Tegnap az IBC tartályok kidepózása után (pöcegödör lesz belőle), lecseréltem a teherautót egy MT10-esre, aztán a benzinkúton a tudatos hidratálás után nekiindultam Sopronnak. Tagama a körülményekhez képest egészen jól van, a lelke töretlen, és ez a lényeg, a többi helyrejön. Csodálatos ember ő is.
A tesztmotor igen kellemesen teljesített, egyetlen fájó pontja ennek is a plexi hiánya volt, de minden más oltári jó kis műszer, finoman hangolt hangvilla...
Ahogy jöttem visszafelé, kavarogtak bennem a gondolatok... Mi nők, mennyi mindent belelátunk, mennyi jóságot tudunk beleálmodni a társunkba... Így tartjuk meg őket lélekben, hogy jobbá teremtjük őket, a lelki szemünkkel szebbnek látjuk őket, még akkor is, mikor nem azok... mert értjük és érezzük a hibáikat, hogy miért működnek úgy, ahogy... mikor milyen fájás hol fordul sündisznóba, tudat alatti revansba másokon, vélt vagy valós sérelmekért.... de jobbá tesszük a társainkat, azzal, hogy jobbnak látjuk őket, megadjuk nekik a jóság lehetőségét...
Az eső eleredt ahogy húzom a bukót, mire leérek a motorhoz ömlik az eső. A kereszteződésnél ácsorogva a stopnál, egy autós megszán, int a lámpával, ne ácsorogjak ott tovább, mehetek. Megköszönöm.
Aztán elengedjük őket, mert van amikor már fáj megtartani őket...
Látom az alkonyatban a felhő peremét. Arra van amerre megyek. Kopog az eső a bukón. Utol kéne érni a felhő szélét... A bukó szellőzőjén beszivárog pár csepp eső, színte vízszintesen esik a menetszélben.
Nehéz. Látni ki hol tart, merre jár, elengedni mikor menni akar. Nehéz látni a hibákat és hagyni, hogy abból tanuljanak, mert ha elmondod, hogy ott a szakadék akkor is beleugranak... csak te leszel a rossz, hogy falra festetted az ördögöt... később ugyan már nem leszel rossz, mikor rájönnek a döntés az övéké volt, vele együtt a felelősség is, de aktuálisan igen... Kinek hiányzik ez...
Csillapodik az eső, már csak szemerkél. Sötétedik. Hagyom, ahogy felbukkannak a gondolatok.... megnézem őket, vajon honnan jöttek.... hagyom, hogy elmúljanak... Az útra kell figyelni... nem tudom, hogy az esőtől nedves-e belül a bukó...
A felhő széle alatt vagyok. Már csak szemerkélget. A motor lámpája marha jó, szépen látom vele az utat reflektorozás nélkül is, a szembejövők mégse villognak. Megéhezem, az MT is. Ülök a kúton, eszegetem a háromszög szendvicset... finom, volt a kedvencem is. A kutas lány kimegy körbejárni a motort, beszélgetni kezd. Fél a motoroktól, de csodálja őket, hogy ez is milyen gyönyörű... Belenézek a szemébe, és azt mondom neki: ...a félelmeink fosztanak meg minket a boldogságunktól... a kúton csönd van, odakint már sötét, állunk egymással szembe, döbbenten néz, majd furcsa fintorgó mosolyt enged el, ...hát... igen.... Eszegetem a másodikat, belebámulok az ablakon át az éjszakába. Megint eleredt, menni kell a felhő alól.
A 85-ösön egy pickup bénázik előttem, majd végre elfordul... M85, no innentől már tempós lesz. Esőszagú aszfalt, ez a legcsúszósabb, amikor már elverte a port, de még nem mosta le. Nyákos-csúszós réteg a porsár az aszfalton, nincs gumi ami ne csúszna rajta mint a jégen. Húzom neki, a bőrruha lassan száradni kezd rajtam. A délután ülés alól felcsapó meleg most jól jön, kellemesen melegít a motor.
M1 - kamionok vonatban. Autószállító trélerek párosban. Ezek egészen nyugodtan haladnak az éjszakában. Eszembe jut, ahogy Berettyóújfaluról visszafelé a múlt héten a teherautóban éjjel fél kettőkor a 120-al ralizó román és török kamionok között a négyesen jöttünk visszafelé. A két felnőtt férfi kollégám dermedten ült mellettem, ahogy tepertünk visszafelé a Masterrel (aki vezetett pár perccel előtte épp rosszul lett, átvettem tőle a kormányt), és az egyik csöndesen csak annyit mondott: ez félelmetes. Amíg meg nem szólalt, esküszöm még élveztem is a tempót ahogy húztak felfelé éjjel kettőkor....
A felhőkön megjelennek a város fényei, közeledek. A kifutószél előtt járok, már nem lökdös oldalról a szél. Begördülök a kapu elé, Maci a kapuban ül és lelkesen csóvál. Letámasztom a motort, majd a szokásos hazajövési ceremóniát előadjuk. Betámaszkodik a térdeimhez a homlokával, ahogy simogatom a hátát.
Lehúzom a félig rámtapadt bőrruhát, a zuhany alatt hallom, hogy utolért az eső... Beengedem a kutyát, mert fél a viharban. A kanapéra rogyva elalszom. Reggel arra ébredek, hogy zsibbad a lábam... ja a kutya a lábamnál alszik és lábfejem használja kispárnának...
A tesztmotor igen kellemesen teljesített, egyetlen fájó pontja ennek is a plexi hiánya volt, de minden más oltári jó kis műszer, finoman hangolt hangvilla...
Ahogy jöttem visszafelé, kavarogtak bennem a gondolatok... Mi nők, mennyi mindent belelátunk, mennyi jóságot tudunk beleálmodni a társunkba... Így tartjuk meg őket lélekben, hogy jobbá teremtjük őket, a lelki szemünkkel szebbnek látjuk őket, még akkor is, mikor nem azok... mert értjük és érezzük a hibáikat, hogy miért működnek úgy, ahogy... mikor milyen fájás hol fordul sündisznóba, tudat alatti revansba másokon, vélt vagy valós sérelmekért.... de jobbá tesszük a társainkat, azzal, hogy jobbnak látjuk őket, megadjuk nekik a jóság lehetőségét...
Az eső eleredt ahogy húzom a bukót, mire leérek a motorhoz ömlik az eső. A kereszteződésnél ácsorogva a stopnál, egy autós megszán, int a lámpával, ne ácsorogjak ott tovább, mehetek. Megköszönöm.
Aztán elengedjük őket, mert van amikor már fáj megtartani őket...
Látom az alkonyatban a felhő peremét. Arra van amerre megyek. Kopog az eső a bukón. Utol kéne érni a felhő szélét... A bukó szellőzőjén beszivárog pár csepp eső, színte vízszintesen esik a menetszélben.
Nehéz. Látni ki hol tart, merre jár, elengedni mikor menni akar. Nehéz látni a hibákat és hagyni, hogy abból tanuljanak, mert ha elmondod, hogy ott a szakadék akkor is beleugranak... csak te leszel a rossz, hogy falra festetted az ördögöt... később ugyan már nem leszel rossz, mikor rájönnek a döntés az övéké volt, vele együtt a felelősség is, de aktuálisan igen... Kinek hiányzik ez...
Csillapodik az eső, már csak szemerkél. Sötétedik. Hagyom, ahogy felbukkannak a gondolatok.... megnézem őket, vajon honnan jöttek.... hagyom, hogy elmúljanak... Az útra kell figyelni... nem tudom, hogy az esőtől nedves-e belül a bukó...
A felhő széle alatt vagyok. Már csak szemerkélget. A motor lámpája marha jó, szépen látom vele az utat reflektorozás nélkül is, a szembejövők mégse villognak. Megéhezem, az MT is. Ülök a kúton, eszegetem a háromszög szendvicset... finom, volt a kedvencem is. A kutas lány kimegy körbejárni a motort, beszélgetni kezd. Fél a motoroktól, de csodálja őket, hogy ez is milyen gyönyörű... Belenézek a szemébe, és azt mondom neki: ...a félelmeink fosztanak meg minket a boldogságunktól... a kúton csönd van, odakint már sötét, állunk egymással szembe, döbbenten néz, majd furcsa fintorgó mosolyt enged el, ...hát... igen.... Eszegetem a másodikat, belebámulok az ablakon át az éjszakába. Megint eleredt, menni kell a felhő alól.
A 85-ösön egy pickup bénázik előttem, majd végre elfordul... M85, no innentől már tempós lesz. Esőszagú aszfalt, ez a legcsúszósabb, amikor már elverte a port, de még nem mosta le. Nyákos-csúszós réteg a porsár az aszfalton, nincs gumi ami ne csúszna rajta mint a jégen. Húzom neki, a bőrruha lassan száradni kezd rajtam. A délután ülés alól felcsapó meleg most jól jön, kellemesen melegít a motor.
M1 - kamionok vonatban. Autószállító trélerek párosban. Ezek egészen nyugodtan haladnak az éjszakában. Eszembe jut, ahogy Berettyóújfaluról visszafelé a múlt héten a teherautóban éjjel fél kettőkor a 120-al ralizó román és török kamionok között a négyesen jöttünk visszafelé. A két felnőtt férfi kollégám dermedten ült mellettem, ahogy tepertünk visszafelé a Masterrel (aki vezetett pár perccel előtte épp rosszul lett, átvettem tőle a kormányt), és az egyik csöndesen csak annyit mondott: ez félelmetes. Amíg meg nem szólalt, esküszöm még élveztem is a tempót ahogy húztak felfelé éjjel kettőkor....
A felhőkön megjelennek a város fényei, közeledek. A kifutószél előtt járok, már nem lökdös oldalról a szél. Begördülök a kapu elé, Maci a kapuban ül és lelkesen csóvál. Letámasztom a motort, majd a szokásos hazajövési ceremóniát előadjuk. Betámaszkodik a térdeimhez a homlokával, ahogy simogatom a hátát.
Lehúzom a félig rámtapadt bőrruhát, a zuhany alatt hallom, hogy utolért az eső... Beengedem a kutyát, mert fél a viharban. A kanapéra rogyva elalszom. Reggel arra ébredek, hogy zsibbad a lábam... ja a kutya a lábamnál alszik és lábfejem használja kispárnának...
