csam hír: A boldogság két keréken érkezik

Egy friss tanulmány eredménye szerint azok a nők, akik motorkerékpárjuk nyergében töltik szabadidejüket, boldogabbak és magabiztosabbak azoknál, akik ...

Bővebben...

Lehet, hogy simán csak azért van ez az egész, mert a (jelen esetben) motoros csajok egyszerűen csak túllépnek a mindenféle megfelelési kényszereken, elkezdenek odafigyelni arra, hogy nekik mi a jó, ahelyett, hogy a környezetüket néznék állandóan, összeszednek némi plusz magabiztosságot, ettől az egésztől nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak lesznek, és ettől érzik magukat boldogabbnak?
(És így év elején, ugyanennek a cikknek a megfelelő átirata megjelenik vajon pl. fitness-oldalakon is? - "A boldogság kulcsa 2014-re: vegyél fitnessbérletet! A legújabb kutatások szerint, a rendszeresen sportoló nők boldogabbak, mint nem sportoló kortársaik." )
Meg fogjátok még élni, hogy a Cosmopolitan címoldalán motoros csajok lesznek, a közepén meg csajosmotorteszt - hogy tett egyedibbé Swarowsky-kristályokkal a robogódat...

Hm...nem lehet hogy fordítva van ez a dolog? Szerintem többségében olyan nők vágnak bele a motorozásba, akiknek alapjáraton is nagyobb az önbizalmuk...vagy legalábbis jobban hisznek magukban mint az átlag. Vagy B verzió, hogy a párjuk hatására és segítségével kezdenek bele, de az meg szintén feltételez egy (nagy eséllyel) jó párkapcsolatot.
Jó ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem boldogít, mert persze, hogy de, csak, hogy azért nem csak egyik irányból lehet ezt nézni

Nagyjából arra próbáltam célozni, hogy minden nagyon szép és jó, ami a cikkben le van írva, csak aztán nehogy átessenek a ló túlsó oldalára, és vagy divattá váljon csajmotorosnak lenni, vagy elkezdjék önbizalomnövelő tréningnek ajánlani a motorozást, amitől aztán boldog-boldogtalan elkezd jogsira hajtani, akár való neki, akár nem...

Ja, és a másik: úgy gondolom, hogy a boldogság érzésének a "receptje", ha van ilyen, valami olyasmi, amit az elején írtam: az embernek egyensúlyba kerülni önmagával, nem hajszolni a mindenáron mindennek-mindenkinek megfelelni akarást, tisztába kerülni a saját értékeivel, stb-stb-stb. És baromira mindegy, hogy ehhez a motorozás, a lovaglás, a festészet, a sport, a hangszeres játék, a horgászat, vagy bármi egyéb segít-e hozzájárulni, a végeredmény a lényeg.

(Azt meg nyilván értem, hogy motoros oldalon nem a matyóminták hímzésének lélekemelő hatásait kell ecsetelni )

_Bq_ írta:

Nagyjából arra próbáltam célozni, hogy minden nagyon szép és jó, ami a cikkben le van írva, csak aztán nehogy átessenek a ló túlsó oldalára, és vagy divattá váljon csajmotorosnak lenni, vagy elkezdjék önbizalomnövelő tréningnek ajánlani a motorozást, amitől aztán boldog-boldogtalan elkezd jogsira hajtani, akár való neki, akár nem...

Ja, és a másik: úgy gondolom, hogy a boldogság érzésének a "receptje", ha van ilyen, valami olyasmi, amit az elején írtam: az embernek egyensúlyba kerülni önmagával, nem hajszolni a mindenáron mindennek-mindenkinek megfelelni akarást, tisztába kerülni a saját értékeivel, stb-stb-stb. És baromira mindegy, hogy ehhez a motorozás, a lovaglás, a festészet, a sport, a hangszeres játék, a horgászat, vagy bármi egyéb segít-e hozzájárulni, a végeredmény a lényeg.

(Azt meg nyilván értem, hogy motoros oldalon nem a matyóminták hímzésének lélekemelő hatásait kell ecsetelni )

Kattints a kibontásához...

Ja én amúgy a cikkhez szóltam hozzá, nem a te hozzászólásodra akartam reagálni Értettem amit írtál és egyet is értek vele

Anno ahogy betöltöttem a 17-et, egyből elkezdtem az autós jogosítványt, mert évek óta minden vágyam az volt, hogy legálisan vezethessek. Egyszerűen imádtam volán mögött ülni azóta, hogy apám 11 évesen beültetett a kis Citroen ZX-ünkbe. Addig élveztem a vezetést, amíg nem feladattá vált, mert egyből mindenfele engem kezdtek el küldözgetni, amihez nekik nem volt kedvük. Vidd ezt Hevesbe; menj el Lepsénybe a sofőrért, stb. Onnantól már nem élveztem annyira és napi rutinná vált csak. Viszont úgy érzem, hogy nagyon jó sofőr lettem, mert amíg a kortársaim örülnek, hogy talán van jogsijuk és évente kétszer engedik 5 km-t vezetni a szüleik; én egyből megkaptam a kis Citroent és napi szinten, ha nem is sokat, mindig vezettem és gyakorlott sofőr lettem. Volt, hogy a friss jogsis haveromat beültettem magam mellé, hogy ha már a szülei nem adják oda az autót neki, na majd én. Velem vezetett, aminek az lett a következménye, hogy ugye anyjáéknak elmondta és azóta odamerik neki adni a RAV4-est, mert nehogy már egy 20 éves lány oktassa a fiúkat.
Motornál nem hiszem, hogy fenyeget az a veszély, hogy "munkaeszközzé" válik. Ezzel nem fogok alkatrészért menni, vagy embert furikázni A-ból B-be. Motorra is azóta vágytam, hogy apum megvette a Hondáját és egyszer vitt rajta, majd később lett egy kis robogóm. Nem voltam vele májer, mert a környéken nem 1 srác motorozott Simsonon, vagy 125-ös kis Aprilián. Szóval csak egy voltam a sok közül és még nem is általuk szerettem bele a kétkerekűekbe. Persze csatoltam már össze a kellemeset a hasznossal, mikor Veresre kellett menni tesómnak gyógyszerért, mert csak az ottani gyógyszertárban kapható. Egyből kiharcoltam friss GS "tulajonosként", hogy én bizony ám motorral megyek. Akkor az se feladat volt számomra, hanem egy kis kimozdulás végre, mindentől távol, gondmentesen, úgy hogy nem b*sztat senki.
Imádom mikor magamnak énekelhetek a motoron menet közben és senki sem hall, csak én vagyok, a motor, és a környezet.