Marhaságok

NaNa témája a 'Motorozás' fórumban , 2008 Január 22.

  1. Zöld Piszok

    Zöld Piszok A CsaM legzöldebb segge

    Regisztrált:
    2008 Augusztus 8
    Üzenet:
    11,037
    Kapott Lájkok:
    1,804
    A kommunikációról:
    Nemrég történt, éppen elindultunk motorral amikor szemből feltűnt egy polgárőr autóba bújt rendőrjárőr!
    A sofőr intett, hogy álljunk már félre!
    Engem kicsit felmérgesített a dolog lévén jogkövető magatartással közlekedem az utakon ( :D ) és nem voltam róla 100 %-osan meggyőződve, hogy engem polgárőr megállíthat-e!
    Amikor egymás mellé értünk láttam, hogy rendőrök ülnek a járműben és mivel nem értünk rá egyből a lényegre tértem:
    -Mit akarsz? (határozottan)
    A sofőr meglepődött, az anyósülésen ülő kollégája viszont nem vesztette el lélekjelenlétét és egy határozott intéssel azonnal továbbhaladásra biztatott bennünket!
     
    #5461
    NaNa és ekime6 kedveli ezt.
  2. leper

    leper Vendég

    És ez igen nagy baj.
    Jogot tanítanak egy ideje, és a legutóbbi előadáson volt szó, arról, hogy szigorították a btk-t.
    Többek közözött úgy, hogy élet elleni támadásnak minősül, ha éjszaka támadnak meg, csoportosan támadnak meg, fegyveresen vagy felfegyverkezve támadnak meg.
    Az élet elleni támadás ismérve, hogy a támadó életét is kioltahatom. Kvázi, ha valaki a sötétben megkér, hogy adjam át az értékeimet, vagy valakivel éjszaka összefutok a lakásomban akit nem hívtam meg, simán felkaszabolhatom felvágottnak.
    Jó lenne, ha btk szigorítás keretében a rendőroknek adnának végre tököket. :D
     
    #5462
    Utoljára módosítva a moderátor által: 2014 Július 28
    Zöld Piszok, ekime6, Yamina és 1 másik tag kedveli ezt.
  3. Yamina

    Yamina Ősblogger CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2006 Június 30
    Üzenet:
    8,119
    Kapott Lájkok:
    12,360
    ...Miért, naplemente után a rend őre is lőhet, ha úgy véli élet elleneset lát, nem?
     
    #5463
    ekime6 és NaNa kedveli ezt.
  4. leper

    leper Vendég

    A rendőr nyilván, sőt akár nappal is, de, ha te sétálsz éjszaka, nem vagy rendőr. Ennek ellenére megteheted. Mondjuk nem biztos hogy lőfegyverrel, mert nem biztos, hogy el tudsz utána számolni vele, de, ha egy 8cm pengehosszúságot meg nem haladó késsel 8szor hátbaszúrod a támadót és ottpusztul, nem te leszel a hibás.
    Pont ezt az esetet, hozta fel példának a tanár. Nem rég felmenették a "gyilkost", és "szegény" áldozat hozzátartozói meg lefagytak mint a vindóz. Nem tudták, hogy megváltozott a btk...
     
    #5464
    Zöld Piszok, ekime6 és NaNa kedveli ezt.
  5. leper

    leper Vendég

  6. NaNa

    NaNa nanana, Life is Life! Fórumvezető CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2006 Április 21
    Üzenet:
    23,577
    Kapott Lájkok:
    11,724
    Ez is egy googli hirdetés.. :D
     

    Csatolt fájlok:

    #5466
  7. Babulu

    Babulu Hivatásos Darazsász CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2009 Március 8
    Üzenet:
    4,796
    Kapott Lájkok:
    4,312
    #5467
    leper kedveli ezt.
  8. Babulu

    Babulu Hivatásos Darazsász CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2009 Március 8
    Üzenet:
    4,796
    Kapott Lájkok:
    4,312
    Én csak a telefoneladásokból tudok kiindulni. Borzalom! De ismét esedékes lesz, szóval tuningolom magam idegileg :D

    Az oktatást inkább hagyjuk. Én voltam napközis elsőben, mert akkor napközben volt az edzés, utána délután. Eleinte mivel nem minden nap mentem volt ez is az is. Aztán suli után mindig edzés és oda jöttek értem anyuék. Ez ment 15 éves koromig, aztán abbahagytam a sportot. De mind a mai napig érzem jótékony hatását. Jó hülyeéskedtünk mi is, de közösségben voltunk, figyeltek ránk, azt nem mondom hogy jó volt mozogni egészséges, mert tönkrevágta az izületeimet. Később meg ahogy komolyodott a dolog a nyaraimat edzőtárborban töltöttem. De élveztem, imádtam, jó volt. Én visszahoznám a katonaságot is, akár nőknek se ártana. Tanulna a sok kis hipster egy kis fegyelmet.
     
    #5468
    Yamina, leper és ekime6 kedveli ezt.
  9. NaNa

    NaNa nanana, Life is Life! Fórumvezető CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2006 Április 21
    Üzenet:
    23,577
    Kapott Lájkok:
    11,724
    Ez lehet hogy volt már... :D
    [​IMG]
     
    #5469
    Yamina, ekime6 és leper kedveli ezt.
  10. birge

    birge Az igazi nyuszimotoros CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2008 Március 5
    Üzenet:
    9,155
    Kapott Lájkok:
    4,099
    Az én exem még volt katona (én meg ugye a Nemzetvédelmire jártam), a Magyar Honvédségben nincs semmi visszasírnivaló.
     
    #5470
    ekime6 kedveli ezt.
  11. leper

    leper Vendég

    Simán. Mint Izraelben, nemre való tekintet nélkül.
     
    #5471
  12. Babulu

    Babulu Hivatásos Darazsász CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2009 Március 8
    Üzenet:
    4,796
    Kapott Lájkok:
    4,312
    Azért jutott eszembe, mert a mostani párom izraeliekkel dolgozik, és pont tegnap mesélte, hogy ott a nőknek is kötelező 3 év katonaság. És az egyik kolleginát hozta fel, aki nem kevésbé hülye picsa annak ellenére, hogy volt katona :cool:
     
    #5472
    ekime6 és NaNa kedveli ezt.
  13. leper

    leper Vendég

    Több észt nem ad a katonai kiképzés, úgy ahogy a diploma sem. Max. más hozzáállást bizonyos dolgokhoz, mint a hozzá nem értők. :)
    Izraelt én is azért hoztam fel példának, mert tudom, hogy ott van kötelező katonai szolgálat, és nem is gyengén nyomják a pitét. Ettől függetlenül szerintem teljesen flúgosak. Képesek arrafelé az emberek egymást ezrével gyilkolni egy szent földért vagy mi.
     
    #5473
    NaNa és ekime6 kedveli ezt.
  14. Hajos

    Hajos Segédmotoros

    Regisztrált:
    2007 Június 20
    Üzenet:
    2,639
    Kapott Lájkok:
    2,936
    Amikor iskolas voltam reggel ha egy mod volt ra suli melle.Tanitas utan meg irany a varosliget:D
     
    #5474
  15. birge

    birge Az igazi nyuszimotoros CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2008 Március 5
    Üzenet:
    9,155
    Kapott Lájkok:
    4,099
    Ja, és az első abortuszt a sereg állja. (vagy az nem izraelben van?)
    Romániában is szokás volt a sorkatonaság nemtől függetlenül, erdélyi barátosném anyukája még volt katona.
     
    #5475
    NaNa kedveli ezt.
  16. Yamina

    Yamina Ősblogger CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2006 Június 30
    Üzenet:
    8,119
    Kapott Lájkok:
    12,360
    ...azért elég sokatmondó, hogy az abortuszt a sereg állja... bakker, mindennapos a szex, vagy az erőszak, vagy mifene van arrafelé?
     
    #5476
    NaNa kedveli ezt.
  17. birge

    birge Az igazi nyuszimotoros CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2008 Március 5
    Üzenet:
    9,155
    Kapott Lájkok:
    4,099
    Nem, csak tisztában vannak vele, hogy ha hónapokig összezárnak egy rakat pasit egy rakat nővel, akkor ott esély sincs arra, hogy megakadályozzák a szexet...
     
    #5477
  18. Yamina

    Yamina Ősblogger CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2006 Június 30
    Üzenet:
    8,119
    Kapott Lájkok:
    12,360
    Nem lenne egyszerűbb szolgálati gumit rendszeresíteni? Azért az csak olcsóbb mint a kórházi ellátás...
     
    #5478
    NaNa és leper kedveli ezt.
  19. leper

    leper Vendég

    Uuzuzu
    Lehet, hogy nem túl kifizető, ha a nőkbe belefeccölnek egy csomó időt, megtanítják hogyan kell a csúmya bácsikat kifingatni, erre lelép, hogy ő terhes. Gondolom inkább összedobják egy abortuszra.
    Egyébként meglepődtem, hány helyen, milyen sokáig kötelező volt vagy még most is az a katonai szolgálat. Rákerestem, hogy a náci németországban hogy volt ez a bevonulásosdi, erre látom, hogy náluk 2011- ig kötelező katonai szolgálat volt. Nálunk sokan meg már csak hallásból tudják miről van szó.
     
    #5479
    NaNa kedveli ezt.
  20. leper

    leper Vendég

    Nem szeretnek zokniban lábat mosni. :D
     
    #5480
    NaNa kedveli ezt.

Megosztás