Eljött a várva várt pillanat, amit kb. 12 éves korom óta vártam. Hogy betöltsem a 21. életévemet és elmehessek nagymotorra vizsgát tenni. Elmondhatom, hogy SIKERÜLT!!! :')
Egyébként elég rosszul kezdődött a reggel. Ugyebár apunak már vasárnap este mondtam, hogy fél 10-kor indulunk. "Igen, persze, fél 10-kor tuti indulunk!!!" - ez volt a válasz. Aztán hétfő reggel is készülődik, kérdem: "Ugye nem felejtetted el, hogy fél 10-kor megyünk Gödöllőre? Még azért egy kört tennék." "Nem, nem, nem, a telepről akkor indulunk."... ez volt olyan 8 óra körül. Aztán el is ment itthonról.
8.15: csörög a telefonom. Apa: "Negyed 11-re várlak a telepen!" Ennyit a fél 10-es indulásról. Tudtam előre, hogy ez lesz. A legjobb, mondták, hogy semmit nem csinált. Legalább, ha valami fontos dolga lett volna, de nem. Csak lusta volt velem gyakorolni. Meg neki nem jó, hogy elmenjen a kis Citroen-nel (oktató autó), neeem. Muszáj a rohadt BMW-vel menőznie, és másnak elhozni a kis Citroen-t a B-s vizsgázónak. (Bezzeg, ha csak barátnőmhöz elugrok, ami kb. 2 km, az benzinpazarlás, de az hogy 2 kocsival menjünk Gödöllőre tök feleslegesen, azzal semmi probléma.)
Szóval már 10 előtt pár perccel megérkeztem. Irodába bementem, felöltöttem a kukás mellényt, beüzemeltem a rádiót, Petivel kiszedtük a motort a helyéről, megtankoltuk, járattuk, stb. Fater meg? Kitudja. Fél 11-kor megjelenik:
- Megyünk már?!
- Fél órája várok rád...
Úgy tett, mintha én késtem volna. S persze még leállt beszélgetni az autószerelőnkkel. Végül háromnegyed körül indultunk el. Nem érdekelt, hogy rám szól-e, mentem 90-nel (ugyebár csak 60-nal mehetek az ő szabályai szerint), de nem szólt. Szerintem rájött, hogy ha lassan megyek, kb. nem érek oda a vizsgámra...
11 körül már ott voltunk, és össze is futottunk Tiborral, meg ott volt egy hatvani oktató is velünk (ő hozta el a Citroen-t). Pontosan negyed 12-kor jött oda hozzánk a vizsgabiztos (esze ágában se volt hamarabb, mert amúgy 11-kor is láttam, hogy csak az épület mellett beszélget valakivel), és nem az hogy jó napot. Illetve: "Jó napot, urak!". Mint ha ott se lennék. Hát kösssz... Persze, kezeljen le előbb a pasikkal, de hogy nekem csak a kezét nyújtja, rám se néz, nekem nem mutatkozik be... Mondom jó'van, attól még, hogy nem farok van a lábam közt, nem kell lenézni. Mert kb. úgy jött le az egész. Végül sikerült eljutni addig, hogy el is induljunk.
Az útvonal már begyakorolt volt nagyjából, vagyis kb. 5-ször végig hajtottam már rajta és tudtam, hogy mikor majd merre kell menni. Legalább is sejtettem. Szerencsére a két STOP táblás nagy kereszteződést és most csináltam meg a legszebben (nem ugrottam előre a motorral hirtelen), és a fő útnál a másik nagy kereszteződésnél, kb. észre se vettem, hogy ott vagyok!
Nagyon lazán sikerült megcsinálnám, pedig egy hülye cross motoros (már bocsánat), de csöppet megijesztett, hogy én itt koncentrálok, hogy tök jó legyek és besüvít mellém a nagy brumm-brumm hanggal a bal oldalamra Amúgy jónak is éreztem magam. S ahogy kiderült (Tibortól megkérdeztem, mert nem hazudik nekem), 1 hibám se volt! Szóval áh nagyon jól éreztem magam a dicséret hallatán, mert a vizsgabiztos a kezembe nyomta a papírt, hogy írjam alá és kb. ennyi. "Jó vezetést kívánok." Köszönöm, most erre mit mondhatnék? De kb. úgy mondta, mintha ő lenne a kaszás, és egy kis iróniát vitt volna a mondatba. Biztató volt
A lényeg, a lényeg: TELJESÜLT A LEGRÉGIBB ÁLMOM !!!
Egyébként elég rosszul kezdődött a reggel. Ugyebár apunak már vasárnap este mondtam, hogy fél 10-kor indulunk. "Igen, persze, fél 10-kor tuti indulunk!!!" - ez volt a válasz. Aztán hétfő reggel is készülődik, kérdem: "Ugye nem felejtetted el, hogy fél 10-kor megyünk Gödöllőre? Még azért egy kört tennék." "Nem, nem, nem, a telepről akkor indulunk."... ez volt olyan 8 óra körül. Aztán el is ment itthonról.
8.15: csörög a telefonom. Apa: "Negyed 11-re várlak a telepen!" Ennyit a fél 10-es indulásról. Tudtam előre, hogy ez lesz. A legjobb, mondták, hogy semmit nem csinált. Legalább, ha valami fontos dolga lett volna, de nem. Csak lusta volt velem gyakorolni. Meg neki nem jó, hogy elmenjen a kis Citroen-nel (oktató autó), neeem. Muszáj a rohadt BMW-vel menőznie, és másnak elhozni a kis Citroen-t a B-s vizsgázónak. (Bezzeg, ha csak barátnőmhöz elugrok, ami kb. 2 km, az benzinpazarlás, de az hogy 2 kocsival menjünk Gödöllőre tök feleslegesen, azzal semmi probléma.)
Szóval már 10 előtt pár perccel megérkeztem. Irodába bementem, felöltöttem a kukás mellényt, beüzemeltem a rádiót, Petivel kiszedtük a motort a helyéről, megtankoltuk, járattuk, stb. Fater meg? Kitudja. Fél 11-kor megjelenik:
- Megyünk már?!
- Fél órája várok rád...
Úgy tett, mintha én késtem volna. S persze még leállt beszélgetni az autószerelőnkkel. Végül háromnegyed körül indultunk el. Nem érdekelt, hogy rám szól-e, mentem 90-nel (ugyebár csak 60-nal mehetek az ő szabályai szerint), de nem szólt. Szerintem rájött, hogy ha lassan megyek, kb. nem érek oda a vizsgámra...
11 körül már ott voltunk, és össze is futottunk Tiborral, meg ott volt egy hatvani oktató is velünk (ő hozta el a Citroen-t). Pontosan negyed 12-kor jött oda hozzánk a vizsgabiztos (esze ágában se volt hamarabb, mert amúgy 11-kor is láttam, hogy csak az épület mellett beszélget valakivel), és nem az hogy jó napot. Illetve: "Jó napot, urak!". Mint ha ott se lennék. Hát kösssz... Persze, kezeljen le előbb a pasikkal, de hogy nekem csak a kezét nyújtja, rám se néz, nekem nem mutatkozik be... Mondom jó'van, attól még, hogy nem farok van a lábam közt, nem kell lenézni. Mert kb. úgy jött le az egész. Végül sikerült eljutni addig, hogy el is induljunk.
Az útvonal már begyakorolt volt nagyjából, vagyis kb. 5-ször végig hajtottam már rajta és tudtam, hogy mikor majd merre kell menni. Legalább is sejtettem. Szerencsére a két STOP táblás nagy kereszteződést és most csináltam meg a legszebben (nem ugrottam előre a motorral hirtelen), és a fő útnál a másik nagy kereszteződésnél, kb. észre se vettem, hogy ott vagyok!
Nagyon lazán sikerült megcsinálnám, pedig egy hülye cross motoros (már bocsánat), de csöppet megijesztett, hogy én itt koncentrálok, hogy tök jó legyek és besüvít mellém a nagy brumm-brumm hanggal a bal oldalamra Amúgy jónak is éreztem magam. S ahogy kiderült (Tibortól megkérdeztem, mert nem hazudik nekem), 1 hibám se volt! Szóval áh nagyon jól éreztem magam a dicséret hallatán, mert a vizsgabiztos a kezembe nyomta a papírt, hogy írjam alá és kb. ennyi. "Jó vezetést kívánok." Köszönöm, most erre mit mondhatnék? De kb. úgy mondta, mintha ő lenne a kaszás, és egy kis iróniát vitt volna a mondatba. Biztató volt A lényeg, a lényeg: TELJESÜLT A LEGRÉGIBB ÁLMOM !!!
