Karanténkörök

Nem vagyok egy régi motoros, csupán négy éve kerültem hivatalosan a hátsó ülésről a kormány mögé. Az első időszakban büszkeséggel töltött el ha az utcán érdeklődő szemeket láttam rámmeredni, vagy meghallottam a gyakran felmerülő kérdést: "Egyedül vezeted ezt a gépet?" (nem mintha nem lenne elég egyértelmű, hogy egymagam ülök rajta...)
Mostanában viszont már kevesebb türelemmel hallgatom ugyanazokat az ismert repertoárokat:

1. Meg tudod tartani ezt a nehéz motort?
2. Jaj! Ilyen nagy gép egy ekkora nőnek?
3. Mióta vezetsz? Idén kaptál jogsit?
4. A choppert nem öreg korára kéne vegye az ember?
5. Felülhetek rá? Készítenék egy selfie-t.
6. Jaj de jó, hogy motorral vagy! Elviszel egy körre? (Persze! Majd random hívhatod a barátaidat is, sorban megsétáltatlak, mint gyereknapon a kicsiket)-a hátsó ülés kivételes hely, közelieknek tartogatom.
7. Nincs meleged bőrcuccban ilyen szép időben?

Úgy sejtem nem én vagyok az egyedüli aki ezt a sorozatot gyakran végighallgatja. Emellett persze jönnek a gyermeküket sétáltató anyukák és apukák, akik mit sem törődve a részletekkel felbiggyesztik a kis krapeket az ülésre és már fotózzák is javában, mire a saját géped mellé érsz...majdhogynem neked kell elnézést kérned, ha elvinnéd a fotózás alapkövét az orruk elől. Nem tagadom, ez az utóbbi nincs ínyemre már az elejétől fogva.

​

Aztán, ahogy egy barátnőm mondaná, "bámulnak, mint a kirakati majmot", mert erősen jó látványt nyújtassz beöltözve a férfi szemeknek (elnézést uraim, a jóindulatú megjegyzések vagy bókok kedvesek tőletek, de a fütyörészős, beszólogatós típusok nem tudnak rám jó benyomást tenni).

Korántsem mondom azt, hogy ennek az életformának nincs többszörösen jó oldala, hiszen semmiért sem adnám a motorozás érzését. Sok jó élmény, sztori és széles út teszi igazán egyedivé a mindennapokat, na meg az odafigyelés, amelyet nőként a motorosok legjavától megkapunk.
De ha elmondjátok, hogy ti hogyan kezelitek a fenti helyzeteket, szívesen tanulnék én is belőle. Főként türelmet!

A hétvége csakis jól indulhat, ha hallom a Vulcan pöfögését. Ezúttal viszont nem kíméltük a kicsikét: a barátnőm mellett egy sátor, oldaltáskák és megannyi cucc is a nyeregbe került.

Lazára terveztük a kirándulást, mindössze 450 km-t, két napra felosztva. Végre hosszú idő után nem ígérkezett eső ezekre a napokra, szóval igazi kempingezős, csajos motorozásunk volt. Ha Erdélyben jártok, mindenképp ajánlom ezt a helyet figyelmetekbe. Beszterce-Naszód megyében, a Colibita tó partján sátoroztunk, motorosbarát helyen. Van ott minden amire szükséged lehet a két kerekű szerelmed mellett: sátorhely, tábortűz, csónakázási lehetőség, na meg egy gyönyörű kilátás! Le voltunk nyűgözve.
Az újonnan vásárolt telefontartó volt az egyetlen olyan elem velünk, ami csak a helyet foglalta. Ugyanis az első egy óra alatt rá kellett jönnünk, hogy visszaveri a napfényt ezért szinte láthatatlan a kijelző, na meg csúnya is a kormányon. Jött tehát a hagyományos női megoldás: a barátnőm figyelte a saját telefonján a GPS-t, alkalmanként hangosan közölve az irányjelző utasításokat. Képzelhetitek, elég mókásan nézhettünk ki...
Már első nap meglepett a felismerés, hogy utassal, csomaggal, na meg az enyhén szerpentines útviszonyok mellett is 5 liter alatt marad a fogyasztásunk...és nem, nem 50 km/h volt a tempónk. Arról nem is beszélve, hogy nem kellett levágjanak a motorról hát- vagy derékfájás miatt, mert egész kényelmesen utaztunk.
Minden ilyen kör után megerősödik bennem az érzés, hogy jól választottam. Na de nézzétek meg pár fotón, hogy mi zajlott itt a két nap alatt:

így indultunk. Mi tagadás, a sátorhoz azért sok cucc dukál, ha nem akar megfagyni az ember...

Levendulamező - Mezőmadaras (szép kis megálló, ha szezonban erre jártok)

Sculptor kemping, Colibita tó Biztos ami biztos, azért velünk aludt.

Colibita tó.Ez a látvány fogadott reggel. A fotók különböző méretéért elnézést kell kérnem, más-más géppel és fényképező alkalmatossággal készültek.

Friss jogsival a kezemben nagy volt a vásárlási láz négy évvel ezelőtt. Mivel a chopper/cruiser kategória volt nálam a nyerő, az első kiszemeltem egy 250-es Yamaha Virago volt. Viszonylag sok volt belőle a környéken, így volt alkalom megcsodálni a formáját, na meg kipróbálni is.

Aztán egyik napról a másikra változott a helyzet: találtam egy Eliminatort, ami igazán tetszetős volt elsőre. A Kawaról szinte semmit nem tudtam, erről a típusról még annyit sem. Kevés volt belőle a piacon...úgyhogy gyorstalpalóként összehasonlítottuk a két modell paramétereit. A számok és érvek meggyőztek, a Kawa-ra esett a választás.

A vásárlás pillanatában meg is kapta a nevét: Kira. Nem volt chopper, erről nem csak az idomai, hanem a hangja is árulkodott, de ennek ellenére hamar összeszoktunk. Könnyen manőverezhető, kényelmes gép volt, csekély fogyasztással. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de alacsony nőként számomra mérvadó volt, hogy biztonságosan leérjenek róla a lábaim.Tanuló motornak példás, sok hibámat elnézte és tűrte is a kiképzést. Bátran mondhatom, hogy a "nagyok" között sem hagyott szégyenben. Kevésbé elterjedt modell, mégis bátran merem ajánlani.Emellett persze nem mondtam le a gondolatról, hogy egy nagyobb "behemótot" is sajátomként vezethessek. Sem a Kawa-t, sem a vörös-fekete színvilágot nem engedtem el, így több időbe telt megtalálni az igazit. A választás eredményeként tavaly nyáron került képbe az EN 500 Vulcan. Nem tagadom, más világ...annak előnyeivel és hátrányaival együtt. Kényelmes, stabil, igazi chopper-es dübörgéssel. A Vulcan legkisebbjeként megkockáztatom, hogy még akár nőies is lehet (a 200+ kg-ot leszámítva, ami azért jó kis kihívást tud okozni néha). Az erő, amelyet kipréselhetsz belőle garantáltan mosolyt csal az arcodra, az "izmos", széles idomok pedig csak még vonzóbbá teszik.
A választás sorrendjét nem bánom, hiszen sosem lesz olyan könnyen kezelhető chopperként, mint a más típusú társai. Az érzésért viszont egyértelműen megéri!


Széles utat mindenkinek!

Két hónappal ezelőtt eskü alatt vallottam volna, hogy nem telik el hétvége motorozás nélkül ebben a szezonban sem. Most azonban egy 100 km-es kerülésnek is eszeveszettül tudok örülni!

Motorosként én is tapasztalom, hogy a gőz kiengedéséhez és a heti feszültség levezetéséhez nem kell más, csak egy-egy hétvégi kirándulás a kedvenc gépemmel. Általában kinézem a környék csendesebb helyszíneit, de olykor csak úgy cél nélkül is, a motorozás élvezetéért ülök nyeregbe. Ezt a szezont sem terveztem másként.

Felénk, Erdélyben két hónapja ütötte fel a fejét a vírus, majd rögvest jött a kijárási tilalmak sorozata. Elviekben motorozhatunk...munkaügy vagy betegellátás céljából, esetleg önkéntesség miatt. Az első hetekben azonban hevesen tiltakoztam ez ellen, hiszen a motorunk nem haszonjármű! "Amúgy is, hamar lecseng ez a vírushelyzet" – gondoltam. Mostanra azonban átértékelődött a motorozás fogalma a fejemben. Bizony 50, vagy akár 100 kilométernyi táv is óriási élmény, ha az ember vashiánnyal küszködik (márpedig szezon elején így szokott ez lenni). Az utak szabadabbak, az itthon töltött napok alatt pedig van idő csinosítani a gépeket. Ha pedig akad egy jó indok a kerülésre, egy-egy rövid kör könnyebben elviselhetővé teszi a jelenlegi helyzetet.

Szezon elején még külföldi utakat terveztem, egymás után pörögtek a fejemben a jobbnál jobb útitervek. Az elv az volt, hogy minél messzebb, minél hosszabb időre túrázhassak. Most pedig a napokat számolom arra várva, hogy nyilatkozat nélkül átléphessem a megyehatárt.
Hosszúak a karanténkörök, de közeledünk a végéhez!