Tegnap megyek be a nyomdába ahová járok a kész anyagokért, odabent fagyos hangulat, mindenki háttal mindenkinek, csöndes késdobálás, a főnök besokallt, kiakadt, leszúrt minden élő és mozgó lényt a környéken... Mondom nekik, látom már nálatok is a klasszikus karácsonyi hangulat van... Mire az egyik srác elvigyorodik: "télleg, apám sose bírja ki nálunk veszekedés nélkül a karácsonyt..." Aztán kiderül mindenkinek van egy-egy kritikus rokona...Aztán a rádióban azt hallgatom, hogy azon vitáznak épp, karácsonykor inkább elkerüljük a problémás rokonokat, vagy legalább aznap bírjuk ki őket.
Ez mind szép és jó, hogy én jót akarok, meg szépet akarok, de ha a másik képtelen normálisan viselkedni akár egy napig is (ami ne attól függjön hogy karácsony van-e vagy sem), szerintem a vita elvetélt...a hülyéket nemcsak karácsonykor, hanem egész évben kell kerülni. Nem sajnálom tőle a Boldog Karácsony kívánságot, de azt a napot nem fogom vele tölteni. Ennyi.
Biztosan ismeritek azt az élőlény típust, amelyik a karácsonyi vacsora felett veszi elő az egész éves vélt vagy valós sérelmi cirádáit, na a francnak se hiányzik a cirkusz a decemberi végső nagy hajtás tetejébe. (Aki meg nem ismeri ezt az állatfajtát, örüljön neki, de piszkosul ám, mert baromi szerencsés...)
Nemtom ki hogy van vele, de én idén sem tervezem a karácsonyt ájtatosmanóként tölteni. Ismerem magam annyira, hogy a kritikus pillanatban fog felrobbanni a szarosbili, és egy olyat fogok beszólni, hogy a fal adja neki a másikat, ha valaki belém köt aznap/vagy bármikor is amikor már elegem van belőle. Tehát inkább békesség és nyugalom, és a jótékony távolról szeressük egymást, esemesben, netes üdvözlőkártyán és egyebekben. Diplomáciai körök lefutva, és nyugi van. Sütök 6 rúd beiglit, főzök valami normális kétfogásost, fellógatom a bigyókat a falra meg a fára, és nekem ennyi már elég lesz a hangulalthoz.
Részemről nincs minusz 5-ben ablakmosás, téli nagytakarítás, őrültekháza és hitelre ajándékvásárlás. Mindenki kap valami kicsit, ha nem elég, irány a sóhivatal, ez nem a reprezentációs osztály. Mivel a december nekem minden évben a végső nagy hajtás hónapja még az utolsó nappal is, leszoktam arról, hogy felesleges köröket fussak azért, hogy január elsején a dokik matassanak felettem. Meg egyébként se hálás senki egy széthajtott elmebetegnek, hiábavaló küzdelem csak az egész. Elvileg a pihenésről és megújulásról szólna ez a pár nap, helyette meg csinálunk belőle magunknak egy kollektív családi ámokfutást. Mindenki beszorítja a segglukát már két héttel karácsony előtt, csoda hogy aznap estére már mindenkinek elege van az egészből?
Felesleges ezt annyira komolyan venni, mint amennyire nyomják. Szép az az ünnep akkor is ha retkesen marad a függöny, vagy már nem jut idő felporszívózni és elmenni mindenkihez. Reménytelen, hogy a nagy kötelező kollektív megfelelés ünnepén tényleg eleget tegyünk mindenkinek, de legfőképp az önmagunknak támasztott elvárásoknak. Tegyük lejjebb azt a lécet és lazuljunk, ez lenne a lényege az egésznek, ne foglalkozzunk a felfújt hólyagokkal.
Anno gyerekkoromban a karácsonyok nagy része veszekedéssel telt. Előtte azért hogy végre minden "rendben legyen" meg "készen legyen a szentestére", utána meg azért, mert megint nem sikerült, és még sikerült az egész évet mellé tenni és jól felhánytorgatni. A Nagyim meg ilyenkor titkon megsimogatta a buksimat, és januárban csináltunk egy pótkarácsonyt. Sütött nekem egy kis rúd pici gyerekbeiglit (tényleg miniatürizált volt), leültünk az ágyra, nekidőltem és elmesélt valami aranyos karácsonyi mesét miközben majszolgattam a sütimet. No, nekem ezek voltak az igazi karácsonyok. Januárban, az a pár óra.
Asszem idén megtartom Nagyim pótkarácsonyát. Belefekszünk a jó kis termálvízbe, aztán eszünk egy nagyot, alszunk rá egyet és végre kisimulnak az idegrendszerek.... és kezdődhet elölről az egész...
Jövőre megint lesz karácsony!
Ez mind szép és jó, hogy én jót akarok, meg szépet akarok, de ha a másik képtelen normálisan viselkedni akár egy napig is (ami ne attól függjön hogy karácsony van-e vagy sem), szerintem a vita elvetélt...a hülyéket nemcsak karácsonykor, hanem egész évben kell kerülni. Nem sajnálom tőle a Boldog Karácsony kívánságot, de azt a napot nem fogom vele tölteni. Ennyi.
Biztosan ismeritek azt az élőlény típust, amelyik a karácsonyi vacsora felett veszi elő az egész éves vélt vagy valós sérelmi cirádáit, na a francnak se hiányzik a cirkusz a decemberi végső nagy hajtás tetejébe. (Aki meg nem ismeri ezt az állatfajtát, örüljön neki, de piszkosul ám, mert baromi szerencsés...)
Nemtom ki hogy van vele, de én idén sem tervezem a karácsonyt ájtatosmanóként tölteni. Ismerem magam annyira, hogy a kritikus pillanatban fog felrobbanni a szarosbili, és egy olyat fogok beszólni, hogy a fal adja neki a másikat, ha valaki belém köt aznap/vagy bármikor is amikor már elegem van belőle. Tehát inkább békesség és nyugalom, és a jótékony távolról szeressük egymást, esemesben, netes üdvözlőkártyán és egyebekben. Diplomáciai körök lefutva, és nyugi van. Sütök 6 rúd beiglit, főzök valami normális kétfogásost, fellógatom a bigyókat a falra meg a fára, és nekem ennyi már elég lesz a hangulalthoz.
Részemről nincs minusz 5-ben ablakmosás, téli nagytakarítás, őrültekháza és hitelre ajándékvásárlás. Mindenki kap valami kicsit, ha nem elég, irány a sóhivatal, ez nem a reprezentációs osztály. Mivel a december nekem minden évben a végső nagy hajtás hónapja még az utolsó nappal is, leszoktam arról, hogy felesleges köröket fussak azért, hogy január elsején a dokik matassanak felettem. Meg egyébként se hálás senki egy széthajtott elmebetegnek, hiábavaló küzdelem csak az egész. Elvileg a pihenésről és megújulásról szólna ez a pár nap, helyette meg csinálunk belőle magunknak egy kollektív családi ámokfutást. Mindenki beszorítja a segglukát már két héttel karácsony előtt, csoda hogy aznap estére már mindenkinek elege van az egészből?
Felesleges ezt annyira komolyan venni, mint amennyire nyomják. Szép az az ünnep akkor is ha retkesen marad a függöny, vagy már nem jut idő felporszívózni és elmenni mindenkihez. Reménytelen, hogy a nagy kötelező kollektív megfelelés ünnepén tényleg eleget tegyünk mindenkinek, de legfőképp az önmagunknak támasztott elvárásoknak. Tegyük lejjebb azt a lécet és lazuljunk, ez lenne a lényege az egésznek, ne foglalkozzunk a felfújt hólyagokkal.
Anno gyerekkoromban a karácsonyok nagy része veszekedéssel telt. Előtte azért hogy végre minden "rendben legyen" meg "készen legyen a szentestére", utána meg azért, mert megint nem sikerült, és még sikerült az egész évet mellé tenni és jól felhánytorgatni. A Nagyim meg ilyenkor titkon megsimogatta a buksimat, és januárban csináltunk egy pótkarácsonyt. Sütött nekem egy kis rúd pici gyerekbeiglit (tényleg miniatürizált volt), leültünk az ágyra, nekidőltem és elmesélt valami aranyos karácsonyi mesét miközben majszolgattam a sütimet. No, nekem ezek voltak az igazi karácsonyok. Januárban, az a pár óra.
Asszem idén megtartom Nagyim pótkarácsonyát. Belefekszünk a jó kis termálvízbe, aztán eszünk egy nagyot, alszunk rá egyet és végre kisimulnak az idegrendszerek.... és kezdődhet elölről az egész...
Jövőre megint lesz karácsony! 
