Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: WLA Project - Page 5

  • NaNa
    Mióta karanténban vagyunk, olyan terülj-terülj asztalkám van nálunk, mint ide Lacháza. Hétvégén pl. egyik nap almás rizskoch volt a desszert, másik nap kókuszgolyó.

    A férjem már korábban feladta a húsvéti nagyböjtöt, mondván erősnek kell maradnia, hogy ne fogjanak rajta a vírusok. Most mégis eszik húst és édességet, amiről le szokott mondani ilyenkor negyven napra, és mivel nincs a heti háromszori edzés, igencsak kigömbölyödött. A Rizskochból simán lecsúszott neki egy fél tepsi a nagyobbik fajtából.

    [​IMG]

    Nekem az első két hét húzós volt az otthonoktatással, háztartással, napi szintű főzéssel két gyerekkel, meg a saját munkámmal. Akkor fogytam két kilót, de már összeszedtem magam, alkalmazkodtam az új kihívásokhoz. Vagy a stresszt próbálom evéssel levezetni. Hiába napi online edzés is, visszanyertem a korábbi téli (vágó)súlyomat.

    Most olvastam, hogy a karanténból majd csak azok jöhetnek ki, akik kiférnek az ajtón... Szerintem ezt olvasva sokan elgondolkodtak, hogy véletlenül nehogy úgy járjanak, mint Micimackó.

    [​IMG]
    Neked hogy alakul a karantén súlyod? Ki fogsz férni?
  • NaNa
    Nem motoroztunk most sem. A férjem robogóval jár vásárolni és elintézni a legszükségesebb dolgokat, de én az időm 95 %-át itthon töltöttem ezen a héten (is). Nagy szerencse, hogy van kert, mert oda ki lehet menni, de az iskolai feladatok mellett kevés a szabadidőnk.

    Újra elsős lettem, a héten volt matek óra, összeadás a tízes szám átlépésével, olvastunk a farsangról és környezetből a csíráztatás a feladat, ami szemmel láthatóan kudarcba fulladt. Lehet, hogy az a baj, hogy a zsázsa mag 2008-ban lejárt, bár azt gondolnám, hogy a magok nem tudnak lejárni.

    Tesiből a labdavezetést ellógtuk, de helyette volt fára mászás (na nem én másztam) meg egy rövid bringázás is.

    [​IMG]

    A technika feladatra eléggé büszke vagyok, ugyanis olyan jól sikerült megtanítani a gyerekeknek a róka hajtogatást, hogy mostanra elárasztották a lakást, és a legújabb kihívás, hogy minden méret meglegyen az orgonasípban.

    Ti hogy vészeltétek át az első hetet bezárva a koronavírus ideje alatt?
    Szegecs, Ferenc és Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    Egy darabig várhatóan továbbra sem fogok tudni motoros tartalmat készíteni a jelenlegi helyzetnek köszönhetően. Ami miatt nem vagyok annyira besz...va, hogy nagyjából két hónapja így is be vagyunk zárva a házba.

    [​IMG]

    A gyerekek még mindig itthon voltak, most a fülük gyulladt be, mind a kettő antibiotikumot szedett. Hétfőtől már újra mehettek volna... csak az a volna ne lett volna...

    A mától aktuális otthon oktatást mi már hetek óta gyakoroljuk - valljuk be, nem sok sikerrel, de azért a házi feladatokat és az órai munkákat igyekeztünk mindig bepótolni. Mostantól kicsit nehezebb lesz, mert nem egyszerű a gyerekekkel megértetni, hogy nem nyári (vagy tavaszi) szünet van, hanem iskola, csak nem az iskolában, hanem otthon, és én meg nem vagyok tanár, és egyébként meg itthon dolgoznék is...

    Nem lesz egyszerű, de ezt is megoldjuk. Már így is sok pozitív és negatív hozadéka van a #maradjotthon kihívásnak:
    • Észrevettem, hogy nem kell naponta kétszer mosnom. Mivel nincs kényszerem, hogy a gyerekeket minden nap tiszta ruhában vigyem iskolába meg oviba, simán rájuk adom az előző napi kicsit leevettet és elég csak az alsóneműt cserélgetni rajtuk minden nap. A múlt héten pl. csak két adagot mostam, amire akkor volt utoljára példa, mikor még csak ketten voltunk.
    • Együtt van a család. Mondjuk ahogy írtam ez nem újdonság és ennek még rossz vége is lehet, ha hosszú időre össze vagyunk zárva (főleg, hogy fegyver is van a háznál).
    • Mindenféle extra projekteket kell kitalálni, hogy lefoglaljuk a gyerekeket. A képen pl. a testnevelés óra látható. A suliban ilyesmi tuti nincs. Bár itt meg zsámollyal nem szolgálhatunk, helyette marad a fára mászás.
    • Minden nap ötször kaját kell adnom a gyerekeknek, mert különben elviselhetetlenek lesznek, és ha lemegy a vércukruk, akkor már rég késő, akkor már a kaját is nehéz beléjük diktálni. Most beállítottam a telefonon, hogy három óránként kaja van, ami még rám nézve is pozitív lehet, mert magam miatt még sosem tudtam megcsinálni, hogy napi ötször egyek.
    • Több helyen is olvastam, hogy napirendet kell kialakítani, hogy ne folyjon szét a nap, szóval hétfőtől szigorú napirend van, amit egyelőre csak a délelőttökre sikerült érvényesítenem:

      - Reggel 8-kor kelés mindenkinek. Nekem is, pedig az nekem még egy fél órával korábban van,mint ami jólesne, a gyerekeknek meg kettővel több, mint amikor maguktól kelnek, szóval nekik kuss van, amíg mi alszunk. :D
      - reggeli, tisztálkodás, felöltözés (igen, ez kihívás még hétvégente is, hogy ne pizsamában nyomják le az egész napot. Én fel szoktam öltözni, mert én amúgy is itthon dolgozom).
      - kilenckor kezdődik a tanítás, és 45perces órákat tartok 15 perc szünettel délig, közben próbálok valami ebédet is kreálni.
      - Délben ebéd, utána pihi, és délután tesióra keretében valami... bringázás, amíg ki lehet menni, vagy megpróbálok megszabadulni tőlük és kizavarom őket a kertbe, így akkor tudnék egy kicsit dolgozni... ez még nincs kidolgozva.
      - na innentől kezd szétfolyni a nap,mert ilyenkor már kiszívják a véremet, hogy gépezni akarnak meg tévét nézni, és egy idő után a saját nyugalmam érdekében megengedem nekik.
      - 1/2 8-8 körül fürdés, fél kilenckor fekvés (amúgy 7-kor szoktak fürdeni suliidőben, de ha tovább fenn vannak, talán egy kicsit tovább alszanak reggel...)

      Két nap után azt mondom, hogy eddig így működik, de még finomítunk rajta,mert állítólag még számonkérés is lesz a tanító néni részéről, szóval jövő héten még változhatnak a dolgok.

    • Muszáj őket minden nap lemozgatni a fenti okok miatt - ha nem fáradnak el, akkor elviselhetetlenek lesznek - így én is kénytelen vagyok mozogni velük. Ma pl. elsétáltunk a postára, ők bringáztak, így máris megvan 3500 lépés, ami máris sokkal több, mint amennyit az elmúlt hetekben mozogtam.

    Most egyelőre ennyi jutott eszembe, de majd gyűjtöm még ide a többit is, hiszen a neheze még csak most jön majd.

    Ti hogy alkalmazkodtok az új helyzethez?
    Ferenc, MoncA és Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    A héten már mentek oviba meg suliba a gyerekek, úgyhogy én is ki tudtam mozdulni egy kicsit. Pénteken koncerten is voltam.

    [​IMG]
    Azért persze nem olyan felhőtlen a helyzet, mert hétvégére megint belázasodott a nagyobbik, úgyhogy holnap megint nem megy suliba.
    MoncA kedveli ezt.
  • NaNa
    Úgy tűnik, most már megmaradunk. Hétvégén mindenkinek elmúlt a láza és már határozottan kezdenek visszatérni az életjelek a családba... a hosszú bezártság súlyos kilométer hiányt eredményezett, amihez persze legyengült szervezet társul...

    [​IMG]

    Csütörtökön még pánikszerűen rohantam el WC-papírért lázasan, mikor mindenhol azt olvastam, hogy kifosztották a boltokat. Nem mertem még egy napot várni, hogy pénteken a hétvégére spájzolók hadába is belefussak.

    Szerencsém volt, mindent kaptam, mondjuk nem is akartam több tíz kiló lisztet meg cukrot venni, csak ami a családnak hétvégére elég. Meg WC-papírt és Papír zsebkendőt...

    Szóval úgy tűnik, jót tett ez a kis izgalom, a lázasan vásárlás, mert délutánra már egészen jól lettem, és megbeszéltük, hogy ha mindenkinek jobbra fordul az állapota, akkor együtt is kimerészkedünk majd a szabadba.

    Egyelőre nem motorozni mentünk csak sétálni. Egy óra bőven elég volt elsőre. Durva, hogy le tud ereszteni az ember kondija, ha hetekig fekszik betegen. Persze a gyerekeké nem. Ők simán végigrohangálták a sétát, mintha nem is lettek volna lázasak még előző nap.

    Mondtam már, hogy imádom ezeket az ovis-sulis vírusokat, amik ledöntik a lábukról a szülőket hetekre, a gyerekek meg párnap alatt túl vannak rajta?
    Vidék és MoncA kedveli ezt.
  • NaNa
    A héten nem készült kép, mert ahelyett, hogy gyógyulnánk most épp az egész család egyszerre nyomja az ágyat.

    [​IMG]

    Ezt a fotót a Markeplacere csináltam, de oda nem lehet felrakni gifet. Mindegy,így is elvitték két nap alatt. :D

    Jöhetne a tavasz és vége lehetne az influenza szezonnak!
    Szegecs és MoncA kedveli ezt.
  • NaNa
    A héten két korit is örököltünk úgyhogy mind a két gyereknek lett saját. Az pedig nem lehet, hogy idén már ki sem próbáljuk. Hét közben elfutottam megéleztetni őket és a fejembe vettem, hogy hétvégén korizni fogunk. Mondjuk arra nem számítottam, hogy 15 fok lesz február 1-én.

    [​IMG]

    Mindegy, ha valamit kitalálok, annak úgy is kell lennie... és persze a gyerekeket is beizzítottam a héten, úgyhogy nem volt apelláta.

    Sajnos a Szent László téren pont január 31-ig volt nyitva az ingyenes koripálya (mennyi eszük van,hogy hétvégére zártak be?), de a Bosnyák téren még vasárnapig tartották a frontot. Mondjuk vasárnap nem néztük meg, hogy a jég is így gondolta-e.

    Az a jó abban, ha 15 fokban mész korizni, hogy szinte a tied az egész pálya. Szerencsére a csúszkáló közönséget elriasztotta a jégen álló 3 cm víz. Először a gyerekeim is megijedtek, de végülis jobban akartak korizni, mint amennyire a víztől félnek.

    Szerencsére ezúttal megúsztam a seggreesést. Akkor azonnal futhattunk volna haza, mert farmerben voltam. A gyerekeknek meg nem árt egy kis jeges vízben fetrengés (majd kérdezzetek meg erről jövő héten is, hogy megúszták-e a megfázást). Másfél órát lenyomtunk a gyönyörű napsütésben.

    Jó volt. Lehet, hogy idén már utoljára.
    Vickancs, bocsi, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    Ez a hét még mindig nem az igazi... kissé már unom, hogy nem süt a nap és még hó sincs.

    Azért legalább már találkoztam emberekkel.

    Már második hete "járok" úszni hétfőnként. Nem is tudtam, hogy ilyen jól úszom... szerintem 30 éve nem úsztam ilyen mennyiséget egyfolytában. Mondjuk ennek örömére csütörtökre egy "felszálló hugyúti fertőzéssel" lettem gazdagabb, úgyhogy egyelőre annyi az úszkálásnak - még soha semmi ilyesmit nem kaptam el, pedig imádom a természetes vizekben lubickolást, szóval erről ennyit, hogy mi az egészségtelenebb.) Az infraszauna hiányozni fog.

    Ennek örömére meglátogathattam a körzeti orvost. Először urológiára gondoltam, de oda február 24-re adtak volna időpontot. :D

    [​IMG]

    Lőrinc szerda óra betegen itthon van, ami külön kihívás. Bevallom, egy idő után megdőlt az elméletem, hogy érezze csak rosszul magát, unatkozzon, nem nézhet tévét meg nem telefonozhat, hogy ne akarjon legközelebb is beteg lenni. Van az a pont, amikor már minden elvemet feladom, aztán szégyellem magam.

    Viszont csütörtökön kicsit kiszabadultam a szoba rabságából és (a hugyúti fertőzésemmel együtt) elmentünk a Marketing Fesztiválra, ahol egy csomó érdekes előadást hallgattam meg és életemben először kipróbáltam a Networkinget. Először izgultam, másodszorra tök jól sikerült szerintem, még ha UFÓ-nak is éreztem magam a sok öltönyös üzletember között.

    Aztán networkingeltem a közönséggel is. A Facebook is a barátom, így egy pár ismeretlen cyber-ismerőssel is összefutottam. Még @Yamina is ott volt.

    Pénteken beszereztem a gyógyszereket, amiket a dokinéni felírt, aztán és estére már a torkom is megfájdult, úgyhogy a hétvégét ismét kissé passzívan, a forró tea és a zsebkendők rabságában töltöm. De legalább Lőrinc jobban van. Remélem holnap már megy iskolába!
  • NaNa
    Így jár az, aki kiadja a kezéből a fényképezőgépet. Pedig csak akartam egy bizonyítékot, hogy én is ott voltam szilveszterkor, ahol a családom. Ez pedig a képen éppenséggel bárki lehet. :D

    [​IMG]

    Na jó, azért végül sikerült lőni olyat is, amin a fejem is látszik, de valamiért mindig lemarad a fejem a képekről. Már kezdek rosszra gondolni. Ezt a fiam követte el. Tiszta apja ez a gyerek. :D


    Ja és úgy tűnik, folytatom a heti fotóblogot. Már úgy hozzám nőtt az elmúlt évek alatt. Ahogy a fejem is. :D

    Ki csatlakozik?
    Szegecs, Zsila, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    Ez a hét nálunk is úgy telt, mint minden más magyar családnál. Ja nem.

    [​IMG]

    A hét azzal kezdődött, hogy 23-án elmentünk a férjem boxóló haverjához töltött káposztát enni, amit én ugye nem eszem, mert nem eszem húst. Helyette én koccintottam a haverokkal a hiperszuper házipálinkával, mert a férjem nem szereti az alkoholt.

    Ennek az lett a következménye, hogy 24-én alig bírtam kikelni az ágyból, a gyerekek díszítették fel a fát. Még jó, hogy az ajándékokkal már készen voltam. Nem egy klasszikus felállás a karácsonyi készülődéshez.

    Esküszöm, még 26-án is szédültem, amikor ez a kép készült. Mivel épp nem volt hova menni enni, helyette lebringáztuk az addig betermelt bejgliket (amúgy bejglit pont alig ettünk, még mindig van másfél rúd, de szerintem lassan megszáradnak).

    26-án borzasztó hideg volt és fújt a szél is, úgyhogy sikerült úgy megfáznom, hogy még mindig tart.
    Szegecs, Vidék, MoncA és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    Amilyen szépen indult a december, annyira nem karácsonyi most az időjárás hangulata. Jövő hétre meg egészen tavaszi időt mondanak. Ez persze jó lehet azoknak a motorosoknak, akik szeretnének még decemberben is gurulni egyet, de a karácsonyi hangulathoz nekem hiányozna a hó.

    [​IMG]

    Azért ma kiélveztük a jó időt és bár a motort nem vettük elő, azért a bringák nem úszták meg és gurultunk egyet a gyerekekkel. Igazi kellemes, tavaszi idő volt, ami azért kicsit ijesztő így decemberben.

    Te motoroztál vagy csak álmodoztál róla?
    Ferenc, MoncA és Vidék kedveli ezt.
  • NaNa
    Szerintem kb. 10 éve készült az utolsó tetoválásom... vagy lehet, hogy csak nyolc. Azóta tervezem a hátamon levő kompozíció befejezését, de valahogy nem akar kialakulni. Az akkori ötlet már okafogyott, amiket közben (miközben nevelem a gyerekeket és próbálok időt szakítani magamra is) kitaláltam, azokat Művész Zolika (a tetováló) szavazta le.

    [​IMG]

    De tetováltatni kell. Minden tetovált megmondhatja, hogy ha egyszer elkezdted, nem lehet abbahagyni, legfeljebb szüneteltetni olyan okok miatt, mint a szülés. Vagy két szülés esetleg.

    A szülés és a gyereknevelés megváltoztatja az embert. Persze nem teljesen. Tetováltatni pl. még mindig kell, csak a halálfejek meg a mindenféle szigorságok helyett már más témákat szeretnél a testedre varratni.

    Én pl. imádom a gyerekek rajzait. Annyira jók a meglátásaik, jópofán egyszerűsítik (most még) a körülöttük levő világot és ettől annyira kedvesek lesznek a figurák, hogy elolvadok tőlük.

    Fanatikusan gyűjtöm a rajzaikat, bár arról már leszoktam, hogy papír alapon tároljam őket. Naponta egy kilónyi rajzot hordanak haza az oviból meg az iskolából fejenként és azután még itthon is termelnek rendesen.

    Kitűnő találmány a digitális fénykép meg a felhőalapú tárolás - mondjuk már 100 Gb-ra kellett növelnem a felhő tárhelyemet is, de attól legalább elférünk a lakásban.

    Tehát sok év után ezen a héten (mármint az előzőn, mert most egy kicsit megcsúsztam a heti fotóbloggal) elérkezett a jó előre lefoglalt időpontom, és elkészült az új tetkóm, ami a két gyerek egy-egy rajzát ábrázolja.

    Imádom, bár még nagyon viszket... holnap lesz egy hete, hogy elkészült.

    ***​

    Ez a tetoválásom pont 10 éve készült.
    Valamennyire jól tippeltem, csak nem emlékszem, hogy azután készült-e még másik.
    Szegecs, Zsila, Ferenc és 1 másik tag kedveli ezt.
  • NaNa
    Ez a hét már nem a motorozásról szólt. Az őszi szünet keresztbe húzta minden számításomat még úgy is, hogy csak egy gyerekkel volt több itthon hét közben - az óvónénik nem kis bánatára. Végül egész jól sikerült lepasszolni őt is a nagymamához meg az uncsitesóhoz egy-egy napra.

    [​IMG]

    Mivel a péntek már mindenkinek munkaszüneti nap volt, miután este kifaragtam a kötelező tököt itthon, kocsiba ültünk, hogy letéliesítsük a kis vízparti faházat. Persze vittük a tökünket is, hogy nehogy itthon unatkozzon.

    Amint látszik, a halloween azért nem múlt el nyomtalanul nálunk. A kislányom nem csak a hétvégét töltötte full boszijelmezben (Elsa hajjal), hanem ma az oviba is így ment. És vasárnapra gyönyörű motoros idő lett, amikor szintén nem motoroztunk.
  • NaNa
    Amikor ilyen nyomokra bukkansz, biztos lehetsz benne, hogy van valahol a közelben egy tündérkirálykisasszony. Mezítláb.

    [​IMG]
  • NaNa
    Elkezdődött. Ezek hárman, az ujjaik köré fogják csavarni a csajokat. Engem már megvettek kilóra.

    [​IMG]

    Most még csak bicikli meg kvad, aztán majd jön a motor is biztos. Tudom elfogult vagyok, pedig nem is mind az enyém, de simán, járgány nélkül is zabálni valóak.