Bogarászok mindenféle utazós csoportban, és az egyikben épp a repülés előtti estén olvastam az légi útitársak elemzéséről, miszerint volt aki különösen durva helyzetbe került: az egyik oldalán zabáltak, a másikon meg épp hánytak, aztán volt kényszeres, pörköltös, rántotthúsosszendvicses, hisztis, neveletlengyerekes, neveletlenszülős és a ki tudja még milyen képességekkel megáldott humanoid életformák felemlegetése. Jót vigyorogtam egyik-másik sztorin, magamban meg rálegyintettem, mert valahogy nekem mindig full unalmas repülőútjaim vannak. A legdurvább még a múlt században volt, amikor is egy orosz vadászpilótát kaptunk a TU134es utasgépre pilótának (aeroflot mond valamit valakinek?), és ő kifejezetten függőlegesen szeretett fel és leszállni is, meg is tapsolta mindenki az indulást meg az érkezést is. Azóta a legdurvább az volt, amikor mellém ültettek egy 10 évest Belgiumban, hogy vigyáznék-e rá, és egész úton a belga csokoládékat végre becsületesen ki tudtam elemezni egy szakértővel, forgatta is a szemét a mellettünk ülő rendesen. 
Szóval tegnap éjjel erre Lisszabonból hazafelé említésre méltó utastársakat nyertem. A felszállás után közvetlen jobbra szendvicsezés indult, aztán a balunkon ülő zacskós gyorslevest kért a légilédiktől... hát a wizzair nem tudom mit árul a fedélzeten, de a három napja ázó kivert kutyának is jobb illata van.
A hatévesforma előttünk ülő gyerek csak kétszer sírt fel üvöltve álmában, csórikámat felébresztették mindig, aztán visszaájult, vele volt a legkevesebb gáz. A mögöttünk ülő krónikusan beszélgetni akart, végül hálistennek talált beszélgetőtársat és kielemezhették közösen a portugáliai élményeiket. Aki kettővel előttünk ült, olyan piaszagú volt, hogy szerintem aki előtte ült, simán ingyen bekarmolt a leszállásig. De a legcsúcsabb begyomirtózott "kislány" volt, aki nagytotálban nyomta a mérgezett egeret... Szóval a tünetek: kényszeres állandó jövés-menés a gépen, gyöngyöző homlok, füldugóban csapatós zene, ásványvizes palack többszöri töltögetése a rötyiben, táncolás az ülések között, merev tekintet, a táncok időnként lopakodó zombijárással fűszerezve. Az egyik naívabb utas elment szólni a személyzetnek, hogy nagyon rosszul lehet a kislány, és nem érti miért az a protokoll, hogy amíg nem szól az utas, hogy rosszul van, addig nem tehetnek érte semmit.... Végül leszálltunk, rászóltak a mérgezett egérre, hogy menjen vissza az üléshez és vegye fel a cipőjét. Mondjuk még ennyire éjszaka se repültem, ez lehet az alkonyzóna a gépeken.
Szóval tegnap éjjel erre Lisszabonból hazafelé említésre méltó utastársakat nyertem. A felszállás után közvetlen jobbra szendvicsezés indult, aztán a balunkon ülő zacskós gyorslevest kért a légilédiktől... hát a wizzair nem tudom mit árul a fedélzeten, de a három napja ázó kivert kutyának is jobb illata van.
A hatévesforma előttünk ülő gyerek csak kétszer sírt fel üvöltve álmában, csórikámat felébresztették mindig, aztán visszaájult, vele volt a legkevesebb gáz. A mögöttünk ülő krónikusan beszélgetni akart, végül hálistennek talált beszélgetőtársat és kielemezhették közösen a portugáliai élményeiket. Aki kettővel előttünk ült, olyan piaszagú volt, hogy szerintem aki előtte ült, simán ingyen bekarmolt a leszállásig. De a legcsúcsabb begyomirtózott "kislány" volt, aki nagytotálban nyomta a mérgezett egeret... Szóval a tünetek: kényszeres állandó jövés-menés a gépen, gyöngyöző homlok, füldugóban csapatós zene, ásványvizes palack többszöri töltögetése a rötyiben, táncolás az ülések között, merev tekintet, a táncok időnként lopakodó zombijárással fűszerezve. Az egyik naívabb utas elment szólni a személyzetnek, hogy nagyon rosszul lehet a kislány, és nem érti miért az a protokoll, hogy amíg nem szól az utas, hogy rosszul van, addig nem tehetnek érte semmit.... Végül leszálltunk, rászóltak a mérgezett egérre, hogy menjen vissza az üléshez és vegye fel a cipőjét. Mondjuk még ennyire éjszaka se repültem, ez lehet az alkonyzóna a gépeken.
