MotoZem készítsd fel amotorodat az új szezonra

2015. 04. 11. - IV. Gótikus és Fantázia Hastáncverseny (Budapest)

NaNa

nanana, Life is Life!
Fórumvezető
CsaM Csajok
Ez a rendhagyó verseny az orientális tánc kiterjesztéséről szól. Azok a produkciók kapnak bemutatkozási lehetőséget, melyeket eddig nem igen lehetett hol felvonultatni. Minden versenyen akad egy-két „kakukktojás”, mely annyira elüt a mezőnytől, hogy a zsűri legnagyobb jóindulata ellenére sem tudja a többivel összehasonlítani, így megfelelő módon értékelni sem. Holott az induló ugyanúgy felkészült, mint a többiek. Mások talán évek óta dédelgetnek magukban egy szokatlan ötletet, de el sem jutnak a megvalósításig. Legalábbis eddig nem jutottak el... Nektek, formabontó, vagy ha úgy tetszik, kissé elvetemült Táncosoknak szeretnénk most színpadot, nemes megmérettetést és szakmai segítséget biztosítani! Nem is akárhol kerítünk erre sort, hanem egy átlagtól elütő laikus közönség, a tavaszi MondoCon látogatói előtt, akiknek ugyanúgy megmutathatjátok végre rejtett oldalatokat, mint egymásnak vagy a zsűritagoknak! Szegjétek meg a szabályokat, de tartsátok tiszteletben az orientális táncot! Mindenkinek eredményes felkészülést kívánunk!

plakat2015_ii.png


http://gothichastanc.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=22&Itemid=9&lang=hu
 

Minőségi motoros kabát valódi bőrből - MotoZem

Legújabb blogbejegyzések

  • 15/2025 Végre motoros téma
    Végre tényleg megérkezett a jó idő, a tavasz, a motoros zsongás...
    • Vickancs
    • Frissítve:
  • 14/2025 Terepbejárás
    Heti szinten járunk tréningezni a kutyákkal, mindig próbálunk új...
    • Vickancs
    • Frissítve:
  • 14/2025 Tréning
    A héten vezetéstechnikai tréningen voltam a safetynél. Megküzdöttem a...
    • MannaCBF
    • Frissítve:
  • 13/2025 Más nézőpont
    Szokták mondani, hogy a Tavasz a megújulásról szól, hát most rám is...
    • Vickancs
    • Frissítve:
  • 13/2025 Retro múzeum és Csákvár
    Hétköznap a retro múzeumban voltam szülinapozáson, és amikor este...
    • MannaCBF
    • Frissítve:

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére