagyok neki. Remélem jártok felénk, vagy dödöllézünk valahol
Úton vagyunk. Mindig, akárhol is vagyunk.

Kifelé menet Nagykanizsáról megint kavirnyáltam egyet, aztán rájöttem mi a bajom, hogy annyit eltévedek: amikor nincs megfogalmazva határozottan a cél, olyankor könnyebben kalandozik el a figyelem, pláne ha van hirtelen érdekesnek tűnő... Ahogy vezetéstechnikán mondják: oda nézz, ahová menni akarsz.

A kaja fontos dolog, és a tízórai az Őrségben egy forró levessel megfelelő környezet ad a blogoláshoz
Szóval ott maradt abba a dolog, hogy Sopron, csavarogtam a belvárosban egyet, felmásztam a Tűztoronyba (borzalmas motoros ruhában lépcsőt mászni, szakadt rólam a víz egyébkén is, mire felértem úsztam a saját levemben). Kicsit filóztam rajta, hogy felmásszak-e, mert nemsoká előkerül a Peti, felértem, hívott is.
Szóval lemásztam gyorsan, visszamásztam a vasra, és utánagurultam az autójának.
Vettem vacsinak valót, aztán fél órát filóztam a boltban, hogy most alkoholos nedű legyen-e vagy csoki, és ha alkoholos nedűvel beállítok az mennyire kétértelmű, így az alkoholos csoki mellett döntöttem. Az akár el is lehet ajándékozni, ha nem édesszájú. Petinek van barátnője, Debrecenbe udvarol Sopronból, úgy tűnik szereti a kihívásokat a fiú.
Lecuccolás után "amíg világos van motorozzunk!" máris úton voltunk, neki ezres varája van. Kérdezte hová menjünk, mondtam bárhová, csak szép legyen. Kicsit pötyögött a GPS-en aztán elindultunk. Az első körforgalomnál jutott eszembe, hogy szólni kéne, kb 150 km lehetőség van a tankban, meg bárhová is megyünk, itthon szerencsésebb lenne tankolni. Aztán szóltam, hogy ja, van nálam kártya is, azzal nem kell eurót váltani. Szóval gondoltam, majd figyelem a gépészkedést a hegyi kanyarokban (mindig az előttem menőtől tanulok), aztán az ezres varán ha 2x láttam váltani, akkor már sokat mondok, maradt nekem a kis hatszázason a gépészkedés... Szépen motorozott, sehol se léptünk sebességhatárt de mégis dinamikusan tekeregtünk.

Szóval Kópházánál határt léptünk, aztán jött egy csomó akármidorf meg bármidörf, szerintem egyszerűen megjegyehetetlenek az osztrák falunevek. Aztán elkezdődött a lankás csodaszép, erdők, fenyvesek, felülről ránézhető vár, por és murvamentes hibátlanul kanyargó aszfaltcsík. Kétszer határt léptünk, Bozsok tök cuki falu, néztünk kívülről egy másik várat is Kőszegen, de hétfőn minden múzeum egyébként is zárva. De ettől függetlenül imádtam a tekergést, tökjó utakon jártunk!

Péter egyébként egy úr, felajánlottam hogy főzök, de végül étteremben landoltunk. A vacsira vitt kaja átkonvertálódott reggelivé és tízóraivá. Este fél 12-ig beszélgettünk, mindenféle motoros sztorikról, úti vágyakról, építkezésről, kielemeztük a hogyan készült a kandalló kérdést (mert neki pont olyan szabású van, amilyet én is szeretnék). Kielemeztük az öreg motorosok trükkjei témakört: ruha alá papír ha fázol, zárható zipzáras zacsiban a papirok, stb. Meg hát ugye a szokásos mit tegyünk a motorra a konfortzóna növelése végett: GPS?, kormányfűtés, ülésfűtés és társai.
Micsoda egy mákkirály, ő az őseitől kapott egy szerkezetkész kecót és csak a burkolás-villanyszerelés maradt amit tök ügyesen ő maga faragott meg. Végül feladtam, láttam rajta hogy még tudna beszélgetni, de én kidőltem. Megkaptam a hálószobáját, ő pedig gentleman módon a kanapéra vonult pléddel. Mondtam nem oda buda, van hálózsákom, így visszaszolgáltattam a saját takaróját (én pl ragaszkodom a jól bevált takarómhoz, ne kérdezzétek miért).
Reggel 5-kor kelés, én faltam, ő nem, így tízórait kapott, aztán felcihelődtem a vasra, és a mélygarázs feljárón felúton jól ledadogott a horni. Kicsit elmélkedtem, hogy most felboruljak-e vagy sem, de végül segítség nélkül visszacsurogtam, nem kellett elkapni. Szerintem simán agyonütöm a Petit ha ráesek, de lelkesen a hátam mögött állt készenlétben.
Megköszöntem szépen a szállást, ő mondta milyen bátor vagyok - mondtam azért Afrikába nem indulnék el egyedül nőként.
Most itt vagyok az Őrségben, megettem a levest, megyek szép tájházakat nézni.
Este Nagykanizsa.
Szerdán Siófok Ritánál
Csütörtökön Toponár és Somogyország, csajok, aki Somogyban van és ráér, csütörtök este 6-kor Nagyberkiben a Pityóka vendéglő nevű műintézményben "kocsmázhatnánk" egyet, borzalmas kóla és kapucsínófogyasztással. Tagama is csatlakozik Sárvárról, jupijájé
Pénteken guriga Mihálomics Timivel, este meg Katona Szonjánál landolunk.
Szombaton Kaszta Tibinek lézeres filmforgatás (van az az építkezés és árajánlat, amikor meggyőznek hogy dolgozzak).
Ritust Jásszentlászlón vasárnap boldogítjuk, hétfőn Baénál fotóstúdióban alvás
Aztán Nyíregyháza, Balassagyarmat, Székesfehérvár
MOST Jó. Köszönöm!

Szóval már úton vagyok.
Két nappal ezelőtt még alkudoztam magammal. Biztos ezt akarom? Tuti? De hát itthon hagyok mindent és mindenkit. A melót, a magánéletet, és hogy esik majd nekik... Meg egyáltalán kell ez nekem? Ha nem tudok normálisan megválaszolni ajánlatkéréseket, akár el is bukhatok melókat. Az összes kisördög hangosan vonyított: ésmileszha, és nem ismered a vendéglátókat, és mi van ha az egyik helyen Hasfelmetsző Jack reinkarnációja vár, és jaj így meg jaj úgy.

Aztán győzött a kisangyal: nem lesz gáz, annyi ajánlatkérés még sosem volt, amit este nem tudnék megválaszolni, akinek fontos vagyok az megvár és látja, elfogadja, hogy mire van szükségem, nem fog rugózni azon, hogy otthagyom. Hosszú távon végül is a választás így néz ki: vagy tovább folytatom az utat a teljes és visszafordíthatatlan kiégés felé (építkezésbe oltott vállalkozósdi), későbbi extra költséget generálva a pszichiáterre, esetleges fizikai leépülés után a dokikra. Vagy most elengedem egy kicsit a saját életemet, eltávolodok, kicsit megpróbálom jól érezni magam és a dilemmákat felülről nézve egyszerűbben dönteni. Választhatok.

Vasárnap délelőtt a takarítást is elengedtem. Végül is fölnőtt embereket hagyok ott, és már párszor megkaptam, hogy ők megoldanak mindent. Hát hajrá, ez most jól is jött. Aludtam még két órát, bogarásztam a gépen a melókkal, nagyjából elrendeztem a melót és elkezdtem összecihelődni.
Azóta kiderítettem, hogy az esőruhát persze elfelejtettem (hajrá 100 lityis kukás zsák), és táskából is sikerült olyat választani, aminek a zipp-zárja ma délre már fel is adta. Mind a két zipp-zárkocsi atomjaira hullott.
Ahogy elindultam, valahogy semmi nem volt az igazi. Nem volt meg a forgalom ritmusa, és valahogy még mindig kómás voltam délután 4-kor. Két autós rám ijesztett olyan ultralájtos közlekedési szituációban, ami után összekaptam magam. Nehogy már elbasszam ezt a jó kis túrát. Igyekeztem elengedni a belső mozit és jelen lenni, ott lenni az úton. Tankolás, matrica, irány a pálya.
Komárom volt a cél, ahogy megláttam az óriás szélerőműveket, eszembe jutott a tehenes poén: Kórházra nincs pénz, de óriásventillátorra a réten a teheneknek meg igen? Mire leértem a pályáról már kezdtem érezni a motort, kicsit jobban együtt mozogni vele.
Blankáéknál az édes 4 éves Katica (aki sosem látott még), ahogy beléptem az ajtón odaszaladt hozzám és átölelte a lábam: "Sziaaaaa! "Ennél szívmelengetőbb dolog nem is fogadhatott volna.
Rögtön nekiálltunk építőkockázni, a kétfejű lónak építettünk állatkertet, akinek az egyik feje aludt, a másik meg mosolygott. Szerintem nettó vízilónak nézett ki, de ezt a földhözragadt megközelítést azonnal elvetette Katica, amikor kérdeztem, hogy ez víziló? Elmagyaráza, hogy ez a feje mosolyog a másik meg alszik és akkor most építsünk neki állatkertet. Egy négyéves utasítása márpedig komoly dolog, úgyhogy neki is álltunk. Aztán nasiztunk, Blanka fincsi piskótás pudingot alkotott. Jó volt ücsörögni köztük, a családi melegükben.
Megérkezett a tinilány, hozta az ifjú lovagot. Klasszikus kajlatini, visítós, ugrabugra nyurgalány a Kinga. A fiú megcsodálta a vasat,és Kinga már sorolta is, hogy milyen szabálytalanságok fordulnak elő a haveri társaságban (elkönyveltem magamban vigyorogva, hát igen, ez a korral jár). Kifelé meg csóváltam a fejem, első a jogsi, de aztán majd idővel megjön az eszed. Később odabent Blankának odaadtam a "Vezess ésszel" kézikönyvet, amit Kinga azonnal odadugott a lovag orra alá, majd 10 perc múlva éles vita alakult ki, hogy kié legyen. Mondtam a kölyöknek tedd el, adok másikat, lesz ebben a háztartásban is, így megnyugodtak a kedélyek. A vacsi után Gábor nagy tapintattal hagyta a női csacsogást, elvonult bölcsen a csajokat beszélgetni hagyni.
Este 11-ig kiveséztük az élet nagy dolgait, és persze most se lett meg a bölcsek köve...
Mindkettőnknek nehéz gyerekkora volt, most tanuljuk szépen élni az életet. Azon filóztunk, hogy milyen könnyű azoknak, akik egy jó családból indulnak, mekkora érzelmi plusz van előttük, mekkora stabilitást ad. Aztán vannak azok, akik a bajra vannak kondicionálva, hogy ha nincs megoldandó feladat, probléma akkor szinte az a fura. Amikor túlélésre van kondicionálva az ember, akkor a békés nyugalom nettó veszélyes csönd, lazulni luxus és egyáltalán hogy is kell azt? Szépen békében élni is tanulni kell, ha nem hozod az életörömöt.
Blanka régi vágya az El Camino. Amikor mondta, akkor esett le, mekkora jó dolgom van. Hogy van lehetőségem és bátorságom elindulni. Sírhatnék is akár afeletti bánatomban, hogy elfogyott az építkezésre félretett zsé, és a maradék fillérjeimet cementre is költhetném világnak menés helyett...

Életöröm. Szép ez a magyar nyelv: az élet-öröm. De tényleg. Miért nem tudunk olykor örülni neki?
Van ilyen életöröm iskola? Akkor most beiratkozom.

Reggel addig szötymögtem a mobil konnektorra dugdosásával, hogy végül Blankáéknál hagytam. Ők elindultak az ovi felé, én meg Sopron felé, majd 2 sarokkal odébb konstatáltam, hogy a GPS a mobilon van, a mobil meg a konnektoron. Lepörgettem az opciókat: hogyan tovább, adtam esélyt a statisztikának, hogy Blanka azt említette az ovi pár sarokra van, visszafordultam utánuk, és tényleg meglettek. Katica mint kiderült épp azt említette a kocsiban, hogy milyen jó lenne ha bekísérném az oviba, szóval így váljon minden álma valóra a kiscsajnak. Bekísértük, megölelgetett minket, aztán integettünk neki, ahogy az oviablakban állt.

Megöleltük egymást Blankával, szép hétfőt - jó utat kívántunk. Ahogy kiértem Komáromból, egy teherautó leindexelt jobbra, elengedett - jóleső lendülettel kerültem ki, megköszönve. Hűvös volt a levegő, de jóleső. Az M85 tök klassz, csak nincs rajta benzinkút még sehol. Megálltam a sima 85-ösön egy útszéli boltnál, ami előtt pad volt, elintéztem pár telefont, kontaktáltam az ügyfelekkel. A mellettünk lévő kocsma kiülőjén a bácsik szeme kocsányokon lógott, némán hallgatták miket beszélek. Asszem a jövő hétre meglesz a falu témája.
Aztán megnéztem Fertődön a kastélyt (kívülről, mert hétfőn zárva), most kajáltam Sopronban, és lassan megkeresem Petit, a mai szállásadóm.

Most. Azt hiszem ez is egy kulcs a jól léthez MOST lehet jó. Nem holnap, nem tegnap. MOST.

Egyik világjáró haver azt mondta: ha elindulsz rákapsz, és majd szűk lesz a saját világod. Mama, már tudom mi volt az állandó mehetnéked. Kerested, hol jó MOST.

Nos, eljött az én időm! Mindjárt körbejárom az országot! Ilyen izgi bizsergést érzek, lóg az eső lába persze, akkora köd van ahogy kinézek amitől az életkedve is elmegy az embernek. Viszont ha köd van, nem fog esni, mert az eső és a köd egyszerre sose működik. Szóval várhatóan nyákos, maszatos mocsadék aszfalt lesz a startvonalon, de majd kisüt a nap úgyis.
Ma befejezem ami tegnap megmarad a nagymosásból, kitakarítom a kéglit, aztán nekiállok a csomagolásnak, és délután elindulok, irány Tata - Blankáékhoz. Blanka ilyen kis mélynövésű barátném, imádom, mert nagypofájú magamfajta vigyorgyár, és jókat tudunk mindig dumálni az élet kicsi és nagy dolgairól.

Átgondoltam, hogy kb mi mindenre lesz szükségem, úgy hogy kb másfél hét és egy tanktáska meg egy doboznyi helyem van:
- motor, az azért kell, hogy legyen mivel mennni,
- törülköző, tisztasági cucc, folyékony mosópor valami kis flakonban,
- hálózsák,
- fehérnemű 3-4
- trikó 2 db
- pizsama 1 db
- póló 3 db
- aláöltöző 2 db, felső+macskanaci
- pulóver 2 db
- esőruha,
- letherman, zsinórkarkötő,
- tankoláshoz, útközbeni kajáláshoz némi erőforrás,
- mobil, ami fotómasi is meg online kontakt, hozzá füles, ha útközben dolgoztatni akarnának,
- combtáska a papiroknak, mobilnak,
- a motoros jóga lefűzve,
- egy kis hely az ajinak, amit minden szállásadónak viszek.

Ezen is jó sokáig filóztam mi legyen, remélem majd hasznát veszik mindannyian. Nem írom meg mi az, mert akkor oda a meglepi ereje.
A dilemma, hogy bőr vagy textil ruhában induljak.... A textilbe tudok bélést tenni, a bőrt nem fújja át a szél, de nehezen szárad. Délutánig megálmodom. Szerintem a bőr marad itthon, mert az perpill kevésbé komfortos (úgy kell belekiskanalazzam magam).

Útközbeni feladatok: minden nap jóga, és zéró csoki az út alatt. Ez a csokis kihívás lesz a legdurvább, a napi egy tábláról kéne lejönni, és akkor újra beleférnék a bőrcuccba kényelmesen...

Elindulok, jupijájé!

a -1-ik nap Komárom, Blanka megmotoroztatásával kezdődik, és mivel ő dolgozik rendes napirendben, tehát vasárnap kéne landolni nála(tehát egy bukósisakot/kesztyűt/térdvédőt máris elcsomagolhatok)
Tagama kiesett, így a következő nap
az 1. nap hétfő Sopron Petinél (bocs, csak 1 csaj maradt)
2. kedd Nagykanizsa Kovács Eszterék bandázós csavargással
3. szerdaSiófok Ritánál, Balcsi karika közösen
4. Csütörtök Mihálovics Timivel guriga/ Horváth Andi Villány /Puska Diana Nagyberki / Vidék meglátogatása Toponáron - ez sűrű nap lesz, de lehet h kettő
5. Bárdudvarnok Bodor Sára
6. Katona Szonjánál Balástyánál
7. Ritus Jásszentlászló
8. Túrkeve Bae
9. Nyíregyháza egy kedves motoros család, fotós meetinggel összekötve

10. Balassagyarmat Krisztina Parrag, gurulnánk is egy jót
11. Birge levisszük az útibirgét Dunaújvárosi karikára Hajni Koncsekhez Székesfehérváron át ?

Folyik a meleg víz végig az arcomon, mert a meleg víz mindig megnyugtatott... valahogy oldja a lélek fájdalmait. Mama mindig azt mondta, ha valami fáj odabent, ülj le egy folyóparton, majd elmossa a fájást, ahogy nézed...az őserők mindig segítenek...
Mama, most már minden folyóparton ott vagy, és elmosod a bánatom... Pedig nagyon hiányzol...

Kilépek az ajtón, a teraszon vár a bukó. Lassan összeszedem a kulcsot, a táskát, kesztyűt, felhúzom a térdvédőt. Hiányzik a kutya. Ma nem jött velem, mert nem tud motorozni. Jó lenne most megölelni a kajlakedves kis fejét. A jácintok az járda előtt öntik magukból az alkonyati illatfelhőt. Finoman édes, léleksímogató. Még Zsuzsika néni ültette őket oda, Isten áldja őt odaát. Jó volt idén először végig nézni, hogy vajon mi hajt, mi lesz ezekből a kis helyes hajtásokból... kékeslilák és illatosak. Sok van, és gyönyörűek, végig a terasz előtt. Előttük hóvirág jött, most elszórva a kertben még sok törpe ibolya, kék, fehér és cirmos mindenütt. Már virágzanak a nárciszok is, meg a gyümölcsfák, rózsaszínen, fehéren. Lassan sötétedik. Állok a teraszon és ólomnehéz a lábam, a lelkem. De most nem maradhatok. Fáj itt minden.
A ringló habosfehér virágai édesmézes illatfelhőket eregetnek.
Ahogy lépkedek végig a kis betonszalagon, felgyúlnak a napelemes lámpák. Ötöt vettem, most jól szolgálnak, fényes kis csillagokként szegélyezik az utat.
Nem tudom hogyan tovább, csak az ösztön hajt, hogy menni kell. Előre, tovább, innen el.
Ahol a kanapé kedves, ahol a hintaágy ölelős, a naplemente meg fájó... mennyiszer néztem itt egyedül, hogy majd egyszer együtt milyen jó lesz itt...
Sose lesz.
Felnyitom a bukót. Automatikusan berakom a táskát a dobozba, beindítom a motort, amíg kesztyűt húzok. A pulóvert lehet fel kéne venni, ami a dobozban van. Mindegy ma, akárhogyan is lesz, nem nyúlok utána. Piros pulóver mint a vér. Kéne most egy kis energia...
Vékony a kesztyű, igazgatom a tépőzárakat. Rutinmolyolás, visszahúzom a szivatót. A lelkes zsibongás halk duruzsolássá szelídül. Jobban esik. Felülök a motorra, bámulok magam elé. Fel kéne hajtani a sztendert. Lassan mozdulok. Kábán elindulok, a kavicsok a mart aszfalton recsegve fordulnak ki az első kerék alól. Megviselte őket a tél.
Legurulok a völgybe üresben, az égetős szomszéd előtt egyesbe rakom. Még most is fekete a rét, amit felperzselt. Mondják 4 évente kijön és rombol valamit a kertjén. Egy kerítést, egy faházat, a teljes növényzetet egy szál gyufával.... Szép volt segíteni neki neki nemrég eloltani.

Gördülök tovább, a kútnál a fa alatt már teljes a sötét, a patakpart hídjánál két fiú támaszkodik. Bámulnak maguk elé a csöndben, csak én zajongok mellettük el. A lámpafényben, ahogy megvilágítja őket, látszik nem vidámak, pedig tinik. Mit keresnek itt éjszaka... nincs virtuskodás, gondterhelten bámulnak maguk elé... A patakcsobogás majd lemossa felhőt a homlokukról, ösztönösen jó helyre mentek....
Nekilódulok az emelkedőnek, a kiserdőn át konda suhan. Négy-öt disznó körvonala suhan el előttem húsz méternyire, bölcsen kerülik az embert, a lámpafényt....
Fehér pihék keringenek körülöttem, csodaszépen táncolva. Hullanak a virágszirmok, tavaszi illatos hóesés a sötétségben. Keringenek, körbesímogatnak, kavarognak a menetszéltől... Megcsap a virágillat ismét, az esti béke balzsamosan körbeölel.
Hová most... ? ....nem tudom. A viadukt fölém hajol, a szilveszteri tűzijátékot innen milyen szép volt nézni.... Kinyílt az éjszakai égbolt...
Felszédülök a pályára. Hűvösödik. Velence, Székesfehérvár, Siófok, viadukt, Összefolynak a szaggatottak, üres az út, hétfő éjjel van. Felnyitom a plexit, hogy megszáradjon az arcom, fagyos menetszél vág arcul. Mit csinálok én itt? Eszmélek, lassan kezdek érezni. Hideget, metszőn hideget.
Vége a pályának, vacogok. Van egy kút itt Nagykanizsán. Zárva. Vennék, mint amikor... Kinyitom a dobozt, és felhúzom a pulóvert, de nem segít. Reszketek, mint amikor eszembe jutott elindulni, de most a hidegtől...
Szomjasan ücsörgök az útpadkán, kiszáradt a szám. Hovamerre.... ja, haza kéne menni. Van haza? Ja van, igen, csinálom, tényleg. Csak előre, hova máshová tovább...120, 150, 180, 210... köhög, nincs több, tankolni kellene.
Egy kút, meleg tea, bágyadt éjszakai kutasok. A menetszél jólesően fagyaszt megint. Ha megfagy a lélek, jobb lesz úgy?
Pirkad. Nem tudom merre jártam, csak a szaggatott vonal van meg, hogy azon, előre végig tovább... néha illatok. Előttem a kapu, be kéne rajta menni. A motor megtámaszt ahogy betolom. Valójában ő hozott haza, nem tudom hogyan. Stender le, bukót a tükörre akasztom. Lerogyok a betonra, a hűvös jól esik a homlokomnak.
A reszketés nem múlik. Hideg van.

Majd egyszer.
Otthon.
Majd ott meleg lesz.

Az van, hogy 2-3 napokat már motoroztam önállóan, sőt napi 800 km-t is meg tudok tenni, eddig az volt a rekord. Meg 3-4 túrát is levezettem, 10-15 fővel, kompletten szervezve a programot akár vegyes társaságnak is, autósok-nak motorosoknak egyszerre. Mondjuk a 800-as este hasonkúszva másztam be a sátorba, és nem is a fizikai fáradtság miatt, hanem mert az idegrendszerem fáradt el. Az úton lévő ámokfutókra való folyamatos odafigyelés, csak pisikakira megállás azért húzós. Mondjuk most nem ez lesz, mert élményalapú túrára gyúrok, nem a km zabálása a cél.
Szóval idén motoros jógával kezdek. Kicsit rágyúrunk a fejre meg a fizikumra, aztán kimegyek valami parkolóba vezetéstechnikázni. Mondjuk azt jó lenne nem egyedül, mert nem vagyok szégyellős kirakni az ásványvizes palackokat kerülgetni, de szórakoztatóbb lenne társaságban. Ki jön? Nekem a törökbálinti oson parkoló a legüresebb nagyparkoló a közelben, ahol még sosem kötöttek belém, hogy mi végre tekergek egy helyben órákon át...

Ugyan ma elő akartam venni a vasat, de annyira úúútálatos takony hideg van, hogy kivárom a napsütést inkább. Régebben -8 fokig bírtam a vason a gyűrődést, de akkoriban még nem volt autóm, meg választási lehetőség csak a BKV-s közelharc volt, aminél még a motoron is jobb fagyoskodni.
Gyúrásként felpróbáltam a goratexeket meg a bőrruhát is, és örömbódottá, nem sikerült karácsonykor kihízni őket. Sőt megvannak az aláöltözők is, meg a tanktáska, dobozok egyben.
Most jön az a rész, hogy össze kéne válogatni egy doboznyi mennyiségre a másfél heti ruházatot, felszerelést.
Jöhetnek az ötletek gyakorlott tavasz eleji túrázóktól
Feltételezem kellhet:
- esőruha,
- aláöltözők,
- minimál szerszámkészlet
- defekt spray
- fotómasis mobil, mobilnet (meg kéne reparálni a kameráját a mobilomnak, mert legutóbb kisütöttem belőle a ccd-t a lézeres szervízben)

Mi kelhet még?

Az van, hogy mocskosul elegem van. Az építkezésből is, meg a magánéletemből is. Az állandó meló, a rutin lassan megőrjít és érzem, hogy alattomban lassan utolér a lelki nihil... Linda barátném azt mondta, ne hagyjam, induljak el, és valamit változtassak. Változtatnék én, költöznék már de mocskosul... csak még igen szellős a sztori...
Mondjuk ez az előre menekülés idáig mindig mindent megoldott, de hát na. Legszívesebben már költöznék, de még nem lehet, szóval marad a világnak menés, nehogy utolérjen a lelki nihil.
Régi vágyálmom körbemotorozni Magyarországot. Úgy lenne az igazi, ha motorosoknál tudnék megszállni. Áprilisban egy-másfél hetet erre szeretnék szánni. Kb. április 9-től 19-ig tervezem a szabadságolásom. Aki útközben csatlakozna kísérőként, örömmel látom akár csak pár km-re is.
Szóval olyan kedves ismeretlen motoros kollégákat/kolléganőket keresek, akik ezen az útvonalon valahol élnek és a közelben megszállhatnék náluk egy éjszakára. Hálózsákom/kispárnám van, vacsikészítésbe nagyon szívesen beszállok. Prioritás a tisztaság, kevésbé prioritás a kényelem, egy matrac és egy zuhanyzó közelsége már nekem tökjó. Kedves emberek legyetek, vidámak, minden más huszadrangú. A megjelölt települések 50-100 km-es közelsége pont jó. Blogírással tervezem, fotókkal, szóval nyilvános lesz a buli, ebben a blogban.
Várom ezen az útvonalon élő motoros társak jelentkezését a minafoto@gmail.com-os e-mail címen:
Sopron - Zalaegerszeg -Pécs - Gyula - Nyíregyháza - Aggtelek - Balassagyarmat - Dunaújváros.

Miközben másfél éve zajlik a felújítás, az ember lassan leszokik arról, hogy nőként viselkedjen... Pedig úgy hiányzik... Jó lenne kicsit leereszteni, és nem férfi profilú dolgokkal foglalkozni... Női ruhát venni fel, szépen beszélni, kedvesnek lenni, kockázat nélkül, csak úgy, természetesen. Hogy nem néznek érte hülye erőtlen picsának aki csak itt tipeg jobbra-balra... Persze, nagyon fasza csaj vagyok, csak kurvára teli a faszom azzal, hogy faszt kell viseljek.... Értitek? Mintha egy férfit folyamatosan gyerekfelvigyázásra, főzésre, takarításra, üzemszerű gügyögésre ítélnél... puncit kényszerítve a pöcse helyére. Sírtok, hogy nincsenek normális nők, de ha egy nő normálisan viselkedik, kutyába se veszitek amikor szépen kér és nem üvölt mint a sakál...

Nos, ritkán beszélek arról, hogy fiatal szőke huszonéves csirkeként, amikor elkezdtem vállalkozni, kb mennyire néztek hiteles szakembernek (akkor már volt kb 5 év gyakorlatom, mondjuk olyasmik, hogy Aréna megnyitó lézer show a Rádió Szimfonikus Zenekarával, meg ilyenek). Ritkán beszélek arról is, hogy mennyire undok dolog volt meggyőzni egy komplett képviselőtestületet (50-60 éves dörzsölt politikus férfiak), hogy de fasza lesz ha tőlem vesznek lézer show-t, és minél alacsonyabb képességű - ki kell mondjam, képzettségű volt a megrendelőm, ez annál kevésbé tűnt megugorható feladatnak. Volt olyan is, hogy éveken keresztül együtt dolgoztam egy fénytechnikus céggel még alkalmazottként, és számtalanszor én voltam a "főnök" a csapatban: mégis, amikor önálló vállalkozóként léptem eléjük, áh, maraggyámá, ezt te úgyse tudod megugrani mert nő vagy... De veletek dolgoztam évekig, emlékszel rá... persze, de az más felállás volt. Mi volt a más? Volt aki érted felelősséget vállalt. Miből gondolod, hogy én nem tudok magamért....?! Legszívesebben ráborítottam volna az asztalt, de olyan bután őszintén nézett, hogy megsajnáltam, hogy ennyire tirpák ostoba paraszt... Szóval ez kb 15 évvel ezelőtt volt, szerintem kb ez az a szint, mint amikor a muzulmán nem engedi el egyedül bevásárolni a feleségét... mert őrizni kell a nőstényt, mert ki tudja mi lesz, mi fog történni, elviszik, lelép magától, nem tud magára vigyázni, ennyire szar a társadalmuk, vagy a franctudjamiért.... Na mindegy, túlléptem ezen a korszakon is, találtam másik megrendelői kört, és bizony az még fizetőképesebb is, mint alvállalkozóként dolgozni más technikusokkal.

Alapvető trükk, ha hiteles akarok lenni egy helyszínbejáráson:
trampli technikus megjelenés, szakszavak dobálása, bunkón egyszerű beszéd, határozottan leugatós stílus más technikusi próbálkozások kezelésére.
Alapvető trükkök, ha hitelesen akarom eladni magam jellemzően pénz felett döntő férfiak társaságában: drága státusszimbólum kiegészítők (jó a kínaipiaci replika is, mert ahhoz sem értenek), határozottan leugatós stílus, időnként lesajnáló gesztusok, kevés szakszóval, mert nem szeretik butának se érezni magukat...
A kedves-bájos női szakértői nem hiteles. Pláne nem hiteles, ha nem egy Jaguar F-Pace-el (34 milla) hanem egy Suzuki Swifttel (200 ezer) érkezik...

Most, 15 évvel ez után, a helyzet változatlan. Egy bizonyos nemű népesség körében úgy tűnik, még mindig az a trendi, hogy majd jól megmondjuk a megrendelő nőnek, hogy ő mit akar valójában, és hogy hogyan rakjuk a falat, hogy az ytongot jó lesz malterral összeragasztani (csemperagasztóval kéne), hogy nem kell bele drót és egyebek.

Tegnap elvesztettem a nőiességem utolsó morzsáját az építkezésen. Idáig mindig türelemmel addig magyaráztam, amíg az nem lett amit én akartam. Vagy addig politizáltam: értsd meggyőztem a csapat vezérhangyájára ható kisvezérhangyát, hogy győzze már meg a nagyvezérhangyát, hogy nekem az kell és úgy ahogy.... Hogy ez hány plusz napomat vitte el, szerintem 3 hónap biztos már benne van...
Szóval tegnap látom megy a szivattyú, a kútból, úszik a ház előtt minden, folyik be az alaphoz a víz, lábazat felázva 10 centi vastagon... holnap koripálya lesz minden, tuti az egyik lefejel majd valamit emiatt...

Elbődültem: ki az a baromarcú, aki elfelejtette a szivattyút és itt hagyta a vizet? Szétbaszom az arcodat ha szétfagy az alap, kibelezlek és a vaddisznók elé doblak te birka állaaaaaat...!!!! Holnap mit fogsz itt csinálni a malteros vödörrel, szerinted a korcsolya passzol hozzá te faszfej?

Vigyázállásba vágta magát mindenki, és aznap flottul haladt minden...

Miért kell így? Miért nem lehet odafigyelni, csak úgy maguktól? Miért kell állandóan trükköket, taktikákat bevetni, miért kell elbődülni, miért nem elég csak egyszer szépen elmondani?
Miért nem figyelnek az emberek a jóra, a kedvesre, a szépre?

Miért csak akkor megy valami, ha ostorral csapok közéjük... Utána meg megy a sírás, hogy húdekegyetlen a férfiélet.
Az bazmeg, és azért, mert nem is érdemelsz jobbat.

Ülök a strandon, a fiúk parkoló pályára tettek: Mina, megoldjuk, üljél le, mondd meg hogy rakjuk fel a gépeket, te csak a vezérlést rakd össze. 5 perc alatt készen vagyok, még egy órát kábeleznek, ücsörgök a pléden.
Sógor mellettem ül, bájosan csacsog vele a párja, csak kedvtelésből jöttek, aztán elővesznek:
- Milyen jó természeted van, hogy ilyen bulira veszed ezt az építkezést, jók ezek a bográcsolások, sütögetések...
- Jól látom, hogy jóformán egyedül csinálod a házat...?
- Ennek így nem lesz jó vége..
- Mikor segített legutóbb... jól látom, hogy csak akkor megy ki, ha én is ott vagyok...?

Megvonom a vállam. Ez van, jól látod. De így is oké. Van más, aki segít. A targoncás, a daruskocsis, a kollégák, akik kijönnek napidíjban a komolyabb feladatokra, a barátok, akik kalákában bográcsolásért, tárcsás husiért, és én hálás vagyok nekik. Nagy tapasztalások ők: gondoltam gyere ház, hamm bekaplak, hiphopkészlesz, mi lesz az én nekem. Aztán a kőtégla 18 kg/db, már bent van a falban kábé 500, a cementes zsák 25 és mázsák, tonnák jönnek-mennek puszta kézben, ahogy fallá változnak. Nincs meg hozzá a fizikumom, maximum egy kis elméleti tudás. Jó dolog vizet vinni nekik, törülközőt dobni, amikor szemükbe csurog az izzadtság, ahogy magyarázzák a vízrendszert a ciszternától a mosógépig, hogy értsem, aztán szeletelni nekik a húst, izzadni a tűz mellett a kétszáz megafokban és nézni ahogy jólesően falnak...
A 25 éves töri velem a betont a hüphüppel, a 18 éves csákányozik, a 40-es mutatja hogyan szigeteljünk a 23 évessel, közben berak egy szűrőt még a vízrendszerbe. Sokkal többet bírnak mint én fizikumban, én csak mondjam meg mit szeretnék.

A férfierő: amelyik brutális, mégis körbeölel és úgy van a dolog, ahogy azt a nő megálmodta...

Szóval a motorom, Suzuki GS750 E 1978-ban született. Pontos szülinapnak nem tudom mi számít egy motornál ( a forgalomba helyezés, vagy a kigördülés a gyárból), de idén tuti negyven!