Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: CsaM ügyek - Page 3

  • NaNa
    Már a tavaszi első hullámnál gondolkodtam rajta, hogy kellene egy Csajok a motoron logós maszk, ha már mindenki maszkot hord. Aztán elvetettem az ötletet, mert azt reméltem, hogy mindjárt vége az őrületnek.

    [​IMG]

    Azért a CsamShop-ba szereztem maszkokat (hogy a googli megtalálja az oldalt, ha valaki maszkot keres), de nem fektettem bele ennél több időt, energiát és pénzt, hogy logóztassam is őket. Végülis épp elég meló volt a homeschooling két gyerekkel meg a többi, amit gondolom nem kell senkinek elmesélnem.

    Aztán, amikor jött a második hullám szeptemberben, akkor (októberben) ráálltam a témára. Először a marketplészen keresgéltem jó árú és jól kinéző, hímezhető maszkot, de az ottani "kereskedők" egy levélváltás után el is tűntek, így nem köttet meg a nagy biznisz.

    Végül a megoldást a hímzőm hozta, ahol év(tized)ek óta hímeztetem a csamos és előtte a wildos cuccokat.

    Mivel ott régebben varroda is volt, az alkalmazottak meg a hímzés mellett továbbra is tudnak varrni, adta magát a lehetőség, hogy ő is elkezdett maszkokat gyártani. Aztán néhány vargaberű után egymásra találtunk ez ügyben is.

    A végeredmény egy nagyon szép, jó minőségű, vászon maszk lett, amin nagyon jól mutat a csam logó hímezve. Az első adag kb. két nap alatt el is fogyott, és szerencsére sikerült rendelnem még egy kört a karácsonyi őrület előtt. (Mármint az őrület náluk van a műhelyben, ha egy nappal is később megyek, már csak jövőre tudta volna legyártani őket.)

    Szóval a maszkok a 47. héten készültek el, és persze egyet ki is emeltem magamnak.
    Szegecs, Vickancs, MoncA és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    Ezt a képet sem én csináltam és nem is ezen a héten készült, de csak most kaptam meg.

    [​IMG]

    Szeptember 19-én csak csajoknak rendeztek motoros napot az EuroRingen. Két hivatalos fotós is volt, úgyhogy egy csomó jó kép is készült a csajokról. Ha már így alakult, én is potyáztam egyet, és odaálltam Kátya mellé egy fotó erejéig. (Kátya az EuroRing igazgatója.) Ez sült ki belőle.
    MoncA és Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    Nem vagyok egy pályamotoros típus, de azért egyszer-kétszer már volt módom versenypályán motorozni. Általában valamelyik márka tesztnapján újságíróként... Sajnos mivel nincs megfelelő felszerelésem, ezen a hétvégén ki kellett hagynom ezt a lehetőséget, pedig akár a Street Glide-dal is kipróbálhattam volna magam a speedes csajok között.

    [​IMG]

    Mondjuk ahhoz képest, hogy eredetileg úgy volt, hogy el sem tudok menni, már annak is örültem, hogy ott lehetek. És így legalább tudtam fotózni a csajokat motorozás közben. Megismerkedtem a pálya igazgatójával, Kátyával is.

    MoncA, Vidék és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Idén is meghívást kaptunk a Harley on Tour tesztmotorozásra múlt pénteken, és mivel 5 helyet kaptunk, vittem magammal néhány csajt, hogy kicsit feljavítsuk az ivararányt.

    [​IMG]
    A sajtófotók között találtam egyet, amin véletlenül mind az öten pont rajta vagyunk.

    A többi ott készült fotót ebbe a galériába tettem, és már van fenn cikk is róla a Csajokamotoron.hu oldalon.

    Ja, és amíg el nem felejtem... itt egy rövid kis YouTube videó is:

    Szegecs, MoncA, bocsi és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    Pénteken a Csajok a motoron 14. szülinapját ünnepeltük a csajokkal a Római parton. Nem voltunk sokan, de így legalább lehet beszélgetni, és mindenki szóhoz is jutott.

    [​IMG]

    Utána nem haza mentem, hanem a családom után a nyaralóba. Miután elindultam, már meg is bántam, hogy utolsó pillanatban a Rómain leszereltem a kamerát a sisakomról. Gyönyörű volt a látvány, alig volt forgalom este kilenckor... Nem bírtam ki, ha már videó nem készült, legalább egy fényképet lőttem a Parlamenttel... gyönyörű.

    Azt találtam ki, hogy mostantól, amíg lehet, minden szerdán találkozunk a Rómain. Semmi kötelező, aki tud az jön, aki nem nem, nem lesz sértődés, de legalább lesz egy fix alkalom, hogy offline is beszélgethessünk.

    Ott leszel?
    Szegecs, bocsi és Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    A héten már eljutottam odáig, hogy levettem a ponyvát a Siklóról és ültem is rajta néhány percet.

    [​IMG]
    Persze motorozni még mindig nem voltam. Nem tudom... túl sok motoros baleset híre jön szembe a Facebookon és a férjem - aki többnyire robogóval járkál a dolga után a városban - szintén azt mondta, hogy mindenki megvan őrülve.

    Szóval egyelőre nem éreztem késztetést, hogy ilyen körülmények között "menjek egy gyors kört". Egy gyors körért nem érdemes kihúzgálni a biciklik közül a garázsból szegény motort. Bár egy alapos mosás igazán ráférne...

    Viszont érdemes volt ráülni, mert a Nemzetközi Női Motoros Napra készült videónk szuper lett. Én mondjuk az első verziót raktam bele magamról, ami mutatóba készült a csajoknak, hogy hogy is kéne. Aztán utolsó nap csináltam még egy felvételt normális motoros gatyában. :hura:, még beleférek, szerencse, hogy strech - és még mosolyogtam is rajta.

    Ugyanis a csajok szóvá tették, hogy nagyon koncentráltam a videóban, de végül nem volt érkezésem újra vágni, szóval maradt az eredeti trottyos gatyás, koncentrálós... Az a jó, hogy a többiek elviszik a show-t, szóval senki nem figyel arra, hogy én milyen fejet vágok a videóban. :D

    Ha netán még nem láttad volna, itt a #slusszkulcskihívás videó. Iratkozz fel a YouTube csatornánkra!

  • NaNa
    Gondolom egy év alatt alaposan kiment a köztudatból, hogy tavaly januárban versenyt hirdettem a heti fotóblogra. Ennek értelmében azok, akik rendszeresen posztolnak a CsamClub blogba és minden héten feltöltik az adott hét legjellemzőbb, saját fotóját, egy sorsoláson vesznek részt. (A feltételek és a részletek benne vannak a kiírásban.)

    [​IMG]

    A szerencsés nyertes egy 20 000 Ft-os vásárlási utalvánnyal lesz gazdagabb, amit a CsamShop-ban vásárolhat le.

    Most eltelt az év, vége az 52 hétnek és lassan jönne is a sorsolás. Mivel azonban a karácsonyi őrület miatt én is lemaradtam és majdnem elfelejtettem az utolsó heti képet, adok egy kis haladékot.

    Ha e hét vasárnapig pótolod a hiányzó képeidet, még nyerhetsz!

    Ja, és mielőtt még elfelejteném, Boldog Új Évet Kívánok minden CsamClub tagnak és minden olvasónknak!
    Szegecs, Vidék, MoncA és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    A hét motoros eseménye a csajos vezetéstechnikai tréning volt a Hungaroringen. Örökké emlékezni fogunk rá, hiszen fejenként 4 liter vizet izzadtunk ki néhány óra alatt a forró aszfalton meg a terepen. Az elméleti előadás tiszta felüdülés volt.

    [​IMG]

    Azért megcsináltuk.

    Köszönet a Pest Megyei baleset-megelőzési Bizottságnak és a Hungaroring Motoros Akadémiának a szervezésért.
    Zsila és Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    Két héttel a 13. Nemzetközi Női Motoros Nap után végre kegyes volt hozzánk az időjárás és engedte, hogy bepótoljuk a május 4-re tervezett motoros túrát. Mivel már mindenki ki volt éhezve egy jó motorozásra, szép számmal összegyűltünk.

    [​IMG]

    Az egész napos túra körülbelül 250 km-es távot foglalt magába, de volt lehetőség a beszélgetésre is a kávé és kajaszünetek alkalmával.

    Egy maroknyi kis csapattal este még @Mina szülinapi bulijára is beköszöntünk, mielőtt mindenki haza indult volna.


    A többi képemet feltöltöttem a galériába IDE. Töltsétek fel ti is!
  • NaNa
    Komolyan elgondolkoztam azon, hogy mikor fogok tudni végre motorozni egyet a Siklóval. Ez a hét sem szolgáltatott alkalmat rá, hogy elővegyem...

    [​IMG]

    Amellett, hogy a múlt heti takonykórom mostanra ismét arcüreg-gyulladásban csúcsosodott ki, a szokásos anyukás feladataim voltak: a gyerekeket hurcolászom folyton ide-oda, amikor meg napközben nincsenek itthon, akkor próbálok dolgozni. Pedig azt hiszem, ez az egy esélyem van, hogy motorozhassak.

    A héten az nehezítette még a dolgomat, hogy mindkét autónkat szervizbe kellett vinni, így esett meg, hogy a férjem mögött utazhattam a robogóján, hogy eljussunk a kocsiért a szervizbe. Mondanám, hogy :hura:, végre megint motoroztam, de azért ez nem ugyanaz... bár szeretek mögötte ülni.

    A hétvégén húsvétoltunk a családdal, és csak egy laza kis kerti buli maradt a régi motoros haverokkal, akik viszont újra bemotorosodtak, de az egyiknek külföldön van a motorja, mert amúgy ott élnek, a másiknak meg még nem sikerült átíratnia.

    Szóval most azt tervezem, hogy egyrészt leszervizelem a Siklót, mert tavaly elmaradt az olajcsere is, olyan keveset használtam, és a Női Motoros Nap előtt megyek vele egy keveset valamikor hét közben, mert május 4-ig már csak egy hétvége van, az meg megint gyerekes program.

    Jól fog jönni az a vezetéstechnikai tréning május 22-én a Hungaroringen.
    Szegecs, Vidék, bocsi és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    Általában az van, hogy ha én fotózok, akkor rólam nem készül kép. A mai világban ez pedig azt jelenti, hogy ott sem voltam.

    [​IMG]

    Pedig de.

    A szombati szervizszakkörön készítettem magamról is képet a telefonnal, hogy legyen bizonyítékom.

    Ki jön legközelebb?

    A képeket megtalálod a galériában!
  • NaNa
    Most, hogy a Csajokamotoron.hu címlapjáról már lemászott a felhívás, kiteszem ide is, hátha lesz, aki még kedvet kap.

    [​IMG]

    Már 2013 óta folyik itt a fórumban egy játék, aminek a lényeg az, hogy akik csatlakoznak hozzá, vállalják, hogy az év minden egyes hetében feltöltenek egy saját képet arról, ami azon a héten a legjellemzőbb esemény volt. Nincs kikötve, hogy a képek milyen témájúak legyenek, de persze örülünk neki, ha köze van a motorozáshoz, mivel ez egy motoros fórum.

    A képek mellé szöveget sem kell írni, elég, ha a blog címe elárulja, hogy miről van szó, de persze ha van mondanivalód a képről, úgy még érdekesebb lesz a posztod.

    Ha szeretnél részt venni idei játékunkban, a blog címét 52/2019 formátummal kezdjed, hogy látszódjon, hogy ehhez a játékhoz kapcsolódik, és adj neki egy egyedi, figyelemfelkeltő címet is! Érdemes készíteni egy kategóriát a blogodban (a tavalyi fotóblogom képeit itt találod, a kategóriákat pedig a blog jobb oldali oszlopában látod), ahol ezeket a posztokat gyűjtöd, hogy a végén egyben lássuk, hogy mind az 52 megvan.

    A képeimnek annak idején készítettem egy saját galériát, ahol a fotóblogom képeit gyűjtöm, és innen szúrom be a képeket a blogba (jobb egérgomb, kép címének másolása, és a blogban a kis kép ikonra kattintva bemásolod ezt az URL címet), így szebben megjelenik, mintha a blog alatt töltenéd fel, és a Facebook oldalunkra betöltődve sem csak üres szöveg jelenik majd meg. (Ha eddig még nem lájkoltad a Facebook oldalt, tedd meg most!)

    Év végén visszanézve a heti képeidet, egyben láthatod majd, hogy mennyi jó dolog történt veled ebben az évben. De nem csak ez az egy előnye van annak, ha csatlakozol a 2019-es Fotóbloghoz. Ha szeretnél játszani, írd ide a blogbejegyzés alá hozzászólásba, hogy számíthatunk rád.

    Év végén azok, akiknek mind az 52 heti képe megvan, részt vesznek egy sorsoláson, ahol egy 20 000 Ft-os vásárlási utalványt sorsolunk ki, amit a Csajokamotoron.hu webáruházában vásárolhatsz majd le.

    A játékban én is részt veszek, de a sorsolásban természetesen csak sorsolóként fogok szerepelni, tehát nem rontom az esélyeidet.

    Ha van kedved csatlakozni a heti fotóbloghoz, írd ide a cikk alá, hogy te is játszol, és töltsd fel az első (három) heti képedet a CsamClub Blogba!
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Ha már a fotóbloggal majdnem elúsztam, legalább az újévi jókívánságról ne maradjak le!

    Ezzel a tegnapi tűzijátékkal szeretnék mindenkinek boldog új évet kívánni. Legyen olyan az éved, amilyet szeretnél!

    [​IMG]

    Tegnap tudtam meg, hogy idén a Disznó éve lesz (majd februártól a kínai asztrológia szerint) és én disznó vagyok, szóval nagy reményekkel és hatalmas tervekkel várom ezt az évet.

    Megfogadtál valamit? Fogsz változtatni valamin a tavalyihoz képest?

    Azt hiszem, ahogy már pár éve, most is az a leghőbb vágyam, hogy sokkal többet tudjak végre motorozni, mint tavaly. A gyerekek már megint nagyobbak lettek, így talán könnyebb lesz ezt megoldani.

    Ha még itt vagy és olvasol felteszem azt a kérdést, amire mindig pozitív választ várok:

    Legyen idén heti fotóblog?

    Ha nem tudod mi az:

    Mindenki, akinek kedve van csatlakozni, minden héten feltölt egy képet a blogba ami azt a hetet legjobban jellemezte, vagy ami a legérdekesebb történés volt azon a héten az életében. A blogot 52/2019 címmel látjuk el (pontosabban mindig az aktuális hét számával, hogy lássuk, hogy mikor történt).

    Az enyémek még egy külön kategóriába is vannak gyűjtve, itt találod a 2018-asakat, és ha a blogoldalamra mész, a jobb oldalon a kategóriáknál megtalálod a korábbi éveket is.
    Szegecs és Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    Tegnap bezártuk a motoros szezont, ennek örömére ma még motorozhatott, aki akart, mert 22 fok volt. Még jó, hogy senkit nem tiltottunk el a motorozástól.

    [​IMG]

    Meglepően sokan összejöttünk szombaton a Big Bike Pubban, ami elsősorban Rádi Krisztinának köszönhető, ugyanis az ő ötlete volt, hogy náluk tartsuk az idei szezonzáró bulit... illetve hogy egyáltalán legyen szezonzáró buli, mert bevallom, most a vizsgamunkám leadási határideje előtt két héttel nem biztos, hogy belevágtam volna a szervezkedésbe.

    Kriszta nemcsak a finom bográcsos kajáról gondoskodott, hanem arra is gondolt, hogy a részvevőket rögtönzött névkártyákkal látta el, hogy mindenki tudja, hogy ki kicsoda, vagy legalább tudjuk egymást hogy szólítani, miután a legtöbben korábban csak az internetről ismertük egymást.

    Többen jöttek motorral is, hiszen szerencsére az időjárás még kegyes volt, és ezt a hétvégét még megnyerték a motorosok. A buli végül az előre tervezett 20:00 órai zárásnál kicsit tovább tartott, a többség akkor indult csak haza, amikor a hangos koncerttől már esélytelen volt a beszélgetés. Azok, akik jármű nélkül vagy sofőrrel érkeztek és némi alkoholt is fogyaszthattak, még tovább tartották a frontot.

    Szuper volt, ha korábban nem is, tavasszal mindenképp kell majd egy újabb összejövetel, hogy együtt nyissuk meg a szezont.

    A képeket ebben a galériában találjátok, és ide várjuk mindenkinek a fotóit.
    Szegecs kedveli ezt.
  • NaNa
    Egész nyáron tervezgettük, hogy majd motorozunk egyet együtt végre így tizenévnyi közös munka után, de valahogy nem akart összejönni. Amikor már senki nem nyaralt, és már a betegségekből is kilábaltunk felváltva, akkor jött a hideg. Nem egyszerű időpontot egyeztetni...

    [​IMG]

    Aztán a hét elején hívtak, hogy lenne egy tesztmotor és vigyem el pár napra, de a gyerekek mellett örülök, ha napközben pár órát tudok motorozni... És akkor eszembe jutott @Alien , hogy hátha majd most. És csodák csodája, így hogy egy nappal korábban szóltam, ő is épp szabaddá tudta magát tenni szerdára.

    Így aztán megtört a jég. Végre motoroztunk együtt.

    Az időjárás ideális volt, de azért kellene még néhány alkalom, hogy összeszokjunk. Na majd legközelebb újra próbálkozunk. :cool:

    (A tesztmotorról itt vannak képek, mert ezen pont nem látszik. :D)
    Szegecs és Vidék kedveli ezt.