Yama blogjáról eszembe jutott egy gondolat. Aztán még egy és még egy… és jöttek a szavak…<O</O
Bq hozzászólása volt az első, ami megfogott: „Mikor kint voltunk Erdélyben, 3 napig egy egyházi iskolában volt a szállásunk. Ott mondott valami olyasmit a vendéglátó lelkész, hogy "Nézzétek meg, a motorotoknak is lett annyi benzin, hogy eljutottatok idáig. Akkor gondoljátok, hogy a gyerekneveléshez Isten nem ad oda elég "üzemanyagot"?”<O</O
Bq, amit a lelkész mondott, az nagyon igaz. De. Sajnos a mai világban van jónéhány „de”, amit a felelősséggel gondolkozó embernek figyelembe kell vennie. És a születendő gyerek érdekeit kell nézni, és nem a gyerek utáni saját vágyat…<O</O
Én több mint 10 éve tudom, hogy gyereke(ke)t szeretnék - szívem szerint legalább 3-4-et. Vagy egy egész focicsapatot. J Mindenki születik valamire. Én azt érzem, hogy erre születtem, csak valahol nagy kerülőúton fogok eljutni odáig. Ehhez azonban nem elég a szívem meg a lelkem, sajnos valamennyire kell hozzá a föníciaiak találmánya is. Az a fránya pénz.<O</O
Persze, nem minden a pénz, de nézzétek meg a szerencsétlenebb sorsú embereket, akiknél potyognak a gyerekek- jó esetben még szeretik is őket, és megpróbálnak megadni nekik, amit csak lehet. Elég csupán a szeretet? Nem elég. Nagyon sok, és a legfontosabb a tényezők közül, de nem elég. Milyen felnőtt lesz abból a gyerekből, aki úgy nő fel, hogy pl. nem mehet a társaival osztálykirándulásra, mert nincs rá pénz, vagy kirekesztik, mert a nagytestvére ruháit hordja, és lehetne még sorolni azokat az okokat, amik anyagi eredetűek, de tönkretehetik egy kis emberke jövendő életét... Sajnos ma ilyen a világ, ez van. Hiába gondolkodunk mi úgy, ahogy, ha a többiek másképp. Közöttük kell élni és boldogulni. És én nem szeretném soha azt mondani a gyerekemnek, hogy nem kap egy vacak túrórudit, mert nincs rá pénz. Ezért sincs még mindig gyerekem. Mert nem akarok olyan lenni, aki a világba pottyantja, aztán majd úgyis múlnak az évek, valahogy majd felnő. Nekem nagyon szép gyerekkorom volt és a gyerekemnek is ugyanezt szeretném. És minden gyereknek, ha megtehetném. Csak ehhez kicsi vagyok… J<O</O
Sok nő azt hiszi, hogy mártíromságot vállal, ha a gyerek miatt lemond dolgokról: munka, karrier, és amitől frászt kapok: „szabadság”. Tényleg, aki lemondásnak érzi, annak nem való a gyerek, inkább ne vállaljon, minthogy úgy nőjön fel egy gyerek, hogy magát érzi minden rossz forrásának. (mert hiába nem mondják a szemébe, a gyerek érzi, megérzi.)<O</O
Nem hiszem, hogy a gyerekvállalás nyűg lenne. Az örömteli lemondás és a „nyűg” nagyon különbözik egymástól. Pl. imádok motorozni, de ha jönne egy pici, minden további nélkül lemondanék róla. És nem érezném áldozati báránynak magam.<O</O
Kell, hogy meglegyen a nőnek is a saját élete, azokkal a dolgokkal, amik neki örömet okoznak, és nem kell alárendelnie magát a családnak. Sajnos sok nő nem érzi, hogy nem alárendeltség, ha szimbiózisban él a családdal, élteti, meleget, otthont és biztonságot ad neki. Sőt, ettől nemhogy alsóbbrendűvé válna, inkább felsőbbrendű lesz, mert éltet. <O</O
<O</O
Nem véletlenül teremtette Isten nőnek a nőt és férfinak a férfit. Így van egyensúlyban a világ. Én például sosem vágytam a „sikeres menedzserasszony” szerepre, fényes és tökéletes karrierre… mellette természetesen a tökéletes élet egyéb kötelező elemeire: tökéletes férj (vagy pasi, mert mostmár a férj nem divat), tökéletes otthon, tökéletes család tökéletes időközönként megszült 1-2 tökéletes gyerekkel – vagy amennyit éppen az adott korszak tökéletesnek tart. <O</O
„Minden sikeres férfi mögött egy nő áll.” Nagy-nagy igazság. Az ilyen férfi sikere legalább annyira nő sikere is. <O</O
Szeretnék én is ilyen lenni. Remélem, a Jóisten egyszer megengedi, és eljön az az idő is…<O</O
Bq hozzászólása volt az első, ami megfogott: „Mikor kint voltunk Erdélyben, 3 napig egy egyházi iskolában volt a szállásunk. Ott mondott valami olyasmit a vendéglátó lelkész, hogy "Nézzétek meg, a motorotoknak is lett annyi benzin, hogy eljutottatok idáig. Akkor gondoljátok, hogy a gyerekneveléshez Isten nem ad oda elég "üzemanyagot"?”<O</O
Bq, amit a lelkész mondott, az nagyon igaz. De. Sajnos a mai világban van jónéhány „de”, amit a felelősséggel gondolkozó embernek figyelembe kell vennie. És a születendő gyerek érdekeit kell nézni, és nem a gyerek utáni saját vágyat…<O</O
Én több mint 10 éve tudom, hogy gyereke(ke)t szeretnék - szívem szerint legalább 3-4-et. Vagy egy egész focicsapatot. J Mindenki születik valamire. Én azt érzem, hogy erre születtem, csak valahol nagy kerülőúton fogok eljutni odáig. Ehhez azonban nem elég a szívem meg a lelkem, sajnos valamennyire kell hozzá a föníciaiak találmánya is. Az a fránya pénz.<O</O
Persze, nem minden a pénz, de nézzétek meg a szerencsétlenebb sorsú embereket, akiknél potyognak a gyerekek- jó esetben még szeretik is őket, és megpróbálnak megadni nekik, amit csak lehet. Elég csupán a szeretet? Nem elég. Nagyon sok, és a legfontosabb a tényezők közül, de nem elég. Milyen felnőtt lesz abból a gyerekből, aki úgy nő fel, hogy pl. nem mehet a társaival osztálykirándulásra, mert nincs rá pénz, vagy kirekesztik, mert a nagytestvére ruháit hordja, és lehetne még sorolni azokat az okokat, amik anyagi eredetűek, de tönkretehetik egy kis emberke jövendő életét... Sajnos ma ilyen a világ, ez van. Hiába gondolkodunk mi úgy, ahogy, ha a többiek másképp. Közöttük kell élni és boldogulni. És én nem szeretném soha azt mondani a gyerekemnek, hogy nem kap egy vacak túrórudit, mert nincs rá pénz. Ezért sincs még mindig gyerekem. Mert nem akarok olyan lenni, aki a világba pottyantja, aztán majd úgyis múlnak az évek, valahogy majd felnő. Nekem nagyon szép gyerekkorom volt és a gyerekemnek is ugyanezt szeretném. És minden gyereknek, ha megtehetném. Csak ehhez kicsi vagyok… J<O</O
Sok nő azt hiszi, hogy mártíromságot vállal, ha a gyerek miatt lemond dolgokról: munka, karrier, és amitől frászt kapok: „szabadság”. Tényleg, aki lemondásnak érzi, annak nem való a gyerek, inkább ne vállaljon, minthogy úgy nőjön fel egy gyerek, hogy magát érzi minden rossz forrásának. (mert hiába nem mondják a szemébe, a gyerek érzi, megérzi.)<O</O
Nem hiszem, hogy a gyerekvállalás nyűg lenne. Az örömteli lemondás és a „nyűg” nagyon különbözik egymástól. Pl. imádok motorozni, de ha jönne egy pici, minden további nélkül lemondanék róla. És nem érezném áldozati báránynak magam.<O</O
Kell, hogy meglegyen a nőnek is a saját élete, azokkal a dolgokkal, amik neki örömet okoznak, és nem kell alárendelnie magát a családnak. Sajnos sok nő nem érzi, hogy nem alárendeltség, ha szimbiózisban él a családdal, élteti, meleget, otthont és biztonságot ad neki. Sőt, ettől nemhogy alsóbbrendűvé válna, inkább felsőbbrendű lesz, mert éltet. <O</O
<O</O
Nem véletlenül teremtette Isten nőnek a nőt és férfinak a férfit. Így van egyensúlyban a világ. Én például sosem vágytam a „sikeres menedzserasszony” szerepre, fényes és tökéletes karrierre… mellette természetesen a tökéletes élet egyéb kötelező elemeire: tökéletes férj (vagy pasi, mert mostmár a férj nem divat), tökéletes otthon, tökéletes család tökéletes időközönként megszült 1-2 tökéletes gyerekkel – vagy amennyit éppen az adott korszak tökéletesnek tart. <O</O
„Minden sikeres férfi mögött egy nő áll.” Nagy-nagy igazság. Az ilyen férfi sikere legalább annyira nő sikere is. <O</O
Szeretnék én is ilyen lenni. Remélem, a Jóisten egyszer megengedi, és eljön az az idő is…<O</O