Egyetértek veled Bq. Hozzátéve, hogy nagyon-nagyon sok minden befolyásolja a képességeinket. Én pld. esküszöm, több ezerszer fordultam már jobbra kis ívben motorral, ma mégis megfektettem Kleo-t a Hattyú utcában. Noch dazu úgy, hogy a "sima" utcai kanyarodások és vezetéstechnikai tréningek szűk szlalomjai után még a meredeken megállás és megfordulás gyakorlatot is simán megcsináltam - sokszor és hibátlanul. Ma mégis a járdáról lejövet jobbra kisív, aminek a közepén meg kellett állni, és mit ad Isten!- pont nem ért le a jobbra lejtő utcán a jobb lábam. Amikorra meg mégis leért, nem tudtam megtartani a motort, jobbnak láttam simán leengedni. Szerencsére ott trécselt két úr, akik segítettek rögtön felállítani, miközben nem mulasztottak el kiokítani, hogy túl meredek/nem jó ívű volt a kanyar.
Mondhattam volna, hogy nem lenn volna semmi baj, ha leér a lábam, ha nem kell megállni, ha nem ma van, mert két napja még 40 fokos lázzal ágyban feküdtem, hogy most sem kapok levegőt, de muszáj volt idejönnöm, és egyébként 11 óra van, de már túl vagyok egy családunk sorsát eldöntő, nem kevés érzelmet megmozgató beszélgetésen a férjemmel és épp' egy transzcendentális meditációról jövök, valamint, hogy engem is megdöbbentett az a tény, hogy az izmaim helyén mintha kocsonya lenne (alias úgy remegek, mintha erősen másnapos lennék
), de inkább zsebre vágtam a "hülye csaj" típusú szánakozó pillantásokat, és a mióta motorozol?-címzetű jelentőségteljes kérdéseket, köszöntem a segítséget és hazajöttem.
Pedig úttörő becsszó! (mert én még voltam) tudok jobbra kanyarodni!
