Elég régóta motorozom, 25 évvel ezelőtt kezdtem egy Simsonnal. Az első pillanattól kezdve motorosnak éreztem magam, és ez a többi motoros felé is megnyilvánult abban, hogy köszöntem, illetve fogadtam a köszönést. Ha úton voltam, intettem, ha leparkoltam melléjük, akkor köszöntem.
Ezt a szokást megtartottam már akkor is, amikor nagyobb motorra váltottam, és soha nem néztem sem azt, hogy robogós, hogy chopperes vagy hogy első blikker nő vagy férfi. Mindegy, milyen motorom volt, Gixxerem vagy Busám, egy voltam a többi közül. Igaz, amióta motororzom, baromi büszke is vagyok arra, hogy 38 évesen mindösszesen 3 alkalommal ültem hátul, és „önjogú motoros” vagyok, de ennyi.
A családban jelenleg több motort is „etetünk”, van kicsi és nagytestű robogónk, és vannak sportgépek is. Általában, mivel a sportmocikon nincsen nagy lehetőség a pakolásra, meg többet is eszik, mint a Burgman, így bevásárolni is ezzel szoktam menni. A 45 literes túradoboz, és az ülés alatti rész mellett már csak a pénztárca szabhat határt a bevásárláskor.
Kedden is így tettem, elmentem a Burgonyámmal vásárolni. Boltnál megállok, odaköszönök a chopperes fazonnak.
Válasz: ő nem köszön vissza robogósoknak, de nőknek meg pláne nem.
Elgondolkodtam, hogy ha a sportgéppel indulok neki, teljes menetszerkóban, és szembejön, hogy fogja tudni, hogy én vagyok az a robogós (megjegyzem, kipróbált végsebesség 160 km/h), aki pluszban még nő is? Kedvem lett volna azt mondani, hogy igazad van, ha nem robogóval döngetek, én sem veszem motorosszámba a chopperest, pláne, ha férfi...de nem lett volna igaz.
Sok olyan motorossal találkoztam, aki ujjatlan felsőben, rövidnadrágban és papucsban nyomja az ipart, de visszaköszönni nem fog. Oké, persze, ez nem kötelező, ez egy gesztus...ámbár úgy vélem, ha valaki köszön nekem, azt illik fogadni. A 25 év alatt azonban olyannal még nem találkoztam, akinél a női nem ilyen kizáró tényező lett volna.
Jópárszor láttam már ezt a fazont a városban...szerintem ezek után nem is kezdek bele a köszönésbe...elvégre is, én nő vagyok. És egy férfi, ha tényleg férfi, köszönjön csak előre egy nőnek.
Ezt a szokást megtartottam már akkor is, amikor nagyobb motorra váltottam, és soha nem néztem sem azt, hogy robogós, hogy chopperes vagy hogy első blikker nő vagy férfi. Mindegy, milyen motorom volt, Gixxerem vagy Busám, egy voltam a többi közül. Igaz, amióta motororzom, baromi büszke is vagyok arra, hogy 38 évesen mindösszesen 3 alkalommal ültem hátul, és „önjogú motoros” vagyok, de ennyi.
A családban jelenleg több motort is „etetünk”, van kicsi és nagytestű robogónk, és vannak sportgépek is. Általában, mivel a sportmocikon nincsen nagy lehetőség a pakolásra, meg többet is eszik, mint a Burgman, így bevásárolni is ezzel szoktam menni. A 45 literes túradoboz, és az ülés alatti rész mellett már csak a pénztárca szabhat határt a bevásárláskor.
Kedden is így tettem, elmentem a Burgonyámmal vásárolni. Boltnál megállok, odaköszönök a chopperes fazonnak.
Válasz: ő nem köszön vissza robogósoknak, de nőknek meg pláne nem.
Elgondolkodtam, hogy ha a sportgéppel indulok neki, teljes menetszerkóban, és szembejön, hogy fogja tudni, hogy én vagyok az a robogós (megjegyzem, kipróbált végsebesség 160 km/h), aki pluszban még nő is? Kedvem lett volna azt mondani, hogy igazad van, ha nem robogóval döngetek, én sem veszem motorosszámba a chopperest, pláne, ha férfi...de nem lett volna igaz.
Sok olyan motorossal találkoztam, aki ujjatlan felsőben, rövidnadrágban és papucsban nyomja az ipart, de visszaköszönni nem fog. Oké, persze, ez nem kötelező, ez egy gesztus...ámbár úgy vélem, ha valaki köszön nekem, azt illik fogadni. A 25 év alatt azonban olyannal még nem találkoztam, akinél a női nem ilyen kizáró tényező lett volna.
Jópárszor láttam már ezt a fazont a városban...szerintem ezek után nem is kezdek bele a köszönésbe...elvégre is, én nő vagyok. És egy férfi, ha tényleg férfi, köszönjön csak előre egy nőnek.
