Sikerült végre kirángatni a jótékonysági naptárat a nyomdából, Nanának már odaadtam a webshophoz, és tegnap tartottunk a csajokkal is egy palacsintás talit, hogy jól mindenkinek odaadjam az elkészült példányokat. (Itten kéretik a reklám helye, lehet vásárolni belőle a webshopban.) Szó szót követett a palacsintafalás közben, néhányan mennek a Nyugatiba...
Hm, megnézem már azt a rettentő bandát meg azt a nagyonveszedelmes környéket
Felkerekedtünk és átgurultunk. Szimpla vákuum és sehol senki meg a Bara, aztán csak elkezdtek előbújni a népek.
Neki is álltunk a csamnaptár népszerűsítő tevékenységnek, melynek eredménye képpen örömmel jelenthetem, hogy a Nyugatisok nem harapnak, sőt kifejezetten jóindulatúak is bírnak lenni, sikerült eladnunk két példányt pompomlányos bemutató nélkül. Elmeséltük, hogy lesz ősszel túra ahol az összegyűlt zsetont majd átadjuk annak a családnak akinek elmosta a házát a víz. A fogadtatás rendkívül pozitív volt, miss január és miss december több jelenlévő férfiszívet a szívroham közelébe kergetett. Természetesen a többiek látványát is követte pár mély lélegzetvétel. A jelenlévő miss hónapok dedikálták a naptárakat, ezzel is növelve azok eszmei értékét.
Az általános zajról meg annyit, hogy aki a téren gyülekezett, azok nem bőgettek, akik elhaladóban voltak és oda se néztek, azok bőgettek. Volt barbibusz villogó ledes szarvakkal megáldott hangoskodó és épp kiskorúkból kilábaló bulizó nőstényekkel, limóból visítozó buliribik, szakadt ladából néhány a kiherélt vagy leszakadt kipufogós fajtából, meg egy-két fura képű aluljárólakó.
A társaság nagy része az általános zajon keresztül próbált kommunikálni meg ácsorogni egymással. Sikeresen beloptam magam valszeg egy kétkerekű kolléga szívébe, mert megkérdeztem tőle, hogy látott-e már esőt a vasa. Mondta már van benne 70 e km, és sűrűn mossa. Gyakorlatilag még a kereke is úgy nézett ki mint ami fel van polírozva, később kiderült, ő az akinek a motorjához ujjheggyel se lehet hozzáérni, nemhogy rátámaszkodni.
Na és amitől teljesen elvarázsolódtam... ácsorgunk-ácsorgunk, már épp hazaindulóban voltam, egyszer csak begurul egy naaaagyonöreg Honda. Nézem-nézem, düllesztem a szemeimet, hááát ez a Lóóó korosztálya minimum! Mivel a gazdi épp "véletlen" a Lóóó mellé támasztotta le a vasat, gondoltam, már vannnak olyan öregek a jószágjaink, hogy akár beszélgethetnénk is egymással, így gyorsan le is szólítottam, hogy mennyi idős is a járgány... Kiderült nem nagyon beszélni magyar, de jobban angol, Spanyolhonból jönni, és épp 1979-es évjárat, és épp 750 ccm...
Erőt vettem magamon és hazaindultam, vélhetően a Lóóó legnagyobb bánatára.
Ugyanis a tüsszögésről és durrogásról már jól leszokott úgy egy éve, és most is indulás előtt szépen melegedtünk egy csomót, de a zsiványság benne volt. Olyat durrant elmenőben, hogy belesáppadtam, most vagy öregbítendő a Nyugatis hírnevet, vagy reklamációként, hogy otthagytuk újdonsült piros korabéli barátnőjét...
Minden plexis motornak így kéne kinéznie
:
Hm, megnézem már azt a rettentő bandát meg azt a nagyonveszedelmes környéket
Neki is álltunk a csamnaptár népszerűsítő tevékenységnek, melynek eredménye képpen örömmel jelenthetem, hogy a Nyugatisok nem harapnak, sőt kifejezetten jóindulatúak is bírnak lenni, sikerült eladnunk két példányt pompomlányos bemutató nélkül. Elmeséltük, hogy lesz ősszel túra ahol az összegyűlt zsetont majd átadjuk annak a családnak akinek elmosta a házát a víz. A fogadtatás rendkívül pozitív volt, miss január és miss december több jelenlévő férfiszívet a szívroham közelébe kergetett. Természetesen a többiek látványát is követte pár mély lélegzetvétel. A jelenlévő miss hónapok dedikálták a naptárakat, ezzel is növelve azok eszmei értékét.
Az általános zajról meg annyit, hogy aki a téren gyülekezett, azok nem bőgettek, akik elhaladóban voltak és oda se néztek, azok bőgettek. Volt barbibusz villogó ledes szarvakkal megáldott hangoskodó és épp kiskorúkból kilábaló bulizó nőstényekkel, limóból visítozó buliribik, szakadt ladából néhány a kiherélt vagy leszakadt kipufogós fajtából, meg egy-két fura képű aluljárólakó.
A társaság nagy része az általános zajon keresztül próbált kommunikálni meg ácsorogni egymással. Sikeresen beloptam magam valszeg egy kétkerekű kolléga szívébe, mert megkérdeztem tőle, hogy látott-e már esőt a vasa. Mondta már van benne 70 e km, és sűrűn mossa. Gyakorlatilag még a kereke is úgy nézett ki mint ami fel van polírozva, később kiderült, ő az akinek a motorjához ujjheggyel se lehet hozzáérni, nemhogy rátámaszkodni.
Na és amitől teljesen elvarázsolódtam... ácsorgunk-ácsorgunk, már épp hazaindulóban voltam, egyszer csak begurul egy naaaagyonöreg Honda. Nézem-nézem, düllesztem a szemeimet, hááát ez a Lóóó korosztálya minimum! Mivel a gazdi épp "véletlen" a Lóóó mellé támasztotta le a vasat, gondoltam, már vannnak olyan öregek a jószágjaink, hogy akár beszélgethetnénk is egymással, így gyorsan le is szólítottam, hogy mennyi idős is a járgány... Kiderült nem nagyon beszélni magyar, de jobban angol, Spanyolhonból jönni, és épp 1979-es évjárat, és épp 750 ccm...
Erőt vettem magamon és hazaindultam, vélhetően a Lóóó legnagyobb bánatára.
Ugyanis a tüsszögésről és durrogásról már jól leszokott úgy egy éve, és most is indulás előtt szépen melegedtünk egy csomót, de a zsiványság benne volt. Olyat durrant elmenőben, hogy belesáppadtam, most vagy öregbítendő a Nyugatis hírnevet, vagy reklamációként, hogy otthagytuk újdonsült piros korabéli barátnőjét...
Minden plexis motornak így kéne kinéznie
:
