Hány kilométert motorozol egy szezonban?

NaNa témája a 'Motorozás' fórumban , 2013 Január 3.

  1. alvaro

    alvaro Homura-chan megtestesült önzése

    Regisztrált:
    2012 Augusztus 24
    Üzenet:
    520
    Kapott Lájkok:
    189
    - Én is használom a motorféket, ha meredeken moderálni kell a sebességet.
    - Ha csak simán lassulni kell, messziről előrelátható módon, gurulok behúzott kuplunggal.
    - Lassításra sose használok motorféket. Teresa váltókiosztása és az én vezetési szokásaim mellett egyszerűen értelmetlen és kényelmetlen: pillanatok alatt kifutnék a használható fordulatszámtartományból (ötödik kivételével 2500-3000 körül használom, ha épp nem gyorsítok, 2000 alatt meg még motorfékkel is rángatni fog), és válthatnék vissza. Az se tesz több jót a kuplungnak, mint a behúzva tartás, cserébe állandóan gépészkedni kell egy sima lassuláshoz. Inkább használom a tárcsaféket, közben meg követem a váltóval a tempót, hogy bármikor rátehessem a kuplungot és a gázt.
    - Üresbe akkor veszem ki, ha már úgyis kettesben lennék, vagy ha tudom, hogy zavartalanul tudok kigurulni 40 alatti tempóig, pl. mert meg akarok állni a pirosnál, vagy mert nincs forgalom, ilyesmi. Egyébként kivenni nem gond üresbe nagyobb tempónál se. Betenni sebességbe, na az a nem jó.

    A többi (a lejtőkkel) az már játék és sport.
     
    #121
  2. alvaro

    alvaro Homura-chan megtestesült önzése

    Regisztrált:
    2012 Augusztus 24
    Üzenet:
    520
    Kapott Lájkok:
    189
    De! Ugrik a rekordom, romlik a hosszútávú átlagom! Ráadásul idiótának érzem magam, amiért pazarlok ;) Ja, nem használ a kulpungnak? Írtam, 111 ezer kilométer alatt ment ki a kinyomócsapágy (870 forint volt), ráadásul azt se tudhatom, hogy ha máshogy vezetek, tovább tartott volna...
     
    #122
  3. Yamina

    Yamina Ősblogger CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2006 Június 30
    Üzenet:
    8,119
    Kapott Lájkok:
    11,896

    Nekem sem mindegy, de ezek azok az adatok, amik jó esetben nem változnak, ha a vas karban van tartva. A hirtelen megugró fogyasztást úgyis észre veszed. Engem biza nem tesz boldogabbá, ha tudom hogy most 4,1 litert vagy 4,2-t evett átlagosan tegnapról mára :D Annyi a változó, az időjárás, a légtömeg nedvességtartalma, az út minősége, az elmebetegek mennyisége az utakon, stb.... Ráadásul ki se tudom mérni a pisztollyal a kúton ezt a mennyiséget.... :D És igen, elszörnyülködtem, mert annyi minden van ami érdekesebb és izgalmasabb egy túrán, mint a fogyasztás, vagy a km-k centiméterben történő mérése, illetve a km órám pontossága. :D Ráadásul Mivel legtöbbet városban közlekedem napi szinten, más ott a fogyasztása és más a túrán. Nálam ez lazábban kezelt dolog, valóban. Nagyságrendileg elég nekem ha fél l pontosságra tudom a fogyasztást, a tank térfogata meg állandó.

    Ezt most ne vedd magadra Alvaro! Amikor ilyen precíziós fószerbe futok, megjelenik a fejemben amint a pontos fószer szex közben leméri a csaja mellkastérfogatát, gyorsan kiszámolja a várható tejmennyiséget a baba javára, majd nekiállnak a szőrszálakat is pontosan beigazítva a gyermek nemzésének, szigorúan 325 lökéssel végrehajtva, mert ha elragadja a párt a hév és 328 lökés érkezik a jövendő mamának, ki tudja mi fog történni - akár ikrek is születnek... :D
     
    #123
  4. alvaro

    alvaro Homura-chan megtestesült önzése

    Regisztrált:
    2012 Augusztus 24
    Üzenet:
    520
    Kapott Lájkok:
    189
    Nézd, Mina... ez nekem egyfajta hobbi, még szép, hogy alaposan csinálom. Életben nem vagyok ilyen szőrözős (és nyilván nem túrán készítem a statisztikákat, ott élvezem a motorozást magát), de gyakran szükségem van rá, hogy konkrétumokkal támasszam alá a mondandómat - márpedig akkor nagy szükség van a precizitásra.
     
    #124
  5. zéé77

    zéé77 Vendég

    a csepel swint hányadikba tegyem lejtőn? :D
     
    #125
  6. Zöld Piszok

    Zöld Piszok A CsaM legzöldebb segge

    Regisztrált:
    2008 Augusztus 8
    Üzenet:
    11,037
    Kapott Lájkok:
    1,632
    Ezt hívják szélmalomharcnak! :D
     
    #126
  7. zéé77

    zéé77 Vendég

    emelkedőn szélmalomharc,ez lejtő.....:D
     
    #127
  8. Yamina

    Yamina Ősblogger CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2006 Június 30
    Üzenet:
    8,119
    Kapott Lájkok:
    11,896
    Hát én nem görcsölök annyira a magam igazán. Lehet másnak is. :D
     
    #128
  9. leper

    leper Vendég

    Hogy kinek mi nagyon fontos, az egyénenként változó. Pl. nálunk, otthon a barátnőm dilizik, ha a wcben a jobb oldalról át teszem a wcpapírt balra. :D
     
    #129
  10. NaNa

    NaNa nanana, Life is Life! Fórumvezető CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2006 Április 21
    Üzenet:
    23,576
    Kapott Lájkok:
    11,400
    Ezt megoldaná egy felszerelt WC papír tartó
     
    #130
  11. leper

    leper Vendég

    Lehet, de melyik oldalra szereljük?
    Mert nem mindegy. :)
     
    #131
  12. NaNa

    NaNa nanana, Life is Life! Fórumvezető CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2006 Április 21
    Üzenet:
    23,576
    Kapott Lájkok:
    11,400
    Nálunk bal oldalon van, ha ez segít a döntésben. :D
     
    #132
  13. leper

    leper Vendég

    Köszi, de szerintem marad így. Amúgy is, amíg egynél több guriga van elő, nincs baj. :)
     
    #133
  14. Tagama

    Tagama Vendég

    Az exif étel, vagy ital? :eek:
     
    #134
  15. Tagama

    Tagama Vendég

    Nnnnna, én is számolgatom folyton a megtett km-t és az elfogyasztott üzemanyag mennyiségét. Pusztán kíváncsiságból. Húzom neki mint állat, autópályán soxor belefér a 160 is, mégis csak átlag 6-7 dl-rel fogyasztok többet Alvarónál (ugyanolyan típusú a motorunk). Néha kihasználok 1-2 ktg-csökkentő trükköt, de inkább haladni szeretek (Alvaró, ezt nem piszkálásból, vagy bántásból mondom, ne vedd magadra!).
    Az pedig, h miért fontos a km/ktg/fogyasztás számolgatás: tavaly 5 kerek hónap alatt 270e Ft maradt a zsebemben, és csak annyit tettem, h még WC-re is motorral mentem autó helyett :) Azért az ilyen adatot jó tudni.

    Leper, nálunk az alsó szinten jobbról van, a felső szinten balról. A tartalék meg a kisszekrényben, kartávolságra :D
     
    #135
  16. alvaro

    alvaro Homura-chan megtestesült önzése

    Regisztrált:
    2012 Augusztus 24
    Üzenet:
    520
    Kapott Lájkok:
    189
    Úgy érted, nyáron megállsz 3.5 alatt minden trükk nélkül, úgy, hogy mész mint azmarha? Akkor te csalsz :D Nekem simán benyelte a 4 litert, mikor az autópályát autópályának használtam.

    (Meg namegálljcsak, mióta Heidenau K73 van rajta, nem bírtam 2.6-nál jobb tankot csinálni - na de hamarosan lesz Pilot Road 2, majd azzal meglátjuk, mit villant!)

    Az exif egy adatblokk, amit a fényképezőgép csap hozzá a képhez, nem maga a kódolt képadat tartalmazza, ez egy teljesen külön blokk, ami a képen egyáltalán nem látszik. De ha a filet megnyitod mondjuk egy hexa editorral, simán látsz benne egy csomó érdekes dolgot - de képnézők/szerkesztők is meg szokták mutatni a tartalmát, némileg emészthetőbben ;)

    Na, ebbe simán bele is lehet szerkeszteni. Csak minek :D
     
    #136
  17. zéé77

    zéé77 Vendég

    szerintem,ha betartod a gyári gumi méretet nagyjából,édes mindegy milyen márkájú gumát használsz,nagyban nem fogja befolyásolni a fogyasztást...
     
    #137
  18. BoncaDóri

    BoncaDóri BoncaDóri CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2009 Február 22
    Üzenet:
    2,748
    Kapott Lájkok:
    507
    Valahol már írtam, hogy mennyire bírom, hogy a pasiknak mindig vagy marha erős járgányuk van, vagy levegővel megy. Bírom az " 4 lityit százon" dumát. És asszem az én járgányom is annyit ehet... 50-en. Ha elkap a gépszíj, akkor 30-on. Bár a motor gondolom kevesebbet. Legalábbis rosszul nézne ki ha fordítva lenne. Az mindenesetre biztos, hogy kocsiba 500-anként, motorba 200-anként tankolok. És utálom ha világit a lámpa. Nem karácsonyfa.
    De én csak hobbi-közlekedő vagyok, napközben max. két gép között bringázom a karfák között ülve. :p

    Leper, mi lenne, ha se jobbra, se balra, hanem mögé ? Vagy szembe ?
     
    #138
  19. alvaro

    alvaro Homura-chan megtestesült önzése

    Regisztrált:
    2012 Augusztus 24
    Üzenet:
    520
    Kapott Lájkok:
    189
    Ugye mit jelent az, hogy "nagyban"... pár százalékot mindenesetre számít. Sőt, a típusán kívül a nyomás és a kopottság is számít (kopottabb guminak is kisebb a gördülési ellenállása). Na meg a hőmérséklettől is változik, közvetlenül (keverék keményedése-lágyulása) és közvetve (guminyomás hőfokfüggése). BoncaDóri - nekem nincs marha erős járgányom, csak egy mezei f650cs-em, meg egy literes yarisom, utóbbival főleg nem szoktak kérkedni, hogy hűdemegy :D viszont tényleg nem esznek sokat, és én direkt rájátszok... így aztán nem tankolok se 200-nál, sem pediglen 500-nál. Most minek cipeljek fölös fél tankot állandóan? :D
     
    #139
  20. BoncaDóri

    BoncaDóri BoncaDóri CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2009 Február 22
    Üzenet:
    2,748
    Kapott Lájkok:
    507
    Nem tudom minek cipelem, valszeg ha a hátamon kéne vinni én sem tenném. De így ? Ha lehet inkább tele mint üresen.
    De ugye nem a zöld lámpára csorogva "energiázol", a sárgán még éppen átcsusszanva a mögötted jövő erős anyázása közepette? Mert a Yaris már önmagában egy fekete pont :beteg:.
     
    #140

Megosztás