Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: 52/2019 - Page 2

  • NaNa
    Amikor ilyen nyomokra bukkansz, biztos lehetsz benne, hogy van valahol a közelben egy tündérkirálykisasszony. Mezítláb.

    [​IMG]
  • NaNa
    Elkezdődött. Ezek hárman, az ujjaik köré fogják csavarni a csajokat. Engem már megvettek kilóra.

    [​IMG]

    Most még csak bicikli meg kvad, aztán majd jön a motor is biztos. Tudom elfogult vagyok, pedig nem is mind az enyém, de simán, járgány nélkül is zabálni valóak.
  • NaNa
    Nem fogok túl sokat írni most, mert igazából nem nagyon van mit. Mentünk és jöttünk, közben meg napoztunk és strandoltunk egy kicsit.

    [​IMG]

    @Ste.funny :) már akkor elkezdett fűzni, hogy menjünk el együtt Horvátországba, mikor a Harley-fesztiválon voltunk motort tesztelni. Már akkor mondtam neki, hogy nem sok esélyt látok rá, hiszen a gyerekek egész nyáron itthon vannak, Anyu és a húgom a kislányával nálunk laktak 6 hétig, mikor hazalátogattak Floridából és rögtön másnap, hogy ők elmentek, megműtötték a férjem sérvvel, ami után 6 hétig semmit nem csinálhat.

    Aztán eljött az a pont, amikor azt mondtam, hogy ha most nem léphetek le, akkor lehet, hogy ön- és közveszélyes leszek, mire elkezdődik az iskola.


    Ma volt az évnyitó, a kisfiam elsős lett, és a kis röpnyaralásunknak hála senkit nem ettem meg reggelire.


    Ide tettem fel még egy csomó képet, amin tankolunk, eszünk meg a tenger...

    Itt meg a Harley-teszt:
    Szegecs, SzGabó, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    20190825_170028-01_compress75.jpg Szerdán jövök.
    Szegecs, Zsila, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    A hosszú hétvége nagy részét Pilismaróton töltöttük a Szobi Révnél. Ezúttal nem motoros találkozó volt csak majdnem. Motorosok motor nélkül sok gyerekkel. Hát ez is eljött... :D

    [​IMG]

    Azért a hangulat majdnem olyan volt, mint egy régi motoros találkozón. Vasárnap a Nemcsak Berry játszott csak nekünk. Mondjuk vetkőzős csaj nem (sem) volt, de amíg a gyerekek együtt bandáztak, a felnőttek is tudtak egy kicsit beszélgetni, iszogatni.

    Meg az is más volt kicsit, hogy a buli (nekem) nem hajnalig tartott, mert a kislányom már 10 órakor bealudt a koncert alatt az ölemben - a zenekartól 5 méterre - és nem volt hajlandó egyedül aludni a sátorban. Mondjuk érdekes, hogy régen nem tudtam ilyen jót aludni egy koncert alatt, mint most.
    Szegecs, Zsila, Vickancs és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    Miután kedden motoroztam egy kellemeset bár elég rövidet, másnap arra mentem ki a garázsba, hogy beszőtte a Street Glide-ot a pók.

    [​IMG]

    Pontosabban összeláncolta a férjem robogóját az én motorommal...
  • NaNa
    A családi nyaralás utolsó napján egy kis motoros program is belefért... kocsival ugyan, de átruccantunk a Balaton másik oldalára, hogy összefussunk néhány motoros cimborával.

    [​IMG]

    Nagy bulit nem rendeztünk, mert mire a többiek összegyűltek és elkezdtek volna iszogatni, addigra mi már indultunk is vissza, mert a gyerekeket le kellett fektetni. Azt nem tudom, hogy sikerült a marhapörkölt, mert irgalmatlan vihar érkezett a hazaúton. Gyanítom, hogy nem sikerült bográcsban befejezni.

    ****​

    Amúgy most vettem észre, hogy ez a kép még 27-én készült és az nem 31-ik, hanem a 30-ik hét, de olyan jól néz ki. Akkor álljon itt egy kép a 31-ik hétről is, nehogy diszkvalifikáljatok. :D

    [​IMG]
    (Lassan lehet a lakást renoválni.)
    Vidék és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Ezek a nyári hónapok elég sűrűek nálunk, már ami a családi ünnepeket illeti (bár ha belegondolok, a téliek sem kevésbé frekventáltak). A héten a családi nyaralásunkat töltöttük az unokatesókkal, összesen nyolc gyerek a világ minden részéről - na jó nem, csak Floridából, Olaszországból és Magyarországról voltak nemzetközi gyerekeink, és a szülők, nagyszülők, így összesen 18-an voltunk. Jó buli volt.

    [​IMG]

    Persze óhatatlan, hogy ennyi ember közül éppen erre az egy hétre esik valakinek a valamije... Először a kislányom névnapját ünnepeltük, aztán a házassági évfordulónkról emlékeztünk meg két nap múlva, és másnap még a névnapom is belefért.

    A kihívás persze nem az ünneplés volt, hanem ennek a hatalmas csokornak az életben tartása és hazaszállítása az egy heti csomagunk és az 5 bicikli mellett.

    Azt ne kérdezd, hogy motorozni mikor fogok...
    Szegecs, bocsi és Vickancs kedveli ezt.
  • NaNa
    Amíg el nem kezdődik újra az ovi illetve az iskola :eek: (úristen, iskolás lesz a gyerekem!) addig nem sok esélyem van, hogy ismét motorra ülhessek. Főleg, hogy úgy néz ki, hiába az új gumi, most a teleszkópom fosta el magát. Persze még nem volt időm ezt az ügyet sem kivizsgáltatni, a tünet egyelőre csak annyi, hogy felüt a motor hátulja, ha belemegyek egy kátyúba - ez egy vers első sora is lehetne, lehet, hogy később kidolgozom majd. :D

    [​IMG]

    Szóval addig a szokásos szünidős elfoglaltságaink vannak, nyaralgatunk, jövünk-megyünk, próbáljuk őket lefárasztani. Az 51-es úton Dunavarsánynál pl. májusban nyílt meg ez a repülőgép és harci jármű gyűjtemény, ami nagy sikert aratott a gyerekeimnél ezen a héten.
    Szegecs, Vickancs, Ferenc és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    A legpraktikusabb csemege szakadó esőben...

    [​IMG]
  • NaNa
    A hétvégi CsaM szülitúrán hazafele sikerült lőni ezt a képet. Sajnos a kút másik oldalán voltunk, így nem túl éles a felvétel, de azért remélem jól látszik, hogy épp egy guminő karbantartása történik.

    [​IMG]

    Később egyébként visszajött, mert benne felejtette a fújóban azt a csatlakozót, amivel fel lehet fújni. Megkérdeztem, mitől amortizálódott le szegény pára, amire ő azt felelte, hogy a gyerekek játszottak vele és kilyukadt...

    Végül a hóna alatt vitte haza a leeresztett szeretőjét. :D
  • NaNa
    A hét motoros eseménye a csajos vezetéstechnikai tréning volt a Hungaroringen. Örökké emlékezni fogunk rá, hiszen fejenként 4 liter vizet izzadtunk ki néhány óra alatt a forró aszfalton meg a terepen. Az elméleti előadás tiszta felüdülés volt.

    [​IMG]

    Azért megcsináltuk.

    Köszönet a Pest Megyei baleset-megelőzési Bizottságnak és a Hungaroring Motoros Akadémiának a szervezésért.
    Zsila és Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    Az óvoda utolsó hete volt, minden jóval, ami ezzel jár: utolsóedzések, diákigazolvány csináltatás, táborszülői ésatöbbi... és ez még csak az egyik gyerek.

    Az utolsóutolsó nap délután az ovis csoporttársakkal szerveztünk egy apák napját a közeli bringaparkban. Minden gyerek meglepetés pólót rajzolt az apukájának, meg elmondtak egy verset, végül jöhetett az eszem-iszom. Végül a vihar vetett véget a hepajnak.

    Ezt a pólót rajzolták a mi gyerekeink. :D

    [​IMG]
  • NaNa
    Az ovi utolsó hete nagyon kemény. Mármint nekem... Évzáró, utolsóminden, táborszülői, sulisintéznivalók, füzetcsomagátvétel, apáknapja, úristenmindjártittazanyámis, ezakánikuladehiányzott, tombolazallergia, motoroznimikorfogunkmár...

    A férj persze sokkal lazábban éli meg... nem is tudom, tudja-e, hogy a kisbabánk szeptemberben suliba megy. Na jó, persze hogy tudja, de neki csak a büszkélkedés marad. Minden másra ott van Anya. Azért boldog Apák napját neki innen is! :D

    A gyerekek ovi után a szomszédban pancsoltak a medencében, mikor a szomszéd kislány közölte, hogy itt van a barátja/osztálytársa is, aki amúgy motorversenyző. Na ezt már nekem is meg kellett néznem.

    Bereczki Dávid még nincs 10 éves, de már nagy reménység motoros berkekben. Mi átmentünk gyorsan megcsodálni őt, aztán átjött ő is megcsodálni a motorjainkat. Aztán kiderült, hogy amúgy ismerjük az apukáját, csak kicsit későn állt össze a kép.

    [​IMG]
  • NaNa
    Talán nem köveztek meg, hogy végül úgy döntöttem, hogy a szombati napomat nem (sem?) motorozással töltöm.

    [​IMG]

    Az úgy volt, hogy szerdán lenn voltam az éppen nyíló Harley-Davidson Open Road Festen motort tesztelni, ahova @Ste.funny :) is velem jött motorral. Motorokkal mentünk, ott is motoroztunk, aztán átmotoroztam a barátnőmhöz Hárskútra, ott aludtam, és délelőtt, mikor már a téli felhők nagyjából kezdtek felszállni, hazamotoroztam.

    Ok, mostanában papírkutya vagyok, de ez a három órás út kicsit kicsinált. Csak pest-megyei matricám van, szóval kis utakon mentem, ráadásul egy hónapja dúl az allergia, taknyom-nyálam összefolyik, a szemem állandóan viszket és be van dagadva... (egy hete már a glutént is kerülöm, hátha ez lesz a megoldás).

    Hétvégére volt egy meghívásunk a Drink'n'Ride nevű motoros túrára, ahova mindketten akartunk menni a férjemmel, és sikerült lepasszolni a gyerekeket @Bömci-nél, szóval minden adott volt.

    Kivéve, hogy a férjem kitalálta, hogy ő szombaton reggel 6-kor fog indulni, mert aznap Körmendre kellett volna a társaság után mennünk, akik minden nap máshol éjszakáztak. Ja, és amúgy alig várja, hogy végre ezen a nomád túrán a motorja mellett aludhasson sátor nélkül... ettől az infótól szintén nem jött meg a kedvem.

    A korán kelést még hétköznap sem bírom, és csak nagyon ritka esetben vagyok hajlandó hétvégén kikelni az ágyból annál hamarabb, amikor feltétlen muszáj (ez általában max. fél hét mostanában, mert a lányom szintén nem alszik tovább reggel 6-nál).

    Aztán magamba néztem és rájöttem, hogy most semmi másra nem vágyom jobban, mint egy napra (jó egy hónapra inkább) egyedül magammal. A gyerekek sincsenek itthon, a férjem is elmegy, ilyen nem történt jó 7 éve.

    Szóval szombaton itthon maradtam, és elhatároztam, hogy nem csinálok semmit. Csak 10-kor másztam ki az ágyból, 11-kor megettem az ebédet, mert reggelizni már késő lett volna, aztán kifeküdtem a kertbe, ahol egy kezemen meg tudom számolni hányszor feküdtem eddig.

    Jó, egy kicsit csaltam, mert beindítottam a mosogatógépet, a mosógépet és a robotporszívót is és végül ki is teregettem, de befogott szemmel haladtam el mindahányszor a hegyként tornyosuló tiszta ruha halom mellett, ami kb. 3 hete gyűlik a fotelben, szóval egy hős vagyok.

    Este megnéztem egy filmet. (Ajánlom mindenkinek a Free Solo című dokumentumfilmet, ami egy szabad mászóról szól, aki kötél nélkül, egyedül mászik meg iszonyú magas hegyeket.)

    Király volt, csak rövid. Mármint nem a film. Az elég hosszú...

    Vasárnap @Bömci visszahozta a gyerekeket és lementünk a telekre a Duna mellé. Mondjuk 30 fokban ez az ideális program. Napközben a férj is megérkezett motorral, boldogan, hogy mennyi jó arccal találkozott, szocializálódott és beszélgetett, és mindenki elégedett volt, hogy azt csinálhatta, amire vágyott.