Olvasok mostanság összevissza mindenfélét, és fröcsög a sajtó nagy része attól, hogy mennyire elavult dolognak is tűnik a házasság, sok a válás meg a széthullott család meg az egyebek... s közben jajgatnak a kormányok, hogy nincs utánpótlás, nincs gyerek, ki fogja a nyugdíjakat megkeresni...
Akkor nézzünk messzebbre hogy is kezdődött el, nézzük mondjuk a középkortól. A régi korokban nagyon ritka volt a szerelmi házasság, a feleket összeadták, nem voltak extra érzelmi elvárások, hanem "szimplán" a család szaporítása és a vagyon építgetése alapból. Az asszony otthon volt, a férj pedig biztosította a napi betevőt. Amit a monogámia nyújtott előnyt a pasinak, az az, hogy tudja, tuti az övé a gyerek (persze kivételek vannak és lesznek), és van egy ember aki karbantartja körülötte a háztartást, ad neki tiszta ruhát, megfőzi a kaját, vigyáz a gyerekre stb. Gyakorlatilag egy jól megkonstruált érdekszövetség, mindenkinek nyújt előnyöket: a feleségnek biztonságot nyújt, napi megélhetés a gyerekek szempontjából is, a férjnek pedig kényelmet biztosít. Rendkívül kevés olyan nő volt aki megengedhette magának a függetlenséget, a szónak nem csak a házastársi, hanem anyagi értelmében is. A társadalmi rendszer egyszerűen nem engedte, vagy csak nagyon ritkán adott rá lehetőséget, mondjuk öröklés útján.
Aztán jött ez a nagy büdös ipari forradalom és hirtelen senki nem találta a helyét. A szegényebb családokban az asszony kénytelen volt elindulni dolgozni, aztán gyerekmunkások is lettek. Gyakorlatilag a nőt kiebrudalták a tűzhely mellől a megélhetés végett, aztán jött a nagy sikítozás, hogy azok a büdös feministák.
Tisztázzuk: a családfenntartás mint a nő tradicionális alapfeladata nem kis meló. A lenézett házimunka pepecs fizikai meló, átlagosan napi minimum plusz 3-4 órányi valós munkaidő, ami bizony egy 8 órás műszakkal együtt minimum napi 12 órát jelent. És akkor jön erre még az odautazás a melóhelyre, a gyerekért és egyebekért... ezek után pedig legyél friss, üde és kívánatos este!
A nő dolga a régen csak a házimunka volt és a gyereknevelés, ami valljuk meg egész embert követel. Manapság az átlagnő ezen felül még melózik is. Több életet is él, párhuzamosan, miközben mindenkinek próbál eleget tenni, a főnökének, a férjének, a gyerekeinek. A szocializmus plakátanyukája boldogan mosolygott a sarlóval és kalapáccsal a kezében a traktor tetején...ki bírja ezt fizikailag évtizedekig....? Pláne lelkileg, miközben ő nyújta a lelki támaszt is a családnak a fizikain kívül?
Miért is csodálkozunk azon, ha valaki ezek után előbb-utóbb jogokat követel ennyi munka után...szavazati jogot, a tanuláshoz való jogot, egyenjogúságot, stb.
Az egy dolog, hogy fel kell érni ésszel azt, hogy ez az egyenjogúság nem a képességek egyenjogúságát jelenti, (lásd cementeszsák egyenjogú emelgetése) hanem a lehetőségek egyenjogúságát. Az ugyanolyan munkáért ugyanannyi pénzt, ha gyerekem van ugyanolyan esélyem legyen munkát találni mint a gyerekesfeleséges pasinak és hasonlók. Még a mai napig sok mindenben nem azonosak a lehetőségek, a küzdelem ma is zajlik.
Szép lassan elindult a nők önállósodása, saját lábra állása. Évtizedek, több mint egy évszázad telt el az ipari forradalom óta, és közben feltalálták a fogamzásgátló tablettát is. A szexuális forradalom meg ahelyett, hogy könnyített volna az életünkön, megint feldobott egy rakás problémát. Mindenki csinálhatja mindenkivel, nincs szükség a szigorúan vett monogámiára, mert tervezhető a gyerek érkezésének és apjának kiléte. Hobbiból is lehet szexelni akármikor akárkivel, legalizáltuk a dolgot a biotechnológiával.
A nőktől pedig közben a társadalom szép csöndben elvárja hogy teljesítsenek úgy mint régen, a plusz feladataik mellett. Cserébe köthetnek szerelemházasságot, a kérdés az, hogy ez a tény ad-e annyi pluszt a dologhoz, mint amennyit a fogyasztói társadalom a megélhetésért cserébe elvesz?
A média harsogja a tökéletességet. Hogy legyen otthon rendben minden, hogy karrier legyen, hogy szép legyen, hogy mindent megtegyen és megvegyen a gyerekeinek, és kívánatos, üde legyen mint a címlaplányok 40-50 évesen is..elvégre ezért van a plasztikai sebészet.
A nők meg teljesítenek. Próbálnak, ideig-óráig. Amíg bírják lelkileg a nyomást, hogy teljesíteni kell, mert fogyasztani kell. Aztán megunják, és rájönnek egy idő múlva, hogy már maguk is megállnak a lábukon, nem kell ehhez egy férj akivel még plusz toleranciahányados és munka is jár. Pláne, ha a férj a tradicionálisan nevelt férj, amelyiket ki kell szolgálni, mert anyu is mindig kiszolgálta. Jön a válás, a szétzilált családok, szerencsés ha nincs gyerek a buliban. Kialakult a szingli kaszt, amelyik tényleg szeretne párt, de már nincs meg a toleranciahányadosa amivel ez együtt jár. Fogyaszt csupán, és mindenből a legjobbat várja el. Pasitból is, de persze olyan nincs, mint amit a média harsog.
És sok olyan nő is van már, aki soha nem is fog akarni családot, pláne nem gyereket. Csak a nyűg a meló mellett... mondják ők, kényelmesebb így az élet. És randa dolog, de igazuk van. A karrier és a férj/gyerek nehezen egyeztethető, általában választás tárgyát képezi, míg egy pasinál simán elmegy, mert van aki a gyerekkel foglalkozzon.
Pedig maguk a nők változtathatnának sokat, azzal, hogy a fiaikat hogy nevelik, milyen kapcsolatokba mennek bele és miket tűrnek el, mennyi terhet vesznek a saját vállukra. Mert mindig lesz teher, amit rájuk aggassanak, és alapból úgy vannak gyárilag beállítva, hogy amíg bírják, lehet is rá pakolni bátran, bőszen. De végül már megmondják a magukét, nem mosolyognak és bólogatnak mindenhez. Mostanság jött el a teherbírásuk vége, ezért a sok válás.... Most kezdenek felnőni, megismerni a saját teherbírásuk határát, a lehetőségeket ahogy lehet még élni a túlterhelt, átlagosan elvárt verzión kívül.
A tudás ára pedig a sok felbomló vagy létre sem jövő család.
Változik a világ.
Akkor nézzünk messzebbre hogy is kezdődött el, nézzük mondjuk a középkortól. A régi korokban nagyon ritka volt a szerelmi házasság, a feleket összeadták, nem voltak extra érzelmi elvárások, hanem "szimplán" a család szaporítása és a vagyon építgetése alapból. Az asszony otthon volt, a férj pedig biztosította a napi betevőt. Amit a monogámia nyújtott előnyt a pasinak, az az, hogy tudja, tuti az övé a gyerek (persze kivételek vannak és lesznek), és van egy ember aki karbantartja körülötte a háztartást, ad neki tiszta ruhát, megfőzi a kaját, vigyáz a gyerekre stb. Gyakorlatilag egy jól megkonstruált érdekszövetség, mindenkinek nyújt előnyöket: a feleségnek biztonságot nyújt, napi megélhetés a gyerekek szempontjából is, a férjnek pedig kényelmet biztosít. Rendkívül kevés olyan nő volt aki megengedhette magának a függetlenséget, a szónak nem csak a házastársi, hanem anyagi értelmében is. A társadalmi rendszer egyszerűen nem engedte, vagy csak nagyon ritkán adott rá lehetőséget, mondjuk öröklés útján.
Aztán jött ez a nagy büdös ipari forradalom és hirtelen senki nem találta a helyét. A szegényebb családokban az asszony kénytelen volt elindulni dolgozni, aztán gyerekmunkások is lettek. Gyakorlatilag a nőt kiebrudalták a tűzhely mellől a megélhetés végett, aztán jött a nagy sikítozás, hogy azok a büdös feministák.
Tisztázzuk: a családfenntartás mint a nő tradicionális alapfeladata nem kis meló. A lenézett házimunka pepecs fizikai meló, átlagosan napi minimum plusz 3-4 órányi valós munkaidő, ami bizony egy 8 órás műszakkal együtt minimum napi 12 órát jelent. És akkor jön erre még az odautazás a melóhelyre, a gyerekért és egyebekért... ezek után pedig legyél friss, üde és kívánatos este!
A nő dolga a régen csak a házimunka volt és a gyereknevelés, ami valljuk meg egész embert követel. Manapság az átlagnő ezen felül még melózik is. Több életet is él, párhuzamosan, miközben mindenkinek próbál eleget tenni, a főnökének, a férjének, a gyerekeinek. A szocializmus plakátanyukája boldogan mosolygott a sarlóval és kalapáccsal a kezében a traktor tetején...ki bírja ezt fizikailag évtizedekig....? Pláne lelkileg, miközben ő nyújta a lelki támaszt is a családnak a fizikain kívül?
Miért is csodálkozunk azon, ha valaki ezek után előbb-utóbb jogokat követel ennyi munka után...szavazati jogot, a tanuláshoz való jogot, egyenjogúságot, stb.
Az egy dolog, hogy fel kell érni ésszel azt, hogy ez az egyenjogúság nem a képességek egyenjogúságát jelenti, (lásd cementeszsák egyenjogú emelgetése) hanem a lehetőségek egyenjogúságát. Az ugyanolyan munkáért ugyanannyi pénzt, ha gyerekem van ugyanolyan esélyem legyen munkát találni mint a gyerekesfeleséges pasinak és hasonlók. Még a mai napig sok mindenben nem azonosak a lehetőségek, a küzdelem ma is zajlik.
Szép lassan elindult a nők önállósodása, saját lábra állása. Évtizedek, több mint egy évszázad telt el az ipari forradalom óta, és közben feltalálták a fogamzásgátló tablettát is. A szexuális forradalom meg ahelyett, hogy könnyített volna az életünkön, megint feldobott egy rakás problémát. Mindenki csinálhatja mindenkivel, nincs szükség a szigorúan vett monogámiára, mert tervezhető a gyerek érkezésének és apjának kiléte. Hobbiból is lehet szexelni akármikor akárkivel, legalizáltuk a dolgot a biotechnológiával.
A nőktől pedig közben a társadalom szép csöndben elvárja hogy teljesítsenek úgy mint régen, a plusz feladataik mellett. Cserébe köthetnek szerelemházasságot, a kérdés az, hogy ez a tény ad-e annyi pluszt a dologhoz, mint amennyit a fogyasztói társadalom a megélhetésért cserébe elvesz?
A média harsogja a tökéletességet. Hogy legyen otthon rendben minden, hogy karrier legyen, hogy szép legyen, hogy mindent megtegyen és megvegyen a gyerekeinek, és kívánatos, üde legyen mint a címlaplányok 40-50 évesen is..elvégre ezért van a plasztikai sebészet.
A nők meg teljesítenek. Próbálnak, ideig-óráig. Amíg bírják lelkileg a nyomást, hogy teljesíteni kell, mert fogyasztani kell. Aztán megunják, és rájönnek egy idő múlva, hogy már maguk is megállnak a lábukon, nem kell ehhez egy férj akivel még plusz toleranciahányados és munka is jár. Pláne, ha a férj a tradicionálisan nevelt férj, amelyiket ki kell szolgálni, mert anyu is mindig kiszolgálta. Jön a válás, a szétzilált családok, szerencsés ha nincs gyerek a buliban. Kialakult a szingli kaszt, amelyik tényleg szeretne párt, de már nincs meg a toleranciahányadosa amivel ez együtt jár. Fogyaszt csupán, és mindenből a legjobbat várja el. Pasitból is, de persze olyan nincs, mint amit a média harsog.
És sok olyan nő is van már, aki soha nem is fog akarni családot, pláne nem gyereket. Csak a nyűg a meló mellett... mondják ők, kényelmesebb így az élet. És randa dolog, de igazuk van. A karrier és a férj/gyerek nehezen egyeztethető, általában választás tárgyát képezi, míg egy pasinál simán elmegy, mert van aki a gyerekkel foglalkozzon.
Pedig maguk a nők változtathatnának sokat, azzal, hogy a fiaikat hogy nevelik, milyen kapcsolatokba mennek bele és miket tűrnek el, mennyi terhet vesznek a saját vállukra. Mert mindig lesz teher, amit rájuk aggassanak, és alapból úgy vannak gyárilag beállítva, hogy amíg bírják, lehet is rá pakolni bátran, bőszen. De végül már megmondják a magukét, nem mosolyognak és bólogatnak mindenhez. Mostanság jött el a teherbírásuk vége, ezért a sok válás.... Most kezdenek felnőni, megismerni a saját teherbírásuk határát, a lehetőségeket ahogy lehet még élni a túlterhelt, átlagosan elvárt verzión kívül.
A tudás ára pedig a sok felbomló vagy létre sem jövő család.
Változik a világ.
