Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: 52/2018 - Page 3

A nagy konmarizásban találtam ezt a szerelési könyvet, amit még akkor kaptam, amikor a 600-as Honda Shadow-m volt. Nyilván. Most viszont már nem az van, így nincs rá többé szükségem, úgyhogy ha valakinek hasznára válna, szívesen tovább adom.

​

Felraktam az aprók közé is, hátha ott többen olvassák, és megtalálja a következő gazdáját.

Ha neked is van olyan motoros cuccod, ami már nem kell, te is meghirdetheted ingyen az apróhirdetési oldalunkon. (És most nem ipari mennyiségű bukósisakra gondoltam. Ha kereskedő vagy, keress meg privátban, és megbeszéljük, hogy tudsz nálunk hirdetni.)

Az elmúlt hétvégén esküvőn voltunk. Ilyen sok mindenkivel előfordul. Mondjuk velünk mostanában már viszonylag ritkábban, mert mostanra már nagyjából mindenki megházasodott, aki akart, a többiek meg talán már nem is fognak.

​

Bár soha ne mondd, hogy soha... ahogy a mondás tartja.

Ami miatt ez az esemény közérdeklődésre tarthat számot, hogy ezúttal a sógorom nősült meg, aki amúgy motoros, és itt a fórumon is tag. Úgy tűnik, hogy egy hosszú házasság és hosszas keresgélés után most végre megtalálta az igazit.

Sok boldogságot kívánok nekik ez úton is!

(Ami miatt csak egy ilyen béna homályos képem lett az ̶i̶f̶j̶ú̶ boldog párról motoron, hogy a másik kezemmel éppen videóztam.)

A két héttel ezelőtti motormosás után igazán nem hiányzott most megint a víz a motornak... nem is volt betervezve, de a motoros túra előtt a garázsból túl hamar toltuk ki, így a locsolórendszer áldozatává vált.

​

A férjem szerint nem baj, úgyis poros volt (mondjuk tényleg elfelejtettem letakarni, és két hete csak porosodott a garázsban), de ettől a locsolástól meg pöttyökben száradt vissza rá a koszos víz.

Mondjuk ez csak addig zavart igazán, míg délután a Mátrában bőrig nem áztunk. Az eső alaposan lemosta a motorokat, és a sáros pacák is mind eltűntek.

Azt persze nem értem, hogy eshetett úgy az eső, hogy felhő nem is volt fölöttünk. Szerencsére hazafelé már a felhők is megérkeztek, és végül bokáig tocsogtam a vízben az új cipőmben (még mindig a padláson szárad két nap után is). Még jó, hogy az esőruha azért mindig nálam van minden eshetőségre.

Ezen a héten motorozásra nem futotta, ugyanis még mindig lábadozom valami influenzás, lázas, arcüteg gyulladásos cuccból. Viszont hétvégére már annyira futotta, hogy vízre tettük a szivárvány színű vízi csodánkat, és mentünk vele vagy 300 métert.

​

Néhány stéggel odébb ugyanis leszólítottak minket, így kikötöttünk a Nautilus Vízicsapatnál, és körbenéztünk a csónakházukban. Jó tudni, hogy a közelben van egy ilyen is.

Sűrű volt a program ezen a héten hosszú hétvégéstül, úszóversenyestül, allergiával és lázzal megspékelve és két napos Női Motoros Nappal megkoronázva.

Még motort is mostam, pedig azt nem sűrűn szoktam.

​

Valaki nagyon tréfás kedvében volt, mikor ott hagyta a szétesett Trabiját pont emellett a tábla mellett...

​

... másodszor már nem is tiltakoztam, csak hagytam, hogy megtörténjenek a dolgok. Nem mondom, hogy jó volt, elsőre állítólag sosem jó, másodszorra meg már kezdi megszokni az ember. Az biztos, hogy örök emlék marad.

​

Az elsőről azért nem készült kép, mert még ellenálltam, és próbáltam megtartani a motort 45 fokos szögben egy sóderes, emelkedőn, ahonnan balra kellett volna kanyarodnom, ha nem jön hirtelen egy kocsi jobbról, és fékezés közben bele nem döccenek egy 5 cm mély csatornafedélbe.

Reménykedtem, hogy onnan még van visszaút, vagy hogy a férjem odajön, és segít egyenesbe állítani. Ő úgy látta, hogy megbirkózom vele, aztán amikor feladtam és szépen lefektettem a bal oldalára, az étterem vendégei jöttek segíteni és ők állították fel.

Másodszorra a jobb oldalára tettem le. Akkor már nem ellenkeztem, amikor éreztem, hogy a gravitáció úgyis erősebb, szépen leszálltam, és lőttem néhány képet. Ez egyébként már egy másik étterem előtt volt kb. 20 kilométerrel később. Itt azok a motorosok is megcsodálhatták a technikámat, akik az előzőről lemaradtak.

A többieknek pedig álljon itt néma mementóként ez a kép. Hihetetlen, hogy milyen rossz fekve látni egy motort, még akkor is, ha tudom, hogy senki nem sérült meg, és mindenki nagyon jól szórakozott, aki látta, és valószínűleg még fognak is pár évig, akárhányszor eszükbe jutok.

... motorozás helyett. Pedig az idő gyönyörű volt.

​

Pénteken oviszünet okán le kellett foglalni valamivel a gyerekeket, úgyhogy a Veresegyházi Medveotthonba mentünk. Szuper volt. Péntek délelőtt senki nem volt rajtunk kívül, így nyugodtan játszhattunk.

(A gyerekeket meg néha fellógatom, hogy végre elérjen a lábuk a lábtartóig...)

Ez sem motoros téma, pedig a hét végére már végre jó idő lett és lehetett volna motorozni is. Sokan meg is tették szerencsére. Azért nálunk a hét még a húsvét jegyében zajlott...

A sógornőm pl. ilyen gyönyörűen terített asztallal várt minket hétfőn, de persze csak azután, hogy alaposan meg lettünk locsolva. Még motoros locsolónk is volt... mármint aki motorral érkezett, de róla most nem készült fotó.

​

Azt tudja valaki, hogy a csokitojás meddig áll el? Úgy tűnik, kicsit túltoltam idén... végül csak a tojások felét rejtettem el a kertben, és miután a gyerekek eleget örültek, és eltelt 1-2 nap, szép fokozatosan visszaszedtem őket... most vagy az van, hogy megeszem én helyettük, vagy a következő 3-4 évben is ugyanezeket a tojásokat keresgélik majd a kertben.

Mondjuk ez nem is olyan rossz ötlet... ha úgysem ehetik meg, akkor az sem számít, meddig jó. A nagymamámnál is évtizedekig szerepeltek a karácsonyfán ugyanazok az ehetetlenül kemény konzum-szaloncukorkák. Csak én vagyok ilyen pancser, hogy zseléset veszek, ami még karácsony előtt elfogy.

Az ünnepek azért is jók, mert így végre újra együtt a család nagy része, találkozhatnak az unokatesók, és nem csak enni lehet. Ezen a húsvéton például vadiúj játék volt a Twister, amit nem mindenki mert kipróbálni. Vajon miért?

​

Ehhez azt hiszem, nincs is mit hozzáfűzni.

​

A héten kétszer is segítettünk. Először Csabikának gyűjtöttünk az Adhat vonallal, aztán a horvát Borisnak küldtem egy csamos felvarrót és pár matricát.

​

Persze a jótékonykodásnak itt még nincs vége, hiszen Csabikának akár privátban is segíthetsz, és Boris címét is megtalálod a cikkben, ha kedved van meglepetést okozni neki.

És nem emlékszem, ezen a héten volt, amikor motoroztam? Most, hogy a kertben 10 cm hó van, elég hihetetlen, hogy hétfőn még 20 fok volt...

A héten beköszöntött a tavasz. Ez abból is jól látható, hogy volt egy vendégünk, akinek gyors olajcserét kellett végezni az újonnan vásárolt motorján. Már fenem rá a fogam, hogy én is kipróbáljam, csak még megvárom az új gumikat.

​

Én is terveztem, hogy a hétvégén előtolom a Siklót, és irigykedve nézem a képeket, hogy milyen sokan motoroztak, de végül a gyerekek megint felülírták a terveimet... a jövő hétre meg szinte végig esőt mondanak. De ha mégis kisütne a nap és nem lesz túl hideg, mindenképp gurulok egyet.

Szeretem a telet, de ilyenkor már motorozni szoktunk. És ha már esik, meg mínusz húsz van, akkor legalább lenne rendes nagy hó, mint máshol. Így még szánkózni sem lehet rendesen.

​

A héten elhatároztam magam, hogy felpörgetem kicsit a Csajok a motoron YouTube csatornáját, ami nem olyan egyszerű feladat, tekintve, hogy nem érzem magam túl fotogénnek, és exhibicionista hajlamaim sincsenek, sőt... jobban szeretek a háttérben működni. Viszont a visszajelzésekből (vagy inkább előrejelzésekből) azt vettem ki, hogy igény vó'na rá. Már pár hete megérkezett az aliexpresszről rendelt telefonállványom is, így már tényleg nem volt más kifogás...

​

Persze mielőtt nekiálltam a megvalósításnak, ki kellett próbálni az állványt, meg barátkoztam kicsit a kamerával, és a kamerából visszaköszönő önmagammal. Akkor készült ez a remek fotó is.

Most már értem, hogy miért mondja mindig a három éves kislányom a Csajok a motoron logóra mutogatva, hogy ott van Anyuci.