Street Racer Striker motoros ing piros

Fecsegő

images
 
Na ez megint más szituáció. Ezzel sajnos én is így vagyok, a párom nélkül én sem bírtam volna a távollétet. Amikor én koleszba mentem, akkor másfél éve voltam együtt egy sráccal, de már ellaposodott a dolog, úgyhogy jól jött a környezetváltozás. Nem jó dolog annyira függni a másik személytől, de átérzem a helyzeted, bár az utóbbi időben javuló tendenciát mutatok!:jo Egyébként jó kis próba ez nektek, legalább kiderül, hogy mi a helyzet az érzelmekkel. 400 km nem változtat semmit! Sőt, annál jobban meg fogjátok becsülni az együtt töltött időt, szóval előnyötök is származhat belőle, bár ezt most még nyilván nem érzékeled. Igaz nem vagyunk egyformák, de az én párkapcsolatom azóta normalizálódott, amióta kevesebbet találkozunk, teret engedünk egymásnak.
Próbáld lefogalalni magad, barátkozni, sportolj, töltsd tartalmasan az időd. Pasi nélkül is van élet! Ha ő az igazi, akkor a világ végére is elmehetsz, semmi nem fog változni. Mindig erre gondolj!

Huhh. Erős déjá vu. Én is másfél év és egy kis ellaposodás után kerültem le Dunaújvárosba anno.. Vége is lett hamar. Úgyhogy most tartok tőle, mi lesz a lajhárral:(
 
Nekem a Shrek tetszett:) Szépség és a Szörny c. meséből a szörny. Mert olyan mint én......
 


	MaxTo M2 Bluetooth Interkom

Legújabb blogbejegyzések

  • 2/2026 Új Év Új hely
    Több mint 10 év után búcsúztam el a Red Baron-tól. A 2025 év a...
    • Vickancs
    • Frissítve:
  • lnspltblvd vagy mi
    Szóval nem értem a rövidítést az utolsó pár betű valamilyen sugárútra...
    • Vidék
    • Frissítve:
  • 1/2026 Balkán fanatik
    A 2025 év sok változást hozott. Sok mindent lezártam, újraértékeltem...
    • Vickancs
    • Frissítve:
  • 52/2025 Ünnepi hét
    Karácsony hetében van a Névnapom… Micsoda szerencse, jah nem! Mindegy...
    • Vickancs
    • Frissítve:
  • 51/2025 felszerelés
    Az új autóm nem maradhat kutyásítás nélkül, így beszereztem pár...
    • Vickancs
    • Frissítve:

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére